Zsidó nyilas suhancok esete – Mózes Ferenc és Grünberger György története

Az 1944-es év a magyar történelem egyik legkatasztrofálisabb időszaka volt. Politikai kalandorok és erőszak jellemezte ezt az esztendőt. Két, ekkor 16 éves pesti zsidó srác, Mózes Ferenc és Grünberger György története különleges emberi sorsokat mutat be. Mindketten beléptek a nyilaskeresztes pártba, és így a nyilas rendszer üldözöttjeiből, üldözőké váltak. Cikkemben az ügyüket vizsgálom meg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára és a Budapest Fővárosi Levéltára őrizetében lévő iratanyag alapján.

A magyar ellenállási- és a munkásmozgalom vagy az embermentők által végrehajtott, sokszor hajmeresztő akciói közül többet is ismerünk. Szálasi Ferenc 1944. október 16-i hatalomra kerülésével többen is igyekeztek beépülni a nyilaskeresztesek közé. Információ- és fegyverszerzés mellett az embermentés volt az a másik cél. Közülük a külföldről visszaszivárgó cionisták (halucok), Grósz Endre (Dávid Gur) és társai vállalták a legnagyobb kockázatot, hiszen zsidóként nyilas egyenruhában, segítették és mentették az üldözötteket. Különleges kategória volt a „zsidó nyilas”. Már 1939-től a munkásmozgalmi és a szélsőjobboldali újságok közkedvelt témáivá váltak, azok, akik zsidó származásuk ellenére nyilasok közé álltak. Ilyen volt, a végül valószínűleg lebukott és kivégzett Friedenthal János is, aki 1944-ben, ha volt rá mód, akkor lefizette „testvéreit” a razziákban elfogott zsidók elengedése érdekében. A kisegítő honvéd karhatalom (KISKA) katonái is folytattak álruhás hadviselést. Ennek során általában nyilas pártszolgálatos egyenruhában harcoltak, üldözötteket mentettek. A megszállással, és a nyilasokkal szembenállás egyesített sokakat a magyar ellenállásban, sokan életüket áldozták ezekért a közös célokért.

Grósz Endre (http://www.holokausztmagyarorszagon.hu)

Ezért is különleges és kivételes ügy a magyar ellenálló mozgalom, a nyilaskeresztes párt és a holokauszt történetében is, ami Mózes Ferenccel és társával történt. Az eljárás éve, 1946 is különleges, hiszen az országban fellángoló antiszemitizmus, pogromok, vérvádak ismét központi témává tették a származási kérdést. A Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitánysága Politikai Osztályának 1946. februári, nyomozati anyagából a következőket tudhatjuk meg róluk:

1944. okt. 15-e után mindketten beléptek a nyilaskeresztes pártba, ahol tudomásom szerint /saját elbeszélésük/ aktív munkát fejtettek ki, mint pártszolgálatosok. Grünberger György 1944 novemberében és a felszabadulás után is mesélte nekem azt, hogy Mózes Ferenc gyakran részt vett zsidó kísérésekben, razziákban stb. Ugyanakkor mesélte nekem, hogy Mózes Ferenc ezenkívül még részt vett az előállított zsidók és baloldaliak tettleges bántalmazásban, értékeik megfosztásában…” (ÁBTL, 3.1.9. V-102430 Mózes Ferenc és társai. 21.)

Az említett nyilasok túlkapásait további tanúvallomások is megerősítették. A vádlottak egyike viszont érdekes adalékot árult el a politikai hátteréről:

1943-ban kapcsolódtam be a munkásmozgalomba a Litográfus szakszervezet keretén belül. A szakszervezetben aktívan részt vettem a munkában, kultúrelőadások és tanulócsoportok megszervezésében. A szakszervezetben megismerkedtem Béres Pállal, aki felszólított, hogy vegyek aktívan részt az ellenállási mozgalomban.” (BFL, XXV 1 a 1088/1946. sz. Mózes Ferenc. 25.)

Minden harmadik, negyedik nyilas kommunista vagy szociáldemokrata hátterű volt, vagy legalábbis azt állította magáról.

Béres Pál munkásmozgalmi aktivista tanúvallomása döbbenetes tényeket tár elénk:

1944. március 19-e után én mindkettőt, mivel zsidó vallásúak voltak elláttam megfelelő hamis keresztény iratokkal, amit az ellenállási mozgalom révén szereztem meg.” (ÁBTL, 3.1.9. V-102430 Mózes Ferenc és társai. 21.)

Vagyis a két fiú izraelita vallású, zsidó származású volt. Persze előfordult, hogy a cionisták és az ellenállási mozgalom tagjai „nyilas álruhában” zsidókat mentettek vagy fegyvert szereztek, de ilyen mértékben razziákon, erőszakban és fosztogatásokban nem vettek részt.

Mózes és Grünberger származását, családi hátterét születési anyakönyvek, valamint egyéb dokumentumok is alátámasztják. Mindketten 1928-ban, Budapesten születtek. Mózes apja, Mózes Imre kolozsvári születésű, román állampolgárságú szabósegéd, míg anyja, Preisz Margit háztartásbeli volt. A születési anyakönyv szerint mindhárman izraeliták voltak. A józsefvárosi Szigony utcában, majd a Baross utcában, később Kispesten éltek. Grünberger a VI. kerületben nőtt fel. Apja, Grünberger Sándor bádogos, anyja, Goldschmied Irma háztartásbeli volt. Mindannyian izraeliták voltak. Grünberger György egy szobakonyhás lakásban élt szüleivel, testvérével és egy keresztény vallású albérlő családdal. Összesen heten laktak így, szűkösen a Visegrádi utcában.

Az elemi iskoláik elvégzése után a két fiú nyomdai segédmunkásként dolgozott a Posner Rt-nél, 1943-ban léptek be a szakszervezetbe. Itt találtak kapcsolatot a munkásmozgalommal, és állításuk szerint a kommunista párttal is. Az ellenállási mozgalomból, a tőlük egy évvel idősebb Béres Pál kommunista nyomdai dolgozóval kerültek jó viszonyba, aki 1944 májusában keresztény papírokat szerzett nekik. Mózes Horváthra, míg Grünberger Macskásra „változtatta” a vezetéknevét.

Posner nyomda (www.retronom.hu)

1944 őszén viszont fordulatot vett a két 16 éves fiú élete. Azt állították, hogy „véletlenül” keveredtek bele a nyilaskeresztes párt tevékenységébe. Más helyen azt, hogy az ellenállási mozgalom kérte őket, hogy fegyverszerzés céljából lépjenek be a nyilaskeresztesek közé. Ennek menete a következőképpen zajlott a peranyag alapján. 1944. október 16-án, a Horthy-proklamáció után, a nyilas hatalomátvétel napján egy vidéki szüretről tértek vissza a fővárosba. Béres Pál tanácsára levente egyenruhát vettek fel. (A tizenévesek többsége számára kötelező militarista szervezet a nyilas korszakban is kiemelkedően fontos szerepet kapott.) 1944. október 17-én, a Dohány utcában sétáltak, amikor egy vagy két részeg SS egyenruhás férfi felszólította őket, hogy az általuk kísért négy-öt zsidó személyt vigyék a Magyar Színházba, egy zsidókat összegyűjtő épületbe. Ott a portás közölte velük, hogy azon a helyen nincs semmiféle gyűjtőhely. Ezt követően mentek az Izabella utcában, ahol megtalálták a keresett helyszínt. Grünberger szerint ott egy nyilas pártszolgálatos eligazította és otthagyta őket 150-200 összegyűjtött zsidóval. Ők segítettek élelmet adni a zsidóknak, de később a parancsot kaptak arra, hogy elengedjék a fogvatartottakat.

Ezután egy pártszolgálatos felszólította őket, hogy Csengery utcába, az ottani nyilas pártházba menjenek. Itt léptek be a nyilaskeresztes pártba. A korabeli sajtó tükrében nem volt nehéz dolguk, hiszen a nyilas pártlap, az Összetartás már 1944 októberében toborzásra szólította fel, főként a „katonaviselt”, „nőtlen” és „menekült” személyek körében. Állításuk szerint a nyilasházban azt az „utasítást” kapták, hogy mivel „magyarok és leventék”, kötelességük szolgálatot teljesíteniük, menjenek a csillagos házakhoz őrködni. Mózes lőfegyver helyett egy kézigránátot kapott, és szolgálataiért egy lakást is kiutaltak Grünbergernek. Másnap, október 18-án átvezényelték őket az Erzsébet körút 49. szám alatti nyilas pártházba, ahová 1944. decemberig tartoztak. A lebukás veszélye óriási volt, hiszen gyakorlatilag olyan környezetben kellett tevékenykedniük, ahol elvileg rengeteg (zsidó) ismerősük lehetett.

Nyilas plakát (24.hu)

Mátraházi József nyilas körzetvezető lakásán felállított étkezdében ismerkedtek meg a náluk kilenc évvel idősebb Gellértfy (máshol: Gellérffy) Zsuzsannával. Őt úgy emlegetik a dokumentumok, hogy a nyilasok konyháján konyhai segédmunkásnő, máshol pedig, hogy a VII. kerületi nyilaskeresztesek női csoportjának vezetője volt. A fiúk összeköltöztek a nővel, és a vallomások szerint „bizalmasabb viszonyban” éltek egymással, (édes)hármasban. A nő vallomásából tudjuk, hogy számára gyorsan kiderült, hogy mindkét fiú zsidó, de mégsem akarta feljelenteni őket, mivel „szimpatikus” volt neki Mózes. Ettől kezdve „együtt jártak szórakozni”.

1944. november és december között Mózes és Grünberger három razzián is részt vett, ahol már nyilas karszalaggal és puskával a kezükben szedték össze a zsidókat. Esti, hajnali és nappali razziák alkalmával a Kazinczy, a Hollán és a Király utcákban, valamint a Vilmos Császár úton (mai Bajcsy-Zsilinszky Endre út) tevékenykedtek. Egyik alkalommal egy szökött munkaszolgálatost találtak, akit Mózes, az engedetlensége miatt „alaposan” megvert. Sőt, a vallomásokból kiderül, hogy a zsidóvagyon fosztogatásából is kivette a részét, egyre jobb ruhákban jelent meg. Grünbergerrel együtt az óbudai téglagyárba is kísértek zsidókat. Egyes vallomások szerint Mózes itt is többeket bántalmazott:

[Mózes Ferenc] a kísért csoport tagjait ugyanúgy bántalmazta, mint a többi nyilasok, bár én több ízben figyelmeztettem arra, hogy sem emberhez, sem pedig szocialistához nem illő cselekmény.” (ÁBTL, 3.1.9. V-102430 Mózes Ferenc és társai pere, 31-32.)

A fiúk nem szakították meg teljesen a kapcsolatot az ellenállási mozgalommal sem. A nyilasoktól 1 puskát, 100 darab lőszert és 2 kézigránátot juttattak el az ellenállóknak. Béres Pál kérte őket, hogy hagyják ott a nyilasokat és a pártszolgálatot, de ezt nem teljesítették. Mózes 1944. november elején önként vonult az akkor már a Vecsés közelében húzódó frontra. Egy régi barátja, Zentai György orvosműszerész pár napra csatlakozott hozzá, az ő elmondásából tudjuk, hogy ha igazoltatástól lehetett tartani, egyszerűen csak felvették a nyilaskeresztes karszalagjaikat. Mózes a magyar 1. páncéloshadosztálynál szolgált, és onnan akart a szovjetekhez átszökni, de mindez nem sikerült, így 1944 decemberében Budapestre szökött vissza. 1945. január 12-ig Gellértfy Zsuzsanna bújtatta a lakásán.

Grünberger pártszolgálatos maradt még egy ideig. Ám állítása szerint egy 1944. decemberi pártutasítás megtiltotta a 24 év alattiak számára a szolgálatot, ő sem járt a nyilaskeresztesek közé. Ennek a tiltásnak nincs korabeli forrása, sokkal inkább lehetett a pártszolgálat elhagyásának oka, hogy novembertől ún. antropológiai vizsgálatok indultak a tagságon belül. Ráadásul hiába a számos utasítás az önkényes rablások és fosztogatások visszaszorítása érdekében, azok tovább zajlottak, így ettől kezdve a személyi ellenőrzések is megszigorodtak a nyilaskeresztes mozgalmon belül.

Nyilasok Budapesten (https://www.nkp.hu/)

Mózes 1945. februárban egy budapesti lakásban egy lányt meggyilkolt géppisztolyával. (Ezt az esetet a későbbi dokumentumok nem részletezték.) Ezután szökött át – valószínűleg a rokonságához – Romániába. Ottani életéről nem tudunk, de sejthető, hogy ott is hamis papírokkal élt, a felelősségre vonása idején román állampolgárnak vallotta magát. Román területről– nyilván újra más személynek kiadva magát – egy müncheni UNRRA (United Nations Relief and Rehabilitation Organization) segélyhelyre, vagy, ahogy ő mondta egy „cionista táborba” ment. Ebben az időben csehszlovák és német területek között cigaretta csempészetéből tartotta fenn magát.

A régi kapcsolatok viszont úgy látszik nem szűntek meg. Mózes, Grünberger és Gellértfy újra találkoztak. 1946. február közepén, egy negyedik személy budapesti lakásán tartóztatta le őket a rendőrség. Így kezdődhetett meg az eljárás ellenük.

Az 1946. március 1-től előzetes letartóztatásban lévő Mózes Ferencet a Budapesti Népügyészség vádirata alapján az 1945. évi VII. tc. alapján háborús bűntettel vádolták a 13 § 2. és 3. pontja szerint (Háborús bűnös az, aki valamilyen katonai jellegű alakulatnak személy vagy vagyontárgy ellen elkövetett erőszakos cselekményhez segítséget nyújtott, illetve, aki nem vezető jellegű cselekményével a nyilas mozgalomnak segítséget nyújtott a hatalom megszerzéséhez vagy megtartásához). A Budapesti Népbíróság Bartha-tanácsa 1946. június 1-jén, 5 év kényszermunkára, illetve politikai jogainak 10 évre való felfüggesztésére ítélte. A jogszolgáltató a nyilas razziákban való részvételét bizonyítottnak találta, viszont enyhítő körülményként figyelembe vette fiatal korát.

Mózes védőügyvédje fellebbezésében azt kérte, hogy a bíróság vegye figyelembe, hogy minden közeli hozzátartozója elpusztult a „deportálásokban”, már csak súlyos beteg édesapja él, akit Svédországból fognak Kolozsvárra szállítani. Fürst Lajos népügyész viszont súlyosbításért fellebbezett. A Népbíróságok Országos Tanácsa 1946. december 14-én további „enyhítésként” 1 év és 6 hónap börtönbüntetésre, illetve politikai jogainak 5 évi felfüggesztésére ítélte.

Grünberger György ellen is megindult a felelősségre vonási eljárás. Első fokon még elítélték, de a Népbíróságok Országos Tanácsa 1948. november 18-án felmentette a vádak alól. Mindkettő vádlottnál enyhítő körülmény volt, hogy fiatalok, csupán 16 évesek voltak.

Gellértfy Zsuzsannát nem ítélték el, de 1946. február végén a rendőrség az internálását kezdeményezte. Enyhítő körülménynek számított, hogy tudott arról, hogy a két fiú zsidó és az ellenállási mozgalommal volt kapcsolatban.

Az egész ügyet nehéz elhelyezni a magyar holokauszt történetében, de a népbíróságok eljárásai között is inkább a kivételes esetek közé sorolható. Hiszen, ha tudunk pár másik példát, azt is figyelembe kell vennünk, hogy 1945 és 1949 között több tízezer személy került népbíróság elé. Ám nem csupán arra nehéz választ adni, hogy miért adtak nyilvánosságot ennek a bűncselekménynek, de az elkövetőek tettét is bonyolult kibogozni. Az ügyről még a Világosság folyóirat is beszámolt, beszédes cikkcímmel:

Nyilaskeresztes bűncselekményeit miatt ötévi kényszermunkára ítéltek egy „üldözöttet”.

A Szabadság nevű lap így foglalta össze rövid hírekben az esetet:

Zsidó létére hamis papírokkal belépett a nyilas pártba és „dunai kísérő“ lett Mózes Ferenc, akit most ötévi kényszermunkára ítélt a népbíróság.”

A Népszava pedig egyenesen „Szálasi-bérenc”, míg a Szabad SzóZsidó nyilas” címzéssel látta el Mózest.

Voltak, akik a munkásmozgalmi múltjuk miatt kényszerültek a nyilasok közé, mint Ábrahám István, a Japán kávéház tulajdonosa, aki állítólag saját maga, zsidó barátai és elvtársai érdekében lépett be a zöldingesek közé. Elsősorban a megszállókkal és csatlósaikkal együttműködők, kollaborálók körébe sorolhatóak 1945 és 1946-ban Berend Béla szigetvári rabbi és Rubányi Imre „kőszegi” munkaszolgálatos orvos felelősségre vonásainak háttere.

Mózes és Grünberger esete nem jellemző, igen ritka, hogy zsidók ilyen módon és mértékben lépjenek fel sorstársaikkal szemben nyilas egyenruhában. Jól jellemezve ezzel a korszak embertelenségét és azt a káoszt, ami kialakult a világháború és az emberüldözések hatására. Veszprémy László Bernát a Kommentárban megjelent tanulmánya igen részletesen számolt be egy Mózesékhez hasonló esetről, ami a Szegfi testvérekről szól. A sokkal zavarosabb perben egyes állítások a szerint a „fiúk”: zsidókat zsaroltak, beléptek az SS-be vagy a Waffen SS Hunyadi páncélgránátos hadosztályába, de a nyilasok közé is, és együttműködtek a Gestapoval.

Fontos viszont arra az időszakra is felhívni a figyelmet, amikor a per zajlott. 1946-ban az országban – a holokauszt után nem sokkal – ismét fellángolt a nyílt antiszemitizmus. Vérvádak és pogromok lepték el térségünket. A néphatalmi jogszolgáltatás több zsidó személlyel szemben is eljárást indított. Ennek keretében ítélhető meg Mózesék ügye is. Feltehető a kérdés, hogy ekkorra valamiféle társadalmi igény is volt a (kollaboráló) zsidókkal szembeni felelősségre vonások kapcsán? Belső hatalmi és pártküzdelmek húzódtak meg ezeknek a pereknek a kreálásával? Az 1946 elejétől felbukkant, sokszor mesterségesen generált „népítéletekkel” vagy pogromokkal van párhuzamban a zsidókkal szembeni népbírósági perek sorozata? A „zsidó nyilas” kategória üldözése és számonkérése a közvélemény kielégítésére szolgálhatott?

A résztémán belüli még több kutatás és publikáció után tehetne pontot tenni a felmerülő kérdésekre.

Végső István

Levéltári források:

Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára,

3.1.9. V-102430 – Mózes Ferenc és társai

3.1.9. V-77090 – Ábrahám István

Budapest Főváros Levéltára,

IV.1419. j. – Budapest Székesfőváros Statisztikai Hivatalának iratai, Az 1941. évi népszámlálás budapesti felvételi és feldolgozási iratainak gyűjteménye.

XXV. 1. a. 1088/1946. sz. – Mózes Ferenc pere.

Folyóiratok:

8 Órai Újság, 1941

Magyar Nemzet, 1946

Magyarság, 1939

Népszava, 1942, 1946

Összetartás, 1944, 1945

Szabad Szó, 1946

Szabadság, 1945, 1946

Világ, 1945

Világosság, 1946

Irodalomjegyzék

Asher Cohen: A haluc ellenállás Magyarországon 19421944. Balassi. Budapest, 2002.

Baktai Ferenc: A kőbányai előörs. Szikra, Budapest, 1956.

Bartha Ákos: A kisegítő honvéd karhatalom és az ellenállás Budapesten, 19441945. In: Századok, 2020. 2. sz. 281-326.

Braham, Randolph L.: A népirtás politikája – a Holocaust Magyarországon. 1-2. köt. Belvárosi. Budapest, 1997.

Braham, Randolph L.: Mentőakciók Magyarországon: mítoszok és valóság. In: Braham, Randolph L. (szerk.): Tanulmányok a holokausztról V. Balassi. Budapest. 2011. 133–162.

Gur Dávid: Együtt az ár ellen Ellenállás-mentés – a cionista ifjúsági mozgalmak Magyarországon, 1944. Pesti Kalligram Kft. Budapest, 2015.

Harsányi János: Magyar szabadságharcosok a fasizmus ellen. Zrínyi. Budapest, 1969.

Heller Ágnes: Bicikliző majom – Kőbányai János interjúregénye (II. rész). In: Kortárs, 1997/12. sz. 49–80.

Karsai Elek – Karsai László (szerk.): Vádirat a nácizmus ellen – Dokumentumok a magyarországi zsidóüldözés történetéhez 4. 1944. október 15.—1945. január 18. Balassi Kiadó. Budapest, 2014.

Lévai Jenő: Fekete könyv a magyar zsidóság szenvedéseiről. Officina. Budapest,1946.

Lévai Jenő: Szürke könyv a magyar zsidók megmentéséről. Officina. Budapest, 1946,

Paksa Rudolf: Magyar nemzetiszocialisták – Az 1930-as évek új szélsőjobboldali mozgalma, pártjai, politikusai, sajtója. Osiris Kiadó, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet. Budapest, 2013.

Pelle János: Az eltitkolt magyar haláltábor – Kőszeg. In: Élet és Irodalom, 2017. november 24. 8.

Pelle János: Vérvád, hisztéria, népítélet „Zsidókérdés” Magyarországon 1945-ben és 1946-ban. Milton Friedman University Press. Budapest, 2020.

Soós Mihály: A háborús és népellenes bűntettek feltárásának forrásai a Történeti Levéltárban.  In: Trezor 3. Az átmenet évkönyve 2003. szerk. Gyarmati György. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Budapest, 2004. 81–106.

Standeisky Éva: Antiszemitizmusok. Argumentum, Budapest, 2007.

Szita Szabolcs: Magyarország 1944. Üldöztetés-embermentés. Nemzeti Tankönyvkiadó. Budapest, 1994.

Teleki Éva: Nyilas uralom Magyarországon. Kossuth. Budapest, 1974, 

Ungváry Krisztián: Budapest ostroma. Corvina. Budapest, 1998.

Veszprémy László Bernát: Az eltorzított holokauszt – zsidó vádlottak a népbíróság előtt. In: Kommentár 2021/2. sz. 39–46.

Végső István: Hol áll most a Kasztner-vonat? In: Rubicon, 2007. 1-2. sz. 100–107.

Egyéb források:

www.degob.hu

www.konfliktuskutato.hu

www.holokausztmagyarorszagon.hu

Ezt olvastad?

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága és az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont 2021. október 11-én mutatta be a Magyar vidék a 20. században