Hasznos tanártovábbképzések – A Zachor és a Soá alapítványokról

Az oktató–nevelő munkában rendkívül fontosak a jó tanártovábbképzések, oktatási programok, korszerű tananyagok. Alábbi írásomban szeretném felhívni a figyelmet két, egymással szorosan együtt működő alapítványra, a Zachor Alapítványra és a Soá Alapítványra, valamint az általuk kínált programokra. Jelen cikkben röviden bemutatom a két alapítvány működését, célkitűzéseit, kínálatát. A programok részletes ismertetésére egy ezt követő cikksorozatban fog sor kerülni.

Tanári pályánkon két kérdés biztosan foglalkoztat mindnyájunkat: a mit és a hogyan. A mit kérdésre sem mindig egyszerű válaszolni a folyton változó tantervek és oktatási reformok sűrűjében, nem szólva arról, hogy a tudomány is állandóan változik: sokéves eredményeket cáfolnak a szakemberek, változnak a hangsúlyok, de az is állandó kérdés, hogy vajon minek lesz még jelentősége 10-20 év múlva, és minek nem. Még ennél is nagyobb kihívás számunkra a hogyan kérdése, azaz módszertani kultúránk állandó fejlesztése. Ebben sem könnyű eligazodnunk: ma már közhely, de nagyon igaz, hogy a világ egyre gyorsabban változik körülöttünk, így a gyerekek érdeklődése, motivációja, eszközigénye teljesen más, mint a korábbi generációké. Igaz, a pedagógia tudománya is fejlődik; de mennyire segíti ez a tanárt mindennapi munkájában?

Ha a magyar iskolarendszert nézzük, a keretek szinte 19. századiak: 45 perces órák, egyre növekvő méretű, lexikális adatokkal túlzsúfolt tananyagok, nagy létszámú osztályok, így aztán zsúfolt osztálytermek, nem létező, vagy létező, de nem működő, esetleg szoftverekkel nem megfelelően felszerelt aktív táblák, poroszos számonkérés és kimeneti vizsgarendszer. Igaz, rengeteg (gyakran fizetős) tanártovábbképzés elérhető a pedagógusok számára, akik viszont rendkívül leterheltek, helyettesítésüket nem mindenhol tudják megoldani, így aztán el sem engedik őket. Ha a tanár el is jut  a vágyott továbbképzésre, ez azt jelenti, hogy a hétvégét áldozza az önfejlesztésre, miközben egyáltalán nem biztos, hogy azt kapja, amire szüksége van. Talán nem mondatik ki túl gyakran a nyilvánosság előtt, de a tanári szobák félhomályában bizony gyakran beszédtéma: a tanártovábbképzések nagy része általában nem ad a mindennapi munkánk során hasznosítható tudást, mert vagy túl elméleti síkon mozognak, vagy olyan gyakorlati példákat mutatnak be, amelyek nem működnek 36 fővel, 45 percben. A szimpatikus feladatok, projektek pedig gyakran annyi előkészületet igényelnek, amire a heti 22-26 óra és a 180-200, esetenként még ennél is több tanítvány mellett a pedagógusnak se ideje, se ereje nincsen.

Elméletre természetesen szükség van, de csak akkor van értelme, ha gyakorlati megoldásokkal párosul: ha reagál azokra a problémákra, amelyekkel a pedagógus nap mint nap találkozik; ha figyelembe veszi a tanár kereteit, a vele szemben támasztott elvárásokat. Ezek az elvárások ráadásul nem is mindig könnyen összeegyeztethetők: mást várnak el a diákok, a szülők, a kollégák, a vezetés, az oktatáspolitika, a társadalom (már ha egyáltalán meg vannak fogalmazva az elvárások), és persze jó esetben van a pedagógusnak egy belső, saját maga felé támasztott elvárása, célkitűzése.

Hogy melyik a legfontosabb ezek közül, arra sem egyszerű válaszolni. Valószínűleg az egyéntől is függ, melyiket tartja szem előtt a leginkább. De az biztos, hogy egy elhivatott tanár céljai között szerepelnie kell az életre való felkészítésnek, a „nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk” elvnek. Mindez jelenleg különösen nehéz, mert megjósolni sem tudjuk, mire lesz pontosan szüksége felnövő diákjainknak. Egy valamit azért sejthetünk: leginkább arra kell felkészíteni őket, hogy eligazodjanak a rengeteg információ között, hogy tudjanak kritikusan gondolkodni, véleményt alkotni, összefüggéseket felismerni. Vagyis többségünknek valószínűleg alaposan át kell gondolnia a hagyományos tanári szerepet, és át kell formálnia a tudásról és tanításról alkotott szemléletét. 

A Zachor és a Soá Alapítvány

A Zachor Alapítvány a Társadalmi Emlékezetért 2007 óta működő civil oktatási szervezet. Az Alapítvány nevéhez méltóan (zachor héberül azt jelenti: emlékezz) az emlékek és a múlt fontosságát hangsúlyozza a történelmi traumák feldolgozásában, nemcsak a túlélők, de leszármazottaik és az utókor számára is. A Zachor civil oktatási szervezetként működik, amely fő célkitűzésének a rasszizmus, az intolerancia, az antiszemitizmus és az előítéletesség elleni küzdelmet tartja az oktatáson keresztül. Az alapítvány tevékenységének középpontjában személyes élettörténetek és az ezekre épülő tananyagok, oktatási programok, tanártovábbképzések állnak. Az alapítvány foglalkozik írásos visszaemlékezések, memoárok kiadásával, illetve multimédiás tananyagok, programok készítésével, az előítélet-mentesség oktatását segítő munkafüzetek kiadásával. A multimédiás anyagokhoz (videóinterjúkhoz) való hozzáférést elsősorban a Dél-Kaliforniai Egyetem (USC) Soá Alapítványának videóarchívuma biztosítja.

 

A Dél-Kaliforniai Egyetem (USC) Soá Alapítványának (magyar nyelvű oldala itt található) megalakulása a híres amerikai filmrendező, Steven Spielberg nevéhez köthető. 1994-ben, a Schindler listája forgatásakor Spielberg és munkatársai videószalagon rögzítették számos holokauszttúlélő és szemtanú visszaemlékezését. Ebből hozták létre a Soá Túlélői Vizuális Történelmi Alapítványt (Survivors of the Shoah Visual History Foundation), amelynek fő célja a visszaemlékezések és tanúságtételek videón való rögzítése volt. 2006-tól a videóarchívum a Dél-Kaliforniai Egyetemhez került, és így alakult meg a USC Soá Intézet a Vizuális Történelemért és Oktatásért (USC Shoah Foundation Institute for Visual History and Education). Ez a lépés átformálta az alapítvány tevékenységét és célkitűzéseit. Az interjúkat digitalizálták és indexálták, hogy biztosítsák fennmaradásukat és kereshetővé tegyék a felhasználók számára. Erre mindenképpen szükség volt, hiszen az archívum (Vizuális Történelmi Archívum – Visual History Archive) jelenleg 55.000 interjút tartalmaz 43 nyelven, köztük több mint ezer magyar nyelvű interjút is. Az archívum folyamatosan bővült a holokauszt anyagán kívül más népirtások túlélőivel és szemtanúival (Ruanda, Guatemala, Nanking, örmény, Kambodzsa, rohingya gyűjtemény).

Az Alapítvány célkitűzése már nem csupán a megőrzés, hanem a kutatás és az oktatás. Magyarországon a Soá Alapítvány partnerintézete a Zachor Alapítvány, így magyarországi képviselője és tanácsadója a Zachor igazgatója, Szőnyi Andrea. A Soá Intézet a Zachor Alapítvánnyal együttműködve valósítja meg oktatási programjait, amelyek közül talán a legjelentősebb a 120 órás Videóinterjúk a 21. század oktatásában címet viselő nemzetközi szakmai továbbképző és tananyagfejlesztő program magyarországi és határon túli tanároknak. A tananyagok és oktatási programok középpontjában a túlélőkkel és szemtanúkkal készült videóinterjúk állnak, így megismertetve a multimédiás eszközöket és módszereket a pedagógusokkal.

A multimédiás (elsősorban videóinterjúkra épülő) oktatás és a konstruktivista pedagógia

A Zachor és a Soá Alapítvány oktatási programjai – amelyeket alább ismertetek röviden – azért nevezhetőek 21. századinak, mert két pedagógiai módszert alkalmaznak egyszerre: a legifjabb generációkhoz szól a multimédiás eszközökkel, illetve a konstruktivista pedagógia metodikáját használja a tananyagok, oktatási programok felépítésében.

Ezzel figyelembe veszik azt a tényt, hogy mostanra átalakult az a közeg, amelyben a diákjaink mozognak. Számukra nagyon fontossá és mindennapossá vált az írott szöveghez képest a képi és filmes információszerzés. Rövid, pár percben felvillanó vlogokat, klipeket néznek az internet különböző felületein. Sokkal jobban hat rájuk a vizuális inger a képernyőn keresztül, mint bármilyen olvasott szöveg. Természetesen árnyaltan kell kezelni ezt a helyzetet. Nem az a cél, hogy kiiktassuk a szöveges forrásokat, feladatokat az oktatásból, hiszen ezeknek az értelmezésére ugyanúgy meg kell tanítanunk a diákokat, de bátran vegyíthetjük ezeket képi anyagokkal. A multimédiás anyagokon belül a videóinterjúk használata talán elsőre elbizonytalaníthat minket, mert látszólag nem felel meg annak a megszokott vizuális eszköznek, mint például egy effektekkel és hanghatásokkal teletűzdelt videóklip; és ezzel úgy tűnik, ellent mondok előbbi állításomnak. Azonban a videóinterjúknak van egy nagyon erős jellemzője, ami tapasztalataim szerint ugyanolyan hatásosan működik: a személyesség. Tanítványaim visszajelzései alapján az első pillanattól fogva a képernyő elé szögezik őket azok az élettörténetek, amelyeket idős, nagyszüleikkel egykorú férfiak és nők mesélnek el, keresetlen szavakkal, visszafogottan, mégis hiteles átéléssel. A videóinterjúk használatának hatékonyságához persze hozzátartozik a diákok figyelmének irányítása, a történetek interpretálása jól kitalált feladatokkal, és az, hogy továbbgondolásra késztessük a gyerekeket.

A multimédiás anyagok alkalmazása tehát önmagában még nem elegendő, és itt lép be a konstruktivista pedagógia. Tananyagainkkal arra törekszünk, hogy ezeket a videóinterjúkat ne puszta illusztrációként használjuk, hanem különböző készségeket fejlesszünk a diákokban. Éppen emiatt arra is törekszünk, hogy a lehető legtöbb tantárgy keretében kerüljenek tananyagok kidolgozásra, hiszen a videóinterjúkban elmesélt élettörténetek nem csak történelem, hanem irodalom, etika, osztályfőnöki, idegen nyelvi stb. tanórákon is felhasználhatók. Az interjúkhoz kapcsolódó feladatok összeállítása lehetővé teszi, hogy bármilyen korosztály számára elérhetővé tegyük, akár pár perces, akár hosszabb tevékenység keretében. Vagyis maga a videóinterjú csak egy eszköz egy pedagógiai cél eléréséhez, nem önmagában, hanem a köré épített feladatok révén válik az oktatás részévé.

A konstruktivista pedagógia elvei szerint arra törekszünk, hogy ne kész válaszokat, megoldásokat adjunk a diákok kezébe, hanem biztosítsuk számukra, hogy saját maguk építsék fel a tudásukat az előzetes tapasztalataik alapján. Ebben a folyamatban a legfontosabb, hogy a tanuló aktív részese a tanulásnak, nem csupán passzív befogadója. A videóinterjúkra épülő tananyagok azért is kiváló terepet kínálnak a konstruktivista megközelítésnek, mert az általuk „tanított” tananyag sokféle értelemben nem klasszikus: nem (történelmi, irodalomelméleti stb.) adatokat akarunk a gyerekeknek átadni, hiszen erre a személyes visszaemlékezések, az oral history műfaja nem feltétlenül a legmegbízhatóbb. Ugyanakkor olyan morális tartalmakat, dilemmákat közvetítünk, amire nem adható egyetlen üdvözítő megoldás, tulajdonképp nincs jó vagy rossz válasz, és ez a tanári értékelés tekintetében is szemléletváltást igényel. Ennek a tanulási folyamatnak a révén a diákok viszont számos kapcsolódást találhatnak a saját életükhöz, jelenükhöz, így az jobban be is tud épülni a tudásukba, fogalmi kereteikbe. Olyan készségeket fejleszthetünk általuk, amelyeket valóban hasznosíthatnak az életben, ilyenek az empátia növelése, a felelős társadalmi részvétel, a kritikai gondolkodás.

A két alapítvány közös programjai

Bár a két alapítvány számos saját tevékenységet és programot működtet, Magyarországon több ponton összefonódik egymással, különösen a multimédiás anyagok felhasználása során. Ilyen közös program például a Junior Intern Program, amely önkéntesen jelentkező diákoknak szóló tevékenység, amelynek során videóinterjúk segítségével tanulhatnak toleranciáról, elfogadásról, aktív állampolgárságról. A Junior Intern Program során a diákok megismerkednek több magyarországi település helytörténetével is.

A művészet az elmondhatatlan tolmácsa című program felső tagozatos és középiskolás korosztálynak szóló művészeti pályázat, amely során a pályázó diákoknak egy-egy videóklip alapján kell valamilyen képzőművészeti alkotást készítenie. A legjobb pályaművekből kiállítási anyag készül, ahol nemcsak a legjobb művek láthatók, hanem a mellékelt QR kódok segítségével azok a videóinterjú részletek is meghallgathatók, amelyek a pályaművek elkészültét inspirálták.

A Zachor Alapítvány már 2008-tól vezet helytörténeti sétákat a pesti zsidónegyedben. A séták során a diákok megismerkedhetnek a zsidóság történetével, szokásaival, vallási hagyományaival, a holokauszt előtti és alatti életével, az emlékezettel. A diákcsoportokat kortárs, tehát középiskolás vagy egyetemista diákok vezetik, kérdésekkel és feladatokkal téve interaktívvá a sétát. Az utóbbi években a helytörténeti séták kiegészültek multimédiás eszközökkel, azaz a séta során a diákok tabletek segítségével videóinterjúkat hallgathatnak az USC Soá Alapítvány archívumából (IWalk program). A pesti zsidónegyeden kívül egyre bővül azoknak a helyszíneknek a sora (Budapest egyéb helyszínein, több vidéki városban, Közép-Kelet Európa országaiban), ahol elérhető IWalk program, általában helyi iskolák tanárainak, diákjainak közreműködésével. A legtöbb IWalk ráadásul már mobiltelefonon is elérhető a USC Shoah Foundation IWalk nevű applikáció segítségével, így lehetővé téve akár a vezető nélküli sétát is.

A két alapítvány nemcsak tananyagokat fejleszt, de ugyanilyen fontosnak tartja a tanártovábbképzések szervezését is. Ezek egyrészt abban segítenek, hogy hogyan érdemes ezeket a tananyagokat használni, másrészt abban, hogyan lehet ilyen tananyagokat fejleszteni. Az alapítványok tehát komoly disszeminációs munkát végeznek, hiszen a továbbképzések során egyre több pedagógus ismerkedhet meg az Alapítványok anyagaival, videóarchívumával, és sajátíthatja el azokat a módszereket, amelyek segítségével ezeket az interjúkat tananyagokká lehet alakítani. Ez azért nagyon hasznos, mert így a tanárok a saját diákjaikhoz és környezetükhöz igazíthatják a tananyagokat. Bár természetesen a tananyagfejlesztés rengeteg időt és energiát igényel, és nem mindenkinek van erre lehetősége, az alapítványok által kínált tanártovábbképzések rendkívül népszerűek, és igaz ez az 1-2 napos ITeach szemináriumokra, az IWitness feladat-fejlesztő képzésekre és az egyhetes Videóinterjúk a 21. században című nyári képzésre is. Ezekre bármilyen iskolából bármilyen szakos tanár jelentkezhet – a jelentkezők nagy száma miatt bizonyos esetekben korlátozottan –, de tartanak képzést az EKE OFI (Eszterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet) tananyagfejlesztő pedagógusainak is.

Ez a cikk egy sorozat bevezető része volt, az elkövetkező hónapokban munkatársaimmal részletesebben bemutatjuk majd a két alapítvány oktatási programjait, az IWitness platformot, az IWalkot, a Junior Intern Programot, a művészeti pályázatot és egyéb kiállítási anyagokat.

Mezei Mónika

Ezt olvastad?

Van-e még kutatni való a magyar zsidóság és a magyar holokauszt történetében? – ezzel a címmel rendezett bemutatkozó beszélgetést 2018.