jó gyakorlat
“Kütyükkel” kreatívan – IKT-eszközök használata a történelemtanításban
Bevett módszer a pedagógiai gyakorlatomban, hogy adott témákhoz kreatív feladatokat kínálok tanulóimnak, melyeket egy közösen megállapított határidőre kell elkészíteniük. A tanórákon megszerzik az ehhez szükséges elméleti tudást, tanórán kívül pedig
„Levéltárban jártunk, kincseket találtunk” – egy felső tagozatos levéltárpedagógiai foglalkozássorozat
Szerencsésnek érezheti magát az a történelemtanár, akinek van arra lehetősége, hogy levéltárpedagógiai foglalkozásokat vegyen igénybe. Ha ehhez még lelkes és érdeklődő tanulók is társulnak, akkor különösen. Miért tartom fontosnak, hogy
Sorsfordítók – Diákoknak a hősiességről és helytállásról
Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) Sorsfordítók címmel nemrég olyan rövid, pár perces animációs kisfilmeket mutatott be, melyeket azok főszereplői kötnek össze: valamennyien bátran, másokért vagy hazájuk védelme érdekében cselekedtek. Miként értelmezik
Nem mind arany, ami fénylik – A Power Point használatáról a történelemórán
A Power Point prezentáció használatáról a hazai történelemtanításban Kékesi Szabolcs írt először 2005-ben, az újdonság iránti, szinte még töretlen lelkesedéssel. Lutter Andrásné Hegedűs Ildikó, illetve Békés Anna már összetettebben látták
Magyarország a kora újkorban – témafeldolgozás hatodik évfolyamon
Írásom célja egyrészt az, hogy a Magyarország a kora újkorban téma kapcsán megmutassam tanítványaim kreativitását, másrészt pedig az, hogy az ismertetett példák alapján inspiráljam a kollégákat: bátran lépjünk ki a
Kisfilmek és oktatóvideók történelemtanároknak
A Történelemoktatók Szakmai Egyesülete honlapján elérhetővé vált egy tematikus történelmi kisfilm-gyűjtemény. Az oktatóvideók az ókortól egészen a jelenkorig tárgyalnak különféle témákat, s a korszakonkénti csoportosításnak köszönhetően könnyedén eligazodhat az, aki
„A falevelek lehullottak…” – Egy hetedikes osztály és az az első világháború esete
Jelen írásomban saját jó gyakorlatom példáján arra próbálok választ adni, hogy egy hetedikes osztály diákjainak miként tudunk a tanórai és tanórán kívüli tevékenységek összehangolásával motiváló, hasznos, a tanulást valóban támogató
„Trianont nem elég érezni, érteni is kell.” – Trianon-kislexikon diákoknak
Tanítványaimban – idestova húsz éve – próbálom a Kárpát-medencei szemléletet erősíteni, s ezzel tudatosítani bennük, hogy Nagy-Magyarország ugyan már nem létezik, de az anyanyelv, a történelem és a kultúra mind
Hidak a múltból a jövőbe – A nemzeti összetartozás napja – egy június 4-i faliújság margójára
Itt következő írásomban egy 2021 május-júniusában a nemzeti összetartozás napja alkalmából elkészített hagyományos, tehát nem online faliújság elkészítésének elméleti megfontolásait, menetét, végeredményét és tanulságait fogom bemutatni. Remélem, hogy az itt
Felfedeztük Amerikát! – Játékosított témafeldolgozás az Újvilág felfedezéséhez
Játékosított témafeldolgozáshoz az Újvilág felfedezése ideális választás, és ezt az alábbi munkák bizonyítják. A korábban bemutatott megoldásokhoz hasonlóan (itt, itt, vagy akár itt) most is az volt a cél, hogy