Mit kezdjünk Horthyval? – Horthy-vita a Kossuth Klubban

2018. október 5-én délután 2 órakor nagy érdeklődés mellett vette kezdetét a Kossuth Klubban a Raoul Wallenberg Egyesület által megszervezett Horthy-vita. Domány András moderálása mellett három történész, Szita Szabolcs (Holokauszt Emlékközpont, igazgató), Szakály Sándor (Veritas Történetkutató Intézet, főigazgató), illetve Turbucz Dávid (MTA BTK TTI, posztdoktor kutató) beszélt a Horthy Miklóst, de még inkább a Horthy-rendszert érintő legfontosabb kérdésekről. A kerekasztalbeszélgetés végén felkért hozzászólókként Püski Levente, a Debreceni Egyetem professzora, valamint Pók Attila, az MTA BTK TTI tudományos tanácsadója fogalmazta meg észrevételeit az elhangzottakhoz.

A vita résztvevői balról jobbra: Püski Levente, Szita Szabolcs, Szakály Sándor, Turbucz Dávid, Domány András és Pók Attila

Jogállam volt-e a Horthy-rendszer?

A vitavezető első kérdése arra vonatkozott, hogy a Horthy-korszak Magyarországa jogállamnak tekinthető-e, illetve egységesen megítélhető-e a Horthy-rendszer.

Első válaszolóként Szita Szabolcs azt emelte ki, hogy a korszakban folyamatosan változott a jogállamiság mértéke egészen a nyilas időszakig, amikorra elenyészett a jogállamiság. A HDKE vezetője hangsúlyozta, hogy az 1930-as évektől nem volt lehetőség a bethleni konszolidáció által létrehozott alkotmányosság megőrzésére. Ennek okait abban a kettős nyomásban találhatjuk meg, amelyet belülről a szélsőjobboldal, kívülről pedig az egyre erősödő Németország fejtett ki. Ez a két tényező az 1940-es évekre kényszerpályára lökte a Horthy-rendszert, ami katasztrófához vezetett.

Szakály Sándor szerint a Horthy-rendszer értékelésénél először azt a kérdést kell megvizsgálni, hogy mit értünk jogállam alatt. A Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója szerint a rendszer jogállamiságát nem a mai fogalmak szerint kell megítélni, hanem a korabeli államokkal összevetve. Így a valódi kérdés nem az, hogy mai definíciók alapján jogállam volt-e a Horthy-rendszer, hanem hogy miképp ítélhetjük meg Magyarország kormányzati berendezkedését a többi – elsősorban környező – államhoz viszonyítva. Szakály hangsúlyozta, hogy a rendszer megalapozását adó, 1920. évi I. törvénycikk elfogadásával a másfél éve megszűnt jogállamot állították vissza. Ugyanis az őszirózsás forradalomtól kezdve az országgyűlés nem működött, új törvényhozó testület megválasztására nem került sor. A történész elsősorban a politikai rendszer jogállamisága mellett érvelt. Kiemelte, hogy az 1919-es választójogi rendelet kifejezetten haladónak tekinthető a korszakban, a két világháború közötti időszakot a politikai pluralizmus jellemezte, csupán a kommunistákat zárták ki ebből. A nyílt választás a választói akarat korlátozásának tekinthető, viszont ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy az 1939-es titkos választás pont a szélsőjobboldal megerősödését, és a baloldal meggyengülését hozta magával a képviselőházban.

Turbucz Dávid válaszát azzal kezdte, hogy szerinte nem megfelelő a Horthy-rendszer kifejezés, ugyanis a kormányzó – bár állandó szereplője volt a politikai rendnek – sem létrehozója, sem működtetője nem volt, s ezek alapján inkább Bethlen-rendszernek nevezhetnénk. A TTI kutatója is azt emelte ki, hogy nem tekinthetjük az 1920 és 1944 között időszakot egységesnek, bár ami egységesítheti is ezt, az Horthy személye. Szakály Sándorra reagálva Turbucz nem a korabeli Európa viszonyai alapján értelmezte a jogállam fogalmát, hanem egy olyan normatív megközelítés alapján, amely szerint az egy olyan politikai berendezkedést jelent, amelyben a hatalomgyakorlás nyilvános és írott törvények alapján történik. Ennek a követelménynek a két világháború közötti politikai rendszer nem tesz eleget. A korszakra végig jellemző a végrehajtói hatalom túlsúlya: csupán korlátozott ellensúlyok voltak jelen, de Horthy tényleges hatalma is túlnyúlt azokon a jogkörökön, amik a törvényesen le voltak fektetve. Viszont nem tekinthető diktatúrának sem, hanem – a korabeli Európa több államrendszeréhez hasonlóan – egy demokrácia és diktatúra közötti átmeneti rendszernek.

Az Országos Tiszti Kaszinóban, jobbról a második Horthy Miklós (Kép forrása: Fortepan)

Magyarország hadba lépése

A hadba lépésről először Szakály Sándor fejtette ki az álláspontját. A Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója szerint a hadba lépés és a német orientáció alapját Trianonban kereshetjük. A békeszerződés revízióját egységesen támogatta a magyar társadalom, emiatt kezdett el közeledni a magyar politikai vezetés Németország felé. 1938-ban Hitler felajánlotta a Felvidéket Csehszlovákia megtámadásáért, viszont ettől a magyar vezetés elzárkózott. A németek a továbbiakban elálltak a hasonló kérésektől, mivel úgy tartották, hogy a magyarok minden lépésükért kérnének valamit. A Szovjetunió megtámadásakor sem számoltak magyar részvétellel. A német–szovjet háborúra készülve Werth Henrik, a Honvéd Vezérkar főnöke két memorandumot is készített. Ezekben Werth gyors német győzelemmel számolt, Magyarország hadba lépését pedig pártolta a további revízió érdekében. A német támadást követően Magyarország megszakította a diplomáciai kapcsolatot a Szovjetunióval. Szakály ekkor beszélt a hadba lépés kérdéses pontjairól. A Kassát bombázó gépek máig nem azonosíthatók, de feltételezhetően szovjet gépek voltak. Ezt megerősítené az a tény is, hogy a rahói vonatot bizonyíthatóan szovjet gépek támadták meg. A Kristóffy-táviratnak nincs jelentősége, hiszen a diplomáciai kapcsolat megszüntetését követően elzárták a moszkvai követség kapcsolatait, a hadba lépésről szóló minisztertanácsi jegyzőkönyvek pedig nem hitelesek. A történész leszögezte, hogy a hadba lépés jogilag nehezen kérdőjelezhető meg, a hadiállapot beállta ellen senki sem tiltakozott később a parlamentben. A magyar vezetés eredetileg csak jelképes részvételre gondolt, s nem számított egy ilyen hosszan tartó háborúra. Szakály összegezve kijelentette, hogy a háborúba lépést valószínűleg maximum szeptemberig, az esetleges a moszkvai vereségig lehetett volna húzni, a döntő okot pedig a többi országgal a németek támogatásáért való versenyfutás jelentette.

Visszatérési ünnepség Komáromban (Kép forrása: Wikipedia)

Szakály eszmefuttatására először Szita Szabolcs reagált. A HDKE igazgatója szerint nehéz megítélni azt, hogy meddig maradhatott volna ki Magyarország a háborúból. Emellett a holokauszttörténész is a revíziós igényeket emelte ki meghatározó momentumokként. Turbucz Dávid rövid kiegészítésként annyit tett hozzá a hadba lépés kérdéséhez, hogy két totalitárius nagyhatalom között Magyarország nem tudott volna kimaradni a háborúból – függetlenül Horthytól vagy a politikai és katonai elittől. Viszont ténykérdés, hogy június 26-ig nem volt semmilyen német nyomás a Szakály által említett okok miatt. Ennek tükrében a TTI kutatója elhamarkodott döntésnek tekinti a június 27-i hadba lépést. Horthy megítélésén sokat változtatott volna, ha német kényszer hatására dönt a hadba lépés mellett. Szakály álláspontját elfogadva Turbucz is 1941 decemberére, 1942 januárjára tette azt a legkésőbbi időpontot, amíg el lehetett volna odázni a háborúba lépést.

Kossuth tér, ünnepség a frontról hazatért katonák tiszteletére a Városháza előtt. Horthy Miklós kormányzó az ünnepség keretében kitüntetést ad át. (Kép forrása: Fortepan)

Horthy és a deportálások

A harmadik kör Horthynak a zsidók deportálásában betöltött szerepére, tágabb értelemben véve az antiszemita intézkedések meghozatalában való felelősségére vonatkozott. Első hozzászólóként Turbucz három dolgot szögezett le Horthyval kapcsolatban:

  1. Horthy Miklós antiszemita volt, akinek zsidóellenessége a korszak során változott. 1919-ben még a radikális antiszemiták között találhatjuk, majd zsidóellenessége mérséklődött. Radikális antiszemitizmusát felváltotta egy szelektív antiszemitizmus, amelynél úgymond „nemzethűség” alapján ítélte meg a zsidókat.
  2. Horthy támogatta a zsidóság jogfosztását és jogkorlátozását. Egy Telekinek írt 1940-es levele alapján a történész kiemelte, hogy Horthy ezt a jogkorlátozó és jogfosztó folyamatot lépésekben gondolta megvalósítani, mivel a zsidóellenes intézkedések azonnali foganatosítása súlyos gazdasági és társadalmi problémákat okozott volna. Turbucz ugyancsak kiemelte, hogy Horthy a kibővített kormányzói jogkörrel két alkalommal is visszaküldhette volna a parlamentnek a zsidótörvényeket, de ezzel a lehetőséggel egyszer sem élt.
  3. Horthy nem támogatta a zsidók fizikai megsemmisítését. Horthy a végső megoldást – amit Turbucz a wannseei konferenciához kötött – követően nem járult hozzá a zsidók deportáláshoz. Ezen a német megszállás változtatott. A TTI kutatója szerint Horthy a zsidóknak a németeknek való kiszolgáltatásától a német megszállás megszüntetését várta, ugyanis Hitler Klessheimben azt mondta a kormányzónak, hogy a német érdekek érvényesítésétől teszi függővé a megszállás megszüntetését. Horthy legalább 1943 áprilisától tudta, hogy mi várhat a hazai zsidóságra, így amikor 1944 tavaszán kijelentette a kormányzó, hogy nem kíván részt venni a zsidósággal kapcsolatos döntésekben, akkor a felelősséget akarta magától elhárítani.
Sárga csillagot viselő zsidók a Ráday utcában (Kép forrása: Fortepan)

A Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója kiemelte, hogy Horthynak a zsidósághoz való viszonyát nem lehet fekete-fehér módon megítélni. A jogállamiság kérdéséhez hasonlóan Szakály itt is amellett állt ki, hogy az antiszemitizmus és a magyarországi zsidópolitika megítélésében az elsődleges szempontot az adott kor mércéi, a térség államainak zsidókkal szembeni intézkedései jelentik. Így egyfelől azt vonta kétségbe, hogy a jelenleg meglévő antiszemitizmus fogalmunk alapján számon kérhetjük-e a 20. század első felének közgondolkodását. Kiemelte, hogy Horthy és rendszerének meglévő antiszemitizmusát számos dolog árnyalja. Így a kormányzó jó kapcsolatot tartott fel zsidó tisztekkel (pl. a Novara hajóorvosával), Prónay különítményében is voltak zsidó tartalékos tisztek.

Másfelől Magyarország zsidópolitikájának értékeléséhez a legfontosabb azt megvizsgálni, hogy milyen helyzetben volt a magyarországi zsidóság. Bár 1944. március 19-ig számos jogkorlátozó intézkedés érte a hazai zsidóságot, így is jobb helyzetben volt, mint a romániai zsidók, akik 1940-ben állampolgárságukat is elvesztették. A német megszállás kapcsán Szakály azt emelte ki, hogy Szombathelyi Ferenc Klessheimben, a német megszállás bejelentésekor azzal bírta Horthyt maradásra, hogy szélsőségesebb erők jöhetnek akkor, ha lemond. Azzal kapcsolatban, hogy Horthy tudott-e a Magyarországról deportált zsidók sorsáról, szkeptikusan nyilatkozott. Szerinte nincs értelme arról beszélni, hogy valaki mit tudhatott, vagy kellett volna tudnia. Az Auschwitz-jegyzőkönyvet megelőzően nincs arra biztos forrás, hogy Horthy tudott volna a deportált zsidók sorsáról. Végül 1944 június-júliusára változott meg annyira a helyzet, hogy a deportálásokat leállíttathatta. A június 26-i koronatanácson felszólalt Baky László és Endre László menesztéséért, július 6-án pedig leállíttatta a deportálásokat.

Szita Szabolcs a deportálások egy részletkérdését emelte ki. Arra hívta fel a figyelmet, hogy bár szokás megkülönböztetni az úgynevezett szegény és gazdag zsidók sorsát a holokauszt idején, az elithez közel álló zsidók is nagy számban haltak meg vészkorszak alatt. Emellett hangsúlyozta azt, hogy rendkívül sok elmaradás van a holokausztkutatásban, elsősorban a mentesítési kérelmek feldolgozandók.

 

Horthy Miklós Adolf Hitlerrel 1938-ban (Kép forrása: Wikipedia)

Horthy-kultusz a Führer-mítosz tükrében

A Horthy-kultusz kérdésére rátérve, a vitavezető azt a provokatív kérdést szegezte az előadókhoz, hogy a kormányzó kultusza mennyiben különböztethető meg Hitler vagy Sztálin személyi kultuszától.

Turbucz Dávid azt emelte ki, hogy a két világháború közötti időszakot a vezérkultuszok korának tekinthetjük. Mind demokratikus rendszerekben (Masaryk, Hindenburg), mind ellenzéki csoportoknál (Gömbös, Szálasi) kialakultak ilyen kultuszok a vezetők személye körül. Ezek a kultuszok a militarizálódó közéletre és etatista tendenciákra vezethetők vissza. Hitler és Horthy kultusza kapcsán a történész szerint sok hasonlóság fedezhető fel a vezetők jellemzésénél (pl. a nemzet megmentője, katonai géniusz), viszont ezek más-más keretrendszerben jelennek meg. A nemzetiszocialista Németországban a Horthy-rendszerrel szemben nem volt semmilyen pluralizmus. Horthy kultuszának a nemzetiszocialista Führer-képpel szemben nem volt ideológiája, az ország stabilitását megtestesítő kormányzói kép inkább egyfajta mentalitásnak tekinthető.

Szakály Sándor szerint minden egyes politikusnak, vezetőnek megvan a maga mítosza. Ezek vizsgálatánál a legfontosabb kérdés az, hogy ezeket a kultuszokat építik-e. Szakály szűkebb szakterületére térve kiemelte, hogy a kormányzónak mint katonának megmaradt a kultusza Honvédségben, bár a harmincas években visszaszorult jelenléte a katonai eseményeknél. Szita Szabolcs egy Csendes-óceáni eset kapcsán prezentálta, hogy a kormányzói sértéseket milyen komolyan vették a magyar hatóságok.

Horthy-plakát 1940-ből (Kép forrása: Fortepan)

A Horthy-korszak mérlegen

A három körkérdést követően a két felkért hozzászóló, Pók Attila és Püski Levente osztotta meg gondolatait az elhangzottakkal kapcsolatban.

A TTI tudományos tanácsadója a Horthy-kérdésre reflektálva kiemelte, hogy a történelemmel való foglalatoskodás nem csupán a történészek privilégiuma, mivel szerepe van a politikában, oktatásban, a politikai önazonosság megteremtésében, az egyéni és kollektív kulturális emlékezetben.

A jogállamiság kapcsán két kérdést járt körül a történész. Egyfelől a Horthy-korszak értékelésének a kulcsa, hogy a rendszer előképként mennyiben kódolta magába azt a katasztrófát, ami 1944/1945 jelentett Magyarországnak. Azaz a rendszer ellenére vagy éppen a rendszer következtében történhetett meg a holokauszt. Mindez azért érdekes, hiszen a két tragédia – Trianon, holokauszt – által közrefogott rendszer relatív konszolidációra volt képes. Ennek a megalapozásának két célja volt: egy belső („újrarendezés” – például numerus clausus, földreform) és egy külső (területi revízió). Így a főkérdés az, hogy ezek a célok milyen következményekkel jártak. Másfelől kiemelte azt, hogy nem az a lényeg, hogy egy rendszer jogszabályokra épül-e, hanem hogy mi van azokban – utalva a Horthy-korszakban elfogadott zsidótörvényekre.

(Kép forrása: Fortepan)

A háborúba lépés körülményeire vonatkozólag konszenzus van a szakmában. Pók szerint a kérdés továbbvitelének van értelme, miszerint a háborúba lépés kivitelezése teljesítménynek vagy kudarcnak minősíthető? Ha nem lép be Magyarország a háborúba, mikor szállták volna meg az országot a németek?

Horthy és a holokauszt kapcsán az MTA TTI tudományos tanácsadója Szakály Sándorra reagált elsősorban. Pók szerint nehéz bizonyítani, hogy Horthy ne tudott volna a holokausztról, külföldi kutatások is jelzik, hogy még a New York Times hasábjain is részletesen foglalkoztak a zsidók elleni intézkedésekkel és meggyilkolásukkal (Laurel Leff: Buried by the Times). Bár a zsidó vezetők számára is elképzelhetetlen volt a nemzetiszocializmus megsemmisítő politikája, viszont egy ország vezetőjének át kellett volna ezt látnia. Összegezve megállapította, hogy Horthynak mindenképpen felelőssége van a magyarországi zsidóság deportálásában, államférfiként nem tekinthette volna feláldozhatónak a zsidóságot. Szita Szabolcsra reagálva pedig kijelentette, hogy bár van lemaradásunk a holokausztkutatásban, viszont a zsidó vonatkozású dokumentumok szisztematikus feltárása már zajlik Magyarországon.

Pók Attila azzal zárta hozzászólását – utalva az utolsó körkérdésére –, hogy az igazi kérdés nem az, hogy Horthynak volt-e kultusza, hanem hogy jelenleg van-e. Szerinte kultuszépítés helyett értékelő történészi szembenézésre van jelenleg szükség.

Horthy Miklós sírja a lisszaboni Angol Katonai Temetőben. 1993-ban Kenderesen temették újra. (Fotó: Fortepan)

Püski Levente elsősorban a Horthy-korszak jogállamiságára reflektált, melyet két szempontból lehet vizsgálni. Ha formalista alapon vizsgáljuk, akkor a rendszer döntő részben jogállami volt, viszont folyamatos szűkülés tapasztalható. Ha viszont az alapján vizsgáljuk a jogállamiságot, hogy mennyiben tudja megakadályozni a kormányzati önkényt, őrizni az alkotmányosságot, akkor jóval korlátozottabban nevezhető jogállaminak a két háború közötti Magyarország. A rendszer megnevezése kapcsán Püski kiemelte, hogy a korszak elején a szisztéma jellege nagyon átmeneti volt, tudatos felépítése csak Bethlen Istvánnal kezdődött el. A korszak berendezkedését – a több előadóval egyetértően – se demokráciának, se diktatúrának nem tekinthetjük, helyettük az autoriter rendszer fogalmát használhatjuk Magyarországra. Ez egy folyamat részeként a ’30-as, ’40-es évek fordulóján fordult a diktatúra felé, ennek csomópontját a szerző az 1939-es fordulatokban látta.

A háborúba lépés kapcsán a történész azt emelte ki, hogy a magyar vezetés alapvetően gyors német győzelemben bízott. Püski Horthy felelősségét abban látja, hogy mint államférfinak több szempontot kellett volna figyelembe vennie, az első világháború tapasztalata is óvatosságra inthette volna a (kétfrontos) háborútól.

(Fotó: Fóris Ákos)

A Horthy és a zsidóság viszonya kapcsán nem az a lényegi kérdés, hogy a kormányzó mennyire volt antiszemita, hanem az, hogy a belpolitikai reformokkal kapcsolatban nem érvényesítette befolyását, kormányzói jogait. Ez a hatalomgyakorlás 1944-ben ütött vissza, mivel rámutatott arra, hogy nem lehet a végtelenségig passzívnak maradni a belpolitikai folyamatokkal szemben. Ennek kapcsán kérdezte Püski Turbucz Dávidtól, hogy Horthy dönthetett-e volna máshogy 1944 tavaszán? Turbucz három, meg nem valósult lehetőséget vetett fel: Horthy lemond a kormányzói tisztségéről; kormányzói tisztségében megmarad, de a teljes passzivitás jeleként Kenderesre vonul; vagy éppen aktivizálva magát a társadalomhoz szólhatott volna. Turbucz azt emelte ki, hogy nem egyértelműek 1944-ben a kényszerpálya-mozgástér ellentét határai, hiszen Horthynak nem csupán a deportálások júliusi leállításához volt hatalma, hanem a megszállás alatti kormányváltásokra is.

A Debreceni Egyetem tanára a Horthy-kultuszra térve kiemelte, hogy ennek a kultusznak célja nem a diktátori szerep megkonstruálása volt, hanem az, hogy Horthy személye stabilitást mutasson fel a rendszerben. Ennek része volt az is, hogy Horthyban államfőként bízhatnak egy válságban. Csakhogy amikor ez a válság megjelent Magyarország megszállásával, akkor derült ki, hogy nem képes államférfiként megoldani ezt. A kiugrási kísérlet pedig azt is megmutatta, hogy ez a kultusz rendkívül alacsony fokon tudta mozgósítani a rendszer bázisát.

Jeszenszky Géza kérdést intéz a kerekasztal tagjaihoz (Fotó: Paládi Renáta)

Erre a problémára vonatkozott a közönség soraiból Jeszenszky Géza kérdése, miszerint Horthy valódi csődjének tekinthető-e az, hogy a kormányzóra felesküdött hadsereg nem követte őt 1944. október 15-én. Szakály Sándor két dolgot emelt ki a kiugrás kapcsán. Egyfelől a tisztikar magatartásában az volt a döntő, hogy nem az angolszász, hanem a szovjet csapatok voltak Magyarország területén. A szovjet rendszer elítélése, a szovjet területek tapasztalata, Katyń példája a németek melletti kiállásra ösztönözte a katonatiszteket. Másfelől a legtöbb katonatiszt nem tudta, hogy mi is történt 1944. október 15-16-án Budapesten, nem voltak tisztában Szálasi kinevezésének körülményeivel. Turbucz Dávid annyit fűzött ehhez a kérdéskörhöz,  hogy egy idő után Horthy nem törekedett arra, hogy közvetlen kapcsolat legyen a hadseregével, például elmaradt tisztavatásokról is. A TTI kutatója szerint a kormányzó maga is kultusza hatása alá került, ezért nem tartotta fontosnak, hogy aktívabban tartsa a kapcsolatot a hadseregével, s erélyesen fellépjen a tisztek politizálása ellen.

*

A közel két órás rendezvény az esemény címével ellentétben inkább volt tekinthető a Horthy-korszakról szóló beszélgetésnek, mint vitának. Ez egyfelől pozitív, hiszen a mai, rendkívül felfokozott, személyeskedéstől sem mentes emlékezetpolitikai viták tükrében üdítő volt egy ilyen higgadt szakmai rendezvény. Másfelől azonban nem, vagy csak részlegesen kerültek terítékre a Horthy-korszakra vonatkozó kurrens viták. Emellett viszont a rendezvényen részvevők általános képet kaphattak a korszakról, s remélhetőleg a beszélgetés további kutatásokra, kérdésfeltevésekre ösztönheti majd mindazokat, akik meghallgatták.

Fóris Ákos

Ezt olvastad?

Korábban ismertettük I. (Habsburg) Albert király halálát követő eseményeket. Bemutattuk, hogyan lett az országnak két törvényes uralkodója. Majd láthattuk I.