Mit kezdjünk Horthyval? – Horthy-vita a Kossuth Klubban

2018. október 5-én délután 2 órakor nagy érdeklődés mellett vette kezdetét a Kossuth Klubban a Raoul Wallenberg Egyesület által megszervezett Horthy-vita. Domány András moderálása mellett három történész, Szita Szabolcs (Holokauszt Emlékközpont, igazgató), Szakály Sándor (Veritas Történetkutató Intézet, főigazgató), illetve Turbucz Dávid (MTA BTK TTI, posztdoktor kutató) beszélt a Horthy Miklóst, de még inkább a Horthy-rendszert érintő legfontosabb kérdésekről. A kerekasztalbeszélgetés végén felkért hozzászólókként Püski Levente, a Debreceni Egyetem professzora, valamint Pók Attila, az MTA BTK TTI tudományos tanácsadója fogalmazta meg észrevételeit az elhangzottakhoz.

A vita résztvevői balról jobbra: Püski Levente, Szita Szabolcs, Szakály Sándor, Turbucz Dávid, Domány András és Pók Attila

Jogállam volt-e a Horthy-rendszer?

A vitavezető első kérdése arra vonatkozott, hogy a Horthy-korszak Magyarországa jogállamnak tekinthető-e, illetve egységesen megítélhető-e a Horthy-rendszer.

Első válaszolóként Szita Szabolcs azt emelte ki, hogy a korszakban folyamatosan változott a jogállamiság mértéke egészen a nyilas időszakig, amikorra elenyészett a jogállamiság. A HDKE vezetője hangsúlyozta, hogy az 1930-as évektől nem volt lehetőség a bethleni konszolidáció által létrehozott alkotmányosság megőrzésére. Ennek okait abban a kettős nyomásban találhatjuk meg, amelyet belülről a szélsőjobboldal, kívülről pedig az egyre erősödő Németország fejtett ki. Ez a két tényező az 1940-es évekre kényszerpályára lökte a Horthy-rendszert, ami katasztrófához vezetett.

Szakály Sándor szerint a Horthy-rendszer értékelésénél először azt a kérdést kell megvizsgálni, hogy mit értünk jogállam alatt. A Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója szerint a rendszer jogállamiságát nem a mai fogalmak szerint kell megítélni, hanem a korabeli államokkal összevetve. Így a valódi kérdés nem az, hogy mai definíciók alapján jogállam volt-e a Horthy-rendszer, hanem hogy miképp ítélhetjük meg Magyarország kormányzati berendezkedését a többi – elsősorban környező – államhoz viszonyítva. Szakály hangsúlyozta, hogy a rendszer megalapozását adó, 1920. évi I. törvénycikk elfogadásával a másfél éve megszűnt jogállamot állították vissza. Ugyanis az őszirózsás forradalomtól kezdve az országgyűlés nem működött, új törvényhozó testület megválasztására nem került sor. A történész elsősorban a politikai rendszer jogállamisága mellett érvelt. Kiemelte, hogy az 1919-es választójogi rendelet kifejezetten haladónak tekinthető a korszakban, a két világháború közötti időszakot a politikai pluralizmus jellemezte, csupán a kommunistákat zárták ki ebből. A nyílt választás a választói akarat korlátozásának tekinthető, viszont ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy az 1939-es titkos választás pont a szélsőjobboldal megerősödését, és a baloldal meggyengülését hozta magával a képviselőházban.

Turbucz Dávid válaszát azzal kezdte, hogy szerinte nem megfelelő a Horthy-rendszer kifejezés, ugyanis a kormányzó – bár állandó szereplője volt a politikai rendnek – sem létrehozója, sem működtetője nem volt, s ezek alapján inkább Bethlen-rendszernek nevezhetnénk. A TTI kutatója is azt emelte ki, hogy nem tekinthetjük az 1920 és 1944 között időszakot egységesnek, bár ami egységesítheti is ezt, az Horthy személye. Szakály Sándorra reagálva Turbucz nem a korabeli Európa viszonyai alapján értelmezte a jogállam fogalmát, hanem egy olyan normatív megközelítés alapján, amely szerint az egy olyan politikai berendezkedést jelent, amelyben a hatalomgyakorlás nyilvános és írott törvények alapján történik. Ennek a követelménynek a két világháború közötti politikai rendszer nem tesz eleget. A korszakra végig jellemző a végrehajtói hatalom túlsúlya: csupán korlátozott ellensúlyok voltak jelen, de Horthy tényleges hatalma is túlnyúlt azokon a jogkörökön, amik a törvényesen le voltak fektetve. Viszont nem tekinthető diktatúrának sem, hanem – a korabeli Európa több államrendszeréhez hasonlóan – egy demokrácia és diktatúra közötti átmeneti rendszernek.

Az Országos Tiszti Kaszinóban, jobbról a második Horthy Miklós (Kép forrása: Fortepan)

Magyarország hadba lépése

A hadba lépésről először Szakály Sándor fejtette ki az álláspontját. A Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója szerint a hadba lépés és a német orientáció alapját Trianonban kereshetjük. A békeszerződés revízióját egységesen támogatta a magyar társadalom, emiatt kezdett el közeledni a magyar politikai vezetés Németország felé. 1938-ban Hitler felajánlotta a Felvidéket Csehszlovákia megtámadásáért, viszont ettől a magyar vezetés elzárkózott. A németek a továbbiakban elálltak a hasonló kérésektől, mivel úgy tartották, hogy a magyarok minden lépésükért kérnének valamit. A Szovjetunió megtámadásakor sem számoltak magyar részvétellel. A német–szovjet háborúra készülve Werth Henrik, a Honvéd Vezérkar főnöke két memorandumot is készített. Ezekben Werth gyors német győzelemmel számolt, Magyarország hadba lépését pedig pártolta a további revízió érdekében. A német támadást követően Magyarország megszakította a diplomáciai kapcsolatot a Szovjetunióval. Szakály ekkor beszélt a hadba lépés kérdéses pontjairól. A Kassát bombázó gépek máig nem azonosíthatók, de feltételezhetően szovjet gépek voltak. Ezt megerősítené az a tény is, hogy a rahói vonatot bizonyíthatóan szovjet gépek támadták meg. A Kristóffy-táviratnak nincs jelentősége, hiszen a diplomáciai kapcsolat megszüntetését követően elzárták a moszkvai követség kapcsolatait, a hadba lépésről szóló minisztertanácsi jegyzőkönyvek pedig nem hitelesek. A történész leszögezte, hogy a hadba lépés jogilag nehezen kérdőjelezhető meg, a hadiállapot beállta ellen senki sem tiltakozott később a parlamentben. A magyar vezetés eredetileg csak jelképes részvételre gondolt, s nem számított egy ilyen hosszan tartó háborúra. Szakály összegezve kijelentette, hogy a háborúba lépést valószínűleg maximum szeptemberig, az esetleges a moszkvai vereségig lehetett volna húzni, a döntő okot pedig a többi országgal a németek támogatásáért való versenyfutás jelentette.

Visszatérési ünnepség Komáromban (Kép forrása: Wikipedia)

Szakály eszmefuttatására először Szita Szabolcs reagált. A HDKE igazgatója szerint nehéz megítélni azt, hogy meddig maradhatott volna ki Magyarország a háborúból. Emellett a holokauszttörténész is a revíziós igényeket emelte ki meghatározó momentumokként. Turbucz Dávid rövid kiegészítésként annyit tett hozzá a hadba lépés kérdéséhez, hogy két totalitárius nagyhatalom között Magyarország nem tudott volna kimaradni a háborúból – függetlenül Horthytól vagy a politikai és katonai elittől. Viszont ténykérdés, hogy június 26-ig nem volt semmilyen német nyomás a Szakály által említett okok miatt. Ennek tükrében a TTI kutatója elhamarkodott döntésnek tekinti a június 27-i hadba lépést. Horthy megítélésén sokat változtatott volna, ha német kényszer hatására dönt a hadba lépés mellett. Szakály álláspontját elfogadva Turbucz is 1941 decemberére, 1942 januárjára tette azt a legkésőbbi időpontot, amíg el lehetett volna odázni a háborúba lépést.

Kossuth tér, ünnepség a frontról hazatért katonák tiszteletére a Városháza előtt. Horthy Miklós kormányzó az ünnepség keretében kitüntetést ad át. (Kép forrása: Fortepan)

Horthy és a deportálások

A harmadik kör Horthynak a zsidók deportálásában betöltött szerepére, tágabb értelemben véve az antiszemita intézkedések meghozatalában való felelősségére vonatkozott. Első hozzászólóként Turbucz három dolgot szögezett le Horthyval kapcsolatban:

  1. Horthy Miklós antiszemita volt, akinek zsidóellenessége a korszak során változott. 1919-ben még a radikális antiszemiták között találhatjuk, majd zsidóellenessége mérséklődött. Radikális antiszemitizmusát felváltotta egy szelektív antiszemitizmus, amelynél úgymond „nemzethűség” alapján ítélte meg a zsidókat.
  2. Horthy támogatta a zsidóság jogfosztását és jogkorlátozását. Egy Telekinek írt 1940-es levele alapján a történész kiemelte, hogy Horthy ezt a jogkorlátozó és jogfosztó folyamatot lépésekben gondolta megvalósítani, mivel a zsidóellenes intézkedések azonnali foganatosítása súlyos gazdasági és társadalmi problémákat okozott volna. Turbucz ugyancsak kiemelte, hogy Horthy a kibővített kormányzói jogkörrel két alkalommal is visszaküldhette volna a parlamentnek a zsidótörvényeket, de ezzel a lehetőséggel egyszer sem élt.
  3. Horthy nem támogatta a zsidók fizikai megsemmisítését. Horthy a végső megoldást – amit Turbucz a wannseei konferenciához kötött – követően nem járult hozzá a zsidók deportáláshoz. Ezen a német megszállás változtatott. A TTI kutatója szerint Horthy a zsidóknak a németeknek való kiszolgáltatásától a német megszállás megszüntetését várta, ugyanis Hitler Klessheimben azt mondta a kormányzónak, hogy a német érdekek érvényesítésétől teszi függővé a megszállás megszüntetését. Horthy legalább 1943 áprilisától tudta, hogy mi várhat a hazai zsidóságra, így amikor 1944 tavaszán kijelentette a kormányzó, hogy nem kíván részt venni a zsidósággal kapcsolatos döntésekben, akkor a felelősséget akarta magától elhárítani.
Sárga csillagot viselő zsidók a Ráday utcában (Kép forrása: Fortepan)

A Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója kiemelte, hogy Horthynak a zsidósághoz való viszonyát nem lehet fekete-fehér módon megítélni. A jogállamiság kérdéséhez hasonlóan Szakály itt is amellett állt ki, hogy az antiszemitizmus és a magyarországi zsidópolitika megítélésében az elsődleges szempontot az adott kor mércéi, a térség államainak zsidókkal szembeni intézkedései jelentik. Így egyfelől azt vonta kétségbe, hogy a jelenleg meglévő antiszemitizmus fogalmunk alapján számon kérhetjük-e a 20. század első felének közgondolkodását. Kiemelte, hogy Horthy és rendszerének meglévő antiszemitizmusát számos dolog árnyalja. Így a kormányzó jó kapcsolatot tartott fel zsidó tisztekkel (pl. a Novara hajóorvosával), Prónay különítményében is voltak zsidó tartalékos tisztek.

Másfelől Magyarország zsidópolitikájának értékeléséhez a legfontosabb azt megvizsgálni, hogy milyen helyzetben volt a magyarországi zsidóság. Bár 1944. március 19-ig számos jogkorlátozó intézkedés érte a hazai zsidóságot, így is jobb helyzetben volt, mint a romániai zsidók, akik 1940-ben állampolgárságukat is elvesztették. A német megszállás kapcsán Szakály azt emelte ki, hogy Szombathelyi Ferenc Klessheimben, a német megszállás bejelentésekor azzal bírta Horthyt maradásra, hogy szélsőségesebb erők jöhetnek akkor, ha lemond. Azzal kapcsolatban, hogy Horthy tudott-e a Magyarországról deportált zsidók sorsáról, szkeptikusan nyilatkozott. Szerinte nincs értelme arról beszélni, hogy valaki mit tudhatott, vagy kellett volna tudnia. Az Auschwitz-jegyzőkönyvet megelőzően nincs arra biztos forrás, hogy Horthy tudott volna a deportált zsidók sorsáról. Végül 1944 június-júliusára változott meg annyira a helyzet, hogy a deportálásokat leállíttathatta. A június 26-i koronatanácson felszólalt Baky László és Endre László menesztéséért, július 6-án pedig leállíttatta a deportálásokat.

Szita Szabolcs a deportálások egy részletkérdését emelte ki. Arra hívta fel a figyelmet, hogy bár szokás megkülönböztetni az úgynevezett szegény és gazdag zsidók sorsát a holokauszt idején, az elithez közel álló zsidók is nagy számban haltak meg vészkorszak alatt. Emellett hangsúlyozta azt, hogy rendkívül sok elmaradás van a holokausztkutatásban, elsősorban a mentesítési kérelmek feldolgozandók.

 

Horthy Miklós Adolf Hitlerrel 1938-ban (Kép forrása: Wikipedia)

Horthy-kultusz a Führer-mítosz tükrében

A Horthy-kultusz kérdésére rátérve, a vitavezető azt a provokatív kérdést szegezte az előadókhoz, hogy a kormányzó kultusza mennyiben különböztethető meg Hitler vagy Sztálin személyi kultuszától.

Turbucz Dávid azt emelte ki, hogy a két világháború közötti időszakot a vezérkultuszok korának tekinthetjük. Mind demokratikus rendszerekben (Masaryk, Hindenburg), mind ellenzéki csoportoknál (Gömbös, Szálasi) kialakultak ilyen kultuszok a vezetők személye körül. Ezek a kultuszok a militarizálódó közéletre és etatista tendenciákra vezethetők vissza. Hitler és Horthy kultusza kapcsán a történész szerint sok hasonlóság fedezhető fel a vezetők jellemzésénél (pl. a nemzet megmentője, katonai géniusz), viszont ezek más-más keretrendszerben jelennek meg. A nemzetiszocialista Németországban a Horthy-rendszerrel szemben nem volt semmilyen pluralizmus. Horthy kultuszának a nemzetiszocialista Führer-képpel szemben nem volt ideológiája, az ország stabilitását megtestesítő kormányzói kép inkább egyfajta mentalitásnak tekinthető.

Szakály Sándor szerint minden egyes politikusnak, vezetőnek megvan a maga mítosza. Ezek vizsgálatánál a legfontosabb kérdés az, hogy ezeket a kultuszokat építik-e. Szakály szűkebb szakterületére térve kiemelte, hogy a kormányzónak mint katonának megmaradt a kultusza Honvédségben, bár a harmincas években visszaszorult jelenléte a katonai eseményeknél. Szita Szabolcs egy Csendes-óceáni eset kapcsán prezentálta, hogy a kormányzói sértéseket milyen komolyan vették a magyar hatóságok.

Horthy-plakát 1940-ből (Kép forrása: Fortepan)

A Horthy-korszak mérlegen

A három körkérdést követően a két felkért hozzászóló, Pók Attila és Püski Levente osztotta meg gondolatait az elhangzottakkal kapcsolatban.

A TTI tudományos tanácsadója a Horthy-kérdésre reflektálva kiemelte, hogy a történelemmel való foglalatoskodás nem csupán a történészek privilégiuma, mivel szerepe van a politikában, oktatásban, a politikai önazonosság megteremtésében, az egyéni és kollektív kulturális emlékezetben.

A jogállamiság kapcsán két kérdést járt körül a történész. Egyfelől a Horthy-korszak értékelésének a kulcsa, hogy a rendszer előképként mennyiben kódolta magába azt a katasztrófát, ami 1944/1945 jelentett Magyarországnak. Azaz a rendszer ellenére vagy éppen a rendszer következtében történhetett meg a holokauszt. Mindez azért érdekes, hiszen a két tragédia – Trianon, holokauszt – által közrefogott rendszer relatív konszolidációra volt képes. Ennek a megalapozásának két célja volt: egy belső („újrarendezés” – például numerus clausus, földreform) és egy külső (területi revízió). Így a főkérdés az, hogy ezek a célok milyen következményekkel jártak. Másfelől kiemelte azt, hogy nem az a lényeg, hogy egy rendszer jogszabályokra épül-e, hanem hogy mi van azokban – utalva a Horthy-korszakban elfogadott zsidótörvényekre.

(Kép forrása: Fortepan)

A háborúba lépés körülményeire vonatkozólag konszenzus van a szakmában. Pók szerint a kérdés továbbvitelének van értelme, miszerint a háborúba lépés kivitelezése teljesítménynek vagy kudarcnak minősíthető? Ha nem lép be Magyarország a háborúba, mikor szállták volna meg az országot a németek?

Horthy és a holokauszt kapcsán az MTA TTI tudományos tanácsadója Szakály Sándorra reagált elsősorban. Pók szerint nehéz bizonyítani, hogy Horthy ne tudott volna a holokausztról, külföldi kutatások is jelzik, hogy még a New York Times hasábjain is részletesen foglalkoztak a zsidók elleni intézkedésekkel és meggyilkolásukkal (Laurel Leff: Buried by the Times). Bár a zsidó vezetők számára is elképzelhetetlen volt a nemzetiszocializmus megsemmisítő politikája, viszont egy ország vezetőjének át kellett volna ezt látnia. Összegezve megállapította, hogy Horthynak mindenképpen felelőssége van a magyarországi zsidóság deportálásában, államférfiként nem tekinthette volna feláldozhatónak a zsidóságot. Szita Szabolcsra reagálva pedig kijelentette, hogy bár van lemaradásunk a holokausztkutatásban, viszont a zsidó vonatkozású dokumentumok szisztematikus feltárása már zajlik Magyarországon.

Pók Attila azzal zárta hozzászólását – utalva az utolsó körkérdésére –, hogy az igazi kérdés nem az, hogy Horthynak volt-e kultusza, hanem hogy jelenleg van-e. Szerinte kultuszépítés helyett értékelő történészi szembenézésre van jelenleg szükség.

Horthy Miklós sírja a lisszaboni Angol Katonai Temetőben. 1993-ban Kenderesen temették újra. (Fotó: Fortepan)

Püski Levente elsősorban a Horthy-korszak jogállamiságára reflektált, melyet két szempontból lehet vizsgálni. Ha formalista alapon vizsgáljuk, akkor a rendszer döntő részben jogállami volt, viszont folyamatos szűkülés tapasztalható. Ha viszont az alapján vizsgáljuk a jogállamiságot, hogy mennyiben tudja megakadályozni a kormányzati önkényt, őrizni az alkotmányosságot, akkor jóval korlátozottabban nevezhető jogállaminak a két háború közötti Magyarország. A rendszer megnevezése kapcsán Püski kiemelte, hogy a korszak elején a szisztéma jellege nagyon átmeneti volt, tudatos felépítése csak Bethlen Istvánnal kezdődött el. A korszak berendezkedését – a több előadóval egyetértően – se demokráciának, se diktatúrának nem tekinthetjük, helyettük az autoriter rendszer fogalmát használhatjuk Magyarországra. Ez egy folyamat részeként a ’30-as, ’40-es évek fordulóján fordult a diktatúra felé, ennek csomópontját a szerző az 1939-es fordulatokban látta.

A háborúba lépés kapcsán a történész azt emelte ki, hogy a magyar vezetés alapvetően gyors német győzelemben bízott. Püski Horthy felelősségét abban látja, hogy mint államférfinak több szempontot kellett volna figyelembe vennie, az első világháború tapasztalata is óvatosságra inthette volna a (kétfrontos) háborútól.

(Fotó: Fóris Ákos)

A Horthy és a zsidóság viszonya kapcsán nem az a lényegi kérdés, hogy a kormányzó mennyire volt antiszemita, hanem az, hogy a belpolitikai reformokkal kapcsolatban nem érvényesítette befolyását, kormányzói jogait. Ez a hatalomgyakorlás 1944-ben ütött vissza, mivel rámutatott arra, hogy nem lehet a végtelenségig passzívnak maradni a belpolitikai folyamatokkal szemben. Ennek kapcsán kérdezte Püski Turbucz Dávidtól, hogy Horthy dönthetett-e volna máshogy 1944 tavaszán? Turbucz három, meg nem valósult lehetőséget vetett fel: Horthy lemond a kormányzói tisztségéről; kormányzói tisztségében megmarad, de a teljes passzivitás jeleként Kenderesre vonul; vagy éppen aktivizálva magát a társadalomhoz szólhatott volna. Turbucz azt emelte ki, hogy nem egyértelműek 1944-ben a kényszerpálya-mozgástér ellentét határai, hiszen Horthynak nem csupán a deportálások júliusi leállításához volt hatalma, hanem a megszállás alatti kormányváltásokra is.

A Debreceni Egyetem tanára a Horthy-kultuszra térve kiemelte, hogy ennek a kultusznak célja nem a diktátori szerep megkonstruálása volt, hanem az, hogy Horthy személye stabilitást mutasson fel a rendszerben. Ennek része volt az is, hogy Horthyban államfőként bízhatnak egy válságban. Csakhogy amikor ez a válság megjelent Magyarország megszállásával, akkor derült ki, hogy nem képes államférfiként megoldani ezt. A kiugrási kísérlet pedig azt is megmutatta, hogy ez a kultusz rendkívül alacsony fokon tudta mozgósítani a rendszer bázisát.

Jeszenszky Géza kérdést intéz a kerekasztal tagjaihoz (Fotó: Paládi Renáta)

Erre a problémára vonatkozott a közönség soraiból Jeszenszky Géza kérdése, miszerint Horthy valódi csődjének tekinthető-e az, hogy a kormányzóra felesküdött hadsereg nem követte őt 1944. október 15-én. Szakály Sándor két dolgot emelt ki a kiugrás kapcsán. Egyfelől a tisztikar magatartásában az volt a döntő, hogy nem az angolszász, hanem a szovjet csapatok voltak Magyarország területén. A szovjet rendszer elítélése, a szovjet területek tapasztalata, Katyń példája a németek melletti kiállásra ösztönözte a katonatiszteket. Másfelől a legtöbb katonatiszt nem tudta, hogy mi is történt 1944. október 15-16-án Budapesten, nem voltak tisztában Szálasi kinevezésének körülményeivel. Turbucz Dávid annyit fűzött ehhez a kérdéskörhöz,  hogy egy idő után Horthy nem törekedett arra, hogy közvetlen kapcsolat legyen a hadseregével, például elmaradt tisztavatásokról is. A TTI kutatója szerint a kormányzó maga is kultusza hatása alá került, ezért nem tartotta fontosnak, hogy aktívabban tartsa a kapcsolatot a hadseregével, s erélyesen fellépjen a tisztek politizálása ellen.

*

A közel két órás rendezvény az esemény címével ellentétben inkább volt tekinthető a Horthy-korszakról szóló beszélgetésnek, mint vitának. Ez egyfelől pozitív, hiszen a mai, rendkívül felfokozott, személyeskedéstől sem mentes emlékezetpolitikai viták tükrében üdítő volt egy ilyen higgadt szakmai rendezvény. Másfelől azonban nem, vagy csak részlegesen kerültek terítékre a Horthy-korszakra vonatkozó kurrens viták. Emellett viszont a rendezvényen részvevők általános képet kaphattak a korszakról, s remélhetőleg a beszélgetés további kutatásokra, kérdésfeltevésekre ösztönheti majd mindazokat, akik meghallgatták.

Fóris Ákos

Ezt olvastad?

Egy újabb novemberi hét, ami bővelkedik tudományos programokban. Az érdeklődők ezúttal is tallózhatnak a bőséges kínálatból, melyben helyet kapott több