Várvédő, orgyilkos, kettős ügynök – Daczó Tamás szervitori szerepekben

Kapcsolatok nélkül nehéz boldogulni – nem volt ez másképp a 16. században sem. A kor magyarországi társadalmát elemi szinten meghatározó kapcsolatnak a középkorból eredő sajátos hűbéri viszonyt, a familiaritást tartjuk. Az úr és szolgálója közötti viszonyrendszerből eredő legfontosabb kérdések a kapcsolat minőségére – vagyis a szolgálati pozícióra és az ezért járó ellenszolgáltatásra –, valamint az előbbiek változásaira, átalakulására vonatkoznak. A főúri família egy adott régió kapcsolati hálójaként mindkét fél számára jelentős előnyökkel járt, de működőképességét kiterjedtsége, tagjainak kvalitásai és a régió társadalmában való beágyazottsága határozták meg. A téma sarokköve egy terminológiai probléma, az urat szolgáló személy megnevezésének kérdése: familiáris vagy szervitor?

A 16. századtól kezdődően a forrásokban olvasható familiaris kifejezést elkezdte fölváltani a servitor, amit jelentésbeli változással magyaráztak. A korábbi, szóbeliségen alapuló bizalmas, gyakran élethosszig vagy generációkon átívelően tartó, természetbeni juttatásokkal honorált szolgálatot fölváltotta a határozott idejű, szerződéses kapcsolat, amelyben a szolgálatot pénzzel fizették ki. Napjainkra nyilvánvalóvá vált, hogy a két fogalom között korábban gondolt éles cezúra sem kronológiai, sem pedig jelentésbeli értelemben nem állt fenn, azokat gyakran egymás mellett, párhuzamosan használták, akár egy konkrét személyre vonatkoztatva is. A fogalmak mögötti jelentésben föllelhető esetleges különbség inkább a szevitor „gyakorlatiasabb”, szélesebb körű szolgálati típusokat felölelő tartalmában keresendő. Mindezeken túl dominusz és szervitor bizonyos szintű egymásrautaltsága miatt a rezidencia és a kiépített família a főúri érvényesülés olyan előfeltételei voltak, amelyek számtalan lehetőséget kínáltak a szolgálatba állók számára is.

Daczó Tamás a 16. század középső évtizedeiben gyarmati Balassa Menyhárt és minden bizonnyal pelsőczi Bebek Ferenc szolgálatában is megfordult familiáris vagy szervitor volt, meglepő módon utóbbinak egyben gyilkosa is. Életútja a Buda elvesztése utáni évtizedek idején a Habsburg- és a Szapolyai-országrész társadalmi kapcsolatrendszereit a mindennapi dilemmák, a választási és kitörési lehetőségek szintjén tárja elénk. Személyéről alig van tucatnyinál több adatunk és származásának meghatározását vezetékneve változatai (Daczo és Dacho) sem könnyítik meg. A problémát Kendy Ferenc Nádasdy Tamásnak írt egyik levele tisztázza (1550. június 27. Torda), amelyben hősünket a Nádasdyt szolgáló fogarasi tiszttartó Daczó Máté testvérének nevezte – ennek alapján a sepsiszentgyörgyi Daczó család tagját tisztelhetjük benne. Közéleti szerepvállalásának kezdetei az 1540-es évek végére, Hont vármegyébe kalauzolnak bennünket.

Balassa Menyhért síremléke (Szilágyi Sándor: A magyar nemzet története. Athenaeum, Bp., 1897./MEK)

 

„Kösztök hadnagy az vitéz Daczó Tamás”

1549 tavaszán a Balassa központi erősségének számító Lévát Daczó Tamás főhadnagyként, tehát a csapatok parancsnokaként védte I. Ferdinánd király seregének támadása ellen. A hadjárat része volt annak a folyamatnak, amelyben Ferdinánd kiterjesztette uralmát korábban általa csak névleg uralt magyarországi területekre is. A megfelelő jogi alapot a várak tulajdonlása fölötti birtokperek és a Szapolyai-párttal való kollaborálás szolgáltatta, de mögötte ott húzódott a végvárrendszer kiépítésének szándéka, ezzel pedig a bányavidék – mint a király jövedelemforrása – biztosítása is. Jóllehet Balassa 1544-től kezdődően sikeres védelmet folytatott a portyázók ellen, és a korabeli leírások szerint a törökök valósággal rettegtek tőle, a leendő erdélyi Habsburg hatalomátvétel előkészítése várainak kamarai igazgatás alá helyezésével vette kezdetét.

Daczó lévai megbízatásánál aligha bizonyíthatná más jobban, hogy Balassa famíliájában az első helyet foglalta el. Erős bizalmi kötelék fűzte őket egymáshoz, amit későbbi példák is alátámasztanak. Hogyan jellemezhetnénk a miliőt, amelyben kiemelt helyet foglalt el? Balassa szervitori köre egy olyan rendkívül színes halmazhoz hasonlítható, amelynek elemei nemcsak szolgálattételük fajtáit, hanem társadalmi státuszukat tekintve is széles skálán mozogtak. A Balassa által uralt Hont és Bars vármegyék Esztergom oszmán kézre kerülését követően (1543) végvidékké váltak. Famíliája rengeteg meglepetést tartogat, ugyanis olyan régióval van dolgunk, amelyet még a végvárrendszer kiépítését megelőzően ért el a frontvonal, és vált az állandó portyák és rajtaütések színterévé.

A szolgálók között találunk jobbágyi származásúakat, mint például Maszlagh Tamást és Nagy (vagy Vörös) Mátyást, akik időnként emberrablással voltak megbízva; 1546-ban Balassa unokatestvérének kertészét, Kertész Demetert ejtették foglyul. Természetesen jelen voltak a helyi vármegyei birtokos nemesség egyéni alakjai, mint a Daczó melletti csábrági várvédő Kincsy Mihály és Nyakazó Ferenc, de a jelentősebb családok is képviseltették magukat, úgymint a Libercsey, Palojthay famíliák. (Jelen sorok szerzőjét is csábította korábban a gondolat, hogy Daczót a Hont megyei nemességhez, a kesziholci és dacsólámi Dacsó család tagjai közé sorolja.) Végül meg kell említenünk a határterületeken rendre jelen lévő hajdúkat és a szolgálatért határokat átlépő, identitást is váltó renegátokat; utóbbiak a végvidék legizgalmasabb karakterei lehettek. Az 1549. évi hadjárat során Szitnyát bizonyos Makri Lukács vagy Makray János porkoláb (csapatparancsnok) védte, aki egykor Rodoszon szolgált janicsárként, Erdélyben tért keresztény hitre, és onnan vitte magával Balassa. Daczó bizonyára hasonló módon került el Erdélyből.

Balassa az első vár, Szitnya eleste után Erdélybe menekült. A Daczó vezette lévai ellenállás több mint két hétig, összesen tizenkilenc napig tartott. A spanyol-magyar csapatok 5000-5500 fős túlerejével szemben az általa parancsnokolt, magyar nemesekből (lovasságból), cseh és magyar puskásokból, hajdúkból és parasztemberekből álló nagyjából ötszáz főnyi sereg nem tarthatta magát. Miután értelmetlenné vált az ellenállás, Daczó és a védők közül többen a Lévát egyik oldalról kerítő tavon keresztül menekültek ki és adták meg magukat. Tinódi Sebestyén a Szitnya, Léva, Csábrág, Murány váraknak megvevése című költeményében a király ellen lázadó védőket hősökké magasztalta, éltetvén ezzel a szervitori hűség ethoszát és a társadalmi kapcsot (és főleg Balassát), amelynek egykor maga is boldogulását köszönhette. Bár Tinódi a költeményében sokaknak a halálát írta, közülük többekkel találkozhatunk a későbbiekben. Léva elfoglalása után az ostromló sereg továbbvonult Csábrág, majd Murány alá, Daczó Tamást és társait fogságban tartották Léván, több mint egy évig. Ő maga innen írt levelet Nádasdynak november 13-án, szabadulásért könyörögve. Ennek nem lett eredménye, ezért Kendy Ferenc föntebb említett, 1550 júniusi levelében szintén közbenjárt Nádasdynál az ügyben. A foglyok bizonyára az akkori főhadparancsnok, Niklas graf zu Salm őrizetében voltak, akinek kollégája és régi ismerőse volt Nádasdy, ezért igyekeztek rajta keresztül célt érni.

A lévai vár (Ubytujemsa)

 

„De te is egynéhány uradat árultad el…”

Hogy mikor szabadulhatott Lévából Daczó, nem tudni. Egészen 1556 őszéig, az erdélyi Habsburg-hatalom feladásáig és az azt követő Szapolyai-restaurációig nem tudunk felőle. Bár Ferdinánd király fölmentette az erdélyieket hűségesküjük alól (ami persze korántsem jelentette az uralkodói igény föladását), Izabella királyné és II. (Szapolyai) János (Zsigmond) visszatérése mégsem ment teljesen zavartalanul. Az egri helytállás után erdélyi társvajdává kinevezett Dobó István Szamosújvárott fegyverrel is ellenállt, ahol Petrovics Péterrel, a már említett Kendy Ferenc testvérével, Antallal és Balassa Menyhárttal tárgyalt a megadásról. Balassa csapatait ekkor Daczó Tamás vezette, vagyis szabadulása után továbbra is korábbi ura szolgálatában maradt.

A restauráció azonban korántsem jelentett olyan nagy összeborulást az erdélyi rendek és a Szapolyai-családtagok között, mint azt elsőre várnánk. Izabella kormányzóvá nevezte ki elhunyt férje, János király unokatestvérét, Petrovics Pétert, és az sem segítette a közeledést, hogy az erdélyi elitet olyan törésvonalak darabolták szét belülről, amelyek a tartomány jövőjére vonatkozó teljesen eltérő elképzelésekben manifesztálódtak. Ez vezetett el a Daczó által elkövetett merénylethez is.

Izabella szarkofágja (Szilágyi Sándor: A magyar nemzet története. Athenaeum, Bp., 1897./MEK)

Bebek Ferenc és a Kendy testvérek, Antal és Ferenc szervezkedése teljes mértékben a mai napig nem tisztázott. Bebek Petrovics halála után a kormányzóságra pályázott, de azt nem nyerte el. Ezután a szultánnál próbálta elérni, hogy likvidálják a Szapolyai családot, és egyfajta rendi konföderáció keretében az erdélyi urak maguk kormányozzák a tartományt. Balassa Menyhártnak is megvolt a maga elképzelése: a már egyszer megvalósult Habsburg-hatalomátvételt tervezte újból feleleveníteni.

Izabella királyné végül az összeesküvők kiiktatása mellett döntött. Hogy mi vezetett el ide? Bebek portai kapcsolatai, a királyfi hatalmának veszélyeztetése önmagában is elegendő okot jelentett a gyermeke királyi jövőjét féltő királyné számára, a Bebekhez bizonyára csak taktikai lépésből társult Kendyek bécsi kapcsolatai pedig kellő gyanút adtak ellenük. A Balassáról egy évtizeddel később keletkezett komédia (Komédia Balassi Menyhárt árultatásáról…), amely pellengérre állította őt politikai gyakorlata és magatartása miatt, úgy fogalmazott, hogy ő is összeesküdött a Bebek-Kendy társasággal, de időben kiugrott a szövetségből. A két évtizeddel később szinte mindenkiről csak elmarasztalóan nyilatkozó Forgách Ferenc szerint Balassát megfenyegette a királyné, miszerint vagy véghezviszi a gyilkosságokat, vagy az ő feje hull a porba. Balassa és a szövetség addigra már évtizedes ellentéteket halmozott föl, így valószínűleg nem eshetett nehezére a parancs kiadása, ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy egy lehetséges újbóli Habsburg hatalomátvételkor a Bebek-Kendy csoport állásfoglalása labilissá tette volna a belviszonyokat. Balassa végül belső emberére, Daczóra bízta a feladatot.

Gyulafehérvár fejedelmi palota kapuja (MMI ELTE)

Az említett komédiában meglepő módon Daczót azzal a váddal illettek, hogy saját urát árulta el és ölte meg, ugyanis állítólag ekkor Bebek Ferenc embere volt, akit még a szultánnál is képviselt. A közvetlenül az eseményt követően született kortárs beszámolók ezt nem említették meg, nem tértek ki a kettejük közötti viszonyra. Azonban tekintettel a komédia többségében hiteles információira, elképzelhető, hogy Daczó valóban Bebek embereként forgolódott, de amikor tudomására jutott, mit terveznek ura ellen, visszatért Balassa, vagyis régi-új ura hűségébe. 1556. szeptember 1-jén éjjel a gyulafehérvári palotában a Daczó és Perusics Gáspár vezette merénylők meggyilkolták először Kendy Ferencet, majd Bebeket, utolsónak Kendy Antalt. Bebek állítólag földre rogyva könyörgött kegyelemért, papot kéretett, de erre azt a feleletet kapta, hogy felesleges annak, aki egész életében gúnyolta azokat.

Daczó Tamást ezek után Munkács várában, a Habsburg-erdélyi határterületen találjuk.

Munkács vára (Das ehmals gedrückte, vonm Türken berückte, nun trefflich erquickte Königreich Hungarn. Frankfurt u. Leipzig 1688/Wikipedia)

 

„… aki nemes, udvarias, derék, jól képzett és éles eszű”

Állapította meg a fentebbi sort Daczóról független szakértőként Giovanandrea Gromo, János Zsimond itáliai testőrkapitánya a Cosimo de’ Medicinek ajánlott kémjelentésében (Compendium…). A munkácsi prefektus „hűsége” és pártállása innentől kezdett csak igazán izgalmassá válni.

Ura 1560-ban már egyértelműen a bécsi udvar céljaihoz igazította saját lépéseit, és csak idő kérdése volt, hogy kormányzóként mikor fordul szembe János Zsigmonddal. A Balassa-családot ekkorra már hagyományosan a Ferdinánd-féle országegyesítő kísérletek résztvevőjeként tartották számon, a királyfiról pedig nagyon rossz véleménnyel volt, ugyanis szerinte még az anyjánál, Izabella királynénál is keményebb szívvel állt a kereszténységhez. Balassa végül 1561 és 1562 fordulóján nyíltan elpártolt a királyfitól és háborút indított ellene. Az akció pár hónap alatt – főleg az erdélyiek március 4-i hadadi vereségét követően – gyakorlatilag romba döntötte volna János Zsigmond erdélyi uralmát, akit csak az oszmánok beavatkozása és szatmári ostroma mentett meg. Balassa kezdeti sikere mögött az állt, hogy kiterjedt familiárisi/szervitori hálózata révén a Felső-Tisza vidékét és a Partium bizonyos részeit el tudta szakítani Erdélytől. Természetesnek vélhetnénk, hogy legbelsőbb embere, Daczó is követte őt, de nem így történt. Legalábbis nyilvánosan nem.

János Zsigmond (Szilágyi Sándor: A magyar nemzet története. Athenaeum, Bp., 1897./MEK)

Daczó ura átpártolását közvetlen megelőzően a huszti kapitány Hagymássy Kristóffal mozgott együtt, és a Habsburg uralom alatt álló területek pusztításában jeleskedtek. Miután Balassa Erdélyben első számú közellenséggé vált, Daczó színleg megmaradt János Zsigmond hűségében. A kassai kapitány Zay Ferenc – Balassának több csatában is bajtársa – egyik jelentése szerint Daczó a királyfi feltétlen híve. Egészen 1564-ig több forrásban is munkácsi prefektusként találkozunk vele, valamint a Gromo által papírra vetett egysoros jellemzés is az erdélyi elit legmeghatározóbb képviselői mellett szerepelteti. Ugyanakkor legalább ennyi forrás bizonyítja, hogy kapcsolata nem szakadt meg az erdélyiek által gyűlölt Balassával, sőt, az tovább erősödött. Daczó 1563-ban a királyfi megbízásából Moldvában, Szucsávában harcolt Héraklidész Jakab moldvai trónkövetelő és önjelölt cár ellen, akinek uralma szintén a bécsi udvar erdélyi céljait szolgálta volna. Héraklidész föllépése Balassa akciójával párhuzamosan történt, közös céljuk a királyfi erdélyi uralmának romba döntése lett volna. Amikor tehát Daczó a „cár” ellen küzdött, úgy tűnhet, hogy valójában saját ura, Balassa ellen tevékenykedett. A vajda megölésének idején is ott tartózkodott.

Pedig ugyanezekben az években urát több helyen is képviselte. A hadadi csata után a Balassa és Zay fogságába esett egyik erdélyi vezér, Csáky Pál úgy szabadulhatott, hogy elvette feleségül Zay Annát, a kassai kapitány lányát. (Ilyen jellegű irányított házasságkötés a másik oldalon is történt: Balassa átpártolása után fél évvel elhunyt lányának férje, Török Ferenc, Török Bálint fia. Balassa Borbálát ezután nem engedték vissza Hunyadról az időközben ellenséggé lett apjához, hanem az ideológiailag megfelelően képzett és politikai szempontból megbízható Hagymássy Kristófhoz adták, akivel egyébként később Balassa magánháborút vívott.) Csáky Pál és Zay Anna menyegzőjén Tamás deák is jelen volt, majd jelentette Balassának a királyfi támadási előkészületeiről szóló ott elhangzott híreket. De később is arról értesülünk, hogy ő volt az első számú közvetítő személy Balassa irányába. Melith György, akinek birtokai megsínylették a kirobbant háborút, 1564-ben följelentette Balassát Ferdinándnál és fiánál, az akkor már magyar király Miksánál is. Ezt megelőzően Zay Ferenc Daczón keresztül lépett kapcsolatba Balassával ez ügyben.

Mindezek fényében szinte hihetetlen, hogy a kétkulacsos szolgálatot nemcsak kompromittálódás nélkül, hanem még gyarapodással is legalább két évig folytatni tudta. Érdekes módon volt egy kortársa, akinek pályája több ponton is hasonlított az övére és bizonyára jól is ismerték egymást. Nyakazó Ferenc az 1540-es években szintén Balassa embere volt. 1547-ben a család gyarmati castellumában szolgált, majd az 1549-es hadjárat idején Csábrágot védte Kincsy Mihály társaságában. Nem tudni, mikor és hogyan, bizonyára közvetlenül a vár föladása után ő is Erdélybe került, és szép karriert futott be. Kétszer is volt váradi kapitány, ezen kívül Bihar és Máramaros vármegyék főispánja, valamint udvari főkapitány. Valószínűleg nem is tartotta a kapcsolatot Balassával. Daczó kettős ügynöki tevékenysége mögött az egzisztencia válságát lehet fölfedezni. Ura mint politikus és hadvezér főúr országos szintű érdekekhez igazította cselekedeteit, magasabb politikai szinten gondolkodott. Daczó ezt nem tehette meg, számára a kettős szerep a bizonytalan és labilis viszonyok következménye volt, amelyet valamelyik erő határozott fellépése dönthetett volna el. Egyoldalú és nyílt állásfoglalása jövőjét tekintve éppen hogy még nagyobb bizonytalanságot eredményezett volna. Szerepvállalását ily módon mindig az aktuálisan felülkerekedő hatalomhoz igazíthatta.

Tamás deák sokoldalú egyénisége az univerzális szervitor mintapéldája. Karriere kiválóan mutatja, hogy a Habsburg-Szapolyai vetélkedés ingatag és rendezetlen belviszonyai révén a két hatalom határai könnyedén átjárhatók voltak, sőt, párhuzamosan egyszerre lehetett szolgálni azok képviselőit. Pár évvel később már több híresebb kortársa is megtette a lépést Erdély felé, elég, ha a csobánci kapitány Gyulaffy Lászlóra vagy az alkancellár Forgách Ferencre és társaira gondolunk.

Ha hihetünk a Balassáról írt komédiának, akkor Daczó szerepeit még tovább kell bővítenünk. A komédia utolsó, Linzben játszódó részében Tamás deák ura idősebbik, udvari szolgálaton lévő Boldizsár nevű fiának környezetét irányító főember, kvázi nevelő. Ennek ideje azonban már 1565–1566. Boldizsár 1568-ban meghalt, pár napra rá pedig követte őt apja is. Daczó legfontosabb támasza, állandó foglalkoztatója távozott az élők sorából. További források hiánya miatt rejtély élete későbbi alakulása, és ahogyan ifjúkora, úgy idős évei is homályba vesznek.

 

Források és ajánlott irodalom:

Szlovák Nemzeti Levéltár (Pozsony) – Garamszentbenedeki konvent hiteleshelyi levéltára

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltár E 185, Missiles (Kamarai levéltár, Nádasdy misszilisek)

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltár E P 707, 10. cs. (Zichy család zsélyi levéltára, Melith család vegyes fogalmazványai)

 

Bernardo de Aldana magyarországi hadjárata, 1548–1552. Közreadja Szakály Ferenc. Fordította Scholz László. Bp. 1986.

Horn Ildikó: A hatalom pillérei. A politikai elit az Erdélyi Fejedelemség megszilárdulásának korszakában (1556–1588). Akadémiai doktori értekezés. (Kézirat) 2012.

Koltai András: Batthyány Ádám. Egy magyar főúr és udvara a XVII. század közepén. Győr 2012.

Lukinich Imre: Az északkeleti várháborúk történetéhez 1561–1565. Hadtörténelmi Közlemények 14. (1913) 370–394. 584–605.

Oborni Teréz: A bécsi udvar tervei Erdély visszaszerzésére 1557–1563. Történelmi Szemle, 45. (2003: 1–2. sz.) 109–128.

Tima Renáta: Az erdélyi udvar János Zsigmond uralma alatt Giovanandrea Gromo leírásának tükrében. In: Fejedelmek, forradalmak, vasutak. Szerk. Takács Péter. Debrecen 2000. 9–75.

Tinódi Sebestyén: X. ének. Szitnya, Léva, Csábrág és Murán váraknak megvevése. In: Uő: Krónika. S. a. r. Sugár István. Bev. Szakály Ferenc. Bp. 1984. 351–370.

Virovecz Nándor: Kereszténység szolgálata vagy politikai árulás? Balassa Menyhárt 1562. évi pártváltása és az északkeleti várháborúk. In: Mozgó frontvonalak: háború és diplomácia a várháborúk időszakában 1552–1568. Szerk. Bujdosné Pap Györgyi – Fejér Ingrid – H. Szilasi Ágota. Eger 2017. 255–283.

 

Virovecz Nándor

Ezt olvastad?

A nyugati keresztény egyház válsága miatt a 16. századi elején kibontakozó egyházi reformkísérlet, a reformáció a kapcsolódó társadalmi és politikai