ajánló
5+1 film a nyári bakancslistára
Nincsenek elkényeztetve a történelmi filmek kedvelői az utóbbi időben. A mozik premierjei mellett a streaming csatornák kínálatát is át kellett böngésznünk, hogy össze tudjunk szedni 5+1 olyan dokumentum– vagy játékfilmet,
„Repródiszkó” – A „létező szocializmus” életvilágai című kiállításról
A rendszerváltoztatás 30. évfordulójára meghirdetett „30 éve Szabadon” Emlékév alkalmából kiírt „Antall József” pályázat keretén belül a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) közös kutatási projektbe
A szabadságharc utóélete és kultusza – Az I. Szegedi Történész Borest
2022. március 10-én hagyományteremtő céllal rendezték meg az I. Szegedi Történész Borestet a Jókai Borház és Kultúrpontban. A kezdeményezés ötletét a Budapesten 2016 novembere óta megrendezett Történész Sörest adta, ami
Történelmi döglött akták – Ajánló
Történelmi döglött akták (Cold Case: History) címmel forgattak a közelmúltban egy dokumentumsorozatot, és a készítők már a gyártás során bejelentették: új bizonyítékokat találtak Marilyn Monroe halálával kapcsolatban. Emellett körbejárták többek
Géppuska, szurony, ritka bélyegek – Új helytörténeti kiállítás Sopronban
Lelkes gyűjtők és helytörténészek, tartalékos honvédek, civilek és hivatásos szakemberek példaértékű összefogásával valósult meg Sopronban, a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ aulájában „A Rongyos Gárda harcaitól a soproni népszavazásig”
Aktuálisan, közérthetően és röviden a dualizmusról – Podcast-beszámoló
Ugyan idestova 15 éve ingázom az országban, van, amihez nem lehet hozzászokni: a Budapest–Pécs távolság messze az egyik leghosszabb és legunalmasabb, amit az ember megtehet hazánkban. A vonat esetében Sárbogárd
Összefogás – kooperáció – értékteremtés: A Pécs Várostörténeti Atlasz bemutatója
A pécsi Városháza épületének közgyűlési termében került sor az évtizedes munka eredményeként létrejött Pécs Atlasz bemutatására 2021. szeptember 16-án. Az eseményen a város, az egyetem, valamint a püspökség vezetőjén kívül
Az 5 legjobb történelmi dokumentumfilm most a Netflixen
A dokumentumfilmek sokak számára unalmasak, vontatottak és túl hosszúak, azonban Csák Krisztina Csilla kiválogatott néhány olyat, amely szerinte igenis leköti a néző figyelmét és új, érdekes aspektusból mutatja be a
ElBeszélő podcast ajánló
Új történelmi és közéleti podcast indul a héten a TheHistoryGeek YouTube-csatornán elBeszélő címmel. A háromhetente jelentkező epizódokban történészekkel, a történettudományhoz, valamint a YouTube-csatorna profiljához kapcsolódó, érdekes személyiségekkel találkozhatnak a nézők
Kutatók Éjszakája 2021 programajánló
Idén is megrendezik a Kutatók Éjszakáját, amelyen szerkesztőségünk több tagja is részt vesz. Lesz olyan, aki előadást tart, de olyan is, aki csak érdeklődőként hallgat meg egy-egy előadást. A szeptember