Az ismeretlen ismerős – Mindszenty és John Sabo kapcsolata 1957–1971 között

Az emigráció magyar katolikus papsága a magyar egyháztörténet egyik periférikus kérdése. Nagyon keveset tudunk azokról a szereplőkről, akik követték a magyarokat az emigrációba, vagy akár már ott születtek és magyar identitásukat (részben) megtartva próbálták segíteni közösségüket, vagy az óhazát, illetve az itt élő, s a szocializmus idején kvázi, vagy gyakorlatilag fogságban lévő katolikus egyházat. 

Ezen személyek egyike volt Mons. John Sabo (Szabó János), aki másodgenerációs magyar volt, 1905-ben New Jerseyben született, évtizedekig volt az Indiana állambeli South Bend település magyar plébánosa. 1938-ban járt először (és utoljára) Magyarországon, az eucharisztikus kongresszuson, majd 1947-ben a kanadai Mária kongresszuson szegődött, egészen pontosan kijelölték Mindszenty József kíséretébe, s ekkor vált feltétlen hívévé a hercegprímásnak. 

A Budapesti Népbíróság különtanácsa által lefolytatott Mindszenty József bíboros, hercegprímás és vádlott társainak koncepciós pere 1949. február 3-5 között. Középen Mindszenty József bíboros, hercegprímás. (Kép forrása: Fortepan / Fortepan/Album045)

Somorjai Ádám bencés szerzetes hosszú évek óta publikálja azokat az iratokat, melyek a különböző archívumokban Mindszentyvel kapcsolatosak, s elsődlegesen az budapesti amerikai követségen töltött időszakából származnak. Mondhatni szenvedélyesen gyűjti a leveleket, üzeneteket, dokumentumokat, melyeket vagy a bíboros írt, s próbált eljuttatni különböző szervekhez, vagy pedig neki írtak, s melyeket Mindszenty – a (nagy)követség szabályai miatt általában, csekély kivétellel – nem láthatott. Az egyik ilyen, mondhatni egyoldalú levelezőpartner volt Mons. John Sabo, aki 1957-től rendszeresen levelezett, még ha nem is közvetlenül Mindszentyvel, hanem azzal az illetékes diplomatával, aki a bíboros mellett az összekötői feladatot ellátta. 14 éven keresztül mondhatni ostromolta az amerikai diplomatákat, akik talán kénytelen-kelletlen, de biztosították azt az egyedülálló és kivételes helyzetet, hogy Sabo magánszemélyként, egyszerű amerikai állampolgárként fenntarthatta az – igaz egyoldalú – de kapcsolatot Mindszentyvel. Ennek a kapcsolatnak egy nagyon jelentős része volt, hogy tevékenységével, miszerint a bíborosnak napi szentmiséihez intenciót, azaz miseszándékot biztosított, elősegítette Mindszentyt abban, hogy gyakorolhassa papi, püspöki hivatását, imádkozhasson, misét mutathasson be a híveiért. Ez pedig kimondva-kimondatlan jót tett az amúgy elég komoly feszültségben élő bíborosnak. 

Sabo szerepe abban is kimagaslik, hogy Spellman New York-i bíboros halála után Mindszenty rá akarta bízni (az akkor még teljesen más tartalmú, s más célú) emlékiratait, s bizonyos szinten a kiadás reménye volt az az ok, amely elősegítette a hercegprímást, hogy 1971-ben vállalja „élete legnagyobb keresztjét”, s elhagyja a nagykövetséget, s vele együtt az országot is. 

Somorjai Ádám OSB kötete azért is kuriózum, mivel ezek a dokumentumok kis híján elvesztek az utókor számára, hiszen eredetileg a nagykövetség archívumában a leselejtezendők között voltak, de végül kikerültek az Amerikai Nemzeti Levéltárba, ahol ma is őrzik őket.  

Mindszenty József 1956. november 1-jén a kiszabadítása után tartott sajtókonferencián (Kép forrása: Wikipedia)

A kötet Deák András Miklósnak, a Külügyminisztérium nyugalmazott tanácsosának bevezető tanulmányával kezdődik. A tanulmány szerzője, mint korábban gyakorló diplomata kiválóan érti azokat a folyamatokat, melyek egy követségen lezajlanak, ismeri és bemutatja az alá és fölérendeltségi viszonyokat. Írásában ezen felül felvázolja John Sabo személyét, kapcsolatát Mindszentyvel, valamint az amerikai diplomatákkal létrejövő, egyesekkel már-már baráti ismeretségének kialakulását, annak működését. Fontos része a tanulmánynak, melyben tisztázza Mindszenty eltartásának kérdését, hiszen ezek körül több félreértés is volt. A bíboros létfenntartási, étkezési költségeit az NCWC adományaiból finanszírozzák, míg az apróbb, személyes kiadásokat (varratás, mosatás, orvosságok, illetve a misedekorációk) finanszírozzák a bíboros nevére Mons. Sabo által kiállított dollárcsekkek beváltásából. Az első alap felett a bíborosnak nem volt rendelkezési joga, míg a második felett kapott döntési jogkört, így lehetősége volt arra is, hogy ezekből különböző támogatásokat küldjön ki gyóntatójával, vagy más személyekkel a „külvilágba”. Ez alapján egy fontos dolog leszögezhető: a hercegprímás eltartása az amerikai adófizetőknek egyetlen dollárjába sem került. Lényeges kérdés ez, hiszen ez által a finanszírozási forma által volt biztosítható az, hogy az állam és az egyház szét van választva egymástól, valamint annak a kérdése is megnyugtatóan rendezve volt, hogy mi van abban az esetben, ha a nagykövetség költségvetését – valamilyen politikai okból – ellehetetlenítik, arra hivatkozva, hogy ott egy olyan személy él, akit az állam – a törvényei által szabott keretek között – nem tarthatna el. Mindszenty ez alapján – anyagi szempontból – független maradt az amerikai államtól, s az amerikai állam is tőle.

Deák András Miklós érzékletesen és pontosan rámutat arra is, hogy Sabo és a  nagykövetség között számos esetben van súrlódás, Sabo rámenőssége, már-már akaratossága sok esetben hozza kellemetlen helyzetbe a követség munkatársait. Ettől függetlenül kijelenthető, hogy Sabo egy kivételezett személy, noha a két fél között nincsen meg az a cinkosság, amely arról szólna, hogy egy-egy ügyben információmorzsákat adnának ki neki. Értesüléseit nem cáfolják, de nem is erősítik meg, noha ezt néha Sabo erősen nehezményezi, s időről időre megpróbálja kibővíteni, óvatosan átlépni a nagykövetség által szabott határokat.

Tény, hogy e kellemetlenségek mellett, Sabo nagyon sokban segít a követségnek, későbbi nagykövetségnek. Mindszenty számára ő a szabadság bizonyos szintű megtestesítője, hiszen az intenciók összegével kvázi szabadon rendelkezik, döntéseket hozhat, anyagi támogatást adhat, kvázi fizethet, melyre hosszú évekig nem volt módja.  

A kötetben 228 dokumentum szerepel, eredeti angol nyelven, magyar nyelvű összefoglalással. Az első irat 1957. október 31-én kelt, az utolsó pedig már Mindszenty külföldre való távozása után, nagyjából 1974. szeptember 24-én. Ez az időszak lényegében felöleli a bíborosnak a követségen töltött teljes időszakát. 

Mindszenty József 1974-ben súlyos betegen (Kép forrása: Wikipedia)

E dokumentumoknak kimondottan az a célja, hogy valamiféleképpen befolyásolhassa Mindszenty sorsának alakulását. Sabo leveleiben törődik a magyar főpap jövőjével, alakítani, segíteni akarja azt. Ellenben külön érdekessége a dokumentumoknak, hogy – a titoktartás érdekében – Mindszenty nevét sok alkalommal nem írják le. Ezekben az iratokban, mint barátjukra, illetve, mint vendégre hivatkoznak. S bár a nagykövetséget meglepi az a tény, hogy a bíboros milyen sokat tud a külvilágról, s mennyire kiterjedt és milyen bejáratott csatornákon át tartja a külvilággal a kapcsolatot, arra nem találnak bizonyítékot és forrást, hogy Mindszenty és Sabo közvetlenül is levelezett volna. Olvasva a dokumentumokat kijelenthető, hogy ez egy olyan kötet Mindszentyről, ahol Mindszenty egy olyan szereplő, akit folyamatosan emlegetnek, de valójában soha nem jelenik meg a színen, mégis ő mozgatja a szálakat, körülötte forog minden. 

Az iratok témái között számos alkalommal kerülnek elő egészségügyi állapotával kapcsolatos kérdések, melyekre Sabo mindig megnyugtató válaszokat kap, noha azóta lehet tudni, hogy Mindszenty a követségi időszaka alatt többször is volt súlyos beteg, de ezt lényegében a külvilág (így Sabo előtt is) elhallgatták. 

Szintén lényeges témakör a bíboros emlékiratai körüli kérdés, hiszen Mindszenty mindenképpen harmadik személyre (tehát nem az amerikai államra, nem a Vatikánra, pláne nem a magyar – általa csak rezsimnek tartott – államalakulatra akarta bízni írásait), hanem olyan személyre, akiben megbízott, s akiről elhitte, hogy azokat ki is tudja adni. Hogy végül miért nem Sabo adhatta ki ezt a könyvet, egy hosszabb kérdés, mely meghaladja a vizsgált időszak kereteit. Mindezek mellett a dokumentumok – ha kis mértékben is – de betekintést engednek a bíboros mindennapjaiba, szokásaiba. 

Mindszenty és Sabo kapcsolata is értelemszerűen megváltozott 1971. szeptembere után. Ettől kezdve elvben szabadon felvehették egymással a kapcsolatot, nem csak egy nagyon zárt és szűk csatornán keresztül. Több alkalommal váltottak egymással levelet, illetve személyesen is találkoztak. Ennek csúcspontja lehetett 1974. június 23-a, amikor is Mindszenty amerikai körútján két napot is Sabo városában, South Bendben töltött.

A helyi Magyarok Nagyasszonya templomban így fogalmazott: „Hálás köszönetet mondok az Egyházmegye püspökének, papságának és híveinek azokért az imádságokért, amiket itt a templomban és azon kívül a családokban mondotok a mi boldogtalan magyar hazánkért és mondottatok az én személyemért is a fogság idején. Én éreztem egyidejűleg ennek az imádságnak az erejét és mindjárt meg is kezdettem ennek az imádságnak a viszonzását. Folytattam a mai napig és folytatni fogom koporsóm bezártáig, és ha Isten engedi, folytatom az örökkévalóságban is.” (Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1974 (81. évfolyam, 1-50. szám) 1974-07-28 / 30. szám, pp.1-2.)

A kötet irodalomjegyzékkel, a kutatást nagyban elősegítő név, tárgy és földrajzi névmutatóval, valamint angol összefoglalóval zárul. 

John Sabo and Cardinal Mindszenty: 1957–1971 = Mons. John Sabo és Mindszenty bíboros, szerk. Somorjai Ádám, METEM Könyvek (93), Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, Budapest., 2020, 342. oldal.

Somorjai Ádám OSB sokadik kiadványa vizsgálja már azt az időszakot, amely leginkább fehér folt Mindszenty József életében. A szerző egy vele készült rádióinterjúban elmondta, hogy bár vannak, akik kifogásolják azt, hogy ilyen mélyen, mondhatni „vájkál” a bíboros életében, szerinte is, s szerintem az olvasó, az érdeklődő szemszögéből is ez létfontosságú. Nem csak azért, mert egy boldoggá avatás előtt álló személy élettörténetét teljesen fel kell tárni. Hanem azért is, mert ezeken a dokumentumokon keresztül nem csak a hercegprímás életébe, hanem a kor, az őt körülvevő személyek mindennapjaiba láthatunk, érezhetünk bele, amely elősegítheti a szembenézést a nem is oly távoli múlttal. Ez pedig egy olyan munka, amelyhez elhivatott emberek szükségesek, mint például jelen kötet szerkesztője Somorjai Ádám

Dudás Róbert Gyula

Ezt olvastad?

A Vestigia Italianista tanulmányok a magyar humanizmus és a tizenötéves háború idejéről alcímet viselő tanulmánykötete már a harmadik a kiadványok