Horthy-korszak
Jaross Andor és a zsidókérdés a visszacsatolást követően
Jaross Andor neve főként a magyarországi zsidóság haláltáborokba hurcolásának egyik elsődleges felelőseként vonult be a magyar történelembe. A felvidéki származású politikust ugyanis az 1944. március 19-i német megszállást követően a
A korzó a két világháború közötti vidéki városokban
A korzó a „nagyobb városoknak az az útja, ahol a közönség társaságbeli érintkezés alkalmául is szolgáló sétáját végzi” – határozta meg az Új Idők Lexikona 1939-ben. A legtöbb helyen központi
A Magyar Front és az 1944. évi magyarországi zsidódeportálás
Egy korábbi írásomban a szövetséges propaganda, valamint a magyar zsidók deportálásának kapcsolatait igyekeztem feltárni. A szövetséges légierők által leszórt röplapok felkutatása során egy döbbenetes dokumentumra bukkantam. Ennek megrázó tartalma a
Tátraváralja – Szepesi menekültek a Horthy-korszak Magyarországán
Napjainkban rengeteg törekvés létezik arra, hogy általában a tudomány és különösen a történettudomány eredményeit új módokon mutassák be a nagyközönségnek, túlmenően a térkép-fotó-grafikon örök szentháromságán. Ennek a törekvésnek egyik látványos
Budapest ostroma a 20–21. századi magyar szépírók szemével
Hetvenhét éve, 1945 február 13-án ért véget Budapest ostroma. 1944 végnapjaitól Pest hozzávetőleg egy, Buda pedig közel két hónapon keresztül pusztító harcok színhelye volt, melynek eredményeként a város jelentős része
Pápai kamarásból nyilas miniszter – Pálffy Fidél gróf és pártja Moson térségében
Az utóbbi évtizedben Karsai László, Máthé Áron, Paksa Rudolf, Paksy Zoltán és Ungváry Krisztián földolgozták a nyilas mozgalom pártjainak történetét, megírták számos vezetőjük és ideológusuk életrajzát. Pálffy Fidél gróf győr-mosoni
Lux in Tenebris. Sajtóvisszhangok a Néprajzi Múzeum elhelyezésének kérdésében az I. világháború után
Veszedelemben a Néprajzi Múzeum – ezzel a címmel jelent meg 1920. szeptember negyedikén a Népszava aktuális száma, amely az elsők között adott hírt az Iparcsarnok keleti részében elhelyezett Néprajzi Múzeum
A Vitézi Rend és a zsidóság – vita egy be nem vallott kirekesztésről
A Vitézi Rend megalapítására 1920-ban, megalakulására 1921-ben került sor. Célját az első világháborúban kitűnt katonák erkölcsi és anyagi megbecsülésének kifejezésre juttatásával foglalhatjuk össze. Sem a vonatkozó jogszabályok, sem a Vitézi
Egy fajvédő főispántól a vármegyei archontológiáig – interjú Fábián Mátéval
Fábián Máté fiatal kora ellenére több kutatócsoportot vezetett már. 2021-ben új projektje Politikai átmenetek és rendszerváltások – Az észak-magyarországi vármegyék tisztviselőinek társadalomtörténeti vizsgálata (1944–1950) címmel elnyerte az NKFIH OTKA-támogatását. Fábián
Görögkatolikus apácák kiutasítása Kárpátaljáról (1939)
Kárpátalja területének Magyarország fennhatósága alá kerülését követően azonnal megkezdődött annak társadalmi konszolidációja és gazdasági integrációja. A visszaillesztés, de főleg a konszolidáció folyamatában a budapesti politikai elit fontos szerepet szánt a