kommunizmus
Dokumentumfilm Sándor István vértanúhaláláról és földi maradványainak azonosításáról
Sándor István szalézi szerzetes 1953-ban lett az ún. pártőrség-per áldozata. A mindössze 39 évesen hóhérkézre juttatott, a börtönben többször is kegyetlenül összevert atya testét jeltelen sírban helyezték el, földi maradványait
Az amerikai Prométheusz – Az Oppenheimer című filmről
Napjainkban egy-egy ország hadászati fejlettségét és katonai súlyát alapvetően meghatározza, hogy rendelkezik-e atombombával. Ezres nagyságrendben állnak készleten atomfegyverek ezeknél a hatalmaknál és mind a mai napig különösen odafigyel a világ
Elvtársak és valóság – Az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete
2023. május 9-én mutatták be Pál Zoltán Társadalomtudomány a diktatúrában. Az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete (1966–1989) című könyvét a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Tanácstermében. A kötet a Magyar Nemzeti
A párthierarchia „második embere” – Gerő Ernő politikai pályája
Gerő Ernő (1898. július 8. Terbegec, Hont vármegye – 1980. március 12. Budapest) a Rákosi Mátyás nevével fémjelzett korszakban a kommunista párthierarchia második embere volt, kezében jelentős hatalom összpontosult, s
Berlin–Poznań–Budapest – három megmozdulás összefonódó emlékezete
A Szovjetunió érdekszférájába kerülő kelet-közép-európai régió valamennyi országában kommunista fordulat következett be a második világháború után. A diktatórikus rendszer elleni első nyílt felkelésre a Német Demokratikus Köztársaságban került sor 1953.
Első nőként a világűrben – Valentyina Tyereskova űrrepülése és élete
2020 óta Valentyina Tyereskova neve leginkább onnan lehet ismerős, hogy ő volt annak az alkotmánymódosítási javaslatnak a benyújtója, amely lehetővé tette később azt, hogy Vlagyimir Putyin akár a következő orosz
„Nem mondhatom, hogy kommunizmust, mert ezt senki nem akarja…” – Mit szerettek volna a munkástanácsok 1956-57-ben?
Csalódni fog, aki kezébe veszi a Gulyás Martin: „Szocializmust akarunk, de magyar úton” – Munkástanácsok 1956-1957-ben című munkáját. A Corvina Kiadó gondozásában megjelent kötet ugyanis nem csupán az 1956-os forradalom
Erőszak a föld alatt – titkos pincebörtönök rövidfilmen
Nemcsak a klausztrofóbiában szenvedők rémálma lehet, ha nemhogy börtönbe, de kifejezetten a föld alá kerülnek, ahol kíméletlen kínzásoknak vetik alá őket. E büntetési formát több helyen alkalmazták a szocialista Magyarországon,
Propaganda, Népszabadság, KISZ – Komócsin Zoltán pályaképe
Komócsin Zoltán (1923. április 18. Felsőgalla, Komárom-Esztergom vármegye – 1974. május 28. Budapest) kommunista politikus fontos posztokat töltött be a második világháború utáni Magyarországon. Vezette a Magyar Dolgozók Pártja Központi
Reagan elnök „csillagháborús terve” és a „gonosz birodalma” beszéd 40 év távlatából
Ronald Reagan, az Egyesült Államok történetének egyik legnépszerűbb és legnagyobb hatású konzervatív elnöke 1983. március 23-án bemutatta az amerikai nemzetnek a világhíressé vált Strategic Defense Initiative, avagy a Stratégiai Védelmi