könyvismertetés
Mozaikok az orosz és szovjet történelemből – A Pécsi Történeti Ruszisztika című kötet bemutatója
A közel másfél éve tartó pandémia idején nagy örömet jelent mindenki számára, ha élőben tarthat meg egy rendezvényt, vagy személyesen vehet részt rajta. 2021. október 5-én került sor az idén
Cesare Orsenigo budapesti apostoli nuncius jelentéseiről
Cesare Orsenigo (1873–1946) fél évtizeden át, 1925–1930-ig töltötte be a budapesti apostoli nunciusi tisztséget. 1896-ban szentelték katolikus pappá, ezt követően a milánói egyházmegyében szolgált egészen 1922-ig, amikor XI. Piusz pápa
Történészi önéletrajz posztumusz kiadva – Mályusz Elemér: Visszaemlékezések
Azoknak, akik jártak legalább néhány kurzus erejéig történelem szakra, minden bizonnyal ismerős lehet Mályusz Elemér neve. Gazdag életművének alkotásai nemcsak historiográfiai kurzusokon kerülnek elő, hanem részei a kollokviumok és szigorlatok
Hogyan készül egy modern képes krónika? – Interjú Az idő kereke alkotóival
Az idő kereke című történelmi album a magyar történelmet képekben, méghozzá színes tablókba rendezve mutatja be. A Református Tananyagfejlesztő Csoport és a Digitális Legendárium Kft. együttműködésében megjelent kötet szakmai megoldásairól,
„Akkor még engem küldtek volna máglyára, nem a könyveimet!” – Manfred Flügge: Nagyváros lélek nélkül
„A német hadsereg kereken hatvanötezer katonája, továbbá több ezer rendőr és tizenhatezer fős biztonsági személyzet vett részt Ausztria megszállásában. 10 óra után néhány perccel leszálltak az asperni repülőtéren a német
Mályusz Elemér nyomában – Könyvbemutató az evangélikus székházban
Hosszas, több mint egy évtizedig tartó várakozás után néhány hónappal ezelőtt jelent meg a 20. századi magyar történettudomány egyik nagy alakjának, Mályusz Elemérnek (1898‒1989) az emlékirata, amely a szerkesztői munka
Kinek ajánljuk? Mindenkinek! – A Magyar História sorozat hatodik kötete
A Kossuth Kiadó gondozásában, Medgyesy Zsófia szerkesztésében megjelent, történelmünk sorsdöntő eseményeit „érdekességekkel és több száz illusztrációval” bemutató hétkötetes Magyar História sorozat hatodik kötete a hosszú 19. század, egész pontosan az
Betekintés a Kádár-rendszer „zsidópolitikájába”
Kovács András szociológus kiemelten foglalkozik az antiszemitizmussal, az előítéletesség szociológiájával, valamint a zsidóság helyzetével a második világháborút követő Magyarországon. A következőkben A Kádár-rendszer és a zsidók című kötetének ismertetőjét olvashatjuk,
A Képes krónika újragondolva – Az idő kereke
Az idő kereke címmel új, általános iskolásoknak szóló történelmi képeskönyvet mutatott be a Kálvin Kiadó és a Református Tananyagtár. A könyv kivitelezésében és a szöveges tartalomban is egy színes válogatás, amely
Európa önpusztító időszaka – Van-e kiút a pokolból?
A népek háborúi rettenetesebbek lesznek, mint a királyok háborúi.” ─ állította Winston Churchill. Mindmáig központi téma az, hogy miért pont a huszadik század lett a világháborúk évszázadaként aposztrofálva. Milyen események