10 film az Egyesült Államok háborúiról a polgárháborútól napjainkig

Rövid történelme alatt az Egyesült Államok igen sok fegyveres konfliktusban vett részt – maga az ország is egy fegyveres felkelésnek köszönheti létrejöttét. A háborúk a filmipar számára is remek alapot szolgáltattak, szinte végtelen a száma a történelmi eseményeken alapuló háborús moziknak. Cikkemben most tíz olyan háborús filmet szedtem össze, melyek az amerikai hadtörténelem polgárháborútól napjainkig tartó eseményeibe engednek betekintést oly módon, ami szórakoztató, látványos, ugyanakkor gazdagíthatja a néző ismereteit.

Válogatás, szelekció, fikció

Filmekből, sorozatokból tízes listát összeállítani bármilyen témában nehéz, ráadásul, ha az amerikai történelemről van szó, Hollywood igen termékeny tud lenni. Ennek pozitív hozadéka, hogy számos kiváló alkotás készülhetett el, amelyek mind filmművészeti, mind történelmi értékkel bírnak. Ugyanakkor rengeteg a részben–egészben fikciós alkotás, melyek sokszor még csak nem is törekednek a választott esemény vagy korszak történelemhű bemutatására.

Éppen ezért erre a listára olyan filmeket válogattam össze, melyek valós, megtörtént eseményeken alapszanak, s igyekeznek azokat a művészi szabadság és a film keretein belül pontosan visszaadni. Egy másik fontos szempont volt – bár ez talán magától értetődőnek is vehetnénk – hogy olyan filmeket válasszak, amiket láttam és amiket egyébként, mint filmalkotás is jónak tartok, mivel, bár fontos, hogy a történész ne „kaparja le az arcát” egy-egy történelmi filmtől, nem szabad szem elől téveszteni, hogy az elsődleges célja ezen művészeti ágnak mégiscsak a szórakoztatás.

Fontosnak tartom még kiemelni, hogy ez nem egy toplista, nehéz is lenne ezeket a filmeket rangsorolni – illetve felmerülhetne a kérdés, hogy milyen objektív vagy szubjektív szempont alapján is lehetne ezt megtenni? – így a sorrendet az általuk bemutatott események időrendisége határozza meg.

Gettysburg (1993)

Robert F. Maxwell monumentális alkotása – a játékidő több, mint 3 óra! – az egyik legjobb és legpontosabb bemutatása a gettysburgi csatának, s az azt megelőző napok eseményeinek. A film Michael Shaara The Killer Angels című művén alapul, mely regényes formában igyekezett elbeszélni az amerikai polgárháború döntőnek tartott ütközetét.

(Forrás: imdb.com)

A film körülbelül ugyanakkora hangsúlyt fektet a Konföderációs és az Uniós csapatokra, a különbség, hogy míg a Konföderáció esetében elsősorban a vezérkarra, különösképp Longstreet tábornokra (Tom Berenger) és Robert E. Lee tábornokra (Martin Sheen) fókuszál, addig az Unió oldalán a főszerepet a Joshue Chamberlain ezredes (Jeff Davis) és a 20. Maine-i önkéntes gyalogezred katonái játszák. A film pozitívuma, amellett, hogy bemutatja az ütközetet és annak főbb, döntő mozzanatait, mint a Little Round Top-ért vívott harcokat, illetve Pickett tábornok csapatainak rohamát a temető domb ellen, komoly hangsúlyt fektet a katonák, illetve a főtisztek egymás közti interakcióira és viszonyára. Egyes kritikusoktól a film ugyan megkapta a „déli propaganda” vádat, mivel a Konföderációs oldalt nem úgy jeleníti meg, mint a gonosz ellenség, miközben megjelennek az Unió politikai feszültségei is, azonban azt gondolom, hogy pont ez teszi még inkább élővé és átérezhetővé, hogy miért is volt olyan komoly tragédia és miért is ejtett mély sebet az amerikai társadalmon a polgárháború.

Az ötvennegyedik hadtest (Glory, 1989)

Az egyik legrosszabb filmcímfordítás – cserébe az egyik legjobb háborús film. A történet középpontjában Robert Gould Shaw ezredes (Matthew Broderick) és az 54. Massachusetts-i (színes) gyalogezred áll, ami a polgárháború során a másodikként felállított, fekete legénységből és fehér tisztekből álló ezred volt. A történet során végig követhetjük, hogy próbál az Unió és a Hadsereg bürokráciájával is harcolva egy ütőképes egységet kovácsolni a katonáiból Shaw ezredes. A filmben nem a harc kerül középpontba, hanem az, hogy milyen hátráltató tényezőkkel kellett megküzdenie az afro-amerikaiaknak még az Unió önkénteseként is. A film remekül világít rá arra, hogy az elméletileg a rabszolgafelszabadítást zászlójára tűző unionisták egy jelentős részétől sem állt távol, ha más nem, a hétköznapi rasszizmus, s hogy az egyébként progresszív északiak is milyen nehezen értették meg a korábbi rabszolgák érzelmi és gondolati világát.

(Forrás: imdb.com)

A forgatókönyvet Kevin Jarre jegyzi, aki felhasználta nem csak Peter Burchard One Gallant Rush című, Shaw életét levelein keresztül bemutató könyvét, de magukat a leveleket is, illetve Lincoln Kirstein Lay This Lauriel című albumát, amiben Shaw ezredesről és az 54. gyalogezred (véletlen sem hadtest!) katonáiról készült képek kaptak helyet. Broderick mellett a filmben olyan színészek kaptak szerepet, mint Morgan Freeman vagy Denzel Washington – utóbbi a legjobb mellékszereplőnek járó aranyszobrot is megkapta alakításáért a 62. Oscar-gálán. A film emellett elhozta a legjobb hangért és a legjobb fényképezésért járó aranyszobrocskát is.

A Midway-i csata (Midway, 1976)

Nyolcvan évet ugorva a történelemben, elérkezünk a háborúhoz, ami talán a legtöbb „döntő ütközettel” büszkélkedhet. Ezek egyike az Egyesült Államok számára a második világháború csendes-óceáni hadszínterén fordulópontot jelentő midwayi csata, amiről már közvetlenül az események után dokumentumfilmet készített a Haditengerészet, majd 1976-ban és 2019-ben is készült egy játékfilm az ütközetről.

(Forrás: imdb.com)

Véleményem szerint a történész számára az 1976-os a leginkább érdekes, mivel ez a film fókuszál leginkább magára a midwayi csatára, illetve az amerikai Haditengerészet nehézségeire. A film jól bemutatja a hírszerzés küzdelmeit, hogy kitalálják, mire készülhetnek a japánok, miközben pótolni kellett a folyamatos harcok veszteségeit, illetve elvégezni a javításokat az összecsapások során megsérült hajókon. A film azt is remekül bemutatja, hogy milyen komoly szerepet játszott a csata végkimenetelében a szerencse, illetve a japán parancsnokok döntései. Emellett röviden megjelenik a japán-amerikaiakkal való mostoha bánásmód is.

A filmmel szemben gyakran előkerülő kritika, hogy rengeteg, a háború alatt, vagy más filmekhez készült felvételeket használ újra, ez azonban pozitívumként is felfogható, mivel egyfajta autentikusságot kölcsönöz a filmnek.

A fegyvertelen katona (Hacksaw Ridge, 2016)

Ahhoz, hogy valaki hős lehessen egy háborúban, nem feltétlenül kell gyilkolnia. Desmond Doss (Andrew Garfield) a második világháborúban önként jelentkezett az amerikai hadseregbe, azonban vallására hivatkozva, lévén hetednapi adventista volt, megtagadta, hogy fegyvert fogjon. Végül engedélyezték számára a szolgálatot szanitécként, és a legmagasabb katonai kitüntetést, a Medal of Honort is megszerezte bátorságáért. A film az ő történetét, illetve a kitüntetés megszerzésének körülményeit mutatja be az okinawai harcok során.

(Forrás: imdb.com)

Ami miatt kritika érheti a filmet, az az, hogy a kiképzés jelenetei és az okinawai harcok között eltelt időt nem mutatja be, így a néző számára úgy tűnhet, mintha Doss és bajtársai akkor kerülnének először éles harci helyzetbe. Szintén idekerültek a jelenetek, amiből láthatjuk, hogy a szanitéc kivívja bajtársai elismerését. Azonban a film pozitívuma, hogy nagyon érzékletesen, a maga brutalitásában mutatja be a csendes-óceáni szigeteken vívott harcokat, miközben azt is jól szemléleti, hogy miért tisztelték a bajtársak Dosst, és milyen elhivatottságról és önfeláldozásról tett tanúbizonyságot.

A filmet hat Oscar-díjra jelöltek, ezek közül kettőt, a legjobb hangvágás és a legjobb vágás díját is elhódította.

Katonák voltunk (We Were Soldiers Once, 2002)

A Katonák voltunk a késői, jóval a vietnámi háború lezárása után készült alkotások egyike, így már azok közé tartozik, amik képesek némi távolságtartással kezelni a témát. A film Hal Moore vezérőrnagy (a film idején alezredes, Mel Gibson alakítja) visszaemlékezésén alapul (We Were Soldiers Once… And Young), s Moore tapasztalatait mutatja be a Ia Drang-i csatában, 1965 novemberében. A film pozitívuma, hogy bemutatja a katonák kiképzését az új elképzelésre, a légiroham hadviselésre. Ezen felül alaposan bemutatja a Ia Drang-i harcokat, azok brutalitásával és elkeseredettségével.

(Forrás: imdb.com)

A filmet ért kritikák leginkább azt érintették, hogy szakított a hagyományos vietnámi háborús ábrázolással, az által, hogy a politikai állásfoglalás és a háború elutasítása helyett a hősiességre fókuszált. Ez azonban részben az alapanyagnak köszönhető, mivel Hal Moore korábban többször kritizálta a vietnámi háborúról készült alkotásokat. Emellett azonban nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a csata idején az Egyesült Államok vietnámi szerepvállalása még korai szakaszában volt, a katonák valóban motiváltak, jólképzettek és a legújabb felszereléssel ellátottak voltak.

A szakasz (Platoon, 1986)

Ha a Katonák voltunkat az a kritika érte, hogy „túlságosan idealizálja” a háborút, akkor az A szakasz a tökéletes ellentéte. A filmet Oliver Stone írta és rendezte, s saját, vietnámi tapasztalatait ültette át a vászonra. Stone 1967 szeptembere és 1968 februárja között szolgált a háborúban önkéntesként, többször megsebesült. Ez a háború egyik legelkeseredettebb időszaka volt, amikor egyre nagyobb számú sorozott fiatal érkezett az országba, ráadásul ekkor indult az észak-vietnámi erők nagyszabású támadása a déli városok ellen (Tet-offenzíva), ami tovább rombolta a morált és a háborúba vetett hitet – mind a hazai fronton, mind pedig a katonák közt.

(Forrás: imdb.com)

A szakaszt a háború egyik legnaturalisztikusabb ábrázolásának tartják, ami főként arra fókuszál, hogyan változtatja meg a katonákat a háborúban eltöltött idő, némiképp pszichothrillerként is tekinthetünk rá. A filmben számos olyan elem megjelenik, ami a katonák életét pokollá tette a délkelet-ázsiai országban: a környezettől és időjárástól kezdve a gerilla ellenségig és a mindenféle csapdákig, amit a járőröző amerikaiaknak állítottak.

A szakasz a kritikusok körében is sikert aratott: hét Oscar-díjra jelölték, amiből négyet – legjobb film, legjobb rendező, legjobb vágás, legjobb hang – el is hozott. Bár a film kissé kilóg a listából, mivel nem egyértelműen egy valós eseményt mutat be, azonban azt gondolom, hogy a vietnámi háború emberi oldalának megértéséhez talán nem készült – és nem is fog készülni – jobb film.

Bőrnyakúak (Jarhead, 2005)

Az öbölháborúra úgy szokás emlékezni, mint az USA történetének egyik legnagyobb győzelmére, amikor pár napos villámháborúban döntő győzelmet sikerült kivívni Szaddam Husszein csapatai ellen. De vajon hogyan élték meg a katonák, akik részt vettek benne? Erre a kérdésre ad választ Sam Mendes filmje.

(Forrás: imdb.com)

A történet alapjául Anthony Swafford őrvezető visszaemlékezése szolgál, aki 1988 és 1991 között szolgált a Tengerészgyalogságnál, s részt vett az öbölháborúban. A film tulajdonképpen a könyv cselekményét követi: végignézhetjük ahogy a 18 éves Swafford felszerel, túljut a kiképzésen, Szaúd-Arábiába kerül, majd részt vesz a háborúban – s ezalatt az idő alatt személyisége szinte teljesen megváltozik az őt ért események és traumák hatására. A film jelentős része a háború kezdetének várásával telik, és ez egy olyan aspektus, amivel a filmek, könyvek vagy történészek ritkán foglalkoznak, holott kritikus hatással van a katonákra – mind a harci felkészültségükre, mind a mentális állapotukra.

A film nem kapott különösebben jó kritikákat, és több kritikus is megjegyezte, hogy ennél sokkal érdekesebb és izgalmasabb filmek is készültek az öbölháborúról vagy az iraki háborúról – amivel gyakran össze is mossák a filmet, mivel 2005-ben jelent meg, amikor már két éve folytak a harcok az öbölben. Ugyanakkor azt gondolom érdekes látni a háború ezen arcát is, nem csak a látványos akciókat és hősies harci cselekményeket.

A Sólyom végveszélyben (Black Hawk Down, 2001)

Ha toplistát írnék, ez a film állna az élen. Azt gondolom, hogy Ridley Scott alkotása a valaha készült legpontosabb történelmi film, és a legjobb ábrázolása a modern háborúnak.

(Forrás: imdb.com)

A történet az 1993. október 3-ról 4-re virradóra végrehajtott mogadishui rajtaütést mutatja be a lehető legpontosabban. A film alapja Mark Bowden A Mogadishu-ügy (Black Hawk Down) című könyve, ami először feldolgozta a nyilvánosság számára a balul sikerült rajtaütést. Ahogy korábbi kritikámban írtam: „A filmet nem az akciójelenetek viszik el a hátukon, – noha azok is kiválóan koreografáltak és izgalmasak – hanem egy realisztikusan ábrázolt, valós történet, amelyben megjelenik a háború azon emberi arca, amit nem gyakran sikerül ilyen hitelesen bemutatni.” És ez adja a film igazi erejét – mindenképpen érdemes megnézni azoknak, akiket a téma a legkisebb mértékben is érdekel!

12 katona (12 Strong, 2018)

Az afganisztáni háború egyik legfurcsább pillanata volt, amikor Donald Rumsfeld védelmi miniszter egy képet mutatott, amin amerikai zöldsapkások lóháton vonulnak harcba. A történetről Horse Soldiers címmel Doug Stanton újságíró írt könyvet, a film ezen alapszik.

A történet szerint Mitch Nelson százados (Chris Hemsworth) csapatát Afganisztánba küldik, hogy az egyik szövetséges hadúr, Abdul Rashid Dostum harcát támogassák a tálibok ellen. A film remekül bemutatja, hogy az amerikai különleges erők operátorainak milyen problémákkal kellett szembenézniük Afganisztánban: a kulturális különbségekkel, a nyelvi nehézségekkel, a szokatlan körülményekkel.

(Forrás: imdb.com)

Ami a film hátránya, hogy egyes akciójelenetei eltúlzottak, és – különösen a film végi harcjelenet – egyértelműen a látvány miatt került a filmbe. Ez azonban nem kisebbíti a film érdemeit, amiknél a fentiek mellett érdemes még kiemelni a fényképezést és helyszínkeresést: bár Új-Mexikóban forgatták, a táj megszólalásig hasonlít Afganisztánra.

War Machine (2017)

Ez a film kissé kilóg a sorból, ugyanakkor a legjobb film, ha valaki szeretné megérteni, miért süllyedt az Egyesült Államok Afganisztán mocsarába.

(Forrás: imdb.com)

A történet Stanley McChrystal tábornok (a filmben Glen McMahon néven; Brad Pitt alakításában) parancsnokságának időszakát dolgozza fel, s mutatja be a háború kihívásait. A film nagyrészt Michael Hastings Az operátorok című könyvén alapszik, amit saját, McChrystallal, illetve Afganisztánban töltött ideje, és az ez alatt szerzett tapasztalatok alapján írt.

A szatirikus stílus és a film cinizmusa jól áll a háborúnak, és segít könnyebben befogadni ennek a háborúnak az abszurditását. A film minden hibája ellenére ez a stílus és a kiváló, rövid jelenetek, megjegyzések egy könnyen fogyasztható és szórakoztató mozivá teszik, ami ráadásul még segít is megérteni az Egyesült Államok leghosszabb háborújának kudarcát.

Lengyel Ádám

Ezt olvastad?

NATO 25 – Magyarország negyed évszázada a NATO-ban

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A

X