A magyar megszálló csapatok első „partizánvadászata” – Buki, 1941. november 3–5.

Az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kapott a megszállt szovjet területeken a magyar csapatok és a szovjet partizánok küzdelme. 1941 és 1944 között előbb 40 ezer, majd 1943 közepére közel 100 ezer főre duzzadó magyar megszálló csapatok láttak el biztosító és partizánellenes tevékenységet az egyre erősödő szovjet partizánmozgalommal szemben. Ennek kapcsán feltehető a kérdés: mikor és hol történt a magyar megszálló csapatok első „partizánvadászata”?

1943 közepéig a magyar partizánellenes hadviselés centrumát az Északkelet-Ukrajna, valamint a brjanszki erdő térsége jelentette. A kutatások – legalábbis a német és magyar források alapján – már feltárták, hogy ezen a területen 1941 decembere, valamint 1942 júniusa között a magyar csapatok több mint 15 ezer embert öltek meg a partizánellenes hadviselés keretében. Itt az első összecsapásra 1941. december 1-jén került sor, amikor a 32/II. zászlóalj géppuskás századának egyik honvédje megsebesült egy partizántámadástól.

A Megszálló Csoport megmaradt parancssora viszont egy hónappal korábbra datálja a magyar csapatok partizánellenes bevetését:

„A 37. gy[alog] e[zred] kötelékébe tartozó 50./3. sz[áza]d – a német hatóság felkérésére – azt a feladatot kapta, hogy Buki-ban és környékén merényleteket és gyilkosságokat elkövető partizán bandákat kutassa fel és tegye ártalmatlanná.

A sz[áza]d három napon át fáradhatataltan buzgósággal végrehajtott kutatása eredményeként 137 egyént tett ártalmatlanná. Megmutatta a magyar honvédség példás kötelességtudását és eredményességét. A honvédség hírnevét öregbítette és megbecsülésének kivívásához hozzájárult.

A sz[áza]d tisztjeinek és legénységének példás teljesítményét kiemelem és megdicsérem.” (HL II. 1458. 1. dob. 10. sz. Magyar Megszálló Csoportparancsnoksági parancs. 1941. november 17.)

Az említett vállalkozás eredményességét jelezhetné, hogy a Wehrmachtsbefehlshaber Ukraine javaslatára a partizánvadászatban résztvevő század több tagja megkapta a II. osztályú Vaskeresztet. Viszont más források ellentmondanak annak, hogy valóban a szovjet partizánokkal szemben aratott győzelemről lenne szó.

Cikkemben a freiburgi német katonai levéltárban fennmaradt jelentések, a Szegedi Népbíróságon a történtekkel kapcsolatban lefolytatott per, valamint a Visual History Archive és a Yahad in Unum által felvett interjúk alapján azt próbálom rekonstruálni, hogy mi is történt 80 évvel korábban Bukiban.

Az 50/I. zászlóalj 1. századának bevagonírozása Kiskunhalason. (Darányi, 1995: 8.)

Az 50/3. század útja a megszállt területekre

Az 50/I. zászlóalj 3. százada a 121. gyalogdandár 37. gyalogezredének alárendeltségében került a keleti frontra. A magyar mozgósítási rendszernek megfelelően a 20/I. zászlóalj ikreződéséből alakult, azaz újoncok és tartalékosok behívásával, illetve az „anyazászlóalj” hivatásos állományának felhasználásával állították fel az 50/I. zászlóaljat. A közkatonákat csupán az őrszolgálati oktatást magába foglaló hathetes alapkiképzés után küldték ki hadműveleti területre. A tiszthelyettesek és tisztek jelentős hányada is csupán az út során ismerték meg egymást.

Az zászlóalj katonái 1941. október 6-án vagy 7-én indultak el Magyarországról. A zászlóaljat csak a magyar határig szállították, a Tatár-hágótól Umánig tartó távot viszont napi 30-40 km-es meneteléssel kellett megtenniük. Október 30-án érkeztek meg a városba, ahol az eredeti terveknek megfelelően három napot pihent volna a század és a 26. határvadász zászlóaljat váltotta volna le Gajszinban. November 1-jén délután 3-kor azonban a századot riadóztatta annak parancsnoka, Szabó Imre főhadnagy. Elrendelte katonánként háromnapi hideg élelem, 120 lőszer és két kézigránát vételezését. A felsorakoztatott katonák számára a riadóztatás okáról Pákh Miklós őrnagy, a zászlóalj parancsnoka tartott eligazítás. Eszerint a helyi német parancsnok kérésére a század katonáinak „orosz ejtőernyősöket és zsidó bujtogatókat kell ártalmatlanná tenni”, akik Buki községben fosztogattak és gyújtogattak.

A század Umanból először Potasra utazott vonattal, majd onnan indultak tovább gyalogmenetben a mintegy 25 km-re fekvő Bukiba. A települést november 2-án délután negyed 1-kor érték el.

Az 50/I. zászlóalj menetelése a Kárpátokból (Darányi, 1995: 15.)

Buki megszállás alatt

Az Uman közelében – a háború idején a Kijevi, jelenleg a Cserkaszi terület délkeleti részén – fekvő Buki település 1941. július 19-22-én került német megszállás alá. A településen hamar kiépült a német megszállás, melyet a német körzeti mezőgazdasági vezető (Bezirkslandwirtschaftsführer, La-Führer), Sonderführer Friedrich Scherbbel szervezett meg. Mivel a német helyi parancsnokságok (Ortskommandantur, OK) hálózata nem terjedt ki csupán a megszállt területen lévő települések töredékére, így az a megszállt területekre kiküldött 14000 La-Führer sok helyen közigazgatási feladatokat is ellátott mint legmagasabb rangban lévő tiszt. Így történt ez Bukiban is. A mezőgazdasági munka mellett Scherb kezdeményezésére a településen megszervezték az ukrán milíciát, melyet a helyi sztaroszta vezetett.

A település kívül esett a partizánharcoktól. 1941 őszére vonatkozóan sem a korabeli német, sem a szovjet, sem pedig a helyi lakosokkal készített interjúk nem számoltak be arról, hogy a területen partizánok lettek volna. Ennek ellenére aligha beszélhetünk „békés” megszállásról. Az umani és a kijevi katlancsaták során fogságba eső szovjet katonáknak a közép- és nyugat-ukrajnai német hadifogolytáborokban való tömeges elhalálozása mellett, a térségben 1941 őszén végigsöprő zsidóellenes tömeggyilkosság hullám határozta meg az erőszak mértékét. 1941 szeptemberében 136 ezer, az év októberében pedig 118 ezer zsidót végeztek ki a megszállt Ukrajna területein – ezek jelentős hányadát a Kijevi területen. Október 8-án a közeli Umanban a német 304. rendőrzászlóalj 6000 zsidót és hadifoglyot végzett ki. Habár október második felétől a bevetési csoportok keletebbre való átcsoportosításával a térségben csökkent a gyilkolás mértéke, a helyi német megszálló alakulatok a zsidókkal szemben a biztosítási feladatok részeként továbbra is hajtottak végre kivégzéseket. Így a területen megszálló feladatot ellátó 454. biztosító hadosztály októberben szabotázsra hivatkozva 92 zsidót és politikailag gyanús személyt, novemberben pedig 189 „partizánt, kommunistát, zsidót és az NKVD tagot” lőtt le.

Egy ismeretlen német katona fényképe kivégzésre váró zsidókról Umanban. (jewua.org)

Buki az ukrajnai zsidóság szempontjából fontos település volt. A 19. század végén a település közel 60 százaléka zsidó volt. Ugyanakkor az orosz polgárháborús harcait övező pogromok, valamint a szovjet időszakban a lakosságnak a nagyvárosokba való áramlása miatt Bukiban lecsökkent a zsidó népesség. A településen az 1939-es szovjet népszámlálás alapján 546 zsidó élt, ami a lakosságnak csupán a 17,6 százalékát alkotta. 1941 júliusában a település német megszállás alá került. A Vörös Hadseregbe való besorozást, valamint a keletre való menekülést követően a zsidó lakosság mintegy 60 százaléka maradhatott a településen. A megszállás kezdetén nyilvántartásba vették a település zsidó lakosságát, elrendelték a Dávid-csillagos karszalag viselését és megszervezték a zsidók kényszermunkáltatását. Már a magyarok megérkezése előtt is történt tömeggyilkosság a településen: 1941 augusztusában Bukitól délkeletre a németek több tucat zsidót lőttek agyon.

Gettók a Kijevi területen. (Dean, 2012: 1589.)

A zászlóaljparancsnok „zsidó bujtogatókra” vonatkozó megjegyzése már előrevetítette a kiküldés valós célját. Azt viszont nem tudjuk, hogy a magyar katonák mennyiben voltak tisztában a bevetés valós célját illetően. A háború utáni per tárgyalása során a tömeggyilkosságban részt vevő magyar katonák tagadták azt, hogy azonosítani tudták volna az áldozatok zsidóságát, és elsősorban egy partizánokra vonatkozó hadijogi kérdésként akartak foglalkozni az üggyel. Azontúl, hogy – amint látni fogjuk – a zászlóalj korabeli jelentése is nevesítette a zsidó lakosságot, a felvonulás során a katonáknak mindenképpen találkozniuk kellett a német zsidópolitikával (egyesek meg is jegyezték, hogy „Lengyelországban” – azaz a Főkormányzóság területén – találkoztak zsidókkal), a Honvédség pedig több kiadványában és parancsában is azonosította a partizánokat és a zsidókkal.

Nem tudjuk pontosan, hogy miért pont november elején döntött a helyi német parancsnokság a helyi zsidóság megöléséről. A térségben zajló tömeggyilkosságok mintáján túl az is közrejátszhatott, hogy a Buki melletti Antonovkán ezt követően szervezték meg a kényszermunkatábort. Az itt foglaltatottakat kőbányában alkalmazták, a DG IV útépítési munkáit támogató kényszermunkatábor-hálózat egyik táborává vált egészen annak 1943-ban történő felszámolásáig.

Buki a Magyar Megszálló Csoport megszállási zónájának határán túl, a német 454. biztosító hadosztály területén feküdt. Az újonnan kiérkező magyar századot minden bizonnyal azért vetették be az erdőátfésülésnél és a tömeggyilkosságnál, mert a helyi La-Führer és az umani Ortskommandantur (OK) helyi erőből nem tudta megoldani a zsidók kivégzését. Az umani OK ukrán miliciája is fegyverhiánnyal küzdött, az említett biztosító hadosztály egységei pedig Cserkászinál voltak lekötve egy partizánellenes vállalkozás miatt.

Szlovák, magyar valamint német (454. biztosító hadosztály) megszállási zónák a jobbparti Ukrajnában. (BA MA RH 26-454/8)

Az erdő átfésülések

Amikor a század megérkezett, felvette a kapcsolatot Sonderführer Friedrich Scherbbel. A zászlóalj azzal a paranccsal küldte Bukiba a századot, hogy ott engedelmeskednie kell a német parancsnoknak. A Megszálló Csoport, valamint a Wehrmachtsbefehlshaber Ukraine együttműködését szabályozó irányelvek alapján ez nem volt szükségszerű.

A Bukiba való megérkezést követő két napon a település körüli erdő átfésülése volt a magyar csapatok feladata. A század szakaszokra oszlott és november 3-án a településtől északnyugatra elterülő, másnap pedig a Bukitól délre fekvő erdőt fésülte át. Az erdőségek átfésülése a partizánok búvóhelyeinek felderítése érdekében a partizánellenes hadviselés szerves részét képezi. Viszont a november 5-i események tükrében ez inkább a menekült zsidók felderítésére szolgált. A visszaemlékezések is beszámolnak arról, hogy a németek és a policájok elől menekülők egy, a Bukitól 12 kilométerre fekvő khutorban leltek – időlegesen – menedékre. A magyar csapatok ilyen irányú tevékenysége nem példanélküli, így 1941 decemberében a 49/II. zászlóaljat hasonló céllal vetették be erdőátfésülésülésre Csudnov térségében.

Az erdőátfésülések során estek el az első áldozatok. A korabeli német jelentés szerint első nap „csupán egy gyanús férfit találtak, aki menekülni akart, mire lelőtték.” Az 1948-as vizsgálat alapján viszont megállapítható, hogy az erdő átfésüléséhez magukhoz vitt – minden bizonnyal zsidó – férfival végeztek. November 4-én pedig Scherb két „bandita” lelövéséről, valamint egy, „a vallomást megtagadó” zsidó letartóztatásáról számolt be az umani OK számára.

Az erdőátfésülések területe. (A szerző térképe a Google Maps felhasználásával.)

A tömeggyilkosság

A Bukiban élő zsidók megölésének terve egyértelműen Scherb Sonderführerhez köthető. A helyi gazdasági vezető a településen belüli november 5-i razziát a partizánveszélyből vezette le. A magyarok felé azzal indokolta a „gyanúsak” összeszedését, hogy a településen lévő zsidók tájékoztatták a partizánokat az erdő átfésüléséről, s ezért nem sikerült az ellenállókat fellelni. Később ezt az érvrendszert átvette Pákh Miklós őrnagy is. A „partizánvadászatról” írt jelentésében a partizánok élelmezésével, kémkedésével és merényletek tervezésével indokolta a magyar század, valamint a német mezőgazdasági vezető és a sztaroszta vezette ukrán milíciának a helyi zsidósággal szembeni fellépését.

Scherb még november 4-én este magához hívatta a helyi sztarosztát, akit azzal bízott meg, hogy reggelre hívja össze a településen lévő ukrán milíciát, s azok vegyenek részt a zsidók összeszedésében. Egyes visszaemlékezők szerint már éjszaka körülzárták a települést. Másnap reggel a zsidók összegyűjtését – döntő részben – az ukrán milícia tagjai végezték. A zsidókat a községháza előtt csoportosították, majd onnan egy pajtaszerű épületbe hajtották őket.

Az esetről készített magyar jelentés szerint a „kihallgatások alapján bűnösöket”, a fegyvert rejtegetőket, a „gyanúsokat” és a magukat igazolni nem tudó 137 „zsidót és keresztényt” gyűjtötték össze kivégezni. A háború utáni vallomások alapján a magyar katonák – legalábbis – semmilyen vizsgálatot nem végeztek, csupán a kiürített zsidó házakat kutatták át. A házkutatások során egy automata puskát találtak, valamint néhány helyen némi elrejtett gabonaneműt. A zsidóknál felhalmozott élelmiszer – a partizántámogatás bizonyítékaként – más alkalommal is előkerült. Mintegy másfél hónappal később, december 22-én a 105. gyalogdandár katonái Korjukovkánál erre hivatkozva végeztek ki 90 zsidót.

Korabeli sajtóhír a Bukiban elkövetett tömeggyilkosság ügyében indított szegedi népbírósági perról. (A Reggel, 1948. augusztus 2. 3.)

Miközben az ukrán milicisták összegyűjtötték a zsidókat, Szabó főhadnagy a századot három részre osztotta. Egy csoport szállásőrséggel volt megbízva. Egy másik csoport a zsidóktól kiürített ingatlanokat védte a fosztogató lakosságtól és a milicistáktól. Egyes vallomások szerint a német parancsnok számára innen értéktárgyakat is szállítottak. A harmadik csoport pedig a fogolykísérés feladatát kapta.

Miután az ukrán milicisták kiengedték a foglyokat, a Mészáros Lajos őrvezető, szolgálatvezető által vezetett magyar fogolykísérők és az ukránok keretet alkotva kezdték el kísérni a tömeget. Az összegyűjtött embereket előbb egy úton, majd a sáros szántóföldön keresztül egy romhoz és az ott lévő gödrökhöz vezették. Itt több csoportra osztották az összegyűjtött embereket, és csoportonként engedték az embereket a kivégzés helyszínére. Az értékesebb ruhadarabokat viselő áldozatokat alsóruhára vetkeztették, a ruháikat összegyűjtötték.

Habár a tárgyaláson a vádlottak tagadták, hogy a kivégzésben tevőlegesen, s nem csupán keretként vettek részt, más források alapján a magyar katonák alkották a kivégzőosztagot. Ezt elsősorban az erősíti meg, hogy több helybelivel készített interjúban a magyarok jelentek meg elkövetőként, az 50/I. zászlóalj parancsnokának egykori jelentése pedig nem tartalmazott arra vonatkozó információt, hogy Scherben kívül más németek is jelen lettek voltak a tömeggyilkosság során a településen.

A tömeggyilkosság végeztével az ukrán milícia szekérrel hordta el a kivégzettek ruháig. Ezeket később a láger foglyainak ruházkodására használták fel. A sírgödröt nem fedték be rögtön, minden bizonnyal azokat később a kirendelt milicisták temették be. A század másnap hagyta el Bukit, és november 7-én este 8 órára érkeztek meg Umanba.

A német megszállás és a második világháború emlékműve Bukiban. (Wikipedia)

Partizánvadászat, tömeggyilkosság és holokauszt

Az erőszak alkalmazása terén a Bukiban történtek több szempontból is egy határ átlépését jelentette. Az egyértelműen megállapítható, hogy a magyar század itt nem szovjet partizánokkal szemben lépett fel, ilyen módon nem tekinthető valóságosan a megszálló csapatok első, a szovjet partizánokkal történt összecsapásának. Ugyanakkor nem megkerülhető a partizánellenes hadviselés kérdése, mert alapvetően rámutat arra, hogy a partizán képe alkalmas volt a lakosság – s leginkább a zsidóság – elleni fellépés legitimálására.

A Kárpát-csoport és a Gyorshadtest csapatai több alkalommal kerültek konfliktusba a lakossággal. A Honvédség rekvirálásai és a magyar katonák egyéni fosztogatásai miatt a helyi lakosság csak „ukrán hunokként” utalt a magyarokra. Utóbbiak a mögöttes területek biztosításakor különböző kényszerintézkedéseket hoztak meg a lakossággal szemben, s több alkalommal mindezeket önkényesen is alkalmazták. Mindamellett a keleti hadműveleti területeken az említett eset a magyar részvétellel végrehajtott tömeggyilkosságok nyitányának tekinthető.

Buki esete ugyancsak rámutatott a zsidópolitika radikalizálódására is. A magyar csapatok már 1941. nyarán kapcsolatba kerültek az antiszemita intézkedésekkel, valamint a zsidóellenes tömeggyilkosságokkal. A Kárpát-csoport közreműködött a hontalannak minősített magyarországi zsidók deportálásában. A megszállása alatt álló területeken a zsidó lakossággal szembeni adminisztratív intézkedések meghozásában és végrehajtásában is részt vett a magyar fél. Szemtanúként több tömeggyilkosságnál is jelen voltak magyar katonák. Viszont – a kutatás jelenlegi állása szerint – korábban ezek nem vettek közvetlen részt a zsidók megölésében.

A zászlóalj tisztikara a parancsnokság előtt. Az első sorban balról: Darányi Dénes hadnagy, Szabó Imre főhadnagy, Pákh Miklós őrnagy, Csaba László hadnagy, Matók Ferenc hadnagy. A háború után Szabó Imre mellett Csaba Lászlót is elítélték háborús bűnök elkövetése miatt. (Darányi, 1995: 33.)

A Bukiban történtek nem a magyar megszálló politika radikális kilengését jelezték, hanem a Gajszin környéki holokausztban való közreműködés kezdetét. A következő gyilkosságra november 17-én került sor. Az 50/I. zászlóalj másik, 2. százada Csaba László főhadnagy vezetésével az 1941. szeptemberi gajszini tömeggyilkosságok helyszínén, a Belendijka szurdoknál segédkezett 300 és 400 fő közötti embercsoport megölésében. A gyilkosságot ugyan a német „specialisták” végezték, a század katonái viszont közreműködtek a gettó körülzárásában, az összegyűjtött zsidók kivégzőgödörhöz történő kísérésében, a kivégzés biztosításában, illetve a tömegsírok betakarása során a tömegsírban még élő áldozatok agyonlövésében. 1942 januárjában egy hasonló mészárlás biztosítására szintén az 50/2. századot rendelték ki. A Pozsgai Miklós vezette 3. szakasz a DG IV építési munkáiban részt vevő zsidók közül kiválogatott 100-150 ember elpusztításában működött közre.

A Nyugati Megszálló Csoport 1942. februári átcsoportosítása során a gajszini helyőrséget a Pápa Nándor vezette 49/II. zászlóalj vette át, ami szintén bekapcsolódott a zsidók megsemmisítésébe. A háború után lefolytatott eljárás szerint 1942 áprilisában a zászlóalj katonái – elsősorban a zászlóalj 4. százada – legalább 3 alkalommal működtek közre a Gajszin környéki tömeggyilkosságokban, május végén pedig további három közeli településen vettek részt zsidóellenes tömeggyilkosságokban a magyar csapatok.

Fóris Ákos

A cikk a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj NTP-NFTÖ-20 kódszámú pályázati programjának támogatásával készült.

Felhasznált források és irodalom

Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára

Bundesarchiv Militärarchiv

Центральний державний архів громадських об’єднань України

Hadtörténelmi Levéltár

Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltár

 

USC Shoah Foundation – Visual History Archive

Yad Vashem – The Untold Stories – The Murder Site of the Jews in the Occupied Territories of the formes USSR

Yahad in Unum – The Holocaust by Bullets

 

Darányi Dénes: Töredékek fronton és hadifogságban 1941–1948. Kiskunhalas Önkormányzata, Kiskunhalas, 1995.

Martin Dean (szerk.): Encyclopedia of Camps and Ghettos, 1933–1945. Volume II: Ghettos In German-Occupied Eastern Europe. Indiana University Press – USHMM, Bloomington, 2012.

Fóris Ákos: Az 50/I. zászlóalj katonái elleni háborús bűnös perek a gajszini tömeggyilkosságok ügyében. Kút, 2016. 81–104.

Fóris Ákos: The Partisan Hunt against for Jews: The Hungarian Troops and the Mass Murder in Buki, November 1941 [Kézirat]

Fóris Ákos: Partizán- és zsidópolitika a keleti fronton. In: Szvák, Gyula (szerk.): A mi Ruszisztikánk: Tanulmányok a 20/25. évfordulóra. Russica Pannonicana, Budapest, 2015. 329–349.

Alexander Kruglov: Jewish Losses in Ukraine, 1941–1944. In: Ray Brandon – Wendy Lower (szerk.): The Shoah in Ukraine. History, Testimony, Memorialization. Indiana University Press, Bloomington, 2008. 272–290.

А. Круглов – А. Уманский – И. Щупак: Холокост в Украине: Рейхскомиссариат Украина, Губернаторство Транснистрия. Украинский институт изучения Холокоста «Ткума» – Лира ЛТД, Днипро, 2016.

Ungváry Krisztián: Magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban, 1941–1944. Esemény – elbeszélés – utóélet. Osiris, Budapest, 2015.

Ezt olvastad?

1941. húsvétján Bácskát visszacsatolták a Magyar Királysághoz. Az 1941. március 27-i németellenes belgrádi politikai fordulat után Hitler Jugoszlávia lerohanása mellett
Támogasson minket