Angelo Rotta, a Világ Igazává vált magyarországi nuncius

A budai várban sétálgatva az egyik épület falán emléktáblára lehetünk figyelmesek, amelynek felirata a következő: „Ebben az épületben dolgozott Angelo Rotta (1872–1965) c. érsek, apostoli nuncius, aki 1930-tól 1945-ös kényszerű távozásáig képviselte a Szentszéket Magyarországon. Híven szolgálta egyházát a nehéz háborús években, tevékenyen segítette a hazánkba menekült külföldieket és az üldözötteket. Példaadó és önfeláldozó munkásságának állít emléket a Magyar Köztársaság Kormánya és a Magyar Katolikus Püspöki Kar. 1992. április 6.”

A nunciatúra egykori épülete a budai várnegyedben az emléktáblával. A szerző saját felvétele (2022.08.03.)
A nunciatúra egykori épülete a budai várnegyedben az emléktáblával. A szerző saját felvétele (2022.08.03.)

A budapesti apostoli nunciatúra 1920-as létrehozása utáni harmadik apostoli nuncius személyisége leginkább a holokauszt idején tanúsított humánus magatartásáról, embermentő tevékenységéről ismert, amely miatt 1997-ben a Yad Vashemtől a Világ Igaza címet is megkapta. Munkássága egyéb aspektusainak részletes feltárásával máig adós a történettudomány. E rövid cikk nem törekedhet ezek teljeskörű bemutatására, születésének 150. évfordulóján mindössze egy rövid áttekintést szeretne adni arról, hogy ki volt ő, honnan indult a karrierje, és miként lett budapesti apostoli nuncius, másrészt, milyen feladatai voltak itt Magyarországon a Szentszék képviselőjeként, és hogyan segítette az üldözötteket.

Angelo Rotta. Forrás: Wikipedia
Angelo Rotta. Forrás: Wikipedia

Angelo Rotta karrierútja a budapesti apostoli nunciatúráig

A későbbi nuncius 1872. augusztus 9-én Milánóban született. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd Rómában hallgatott filozófiát és teológiát. 1895. február 10-én szentelték pappá, amelyet követően a Gorla Minore-i püspöki főiskolán, majd rövid időre a mantovai nagyszemináriumban oktatott. Innen hívta Giuseppe Sarto – a későbbi X. Pius pápa – apostoli adminisztrátor és velencei pátriárka a milánói nagyszemináriumba, ahol dogmatikát és biblikumot tanított.

Nem sokkal azután, hogy pártfogója X. Piusz néven pápa lett, karrierje felfelé ívelt: Rómába került, 1904-ben a római pápai lombard szeminárium rektora lett. E tisztségét 1911-ig látta el. Kúriai szolgálatot is teljesített: 1909-ben a Zsinati Kongregáció konzultora, 1912-ben az Index Kongregáció munkatársa, majd 1918-ban a Szent Offícium levéltárosa lett. 1922. október 12-én XI. Piusz pápa az apostoli protonotáriusok sorába emelte és a Szent Péter bazilika kanonokjává, valamint közép-amerikai internunciussá nevezte ki, és mint ilyen thébai címzetes érsek lett. November 1-jén Pietro Gasparri bíboros államtitkár szentelte püspökké. Ekkor kezdődött el diplomáciai pályafutása. Hamarosan megbízatása mellé egy továbbit kapott: 1923-ban panamai internuncius lett. Az internunciusi tisztségről fontos tudni, hogy viselői a pápai diplomaták második osztályába tartoznak, a nagykövetek után következnek a rangsorban. Általában olyan országokba küldi őket a Szentszék, melyek nem rendelkeznek erős katolikus gyökerekkel, viszont megegyeznek velük a követküldésről. Így érthető, hogy Rottának egyik fő törekvése az Apostoli Szentszék diplomáciai képviselőjeként az volt, hogy legyen elégséges számú pap, akik elkötelezettek az ifjúságnevelés mellett, és hatékonyan fellépnek az állam és egyház szétválasztása, az oktatás szekularizációja és a válás ellen.

Következő állomáshelye Konstantinápoly lett, 1925. június 6-án ugyanis ide nevezte ki apostoli delegátussá a pápa. Ez a hierarchia szempontjából némi visszaesést jelentett, akkreditált diplomatai státusz ugyanis nem járt hozzá, ugyanakkor több tapasztalatot igényelt, és nagyobb kihívást is jelentett. A tisztség viselője csupán egyházi felügyeleti joggal bírt. Olyan országokba küldött a Szentszék apostoli delegátust, melyekkel nem volt diplomáciai kapcsolatban. A Kemal Atatürk politikai programja szerint működő Törökországban a katolikus egyház mindössze egy volt a vallási kisebbségek közül, amit az állam erőltetett szekularizációs politikája fenyegetett. Itt az egyház jogi struktúrájának elismertetése volt Rotta és a Szentszék fő célja.

Angelo Rotta nuncius 1941-ben. Forrás: Tolnai Világlapja, 1941. február 26, 1.
Angelo Rotta nuncius 1941-ben. Forrás: Tolnai Világlapja, 1941. február 26, 1.

Ehhez képest jelentős változást hozott, hogy 1930. március 20-án – berlini nunciussá avanzsált elődje, Cesare Orsenigo helyére – a pápa budapesti apostoli nunciusnak nevezte ki. Egy olyan országba került, amely erős katolikus gyökerekkel rendelkezett, a hivatalos ideológia keresztény-nemzeti volt, az állam támogatta a katolikus kezdeményezéseket és a két világháború között a katolikus egyesületi élet, közélet reneszánszát élte.

Angelo Rotta mint budapesti nuncius és diplomata

Budapestre történő megérkezése előtt Angelo Rotta alaposan tájékozódott a magyarországi helyzetről, Rómában elődjével, Cesare Orsenigoval beszélgetett, továbbá megismerkedett Barcza György vatikáni követtel is, aki a következő véleményt fogalmazta meg róla:

„Meglehetősen egyszerű ember benyomását keltette, kinek látóköre nem terjed túl azon a határon, melyet sok vatikáni személyiségnél tapasztalhattam. Megjelenése és fellépése egy falusi plébánoséra emlékeztet, olaszul beszél, a franciát elég jól bírja [megj., T.K.: akkoriban a diplomácia nyelve] és igen örül Budapestre menetelének. Ott otthon fogja magát érezni, mert olyan országba kerül, ahol a katolikus egyház hívei fogják körülvenni.” [Beke 1994, 165.] A nuncius 1930. május 8-án érkezett meg hazánkba.

Egy kortársa és ismerőse, Borbély István jezsuita atya visszafogott, sok információval rendelkező és befolyását megfelelő helyen feltűnés nélkül latba vető egyéniségként jellemezte. Ahogy ő fogalmazott:

„Rotta Angelo pontosan tudta, mit tehet meg egy nuncius és mire nem szabad neki semmi körülmények között vállalkoznia. Sajátos értéke éppen abban rejlett, hogy a szorosan katolikus élet, a lelkipásztori feladatok, az újabb kezdeményezések felől nagyon pontos értesülései voltak. Az alkalmat is szívesen felhasználta, hogy a mozgolódó fiatal katolikusokkal feltűnés nélkül érintkezésbe lépjen. Tartózkodó hajlamánál fogva becsülte az egyszerű, csendes, de komoly lélekmentő munkát. […] Megjelent, ahol meg kellett jelennie. Felszólalt és elmondotta azt, amit az adott alkalommal félreértés nélkül el kellett mondania.” [Borbély 1965, 31–32.]

Nunciusként feladata kettős volt: egyrészt a Szentszék és az adott kormány közötti kapcsolatok ápolása, másrészt kapcsolattartás a helyi egyházzal. Számos átfogó jelentést készített, például különféle események, szentszéki intézkedések visszhangjáról, illetve, ha szükséges volt, a helyi egyház kéréseit közvetítette a különféle dikasztériumok felé. Véleményét a fontosabb magyarországi egyházi ügyekben történő döntések előtt az Apostoli Szentszék kikérte.

Arra, hogy valamennyi tevékenységét részletekbe menően ismertessem, itt nincs mód, viszont egy-egy példát szeretnék hozni. Például 1930-ban a Szent Imre jubileumi év alkalmából tartott ünnepségsorozatról, melyen a pápa követeként Luigi Sincero bíboros is részt vett, Rotta nuncius hosszas leírást készített a bíboros államtitkárnak. Ebben hangsúlyozta, hogy az ünnepségeknek katolikus jellegük volt, a protestantizmussal nem keveredtek, kifogástalan volt a szervezés. Fent már említett széleskörű tájékozottságáról árulkodik, hogy arra is figyelt, hogy a kisantant hogyan fogadta az eseményeket:

„A román kormány engedélyezte a részvételt (maga Maniu miniszterelnök azonban, az összeütközések elkerülése érdekében, lebeszélte róla az erdélyi püspököt, Mons. Majláthot, aki egyébként éppen Magyarországon töltötte szabadságát). A csehszlovák és, azt hiszem, a jugoszláv kormány is nagyon ellenségesnek mutatkozott, és szinte senki sem érkezett ebből a két országból.” [Csíky 2022, 49.] Összességében a következő megállapításra jutott: „Az a rendkívül jó benyomás, amellyel a külföldiek, magas rangú személyiségek is távoztak a nagyszabású rendezvényekről, egyúttal nagyszerű, csendes propaganda is Magyarország mellett: a magyar nép megmutatta, hogy vallásos, tiszteli a rendet, szereti a hazáját, őrzi a hagyományait, képes cselekedni és helyesen cselekedni; úgyhogy azok a nagyrészt jogos panaszok, amelyek a Magyarországgal méltatlanul elbánó trianoni békeszerződést illetik – és ebből a magyarok nem csinálnak titkot senki előtt – itt igazán megértő fülekre találtak, és legalább meghallgatták őket.” [Uo. 50.]

Nemcsak a nemzetközi és hazai politikai életről, hanem a helyi egyház ügyeiről, képviselőiről is beható ismeretekkel bírt. Miután Hanauer püspök temetésén 1942-ben részt vett, egy budapesti zárdában a záró szertartásra érkezett és az ott jelenlevőkkel beszélgetett. Az elhunyt érdemeit méltatta: „Mennyit dolgozott, mennyire látta nagy és eltérő vidékekből álló egyházmegyéjének kérdéseit s micsoda buzgósággal iparkodott ezt a hatalmas területet a vidékek igényei szerint a lelki buzgóságban megújítani.” [Borbély 1965, 33] A váci püspök ugyanis az Alföldön nagymértékben hozzájárult a tanyasi lelkipásztori állomáshelyek számának növeléséhez, templomok számának gyarapításához. A nuncius eszmefuttatását hallgató kortárs reakciója magáért beszél: „A tájékozottság mindenkit meglepett. Öntudatlanul azt kellett kérdeznünk magunktól: csak a váci egyházmegyéről tudott ennyit, vagy a többiek kérdéseit is pontosan ismerte.” [Borbély 1965, 33.]

Vagy például kiválóan mutatja a nunciusi közvetítést és egyben véleményének kikérését, hogy 1938-ban Serédi Jusztiniánnak az új szlovák–magyar határ következtében átrendezendő egyházmegyehatárokkal kapcsolatos javaslatait elküldte a Pápai Államtitkárságra és kommentálta azokat. A Keleti Egyházügyi Kongregáció és a Konzisztoriális Kongregáció is véleményezte a javaslatokat, majd ezek beérkezését követően ezekről is kikérte a nuncius véleményét a bíboros államtitkár. Rotta kifejtette, hogy egyetért Serédivel abban, hogy ne öltsön az új rendelkezés túl ünnepélyes formát, mivel ez azt a látszatot kelthetné, hogy a korábbi bullát a Szentszék visszavonja. Ez véleménye szerint a Konzisztoriális Kongregáció javaslatával is egyezik, hogy ne bullát állítsanak ki a visszatért területek egyházjogi helyzetének rendezéséről. A másik fontos megállapítása pedig az volt, hogy a területi kérdéseket tartalmazza a rendelkezés, míg a személyi kérdéseket külön dokumentumokban rögzítsék. Igaz, az események alakulása – a pápa halála, bevonulás Kárpátaljára – úgy hozta, hogy változtatásokra csak 1939 júniusában került sor, a javasoltaktól eltérő formában.

Zsidó férfi Budapesten a zsidók ingóságainak leltározásáról szóló rendelkezést olvassa 1944 júniusában. Forrás: Fortepan/Fortepan
Zsidó férfi Budapesten a zsidók ingóságainak leltározásáról szóló rendelkezést olvassa 1944 júniusában. Forrás: Fortepan/Fortepan

A Világ Igaza

A nuncius magyarországi küldetésének végén különösen szükség volt a megfontolt, de határozott kiállásra, befolyásának latba vetésére a zsidókat hátrányosan érintő rendelkezések kapcsán. A harmadik zsidótörvény elfogadása előtt – amely megtiltotta zsidók és nem zsidók házasságát – erélyesen tiltakozott az Apostoli Szentszék megbízásából a miniszterelnöknél. Később is többször emelte fel szavát jegyzékekben, levelekben és szóban mind a kikeresztelkedett, mind a hitüket megtartó zsidókat sújtó rendelkezések ellen. Május 15-én, a deportálások megindulása után például Sztójay Döme miniszterelnöknek, aki egyben a külügyminiszteri teendőket is ellátta, a következőket írta:

„Maga a tény, hogy embereket üldöznek pusztán faji származásuk miatt, már önmagában is a természetjog megsértése. Ha a jó Isten életet adott nekik, akkor senkinek a világon nincs joga azt elvenni tőlük vagy megvonni az annak fenntartásához szükséges eszközöket: legalább is ha nem követett el bűntetteket. Azonban antiszemita rendszabályokat hozni, tekintetbe sem véve a tényt, hogy sok zsidó a keresztség felvétele által keresztény lett, ez súlyos megsértése az Egyháznak és ellentétben áll a keresztény állam jellegével, aminek Magyarország ma még büszkén vallja magát […]” Arra kérte tehát, hogy „azok a rendszabályok, amiket az ország védelmére szükségesnek ítél, ne legyenek ellentétben a természetjoggal és a pozitív isteni törvényekkel.” [Rotta 1945, 23.]

A június 5-ei jegyzék a kormányhoz pedig azután íródott, hogy a nuncius úgy értesült, hogy az összes magyar zsidó deportálásáról döntöttek, ill. az már folyik, úgy, hogy többen már útközben meghaltak.

„Embertelen bánásmód uralkodik a koncentrációs táborokban is, ahol gyakran az élet és hygiénia legelemibb feltételei is hiányoznak s ahol már addig is elmentek, hogy a papokat megakadályozták, hogy a vallás vigaszait megvihessék az Egyház e szerencsétlen gyermekeinek!” [Rotta 1945, 25.]

A munkaszolgálattal kapcsolatos kétségeit is megfogalmazta:

„Amikor 70, sőt 80 éves aggastyánokat, idős asszonyokat, gyermekeket, betegeket hurcolnak el, az ember azt kell, hogy kérdezze: vajjon milyen munkát végezhetnek ezek az emberi lények?” [Uo.]

A magyar kormánytól azt kérte, hogy a keresztény zsidókat vegyék ki az antiszemita rendeletek alól, a zsidók részesüljenek emberi bánásmódban, és akadályozzák meg a visszaéléseket, valamint engedélyezzék a zsidó keresztények megfelelő lelki ellátását.

Tímár utca 2. Kényszerlakhelyként kijelölt csillagos ház. 1944. Forrás: Fortepan/Fortepan
Tímár utca 2. Kényszerlakhelyként kijelölt csillagos ház. 1944. Forrás: Fortepan/Fortepan

A nunciatúra folyamatosan tájékoztatta a történésekről a Szentszéket. Látva, hogy a legtöbb erőfeszítés sikertelen maradt, XII. Piusz pápa június 25-én nyílt táviratban személyes üzenetet intézett Horthyhoz, erélyesen kérve, hogy szüntesse be a zsidók elhurcolását. Ez egy ideig eredményes volt, a kormányzó felfüggesztette a deportálásokat. Azonban augusztus végén ismét felmerült, hogy haláltáborokba vigyék őket. Ekkor a nuncius a diplomáciai testület fejeként Dísz téri palotájába tanácskozásra hívta a semleges követeket és augusztus 21-én közös jegyzékben tiltakoztak a deportálások ellen. Horthy engedett, nagyon sok zsidó megmenekült.

Lakásutalvány egy pápai nunciatúra védelme alatt álló házba. Forrás: Holokauszt Emlékközpont / Magyar Nemzeti Digitális Archívum
Lakásutalvány egy pápai nunciatúra védelme alatt álló házba. Forrás: Holokauszt Emlékközpont / Magyar Nemzeti Digitális Archívum

Októberben azonban, amikor a Szálasi-kormány került a hatalomra, a deportálások újra elindultak. A nuncius magát a „nemzetvezetőt” is felkereste, ill. november 17-én újabb közös diplomáciai jegyzéket nyújtott át a kormánynak. Ezen kívül sem tétlenkedett: nagyszámú vallásos intézményt és házat különleges védelem alá helyezett és az engedélyezett 2,5 ezer oltalomlevél helyett annak többszörösét – visszaemlékezése szerint több mint 15 ezret – állította ki, sokat kitöltetlenül: utóbbiakkal munkatársai a halálmenetekből is számos embert kimentettek.

Angelo Rotta által kiállított oltalomlevél. Forrás: Holokauszt Emlékközpont / Magyar Nemzeti Digitális Archívum
Angelo Rotta által kiállított oltalomlevél. Forrás: Holokauszt Emlékközpont / Magyar Nemzeti Digitális Archívum

Végül Budapest ostromát is helyben élte meg. Nem követte Szálasi felszólítását, hogy költözzenek a diplomáciai képviseletek Sopronba, hanem a Várban maradt. Mivel a nunciatúra épületét bombatalálat érte 1945. január 18-án, és így lakhatatlanná vált, az ügyhallgatóval előbb óvóhelyen, majd március 21-től az angolkisasszonyok Váci utcai rendházában lakott. A SZEB először március 22-én, majd április 4-én kiutasította az országból. Utóbbit követően április 6-án kénytelen volt távozni. Ezt követően Rómában élt, ahol többször felkeresték magyar egyháziak és felmerült visszatérésének lehetősége is, amire végül nem került sor. XXIII. János pápának szándékában állt a bíborosi méltóságra emelni, de ennek elfogadása alól felmentését kérte magas életkorára hivatkozva. 1965. február 1-jén, Rómában hunyt el.

Tóth Krisztina

történész (PhD), levéltári delegátus, Vatikáni Magyar Levéltári Kirendeltség

Felhasznált szakirodalom:

Angelo Rotta: II. A budapesti nunciatúra diplomáciai akciója a zsidók érdekében. In: Meszlényi Antal: A magyar katolikus egyház és az emberi jogok védelme. Bp., SZIT, 1947. [Rotta szövege 1945. október 24-én kelt].

Balogh Margit: Szentszéki-magyar kapcsolatok a koalíció (1945–1949) éveiben. In: Tusor Péter (szerk.): Magyarország és a római Szentszék (Források és távlatok). Tanulmányok Erdő bíboros tiszteletére (CVH I/8). Bp.–Róma, Gondolat, 2012. 367–426.

Bánk József: Egyházi jog. Az egyházi alkotmányjog alapjai. Bp., SZIT, 1958. 71–72.

Beke Margit: Angelo Rotta apostoli nuncius (1930–1945). (Hazai források alapján). In: Magyar Egyháztörténeti Évkönyv, 1994. 165–174.

Borbély István SJ: Rotta Angelo és a magyarországi nunciusok. In: Papi Egység 33–34 (1965), 23–41.

Csíky Balázs (szerk.), Somorjai Ádám OSB (s.a.r.): Dai rapporti politici del nunzio apostolico in Ungheria Angelo Rotta. Parte I: 1930-Febbraio 1939. Angelo Rotta magyarországi nuncius politikai jelentéseiből. I. rész: 1930–1939. Bp., METEM, 2022.

Lévai Jenő: Fehér könyv. Külföldi akciók magyar zsidók mentésére. Officina, h.n., é.n. [1946]

Lévai Jenő: Fekete könyv a magyar zsidóság szenvedéseiről. Officina, é.n., h.n. [1946]

Lévai Jenő: Szürke könyv magyar zsidók megmentéséről. Officina, é.n. h.n. [1946]

Napolitano, Matteo Luigi: Budapest Igazai. A Soá és a vatikáni diplomaták. Bp., SZIT, 2014.

Tóth Krisztina–Tusor Péter: Inventarium Vaticanum I. A Budapesti Apostoli Nunciatúra levéltára (1920–1939) (CVH I/14). Bp.–Róma, Gondolat, 2016.

www.treccani.it/enciclopedia/angelo-rotta_%28Dizionario-Biografico%29/

 

Az 1944/45-ös magyarországi események iránt érdeklődők figyelmébe ajánljuk a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Nullaév. 1944/1945. Remény és realitás című tematikus honlapját. Elérhető ide kattintva. [A főszerk.]

Ezt olvastad?

A két világháború között, különösen az 1930-as évek második felében több tízezer magyar mezőgazdasági idénymunkás dolgozott Németországban. Kevésbé ismert azonban