„Ó, ti fiúk, barnák, szőkék…” – Könyvbemutató a 46-os bakákról Szegeden

Az Ünnepi Könyvhét keretein belül 2022. június 15-én mutatták be Pintér Tamás „Ó, ti fiúk, barnák, szőkék…” – A 46-os gyalogezred első világháborús emlékezete című kötetét a szegedi Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtárban. A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat kiadásában idén megjelent kötet középpontjában a cs. és kir. 46-os gyalogezred első világháborús hadiútja és mai emlékezete áll, amit a szerző számos korabeli fényképet és visszaemlékezést, illetve az eredeti helyszíneken, napjainkban készített fotókat felhasználva tár a téma iránt érdeklődők elé. A bemutatón a kötet szerzőjével, Pintér Tamással, valamint Csáki Bélával, a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés alelnökével Kukkonka Judit, a Somogyi-könyvtár munkatársa beszélgetett.

A kötet megszületéséről Csáki Béla elmondta, hogy egy, a Csongrád-Csanád megyei identitás erősítése tárgyában meghirdetett pályázati lehetőség teremtette meg a pénzügyi alapot több, helytörténeti jellegű munka megjelentetésére, melyek sorába illeszkedik a most megjelent kiadvány is. A 46-os ezred egyike volt az első világháború frontvonalain harcoló legkiválóbb osztrák-magyar alakulatoknak, katonáit pedig döntő részt Csanád, Csongrád és Torontál vármegyék férfi lakosságából sorozták be.

A kötet címével kapcsolatban a szerző, Pintér Tamás kiemelte, hogy mindenképp olyan címet kerestek, amely kifejezi az ezred Szegedhez való mély kötődését. Ahogy elmondta, Juhász Gyula 1918 nyarán megjelent Negyvenhatosok című költeményének antik, disztichon versformája egyszerre képes megragadni azt a vágyat, hogy a kötet örök időkre szóljon, egyúttal pedig a vers sorai tökéletesen illusztrálják a kiadvány legfontosabb célkitűzését, miszerint a könyv lapjain nem „távoli hősökről” szeretnének szólni, hanem azon „fiúkról”, akiknek a leszármazottai mind a mai napig a környező településeken élnek.

Pintér hangsúlyozta, hogy a kötet célja a tárgyalt események leírásánál a „személyes történelem” előtérbe helyezése volt annak érdekében, hogy az ezred tevékenységének tárgyalásánál azt is bemutassák, hogyan élték meg a katonák a háborús mindennapokat, hogyan látták saját helyzetüket.

A kötet forrásaival kapcsolatban elmondta, hogy az Ajtay Endre és Hirn László tollából az 1930-as évek elején megjelent két ezred-emlékalbum – kellő kritikával kezelve – a mai napig igen részletekbe menő és adatgazdag leírásául szolgálnak a 46-os ezred tevékenységéről. A szegedi háziezred emlékezete ugyanakkor igen szerencsés abból a szempontból, hogy nagyon sok napló, visszaemlékezés és más személyes feljegyzés keletkezett, illetve maradt fenn az utókorra, amelyek képesek további részletekkel gazdagítani a képet. Így a kötet nem akar új ezredtörténetet kínálni az olvasók számára (már csak terjedelmi okokból sem), hanem a 46-os „alapművek” kiegészítésére szolgál az azóta feltárt írásbeli dokumentumok és tárgyi emlékek felhasználásával.

Pintér Tamás kiemelte, hogy a kötet megjelenését hosszú évek közös kutatómunkája előzte meg a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány égisze alatt. A kiadvány munkálatai során felhasznált levéltári források és szakirodalom mellett több részlet is bekerült a Nagy Háború Blogon korábban megjelent olyan írásokból is, mint például Dr. Kemény Gyula vagy Kókay László naplója (utóbbi 2018-ban könyv formában is megjelent). A kötet a már említett forrásokat is felhasználva, alapvetően kronologikus sorrendben megy végig a 46-os ezred első világháborús hadiútjának főbb állomásain, kitérve többek közt annak a balkáni, a keleti és az olasz fronton vívott harcaira. De több résztémára is külön figyelmet fordít, így például az ezredzászló sorsára, Heim Géza bárói címet érő haditettére, illetve az ezred elkülönített III. zászlóaljának történetére (ez utóbbival az Ajtay-féle munka sem foglalkozott érdemben).

A leírtakat számos korabeli fénykép és térképrészlet illusztrálja. Ám a szerző a kutatótársaival együtt szerette volna a könyvben előkerülő hadszíntereket is „teljes valójukban” bemutatni a kötet lapjain, ezért Rohatyntól (az ezred tűzkeresztségének helyszínétől) egészen a Monte Grappáig személyesen is bejárták és megörökítették az ezred harcainak legfontosabb helyszíneit, emlékhelyeit.

Pintér elmondása szerint mindezzel az volt a céljuk, hogy mivel „a kultúrkörnyezet változhatott, de a táj gyakorlatilag ugyanaz maradt”, az olvasó számára pontos képet adjanak a helyszínekről, ezzel is segítve az események értelmezését, azok térben és időben való elhelyezését.

A 46-osok világháborús veszteségeivel a kötet külön fejezetben foglalkozik, a szerző azonban hangsúlyozta, hogy a mai napig nem rendelkezünk pontos veszteségadatokkal, és ennek kapcsán maximum nagyságrendekről tudunk beszélni. 3503 hősi halottról tudunk biztosan, de ez a szám valójában jóval nagyobb lehetett. A kutatást nagyban megnehezíti, hogy a veszteségek adminisztrációja sokszor igen nehézkes volt, a háború eleji, illetve a háború végi halálozásokról pedig csak hézagos, utólagos bejegyzések keletkeztek. Ennek kapcsán a szerző megemlítette, hogy az adatok kiegészítésében nagy segítséget jelenthetnek az eddig érdemben nem vizsgált egyházi holttá nyilvánítási eljárások iratanyagai is, melyekkel a közelmúltban délvidéki viszonylatban Molnár Tibor foglalkozott.

A 46-osok emlékezete ma is élő Szegeden, és az ezred talán legismertebb jelképe az ún. doberdói fa, melynek kacskaringós történetével is megismerkedhettek az érdeklődők a beszélgetés során. Csáki Béla elmondta, hogy az eredetileg a doberdói fennsíkon, a San Martino del Carso régi temploma mellett álló eperfa a magyar honvédekkel együtt vészelte át a háború pusztítását, számos tüzérségi lövedék és golyó érte, szaggatta, és mindez a magyar bakák számára saját szenvedéseiknek szimbólumává tette – a temesvári ezred hasonló fájával együtt (melyet a Bánáti Múzeumban őriznek) egyfajta „ezredjelképpé” vált.

Az elszáradt és szétlőtt facsonkot 1916 nyarán vágták ki és hamarosan Szegedre érkezett, majd a mai Móra Ferenc Múzeum gyűjteményébe került. Az 1950-es években a múzeum padlására vitték, de napjainkban újra látható a nagyközönség számára. Csáki hangsúlyozta a doberdói fa és az olaszországi emlékhelyek ápolása kapcsán, hogy „a doberdói történet a mi történetünk”, és napjainkra már gyümölcsöző együttműködés zajlik a doberdói emlékhelyek ápolása, megőrzése, turisztikai bemutatása tekintetében az olyan civil szervezetek közt, mint az olasz San Martino del Carso-i Barlangász Csoport és a szegedi Meritum Egyesület.

A közel kétórás, jó hangulatú könyvbemutató végén a beszélgetés résztvevői kifejezték szándékukat, hogy a jövőben egy bővebb kiadvány formájában is emléket állítanának a 46-os bakák első világháborús harcainak, ugyanis a kötetből – terjedelmi okok miatt – számos írásos és képi anyagnak ki kellett maradnia. Csáki Béla kiemelte továbbá, hogy egy újabb kiadvány keretében hangsúlyosan megjeleníthető lenne az olasz fél nézőpontja is. A kötet az érdeklődők számára ingyenesen elérhető és le is tölthető ide kattintva.

Selmeczi Péter

Ezt olvastad?

Szabadság-e a szabadulás? Amnesztiák, rehabilitációk és szabadon bocsátások (1953, 1963)

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a Magyar Börtönügyi Társaság Szabadság-e a szabadulás? Amnesztiák, rehabilitációk és szabadon bocsátások (1953, 1963) címmel konferenciát rendezett

X