Életképek a háborúból – A Természetes fény

A magyar történelmi filmgyártás alighanem legnagyobb adóssága, hogy nem készült jelentős filmalkotás a második világháború keleti frontjáról. Valószínűleg ennek az oka nem csak abban keresendő, hogy egy háborús film kifejezetten költséges vállalkozás, hanem abban is, hogy a mai napig rendkívül vitatott kérdés az, hogyan is tekintsünk a szovjet területeken harcoló magyar katonákra. Nagy Dénes filmrendező az emlékezetpolitika szempontjából egy különösen kényes kérdés megfilmesítésére vállalkozott Ezüst Medve-díjas Természetes fény című nagyjátékfilmjében: a szovjetunióbeli magyar megszállás körülményeibe ad betekintést.

A film plakátja (Forrás: port.hu)

Az utóbbi években megjelent publikációk a szélesebb közvéleménnyel is megismertették a magyar megszálló csapatok tevékenységét. A megszálló csapatok kérdése két szempontból módosította a második világháború emlékezetét. Egyfelől, korábban szinte csak a magyar 2. hadsereg doni vereségével azonosították a szovjet hadműveleti területet. Másfelől, eddig a magyar katonákat hősökként vagy áldozatokként mutatták be a Vörös Hadsereg elleni harcokban, viszont a megszállók által elkövetett atrocitások és tömeggyilkosságok során azok háborús bűnök elkövetőiként is megjelentek.

Annak ellenére, hogy a film címe megegyezik Závada Pál 2014-es történelmi regényének címével, a rendező Závada művét elsősorban inspirációnak tekintette, annak egyetlen egy jelenetét sem vette át. Ezen túl viszont Ungváry Krisztián – aki a film történész szakértője is volt – a magyar megszálló csapatokról írt könyvén felbuzdulva kutatásokat is végzett a Hadtörténelmi Levéltár Tanulmánygyűjteményében található katonanaplókban.

A Természetes fény négy nap történetét beszéli el Semetka István szakaszvezető szemszögéből. A film egy lineáris történetet tár elénk Semetka alegységének a faluba történő érkezésétől az őket ért partizántámadáson és az erősítésként odavezényelt magyar alegység által véghezvitt megtorláson át egészen a szakaszvezető hazaútjáig. Ennek ellenére a film valódi erejét nem a történet adja, hanem a keleti front az elénk táruló életképei. Emiatt van, hogy a film olyan, a mű cselekményét ugyan előre nem vivő, viszont a háború valóságát hűen bemutató jeleneteken időz el, mint például a sáros útba ragadt szekér kitolása, egy kapca cseréje vagy éppen tetűirtás folyamata a katona hajában.

(Forrás: pestihirlap.hu)

Az életképek közül kétségkívül azok a legerősebbek, ahol a magyar katonák és a helyi lakosság interakcióját láthatjuk A rendező nagyon jól érzékelteti konkrét erőszak megjelenítése nélkül is egyik oldalról a lakosság kiszolgáltatottságát és félelmét, másik oldalról a magyar katonák bizonytalanságát a nem látható ellenségtől, valamint attól a ténytől, hogy nem értik a helyi lakosságot. Ilyen körülmények között válhat élet s halál próbájává, hogy a sztaroszta iszik-e a kútból, vagy a partizánokkal való összejátszás jelévé egy csupor tej. Rendkívül fontos, hogy a film több jelenete rámutat az élelmiszerhiány és az éhség jelentőségére a megszállt területeken. A legújabb kutatások felhívják a figyelmet arra, hogy az elfoglalt szovjet területeken elhunyt polgári lakosok döntő része nem közvetlen erőszaktól halt meg, hanem a háborús pusztítások következményeiként, az élelmiszerhiány, a megszűnő lakhatás, az összeomlott higiéniai viszonyok és egészségügyi ellátás hiánya miatt. Ugyancsak ki kell emelni, hogy megjelenik a helyi nők kiszolgáltatottságának kérdése is. A parancsnoksági épületben is nyíltan és a nőket tárgyiasítva beszélnek a nőkkel létesítendő szexuális kapcsolatról, egy kihallgatás alkalmával pedig egy magyar katona megerőszakolással is fenyeget egy nőt.

A fentebbi elemek megléte ellenére, a film nem azzal a szándékkal készült, hogy elmagyarázza a néző számára a Szovjetunió elleni háború vagy a partizánháború történetét. A mű elején mindössze arra vonatkozó információt kapunk, hogy 1941 és 1944 között százezer magyar katona vett részt a megszállásban és elsőrendű feladatuk a partizáncsoportokkal szembeni harc volt. Nem tudjuk meg, hogy mikor játszódik a film (csupán annyi támpontunk van, hogy a főszereplő már 8 hónapja van frontszolgálaton), vagy hol játszódik a cselekmény (az egyébként Litvániában felvett erdős-mocsaras területek, valamint a helyi lakosság orosz anyanyelve alapján alighanem a brjanszki erdőben).

Helyi kollaboráns milicisták (Forrás: vox.hu)

A rendkívül kevés párbeszéddel operáló film nem foglalkozik a partizánháború okaival, a két fél szándékaival. Ez elsősorban ott szembetűnő, hogy nem csupán német katonát nem látunk – ami önmagában hitelesnek is tekinthető, hiszen a magyarok által megszállt területek jelentős részén nem állomásoztak német csapatok, az eredeti feladatmeghatározással szemben pedig a magyarok katonai közigazgatási feladatokat is elláttak –, de magával a német megszállási rendszerrel sem találkozunk. Utóbbira csupán a magyar katonákkal jelen lévő segédszolgálatosok utalnak, de a film csak rendkívül érintőlegesen foglalkozik a magyarok és a milicek kapcsolatával. Nem derül ki, hogy a tengelyhatalmi megszállás milyen módon érintette a lakosságot – a holokauszttól a kiéheztetésen át a birodalmi kényszermunkáig –, milyen konfliktusok voltak a lakosságon belül, vagy éppen a magyar katonáknak és a lakosságnak milyen előítéletei voltak egymásról.

Ezzel párhuzamosan a partizánokkal sem találkozhatunk a filmben, csupán egy éjszakai támadás során a lőfegyvereik tűzét láthatjuk. Ez is megerősíti azt, hogy a néző legalább részben átélje azt a bizonytalanság érzést, amivel a partizánvadászok találkoztak a brjanszki erdőben vagy a Pripjaty-mocsarakban. Kiemelendők a rendező részéről azok a tájat mutató hosszú snittek, ahol a néző csupán 10-15 másodperc után veszi észre, hogy a ködös, félhomályos erdőben valójában embereket lát – jól demonstrálva ezzel, hogy mit is érzékelhettek a katonák egy ilyen helyzetben.

(Forrás: filmtekercs.hu)

A partizántevékenység következményei egyértelműen az utóbbi évtizedek „revizionista”, negatív képét mutatják, azaz az irregulárisok nem a „fasiszta” megszállás alóli felszabadulást vagy harcot jelképezik, hanem még egy katonai erőt, ami sanyargatja a lakosságot. Figyelembe véve az állatok elhajtását – ezzel pedig a település lakóinak élelemtől való megfosztását –, valamint a sztaroszta kivégzését, a partizánok a magyar erősítés megérkezéséig erőszakosabban lépnek fel a lakossággal szemben, mint maguk a megszállók. Ebben a tekintetben a rendező láthatóan adaptálta Ungváry Krisztiánnak a „náci üllő” és „a szovjet kalapács” közé szorult lakosságról szóló tézisét.

A partizánellenes hadviselés alapvető problémáira is rámutat a film. A meglévő erőkkel nem voltak képesek ellenőrzésük alatt tartani az elfoglalt területeket, sőt, gyakran a megszállási igazgatást sem tudták kiépíteni. A megszállók nem ritkán alapvető helyismerettel sem rendelkeztek. Korabeli dokumentumok alapján tudható, hogy egy-egy kisebb település nevének meghatározása is problémát jelentett. Ilyen körülmények között a felderítés is rendkívül alacsony fokú volt – a helyi lakosságra vagy kollaboráns erőkre hagyatkozhattak, akiktől viszont a partizánok gyakran pontosabban megkapták a szükséges információkat, mint maguk a megszállók. Nem véletlen hát, hogy 1942 második felétől egyre inkább a partizánok hátországának megsemmisítése, valamint a főbb közlekedési útvonalakat támadó szovjet partizáncsoportok zavarása került a partizánellenes hadviselés középpontjába a partizáncsoportok közvetlen bekerítése és megsemmisítése helyett.

A Természetes fény alkotói jól érzékelhetően három korábban megjelent filmalkotásból merítettek. A háború monotonitását, a katonáknak a beszűkültségét ugyanazokkal az operatőri technikákkal érzékeltették, mint a Saul fia során. Azaz a kamera a főszereplőre – leginkább annak tarkójára –fókuszál, a kis mélységélességnek köszönhetően a körülötte történő, gyakran sorsdöntő eseményeket csak homályosan, a hanghatások révén érzékeljük. Ugyancsak – a rendező által vállaltan – megjelenik a Tarkovszkij Sztalkerjének képi világa is, annak félhomályos, ködös vadonképeivel.

Fotózkodás a Jöjj és lásd! című filmben (Forrás: bettycam.com)

Habár a rendező a Népszavának adott interjújában jelezte, hogy mást akart mutatni a háborúból, mint Elem Klimov 1985-ös klasszikusa, a Jöjj és lásd, a Természetes fény megidézi a szovjet film két leghíresebb jelenetét – a helyi lakosoknak a templomba (a Természetes fényben pajtába) hajtását és felgyújtását, valamint az elfogott helyi lakossal történő fotózkodást. Ugyanakkor Nagy Dénes nem egy Klimovéhoz hasonló horrorvíziót fest fel számunkra a partizánháborúról. Bár a falu lakosainak elevenen elégetése egyértelműen a film legmegrázóbb jelenete, a rendező szándékoltan nem ábrázolja ezt a jelenetsort olyan brutálisan, mint a szovjet film. Semetka parancsnokának fényképezkedése az elfogott tolvajjal ugyancsak erőteljesen bemutatja a katonák és a helyi lakosság közötti viszonyt, a Nagy Dénes filmjében a szószerinti fülöncsípés a Jöjj és lásdban a gyermek fejéhez pisztolyt szorításhoz képest kevésbé brutális.

Klimov filmjével szemben Nagy a megszállókat nem démonizálja. A lakossággal szembeni kényszerintézkedések alkalmazása során a szereplőkön morális vívódás látható, a faluban egyéni atrocitásokra – például rablásra – nem kerül sor. Semetka és katonái „tisztaságát” azáltal menti meg a felettese, Koleszár zászlós, hogy a tömeggyilkosság elkövetésekor elküldi a faluból, így nem kell benne részt venniük. Ez viszont korántsem jelenti azt, hogy egyértelműen pozitív színben tüntetné fel a magyar katonákat. Mind az elfogott tolvajnak az étkezőasztal alatti megalázása, mind pedig az őrszolgálati vétséget elkövető katonák kiköttetése során a jelenlévő katonák a csoportdinamikát követve válnak részeseivé a megszégyenítésnek.

Német katonák reakciója a templom felégetésére a Jöjj és lásd! című filmben (Forrás: bettycam.com)

A filmben egyszerre találhatjuk a tömeggyilkosság elkövetésének a magyarázatát, valamint annak a mellőzését. A keleti front totális háborújának viszonyai között összerakhatók a tömeggyilkossághoz vezető út mozaikjai. A magyar alegységet a falusiak által javasolt úton éjszaka megtámadták, a magyarokkal együttműködő sztarosztát pedig megölték. A falusiak nem tudnak – vagy nem hajlandók – vallani a partizánokról, a pajtából többek meg is szöknek. Az állatok elhajtását a településről a megszállók ugyancsak a partizántámogatás jeleként értelmezhették. Mindez a valóságban is elegendő volt a „kemény kéz” politikáját valló parancsnokok számára, hogy az adott települést megsemmisítsék. Ha összehasonlítjuk a két filmalkotást ez már önmagában egy jóval összetettebb utat mutat a tömeggyilkosság elkövetéséhez, mint Klimov. A mészárlást követően viszont erkölcsi dilemmaként merül fel annak az elkövetése: ezt a szereplők szükséges rosszként próbálnak interpretálni, vagy pedig – tabuként – elhallgatják, mint azt tette Semetka a kihallgatása során.

Magyar katona reakciója a falu lakosságának égetésére (Forrás: youtube.com)

A film nem teszi egyértelművé, hogy Semetka hallgatása az őrnagy előtt csupán saját és katonatársai miatti szégyenérzetének szól vagy annak, hogy ezt az eseményt esetlegesen titkolni kellett a feletteseik előtt. A történtek értelmezésénél utóbbi szempont két kérdést hagy nyitva. Amiképp a film nem ad képet a megszállás keretrendszeréről, úgy nyitva tartja azt a kérdést is, hogy a filmen ábrázolt tömeggyilkosság a partizánháború erőszakspiráljának szélsőséges eseménye, vagy pedig a parancsnokságok által meghatározott megszállási politika alapvető eleme volt-e. Másfelől, a megmaradt korabeli jelentések alapján az események tabusítása nem abban érhető tetten, hogy az alegységek parancsnokai eltitkolták volna az elkövetett gyilkosságokat és rombolásokat, hanem abban, hogy az áldozatok bandatagként vagy partizánsegítőként identifikálásával mindezeket a cselekvéseket legitimálták.

Fülön csípés a Természetes fényben (Forrás: youtube.com)

A rendező – korábbi munkáihoz hasonlóan – neorealizmust idéző módon próbálja hitelessé tenni a szereplőket. A filmhez fizikai munkásokból amatőr színészeket válogatott annak érdekében, hogy úgy nézzenek ki és viselkedjenek, mint azt 80 évvel korábban a legénységi állomány tagjai tehették. A magyar katonákat játszó személyek katonai alapkiképzésben is részt vettek a forgatás során. A kamera gyakran elidőzik a katonák vagy a helyi lakosok arcán és kezén, amin valóban láthatók a fizikai munka nyomai. Sok hollywoodi alkotással szemben az idősebb szereplők megjelentetése a filmben legalább két ok miatt nem mondható hiteltelennek. Egyfelől, a korabeli fényképek alapján állítható, hogy a fizikai munkából adódóan a fiatalabb férfiak is idősebbnek néztek ki. Másfelől, a megszálló csapatokhoz jórészt az idősebb, póttartalékos legénységet osztották be. Még ha a megértést némileg nehezíti is, a filmet autentikussá teszi, hogy a szereplők tájszólással, vagy nem szép artikulációval beszélnek. Emellett ügyeltek arra, hogy a szereplők a történeti környezetnek megfelelően mocskosak, borostásak, a falusiak kiszakadt ruhákat hordjanak. Kritikát csupán a kimenő parolik szerepeltetése miatt lehet megfogalmazni.

Összességében, Nagy Dénes egy maradandó alkotással gazdagította a magyar filmgyártást. A Természetes fény filmesztétikai erényei mellett – egyes sajtóorgánumokban megjelent vádakkal szemben – olyan módon tudta elítélni a Szovjetunió elleni háború bűnös voltát, hogy magukat a magyar katonákat nem bélyegzi bűnösöknek. Az eseményeket nem alakító, hanem azokkal sodródó egyszerű emberek egyfajta áldozatként is feltűnnek, a valódi bűnt pedig magában a háborúban találja meg. Ezt egyfajta felelősségáthárításként is felfoghatnánk – miképp azt tették egyes orosz fórumokon. Viszont ez igaztalan lenne Nagy Dénes filmjével szemben, ugyanis – amint az fentebb jeleztem – a film a megszállási rendszer és a háború gyökereinek feltárására nem vállalkozott. Mindezért remélhetjük, hogy további filmalkotások vállalkoznak majd ez utóbbi szempontok bemutatására is, rámutatva az erőszak ideológiai alapjaira, továbbá a megszállási rendszer működésére.

Fóris Ákos

Ezt olvastad?

A Versace divatmárka neve mára fogalommá vált. A ruházati céget Gianni Versace alapította az 1970-es évek végén. Mikor és hogyan