Jaross Andor és a zsidókérdés a visszacsatolást követően

Jaross Andor neve főként a magyarországi zsidóság haláltáborokba hurcolásának egyik elsődleges felelőseként vonult be a magyar történelembe. A felvidéki származású politikust ugyanis az 1944. március 19-i német megszállást követően a Sztójay-kormány belügyminisztereként a vidéki zsidóság deportálásának irányítójaként két államtitkárával – Baky Lászlóval és Endre Lászlóval – együtt háborús bűnösként elítélték, 1946-ban pedig kivégezték. Ugyanakkor az is köztudott, hogy Jaross 1939-ben, illetve 1944-ben 700-800 felvidéki és kárpátaljai zsidó személynek adott mentességi bizonyítványt korábbi érdemeiért. A fenti kettősség is jól jelzi, hogy Jaross zsidóellenességének mélyebb vizsgálata bonyolult és sok összetevős folyamat. A felvidéki politikus pályájának feltárása egyébként is komoly hiátust jelöl mind a felvidéki, mind a magyarországi történetírásban. Jelen írás, amely Jaross politikai életútjának egyik központi kérdésére, vagyis a zsidósággal kapcsolatos nézeteire, illetve azok változásaira fókuszál az 1938-as visszacsatolást követően, a fent említett hiányt is némileg pótolni kívánja.

Az első bécsi döntést követően 1938. november 15-én a felvidéki ügyek tárca nélküli miniszteri pozíciójába kinevezett, korábban magát demokratának tartó Jaross Andor ugyanis a visszacsatolást követő hetekben szinte azonnal hangot adott zsidóellenes nézeteinek, amelyeket a felvidéki sajtóban közölt cikkei is jól mutattak. Az általa vezetett Egyesült Magyar Párt (EMP) érsekújvári programjába pedig már 1938 decemberében beiktatták a felvidéki zsidóság jogainak a korlátozását. Jaross Andor a visszacsatolást követően ugyanis Imrédy Béla legfőbb szövetségesévé vált a zsidókérdésben is, ez pedig nagyban befolyásolta az EMP témában elfoglalt álláspontját, amely rohamléptekben követte Imrédy politikáját. Ennek pedig azért is volt nagy jelentősége, hiszen Jarossra a nép „vezéreként” tekintett a felvidéki politikai elit az első bécsi döntést követően.

 „1938 decemberében az Egyesült Magyar Párt rendezvényein már megjelent a »Jaross a mi vezérünk!« jelszó, és ez nem csupán szófordulat volt, hiszen a pártelnök tényleg vezérként mozgatta pártját” (Simon Attila: Magyar idők a Felvidéken 1938–1945. Az első bécsi döntés és következményei. Jaffa Kiadó, Budapest, 2014. 63.)

– írta Simon Attila az EMP vezetőjéről, aki a bécsi döntést követően a felvidéki területek „teljhatalmú vezetőjévé” vált. 

Jaross Andor kivégzése előtt (Nemzeti Sport, 2015. október 8.)

Vissza a gyökerekhez…

Jaross visszacsatolást követő antiszemita megnyilvánulásait már csak azért is érdemes közelebbről megvizsgálni, mivel a felvidéki politikus zsidóellenességéről a korábbi időszakból nincs tudomásunk. Az 1896. május 23-án Komáromcsehiben született Jaross Andor gyermekkori élményei arra engednek következtetni, hogy semmilyen konfliktusa nem volt a zsidósággal életének korábbi szakaszában. Későbbi elmondása szerint istenfélő légkörben nőtt fel, a vallási kérdések nem túlságosan foglalkoztatták. Vallásgyakorlatát pedig elsősorban mások – főként felesége – elvárásai határozták meg. Erre utal például, hogy saját bevallása szerint gyónni is elsősorban a felesége kérését teljesítve járt. Azt is hangsúlyozta, hogy családjában soha nem uralkodott antiszemita hangulat. Jaross fiának, Kürthy Istvánnak a későbbi elbeszéléséből pedig szintén az derült ki, hogy felmenői között soha nem tapasztalt zsidóellenességet:

„Nem mondható az, hogy zsidóellenes lett volna a família. Az kétségtelen, hogy […] nem, nem öleltük magunkhoz éppenséggel a zsidóságot, de nem, semmiféle kifogásunk egyébként nem volt a zsidósággal szemben […].” (Hollósy Gábor interjúja Kürthy Istvánnal, Jaross Andor fiával, 2014. 05. 31-én)

Ugyanakkor a felfelé ívelő pályájú Jarossnak, aki 1935-től a csehszlovákiai magyarság egyik legfontosabb ellenzéki pártjának, a Magyar Nemzeti Pártnak (MNP) az ügyvezető elnöki funkcióját is betöltötte, a jobboldali radikalizálódása már az 1930-as évek elejétől egyre nyilvánvalóbbá vált. A politikus a harmincas évek elején még az ún. „modern nacionalizmus” eszmeiségét vallotta, amely a csehszlovákiai magyarság szociális és nemzeti érdekeinek az összekapcsolását hangsúlyozta. Az Esterházy Lujza által „liberálisként” jellemzett Jaross ez időben azonban még fontosnak vélte hangsúlyozni, hogy az általa vallott modern nacionalizmus nem azonosítható a „kisebbségelnyomó sovinizmussal”. A politikus az MNP-n belül a „kisebbségi magyar nacionalizmus” jegyében szervezte meg például a Fiatal Magyarok Munkacsoportja (FMM) nevű ifjúsági csoportot és szakosztályt, amely több szempontból (pl. egységes köszönés) a paramilitáris csoportosulásokra emlékeztetett. Az FMM-et egyébként hamarosan éppen azért tiltották be, mivel 1933 júniusában revíziót éljenző fiatalok körében kommunistaellenes atrocitásokra került sor. Ehhez pedig állítólag antiszemita megnyilvánulások is társultak. A felvidéki politikus az 1930-as évek elején ugyanakkor nagyon óvatosan és visszafogottan fogalmazott Hitler és Mussolini politikájáról.

Jaross „nacionalizmusa” az 1930-as évek második felében viszont új színezetet kapott, politikája pedig több szempontból egyre közelebb került Hitler elképzeléseihez. Az 1930-as évek első felében a hosszú kések éjszakája kapcsán még óva intette a magyarságot a fasiszta elvektől. Az EMP 1936-os megalakulását követően országos elnöki pozícióba emelt Jaross Andor az Új Hírek lapjain közölt, 1938 áprilisában benyújtott programjának négy pontja között viszont már arról számolt be, hogy Németország politikáját nem lehet felülbírálni. Három hónappal később pedig a „Lebensraumhoz” hasonló „magyar élettér védelméről” tartott beszédet az egyik választási népgyűlésen. Utólagos megvallásában, 1945-ben pedig a következőket nyilatkozta a „Führer” politikájáról:

„Hitler működésében […] sorsszerűen hatott rám az, hogy az ő közreműködése következtében kapcsoltuk vissza a Felvidék egy részét”. (Szirmai Rezső: Fasiszta lelkek. Pszichoanalitikus beszélgetések a háborús főbűnösökkel a börtönben. Pelikán Kiadó, Budapest, 1993. 137.)

Jaross politikai nézeteinek átalakulása mindenesetre kétségtelenül összekapcsolódik Magyarország külpolitikai orientációjával, amely az 1930-as évek második felében a revíziós érdekekkel összefüggésben egyre közelebb került Németországhoz. Az 1929-től már a szlovenszkói tartománygyűlés képviselőjeként működő Jaross Andor zsidókérdésben elfoglalt álláspontjára ugyanis a magyar kormány 1930-as évek második felében kialakított zsidópolitikája, elsősorban Imrédynek a zsidókérdésben elfoglalt szerepe volt hatással. Bárczy István egykori miniszterelnökségi államtitkár utólag egyenesen úgy nyilatkozott a két politikus közt kialakult kapcsolatról, hogy

„Jaross tragédiája az Imrédyvel való barátsága volt. […] Erősen szuggesztív hatással volt rá, Imrédy bűvkörébe került, nem tudott tőle szabadulni”. (Bárczy István tanúkihallgatása. In: Karsai László – Molnár Judit [szerk.]: Az Endre – Baky – Jaross per. Cserépfalvi kiadása, Budapest, 1994. 188.)

Annyi bizonyos, hogy Jaross Imrédyt nemcsak a szociális reformokat érintő „csodás forradalmának” megvalósításában követte, de a zsidókérdésben is igyekezett az antiszemita programot hirdető magyar kormánynak megfelelő álláspontra helyezkedni. Azt is hozzá kell tenni, hogy nemcsak az Imrédy által a felvidéki ügyek tárca nélküli miniszterévé emelt Jaross számára volt fontos Imrédy személye, de a miniszterelnöknek is érdekében állt a felvidéki politika legfontosabb alakjává vált Jarosst kegyeibe fogadni. Ennek hátterében parlamenti támogatottságának a növelése, valamint a miniszterelnök felvidéki hatásának a kiterjesztése állt. Jaross ugyanis az 1938. november 22-i Nemzeti Egység Pártja (NEP)-értekezleten Rassay Károly liberális ellenzéki pártvezér szavai szerint „előre áruba bocsátotta” a felvidéki képviselőket. Hiszen a

„Felvidéki Egyesült Magyar Párt nevében kötelezettséget vállalt arra, hogy a kormányt támogatják. Imrédynek valóban igen nagy szüksége volt a 17 szavazatra, azonban a Jaross-pártiak még nem voltak tagjai a törvényhozásnak” (Sipos Péter: Imrédy Béla és a Magyar Megújulás Pártja. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970. 58.)

jegyezte meg Sipos Péter a Magyar Megújulás Pártjáról közölt könyvében. 

Imrédy Béla második kormánya, 1938. A képen balról jobbra, ülnek: Kánya Kálmán, Imrédy Béla, Teleki Pál; állnak: Teleki Mihály, Kunder Antal, Keresztes-Fischer Ferenc, Tasnádi Nagy András, Reményi-Schneller Lajos, Bartha Károly, Jaross Andor. (Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár – Budapest Gyűjtemény/Hungaricana)

Az első bécsi döntést követően

Mindenesetre a felvidéki magyar sajtó a visszacsatolást követő hetekben már visszhangozta Jaross állásfoglalását a zsidókérdésben, amely alkalmazkodott az antiszemita magyar kormánypolitikához. A Komáromi Lapok például már 1938. december 4-i számában arról számolt be, hogy a tárca nélküli miniszter egyetemes nemzeti programot összegző beszédében a fegyelmezettségre és a törvényalkotás fontosságára intett, hangsúlyozva, hogy

„Európában egy népcsoport […] vérségénél fogva nem tud más nemzetek vérkeringésébe úgy beilleszkedni, hogy a saját fajtestvérei érdekeinek szolgálatáról lemondjon (Helyeslés és taps.)”. (Egyetemes nemzeti programot hirdetett Jaross Andor felvidéki miniszter Érsekújvárt. Komáromi Lapok, 1938. december 24., 1.)

A legfontosabb felvidéki magyar sajtóorgánumként működő, de már Budapesten megjelenő Felvidéki Magyar Hírlap pedig szintén hangot adott Jaross az EMP-nek (vagy Felvidéki Magyar Pártnak) irányt adó zsidóellenes programjáról:

Álláspontunkat a zsidókérdésben Jaross Andor határozottan kifejezte december tizennyolcadiki érsekújvári beszédében, amikor kijelentette, hogy meg akarjuk és meg fogjuk különböztetni azt a néhány, sajnos az ujjunkon megszámlálható magyar embert, aki nem menekült el tőlünk, hanem velünk együtt kitartott. Ez nem zsidókérdés, ez egyéni kérdés.”  (A zsidókérdés a mi szemünkkel. Felvidéki Magyar Hírlap, 1939. december 24. 2.)

Ezt az egyoldalú sztereotípiát már a korabeli források egy része is megcáfolta. Közéjük tartozott például az Igazságot a felvidéki zsidóságnak! c. röpirat, amely tucatjával hozott föl eseteket a zsidók magyarok melletti kitartására a két háború közötti időkből. A Felvidéki Magyar Hírlap egy másik írásából pedig már az is kiderült, hogy Jaross „faji érdekeket” hangoztatva vonta felelősségre a zsidókat. Szerinte ugyanis az izraeliták képtelenek voltak a nemzeti keretekbe tagozódva saját „faji” érdekeikről lemondani. Majd a „hűtlen” zsidók kapcsán hozzátette, hogy a zsidóknak ki kell kerülnie a nemzeti vérfolyamból.

Jaross elsősorban arra utalt, hogy a zsidóság mint nép képtelen volt „megtagadni magát”, s a magyarság érdekei elé odahelyezte saját céljait. Ezért a zsidókat a magyar nemzetre nézve kártékonynak, veszélyesnek tartotta. A Magyar Élet Mozgalom kecskeméti zászlóbontó nagygyűlésén hasonlóan a fajvédelem került középpontba Jaross beszédében, amelyben a zsidóproblematikát a nemzet belső fertőzéseként jelenítette meg. A felvidéki politikusnak a Magyar Élet Mozgalomban való vezető részvétele egyébként újabb mérföldkövet jelentett jobboldali radikalizálódásában és az Imrédyvel ápolt kapcsolatok erősítésében.

Ógyallai ünnepség a település 1938-as visszacsatolásakor. Bal szélen karszalaggal dr. Koncz Sándor Rádió főtitkára, mögötte jobbra Jaross Andor a felvidéki ügyek tárca nélküli minisztere. (Fortepan 55820/Magyar Bálint)

A fenti sajtócikkekből egyébként az is kiderült, hogy Jaross elsősorban a csehszlovák időszakban eltöltött 20 év tapasztalatait emelte ki a zsidók ellenében, akik a Csehszlovák Köztársaság irányában lojálissá, a magyarság felé pedig „hűtlenné” és „opportunistává” váltak:

„A felvidéki magyarság igyekezett a zsidóságot is a magyar nemzetközösség keretében tartani, a zsidóság azonban a múló évek arányában igyekezett a látszólag süllyedő bárkáról menekülni”. (Jaross Andor erélyes nyilatkozata a zsidójavaslat vitájában a személyét ért támadásra. Felvidéki Magyar Hírlap, 1939. január 25. 2.)

Mindezek után a népszámlálások eredményeire hivatkozott, amelyek szerinte jól megmutatták, hogy milyen mértékben fogyott a csehszlovákiai magyar zsidóság aránya. Fentiekből is jól látszik, hogy a Felvidéken a visszacsatolást követő hónapokban a csehekkel együttműködő, nemzetileg hűtlen zsidóság képe került a középpontba. Az 1939-es évben azonban a magyarországi unifikációval párhuzamosan fokozatosan itt is a szociális, gazdasági alapú antiszemitizmusra helyeződött a hangsúly.

Hozzá kell tenni, hogy a korábban nagyrészt magyar identitású csehszlovákiai zsidóság nemzetiségváltoztatására és legtöbbször formális nyelvi-nemzetiségi asszimilációjára (vagy disszimilációjára) nagy hatással volt a népszámlálások alkalmával beiktatott zsidó nemzetiség kategóriája. Nem beszélve arról, hogy az olyan dél-szlovákiai kisvárosokban, mint Komáromban vagy Nagymegyeren a zsidóság nagy része színlegesen sem váltott identitást, a népszámlálások alkalmával pedig továbbra is magyarnak vallotta magát.

Jaross mindenesetre a második zsidótörvény megalkotása idején igyekezett azokat a zsidó személyeket mentesíteni a törvények hatálya alól, akik a csehszlovák időszakban látványosan kiálltak a magyarság mellett. Itt azért azt sem szabad elfelejteni, hogy sok esetben a közeli barátok, ismerősök is bekerültek a kivételezettek névsorába. Ezért felvetette, hogy a törvényjavaslat XVIII. szakasza szerint adott esetben a visszacsatolt területeken a törvénytől eltérő rendelkezések is életbe léphetnek. Ezáltal pedig lehetővé válna a személyek szerinti „igazságos” elbírálás. Róluk megjegyezte, hogy

„magyar becsülettel állunk melléjük, akik bajtársaink voltak és akiket éppen ezért nem tagadunk meg soha”. (A zsidókérdés a mi szemünkkel. Felvidéki Magyar Hírlap, 1938. december 24. 2.)

A Magyar Szabadság Párt liberális országgyűlési képviselői azonban Jaross sajtója szerint felemelték a hangjukat a külön szakasz beiktatása ellenében is. Rupert Rezsőről például a Felvidéki Magyar Hírlap azt írta 1939. február 12-én, hogy

 […] nem akar corpus separatumot a Felvidéktől, s így nem akarja azt sem, hogy a felvidéki magyar zsidókkal bármi kivétel történjék. Értjük: nem akar látni kedvezményezett felvidékit még zsidóban sem”. (A zsidóvita felvidéki csattanója. Felvidéki Magyar Hírlap, 1939. február 12., 1.)

Végül a második zsidójavaslatot az EMP vezetőinek nagy része szintén elfogadta 1939 februárjában. Közéjük tartozott Szent-Ivány József is, aki a Felvidéki Magyar Hírlap egyik cikke szerint azt is hangsúlyozta, hogy a javaslat elsősorban az elnyomott társadalom felemelését célozza. Ezzel együtt Jaross Andor a későbbiekben valóban hangsúlyt fektetett arra, hogy a magyarság érdekében különleges érdemeket szerzett zsidók különféle kivételezettségeket kapjanak, és a törvény hatálya alól felmentést nyerjenek. A felvidéki politikus azonban ezeknek a „nemzethű”, magyar pártokra szavazó zsidóknak a számát mindössze pár egyénben határozta meg. A levéltári források pedig azt is megmutatják, hogy Jaross még a komáromi magyar identitású zsidóság esetében is szigorú feltételekhez kötötte a kivételezéseket. A Felvidéki Minisztérium Nagy Nándor Komárom megyei főispánt például 1940 februárjában arra figyelmeztette, hogy a biztosító intézetekhez felvett létszám feletti zsidó tisztviselőket bocsássák el, hiszen ez kedvező feltételeket teremthet a keresztény tisztviselők számára. Az is szerepel a dokumentumban, hogy

„mielőtt azonban Jaross Minister Úr véglegesen döntene, meg akar győződni arról, hogy az elbocsátandó tisztviselők között nincs-e olyan, akinek a csehszlovákiai magyar kisebbség harcaiban érdemei vannak és így elbocsátása a méltányosságba ütköznék. Ezért törvényhatóságod területén működő elbocsátandó zsidótisztviselők jegyzékét azzal a kéréssel bocsátom rendelkezésedre, légy szíves 5 napon belül megjelölni, hogy kik azok, akiknek határozott és szembeszökő érdemei vannak”. (ŠA Nitra, f. ŽK, III., 44 biz. /1940. Nagy Nándor főispánnak Tárcanélküli Kir. Miniszter. Politikai csoport. 1940. február 16.)

Mindemellett az is kiderült a forrásból, hogy csupán különleges és közérdemek esetében volt lehetőség a zsidók további alkalmazására:

„Félreértések elkerülése végett szíves figyelmébe ajánlom, hogy nem valamennyi biztosító intézeti tisztviselő előéletének megállapításáról van szó, valamint nem érdemek kereséséről, hanem esetleg köztudomású érdemeket légy szíves velem közölni”. (ŠA Nitra, f. ŽK, III., 44 biz. /1940. Nagy Nándor főispánnak Tárcanélküli Kir. Miniszter. Politikai csoport. 1940. február 16.)

Jaross Andor miniszter az Imrédy-kormány beiktatásakor (Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár – Budapest Gyűjteményé/Hungaricana)

Összegzés

Mindent összevetve Jaross Andor zsidókérdésben elfoglalt nézeteit nagyban befolyásolta Magyarország külpolitikai álláspontja Imrédy időszakában, amely a revíziós érdekekkel összefüggésben fűzte szorosabbra kapcsolatait Németországgal. Egyébként Jaross Imrédy bukását követően a miniszterelnök által 1940-ben megalapított szélsőjobboldali Magyar Megújulás Pártjának egyik vezetője lett, amely jóval erősebb németbarát politikát folytatott, mint a kormány. Így a zsidókérdésben is egyre közelebb került a náci állásponthoz, amely a zsidókat tette felelőssé a társadalmi és a gazdasági problémákért. A csehszlovákiai magyarság politikai jogaiért küzdő Jaross radikalizálódására mindenesetre nagy hatással volt Versailles revíziójának az igénye. A politikus az 1930-as évek elején tett nyilatkozatait még áthatották a demokratikus jelszavak, az első bécsi döntést megelőző években azonban már a revíziós céloktól nem függetlenül egyre közelebb került Hitler politikájához. A nyugati hatalmak ugyanis az 1930-as évek második felében hozzájárultak a térség újrarendezéséhez, amelynek jogát azonban átadták a németeknek.

Jaross antiszemita megnyilvánulásairól ezzel együtt egészen az 1938-as visszacsatolás idejéig nincs tudomásunk. Ennek okát saját bevallása szerint Csehszlovákia zsidópolitikája, amely különálló nemzetként kezelte a zsidóságot. 1945-ben adott nyilatkozatában Havas népbírónak például kifejtette, hogy a csehszlovák érában az állam politikai beállítottsága miatt nem nehezményezhette a zsidók revízióellenességét. Jaross gondolkodásában tehát már ebben az időszakban megjelent egyfajta nemzeti alapú elhatárolódás a nem magyar identitású zsidóktól. Bár utóbb közömbösnek definiálta a zsidósághoz való viszonyát, a „kettős elbírálás elve” már a csehszlovák időszakban kialakult a politikus gondolkodásában. Az ún. „magyar zsidókat”, akikkel az MNP vezetésében is szoros kapcsolatokat ápolt, Jaross egy későbbi nyilatkozata szerint valójában nem is tekintette zsidóknak. A politikus azonban a nemzethű zsidóság számát elenyészőnek tartotta, a zsidó lakosság nagy részét a csehszlovák időszakban magyarellenesként és opportunistaként bélyegezte meg. A zsidókkal szembeni kettősség későbbi megnyilatkozásaiban is megjelent, hiszen többször is hangsúlyozta, hogy nem volt érzelmi alapú antiszemita, a zsidókérdéshez pedig tárgyi vagy politikai alapon közelített. Jaross tehát már csak azért sem tarthatta magát antiszemitának, mert a fogalmat az ún. „érzelmi alapú” zsidóellenességgel azonosította. A politikus rendre azzal érvelt, hogy a zsidóság politikai érdekei a második világháború idejében elkülönültek a magyarság érdekeitől, a zsidókérdésben elfoglalt álláspontját így a „magyarságvédelemhez” kötötte. Mindemellett arról sem szabad megfeledkezni, hogy az 1938-ban a Felvidék legfontosabb politikusává váló Jarossnak az egyéni ambíciói is nagyban közrejátszottak abban, hogy a visszacsatolást követően a magyarországi kormány zsidóellenes álláspontjával azonosuljon.

Bajcsi Ildikó

Levéltári források, interjúk:

Állambiztonsági Levéltár (ÁBTL) – 3.1.9. V-104061, Jaross Andor

Hollósy Gábor interjúja Kürthy Istvánnal, Jaross Andor fiával. 2014. 05. 31.

Štátny archív Nitra (Nyitrai Állami Levéltár) (ŠA Nitra) fond Komárňanská župa III.

(Komárom Vármegye fondja)

Egykorú publikáltforrások:

Československá statistika, 1924 Československá statistika, Svazek 9.

Sčítaní lidu v republice Československé ze dne 15. února 1921. (Díl 1.) Praha, Státní úřad štatistický, 1924.

Československá statistika, 1930 Československá statistika. Svazek 89.

Sčítaní lidu v republice Československé ze dne 1. prosnice 1930. (Díl 1.) Praha, Státní úřad štatistický, 1934.

Igazságot a felvidéki zsidóságnak! (A szlovákiai magyar nyelvű zsidóság harca a magyar érdekekért és kultúráért.) Budapest, k. n., 1939.

Képviselőházi napló, 1939: XXII. Az 1935. évi április hó 27-ére hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója. XXII. kötet. Budapest, Athenaeum, 1939.

Sajtó:

Felvidéki Magyar Hírlap 1938–1939

Komáromi Lapok 1938–1939

Prágai Magyar Hírlap 1930–1938

Felhasznált szakirodalom:

Angyal Béla: Érdekvédelem és önszerveződés. Fejezetek a csehszlovákiai magyar pártpolitika történetéből 1918–1938. Fórum Intézet – Lilium Aurum, Galánta – Dunaszerdahely, 2002.

Bajcsi Ildikó: „Ezeknek ki kell kerülni a nemzet vérkeringéséből”. A komáromi és  a környékbeli zsidóság jogfosztása (1938–1944). Clio Kötetek 7. Clio Intézet, Budapest, 2021.

Bajcsi Ildikó: Regionális konfliktusok és elitszerveződés a Felvidéken Komáromban és a Komáromi járásban. Clio Műhelytanulmányok 2020/2.

Botlik József: Nemzetünket szolgálták. A visszacsatolt területek felsőházi és képviselőházi tagjai a Magyar Országgyűlésben (1938–1944). Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944–45 Alapítvány, Budapest, 2020.

Czáboczky Szabolcs: Jaross Andor politikai életpályája Csehszlovákiában. Diplomadolgozat. ELTE, Bölcsészettudományi Kar. Történelem szak (művelődéstörténet), Budapest, 2019.

Filep Tamás Gusztáv: Agorák kora. Tanulmányok, esszék, cikkek. Méry Ratio–Kisebbségekért-Pro Minoritate Alapítvány, Somorja – Budapest, 2014.

Filep Tamás Gusztáv: Felvidéki zsidó magyarok a csehszlovákiai magyar közéletben 1918/19–1938. In: Hatos Pál – Novák Attila (szerk.): Kisebbség és többség között. A magyar és a zsidó/izraeli etnikai és kulturális tapasztalatok az elmúlt századokban. Budapest, L’Harmattan, 2014. 37–53.

Karsai László – Molnár Judit (szerk.): Az Endre –Baky – Jaross per. Cserépfalvi kiadása, Budapest, 1994.

Kelemen István: Interjúk a rács mögött. Beszélgetések háborús főbűnösökkel. Müller Károly Könyvkiadóvállalat, Budapest, 1946.

Popély Gyula: Felvidék 1929–1939. A második évtized csehszlovák uralom alatt. Magyar Napló, Budapest, 2017.

Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája: a szlovákiai magyarok 1938-ban. Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2010.

Simon Attila – Tóth László: Kis lépések nagy politikusa: Szent-Ivány József, a politikus és művelődésszervező. Fórum Kisebbségkutató Intézet. Somorja, 2016.

Simon Attila: Magyar idők a Felvidéken 1938–1945. Az első bécsi döntés és következményei. Budapest, Jaffa Kiadó, 2014.

Sipos Péter: Imrédy Béla és a Magyar Megújulás Pártja. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970.

Szirmai Rezső: Fasiszta lelkek. Pszichoanalitikus beszélgetések a háborús főbűnösökkel a börtönben. Pelikán Kiadó, Budapest, 1993.

Szarka László: A multietnikus nemzetállam. Kísérletek, kudarcok és kompromisszumok Csehszlovákia nemzetiségi politikájában. Kalligram Kiadó. Pozsony, 2016.

Szarka László: Nemzetállamok, kisebbségek az 1920-as években. In: Bárdi Nándor – Fedinec Csilla – Szarka László (szerk.): Kisebbségi magyar közösségek a 20. században. Gondolat Kiadó – MTA Kisebbségkutató Intézet. Budapest, 2008. 66–73.

Turczel Lajos: Két kor mezsgyéjén. A magyar irodalom fejlődési feltételei és problémái Csehszlovákiában 1918 és 1938 között. Madách Kiadó, Pozsony, 1983.

Ezt olvastad?

2021. augusztus 4-én távozott a földi létből Pátkai Róbert evangélikus püspök, az Irsai Evangélikus Gyülekezet egykori segédlelkésze.