Lengyel királyportrék: Waza Ulászló

Waza IV. Ulászló[1] (1632–1648) 1595 júniusában látta meg a napvilágot Łobzówban, Krakkó mellett III. Zygmunt (Zsigmond) lengyel király és Habsburg Anna elsőszülött fiaként. Születésének körülményei különösen fontosak, mert ő volt az első a svéd Waza-dinasztia tagjai közül, aki már nem Svédországban, hanem Lengyelföldön született, sőt nem is jár majd soha a skandináv királyságban. Bár apjával ellentétben a lengyel trónra nem eszközként tekintett a svéd királyi és az orosz cári cím megszerzése érdekében, ennek ellenére Ulászló is nagyratörő tervekkel kezdte meg az ország irányítását, amelyek – az elődjéhez hasonlóan – kiváltották a szejm, azaz a lengyel rendi gyűlés ellenállását.

Fiatalkora

Ulászló trónörököshöz méltó neveltetésben részesült kiváló tanítók mellett, és Krakkóban és Rómában is tanult. Noha a szlachta, azaz a lengyel nemesség kedvelte a herceget, de apjának törekvése arra, hogy még életében királlyá koronáztassa fiát (vivente rege) nemesi ellenálláshoz vezetett 1606-ban. Ennek ellenére Ulászlót már tizenötéves korában apja mellett találjuk, aki a kłusini győzelem (1610. július 4.) után Moszkvát bevéve, fiát választatta meg az őt Oroszországba behívó bojárokkal. Moszkvai névleges uralma egy évig sem tartott, mivel apja a jezsuiták és a pápa szorgalmazására jelképes katolizációba kezdett – az 1442-es firenze-ferrarai és az 1596-os breszti uniók elvi alapján. A bojárok ezzel ellentétes kívánságát, hogy fia ortodox hitre térjen, nem teljesítette és nem támogatta: maga Ulászló sem kívánt felekezetet váltani.[2]A kapcsolatok elmérgesedése miatt kitörő felkelés a Romanovok hatalomra jutását és a lengyel uralom végét jelentette Moszkvában. Bár Ulászló még 1616-ban, huszonegy éves korában újra megpróbálkozott Moszkva megszerzésével, a szejm nem szavazott meg további összegeket a hadjáratra, így csupán kitolni sikerült a lengyel–litván határt keleti irányba.

Rubens: Waza Ulászló herceg (Forrás: wikimedia.org)

Hercegsége és uralkodásának kezdete

Ulászló hercegként több hadjáratban is felvonult, s részt vett többek között a sikeres török-ellenes háborúban is, amelyben személyes bátorságáról is tanúságot tett 1621-ben Chocimnál. Katolikusként és Habsburg leszármazottként szívesen bekapcsolódott volna a harmincéves háborúba is, de erre nem került végül sor. A török háborút követően, apja 1624-ben európai tanulókörútra küldte, amit Snopkowski (magyarul ~Kévei, utalás a Waza-címerben található szénakévére) néven tett meg. Álneve ellenére mindenhol tudták ki ő, és herceghez méltón fogadták. Utazása alatt ismerkedett meg az operával, Rubens festészetével, a korabeli hadviselés alapjaival és a hajózásra is nagy figyelmet fordított. Mind a barokk művészetet, mind a hadi reformokat meg kívánta honosítani. Ennek megfelelően az 1632. november 13-án kelt koronázási levelében már helyet kapott az új hadi iskola és az új hadiflotta megteremtése is, amelyből az utóbbi egészen addig nem létezett a lengyel–litván államban. Bár királlyá választására nem a vivente rege elv alapján került sor, de mivel kihívója nem akadt a lengyel trónért, így 1633 februárjában végül megkoronázták a Wawelban.

A kłusyni lengyel győzelem 1610-ben (Forrás: wikipedia.org)

Eddigre Ulászló bejárta Európát, több nyelven beszélt, írt és olvasott, igazi ínyence volt a kultúrának, s érdeklődött a költészet, a hadtudomány és a természetfilozófusok munkája iránt is. Uralkodásának tizenhat éve alatt kiemelt figyelmet fordított a művészetekre, s noha az építészet nem foglalkoztatta annyira mint az opera vagy a festészet, de a születésekor a királyi központtá előlépő Varsóban két palotát is felépíttetett. A városban könyvtárat és színházat alapított, továbbá – Rubens-szel az élükön – rengeteg festő, építész, költő és tudósember is felkereste az udvarát.

IV. Ulászló (Forrás: wikipedia.org)

III. Zsigmond halálhírére azonban Moszkva ideiglenesen visszafoglalta Smoleńsket. A város felszabadítását követően, Ulászló elhatározta, hogy vagy végleg megtöri az oroszokat, vagy belekényszeríti őket egy svéd-ellenes szövetségbe, de mivel szejm nem kívánt további adókat megszavazni számára, így ezek a tervek nem valósultak meg. Az oroszokkal megkötött polanówi béke (1634) végül a fennálló határokat rögzítette, az orosz fél 20 ezer rubel hadisarcot fizetett, Ulászló viszont lemondott a moszkvai nagyhercegi címéről és visszajuttatta a cári jelképeket is. Mindeközben az oszmánokkal sikerült megújítania a békét, és miután a Porta egyenrangú félként ismerte el Ulászlót, a továbbiakban nem kellett adót fizetnie.[3] Az orosz háborút követően az uralkodó végül saját költségén kezdte meg a lengyel hadiflotta kiépítését.

Az 1635-ös Lengyelország, vörössel jelölve a polanówi békével visszaszerzett Smoleńsk (Forrás: wikipedia.org)

Uralkodásának második fele

A déli és keleti fegyvernyugvás, illetve a svéd békeegyezmény lejárta észak felé fordította Ulászló figyelmét. A harmincéves háborúban meggyengülve a svédek a béke meghosszabbítását szerették volna elérni hasonlóképp a lengyel szlachtához, ezért Ulászló ismét csak magára maradt a háború gondolatával, noha a hadiflotta kiépítésével és a szárazföldi hadsereg létszámának megnövelésével gyakorlatban Lengyelország készen állt a támadásra. A háború elmaradása ellenére így is sikerült elérni, hogy a svédek 1635-ben visszajuttassák a tengerparti porosz területeket.

A háború gondolata mellett Ulászló a békés trónszerzéssel is megpróbálkozott. Gyakorlatban gyermekkora óta viselte a svédek, vandálok és gótok örökös királya címet, és Gusztáv Adolf halálát követően diplomáciai úton próbálta a titulust tartalommal megtölteni, de a svéd nemesség érdektelensége révén a terv elbukott. Ezt követően a Lengyel–Litván Államszövetség megerősítésére törekedett külpolitikai szempontból is. A királyság európai szerepének növelését azonban ekkor már inkább diplomáciával, semmint fegyvercsörtetéssel kívánta megvalósítani. Lengyelország déli szomszédjával, a Habsburgokkal mindig kiváló kapcsolatot ápolt Ulászló, ennek köszönhető 1637-ben feleségül vehette Cecília Renátát, II. Ferdinánd német-római császár lányát. A III. Ferdinánddal később megkötött szerződés pedig tovább erősítette a két állam baráti viszonyát, annak ellenére, hogy az új császár nem kívánta hozományként átengedni Sziléziát Ulászló születendő fiának.[4]

Utódjára Ulászló katolikus és központosított államot kívánt hagyni, így belpolitikai reformjait e két cél megvalósítása vezérelte. Gyakorlatban e téren Habsburg mintákat igyekezett követni, s megkívánta honosítani a vivente rege elvre épülő királyválasztást, királyhű lovagrend alapításán is gondolkodott, sőt a Porosz Hercegség bekebelezésével tartományokra szervezte volna át a királyságát a Habsburgok örökös tartományainak mintájaként. Adóemelésben, a hadsereg létszámának növelésében is gondolkodott, és erős támaszt keresve tervben volt a városok megerősítése, és képviseletük kiszélesítése a nemesség ellensúlyozására.[5] A szejm természetesen Ulászló törekvéseit elutasította a złota wolność (az arany nemesi szabadság) jegyében, és arra kötelezte az uralkodót, hogy mondjon le arról a jogáról, hogy külföldi zsoldosokat fogadjon. Mi több az adóemelésének kérdésében Gdańsk vezetésével még a városok szövetségével is szembe került. Svédország ellenében Dániával, a nemzetközi politikában pedig Spanyolországgal keresett szövetséget, de az ország szövetségi hálóját sem sikerült megerősítenie. Összeségében a szlachta az összes királyi törekvés mögött egy nyughatatlan uralkodó terveit, illetve háborús konfliktusok sorát látta, ezért Ulászló egyetlen ötletét sem támogatta.[6] A szejm ellenállásának köszönhetően a Lengyel-Litván Konföderáció lényegében kiváló lehetőségektől esett el,[7] ugyanis az ország időlegesen regionálisan is megerősödő haderejét nem hódításra, hanem védekezésre fordította.

Uralkodásának vége és halála

Első felesége, Cecília halála után Ulászló, apjától eltérően, nem egy Habsburg feleség mellett döntött másodjára, s ezzel a döntésével a későbbi lengyel külpolitikának meghatározó új irányt adott. Miközben 1647-ben meghalt hétéves fia, Zygmunt Kazimierz (Zsigmond Kázmér), feleségül vette a nála jóval fiatalabb Gonzaga Ludovika Máriát, a neversi francia herceg, I. Károly lányát. A házasságkötés volt a kezdőpontja a francia orientációjú lengyel politikának,  amelyet a franciák keleti irányú, ellensúlyt kereső diplomáciája és a lengyelek geopolitikai törekvései ösztönöztek. Ulászlónak negyvenéves korától kezdve rengeteg egészségügyi gondja volt, reumával, elhízással és vérnyomásproblémákkal küszködött. Ennek tükrében második feleségétől – akit 1646-ban, ötvenegy éves korában vett feleségül – nem volt várható, hogy idősebb és betegeskedő férjének gyermeket szüljön, a király Władysław Konstanty[8] (Ulászló Konstantin) nevű törvénytelen gyermeke pedig nem élvezte a nemesség támogatását. Gyakorlatban a kései házasság inkább az udvarba érkező franciák miatt volt lényeges.[9]

Halála előtt Ulászlót a török-kérdés foglalkoztatta leginkább: kezdetben egy összeurópai összefogást kívánt létrehozni az oszmánok ellen, majd később a kozákok felfegyverzésével próbálta volna kiprovokálni a Porta támadását, ami miatt a szlachta megszavazta volna az adóemelést. Bár Wiśniowiecki és több lengyel mágnás is támogatta a király terveit, de a szlachta, valamint Bohdan Chmielnicki és Iwan Barabas kozák hetmanok ellenérzése miatt azok meghiúsultak.[10]

Ulászlót egy vadászat közben a halál hirtelen, de – májbetegsége és egy elhibázott műtét révén– nem előzmények nélkül érte a litván Mereczben 1648. május 20-án.[11] Szaporodó betegségei miatt a király időben végakaratot készített, amelyben természetesen törvénytelen fiát tette meg utódjának.[12] Ennek ellenére a trónon féltestvére, II. Jan Kazimierz (János Kázmér) követte, lényeges ellenvélemény nélkül.

Áttekintő

Ulászló halával Lengyelország aranykora véglegesen lezárult. Tizenhat évig tartó uralmát sokféleképp értékeli a lengyel és a nemzetközi szakirodalom: rövid uralkodásából általában a hadsereg modernizálása terén elért sikereit emelik ki, amelyet a szejm támogatása nélkül sikerült megvalósítania. Kiváló stratégiai érzékének köszönhetően az Államszövetség határait nemcsak megvédte, de ki is terjesztette, sőt uralkodása alatt érte el Lengyelország a legnagyobb kiterjedését. Utódjára egy erős és jól szervezett hadsereget hagyott, amelyet a kozákokkal, oroszokkal és svédekkel szemben vívott harcok igazoltak. Ulászlóra azonban a türelmetlenség és olykor a következetlenség is jellemző volt: ha egy-egy terve rövid időn belül nem valósult meg, feladta azt.

Összességében Waza IV. Ulászló esetében egy művelt, mind politikai, mind hadvezéri szempontból tehetségesnek mondható, de kevés időt kapó uralkodóról beszélhetünk, aki a nemesség támogatásával akár nagyobb sikereket is elérhetett volna. Mindezen tulajdonságainak köszönhetően válhatott IV. Ulászló jó emlékezetű királlyá már az őt követő féltestvére uralkodása alatt, amikor a Lengyel Királyság sajnálatos módon elveszíti majd az általa megteremtett középhatalmi státuszát.

Biró Bence

Szakirodalomi hivatkozások:

Tomasz Bohun: Z Chodkiewiczem pod Chocimiem. In:Władysław IV Waza. Władcy Polski. Varsó, 2007.

Władysław Czapliński: Władysław IV i jego czasy. Wiedza Powszechna, Varsó, 1976.

Ring Éva: Lengyelországot az anarchia tartja fenn?Argumentum, Budapest, 2001.

Maciej Rosalak: Król, książę, król i car. In:Władysław IV Waza. Władcy Polski. Varsó, 2007.

Henryk Wisner: Władysław IV Waza. Ossolineum, Varsó, 1995.

[1] Bár az Ulászló név használata a Władysław-val szemben kevésbé helytálló történetileg, sajnálatos magyarországi bevettsége miatt mégis ennek használatára szorulok.

[2] Magyar szempontból is lényeges katolikus elhivatottsága: támogatója Hommonai Drugethnek és a Habsburg uniós törekvéseknek, közvetetten elősegítője az 1646. évi ungvári uniónak.

[3] Henryk Wisner: Władysław IV Waza. Ossolineum, Varsó, 1995. 16–19.

[4] Władysław Czapliński: Władysław IV i jego czasy. Wiedza Powszechna, Varsó, 1976. 30–32.

[5] Ezek az elképzelések köszönnek vissza I. Stanisław Leszczyński (I. Szaniszló lengyel király) Głos wolnycímű vitairatában is.

[6] Tomasz Bohun: Z Chodkiewiczem pod Chocimiem. In:Władysław IV Waza. Władcy Polski. Varsó, 2007. 11–13.

[7] A szejm minden modernizációs kísérletet visszatartott, vagy bevezetése után megtörte annak erejét. Vö. Ring Éva: Lengyelországot az anarchia tartja fenn? Eötvös, Budapest, 2001. 134-136.

[8] Érdekesség, hogy saját nevét adta neki: IV. Ulászló második neve is Konstantin volt, de uralkodása alatt nem használta.

[9] Władysław Czapliński: Władysław IV i jego czasy. Wiedza Powszechna, Varsó, 1976. 210–211.

[10] Władysław Czapliński: Władysław IV i jego czasy. Wiedza Powszechna, Varsó, 1976. 379.

[11] Az ő halála a világhíres Tűzzel-vassal Sienkiewicz-regény kiindulópontja.

[12] Maciej Rosalak: Król, książę, król i car. In: Władysław IV Waza. Władcy Polski. Varsó, 2007. 57–58.

Ezt olvastad?

Az egyházak kultúraközvetítő szerepe Északkelet-Magyarországon – Régiótörténeti konferencia Egerben

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Történelemtudományi Intézete 2023. április 4–5-én immár negyedik alkalommal rendezte meg régiótörténeti tudományos konferenciáját. Az idei

X