Lengyel királyportrék: Waza Ulászló

Waza IV. Ulászló[1] (1632–1648) 1595 júniusában látta meg a napvilágot Łobzówban, Krakkó mellett III. Zygmunt (Zsigmond) lengyel király és Habsburg Anna elsőszülött fiaként. Születésének körülményei különösen fontosak, mert ő volt az első a svéd Waza-dinasztia tagjai közül, aki már nem Svédországban, hanem Lengyelföldön született, sőt nem is jár majd soha a skandináv királyságban. Bár apjával ellentétben a lengyel trónra nem eszközként tekintett a svéd királyi és az orosz cári cím megszerzése érdekében, ennek ellenére Ulászló is nagyratörő tervekkel kezdte meg az ország irányítását, amelyek – az elődjéhez hasonlóan – kiváltották a szejm, azaz a lengyel rendi gyűlés ellenállását.

III. Zsigmond lengyel uralkodó (Forrás: wikipedia.org)

Fiatalkora

Ulászló trónörököshöz méltó neveltetésben részesült kiváló tanítók mellett, és Krakkóban és Rómában is tanult. Noha a szlachta, azaz a lengyel nemesség kedvelte a herceget, de apjának törekvése arra, hogy még életében királlyá koronáztassa fiát (vivente rege) nemesi ellenálláshoz vezetett 1606-ban. Ennek ellenére Ulászlót már tizenötéves korában apja mellett találjuk, aki a kłusini győzelem (1610. július 4.) után Moszkvát bevéve, fiát választatta meg az őt Oroszországba behívó bojárokkal. Moszkvai névleges uralma egy évig sem tartott, mivel apja a jezsuiták és a pápa szorgalmazására jelképes katolizációba kezdett – az 1442-es firenze-ferrarai és az 1596-os breszti uniók elvi alapján. A bojárok ezzel ellentétes kívánságát, hogy fia ortodox hitre térjen, nem teljesítette és nem támogatta: maga Ulászló sem kívánt felekezetet váltani.[2]A kapcsolatok elmérgesedése miatt kitörő felkelés a Romanovok hatalomra jutását és a lengyel uralom végét jelentette Moszkvában. Bár Ulászló még 1616-ban, huszonegy éves korában újra megpróbálkozott Moszkva megszerzésével, a szejm nem szavazott meg további összegeket a hadjáratra, így csupán kitolni sikerült a lengyel–litván határt keleti irányba.

 

Rubens: Waza Ulászló herceg (Forrás: wikimedia.org)

Hercegsége és uralkodásának kezdete

Ulászló hercegként több hadjáratban is felvonult, s részt vett többek között a sikeres török-ellenes háborúban is, amelyben személyes bátorságáról is tanúságot tett 1621-ben Chocimnál. Katolikusként és Habsburg leszármazottként szívesen bekapcsolódott volna a harmincéves háborúba is, de erre nem került végül sor. A török háborút követően, apja 1624-ben európai tanulókörútra küldte, amit Snopkowski (magyarul ~Kévei, utalás a Waza-címerben található szénakévére) néven tett meg. Álneve ellenére mindenhol tudták ki ő, és herceghez méltón fogadták. Utazása alatt ismerkedett meg az operával, Rubens festészetével, a korabeli hadviselés alapjaival és a hajózásra is nagy figyelmet fordított. Mind a barokk művészetet, mind a hadi reformokat meg kívánta honosítani. Ennek megfelelően az 1632. november 13-án kelt koronázási levelében már helyet kapott az új hadi iskola és az új hadiflotta megteremtése is, amelyből az utóbbi egészen addig nem létezett a lengyel–litván államban. Bár királlyá választására nem a vivente rege elv alapján került sor, de mivel kihívója nem akadt a lengyel trónért, így 1633 februárjában végül megkoronázták a Wawelban.

A kłusyni lengyel győzelem 1610-ben (Forrás: wikipedia.org)

Eddigre Ulászló bejárta Európát, több nyelven beszélt, írt és olvasott, igazi ínyence volt a kultúrának, s érdeklődött a költészet, a hadtudomány és a természetfilozófusok munkája iránt is. Uralkodásának tizenhat éve alatt kiemelt figyelmet fordított a művészetekre, s noha az építészet nem foglalkoztatta annyira mint az opera vagy a festészet, de a születésekor a királyi központtá előlépő Varsóban két palotát is felépíttetett. A városban könyvtárat és színházat alapított, továbbá – Rubens-szel az élükön – rengeteg festő, építész, költő és tudósember is felkereste az udvarát.

 

IV. Ulászló (Forrás: wikipedia.org)

III. Zsigmond halálhírére azonban Moszkva ideiglenesen visszafoglalta Smoleńsket. A város felszabadítását követően, Ulászló elhatározta, hogy vagy végleg megtöri az oroszokat, vagy belekényszeríti őket egy svéd-ellenes szövetségbe, de mivel szejm nem kívánt további adókat megszavazni számára, így ezek a tervek nem valósultak meg. Az oroszokkal megkötött polanówi béke (1634) végül a fennálló határokat rögzítette, az orosz fél 20 ezer rubel hadisarcot fizetett, Ulászló viszont lemondott a moszkvai nagyhercegi címéről és visszajuttatta a cári jelképeket is. Mindeközben az oszmánokkal sikerült megújítania a békét, és miután a Porta egyenrangú félként ismerte el Ulászlót, a továbbiakban nem kellett adót fizetnie.[3] Az orosz háborút követően az uralkodó végül saját költségén kezdte meg a lengyel hadiflotta kiépítését.

 

Az 1635-ös Lengyelország, vörössel jelölve a polanówi békével visszaszerzett Smoleńsk (Forrás: wikipedia.org)

Uralkodásának második fele

A déli és keleti fegyvernyugvás, illetve a svéd békeegyezmény lejárta észak felé fordította Ulászló figyelmét. A harmincéves háborúban meggyengülve a svédek a béke meghosszabbítását szerették volna elérni hasonlóképp a lengyel szlachtához, ezért Ulászló ismét csak magára maradt a háború gondolatával, noha a hadiflotta kiépítésével és a szárazföldi hadsereg létszámának megnövelésével gyakorlatban Lengyelország készen állt a támadásra. A háború elmaradása ellenére így is sikerült elérni, hogy a svédek 1635-ben visszajuttassák a tengerparti porosz területeket.

 

Ulászló műkincsgyűjteményének egy darabja (Forrás: pinterest.org)

A háború gondolata mellett Ulászló a békés trónszerzéssel is megpróbálkozott. Gyakorlatban gyermekkora óta viselte a svédek, vandálok és gótok örökös királya címet, és Gusztáv Adolf halálát követően diplomáciai úton próbálta a titulust tartalommal megtölteni, de a svéd nemesség érdektelensége révén a terv elbukott. Ezt követően a Lengyel–Litván Államszövetség megerősítésére törekedett külpolitikai szempontból is. A királyság európai szerepének növelését azonban ekkor már inkább diplomáciával, semmint fegyvercsörtetéssel kívánta megvalósítani. Lengyelország déli szomszédjával, a Habsburgokkal mindig kiváló kapcsolatot ápolt Ulászló, ennek köszönhető 1637-ben feleségül vehette Cecília Renátát, II. Ferdinánd német-római császár lányát. A III. Ferdinánddal később megkötött szerződés pedig tovább erősítette a két állam baráti viszonyát, annak ellenére, hogy az új császár nem kívánta hozományként átengedni Sziléziát Ulászló születendő fiának.[4]

 

Az egykori varsói királyi központ (Forrás: wikipedia.org)

Utódjára Ulászló katolikus és központosított államot kívánt hagyni, így belpolitikai reformjait e két cél megvalósítása vezérelte. Gyakorlatban e téren Habsburg mintákat igyekezett követni, s megkívánta honosítani a vivente rege elvre épülő királyválasztást, királyhű lovagrend alapításán is gondolkodott, sőt a Porosz Hercegség bekebelezésével tartományokra szervezte volna át a királyságát a Habsburgok örökös tartományainak mintájaként. Adóemelésben, a hadsereg létszámának növelésében is gondolkodott, és erős támaszt keresve tervben volt a városok megerősítése, és képviseletük kiszélesítése a nemesség ellensúlyozására.[5] A szejm természetesen Ulászló törekvéseit elutasította a złota wolność (az arany nemesi szabadság) jegyében, és arra kötelezte az uralkodót, hogy mondjon le arról a jogáról, hogy külföldi zsoldosokat fogadjon. Mi több az adóemelésének kérdésében Gdańsk vezetésével még a városok szövetségével is szembe került. Svédország ellenében Dániával, a nemzetközi politikában pedig Spanyolországgal keresett szövetséget, de az ország szövetségi hálóját sem sikerült megerősítenie. Összeségében a szlachta az összes királyi törekvés mögött egy nyughatatlan uralkodó terveit, illetve háborús konfliktusok sorát látta, ezért Ulászló egyetlen ötletét sem támogatta.[6] A szejm ellenállásának köszönhetően a Lengyel-Litván Konföderáció lényegében kiváló lehetőségektől esett el,[7] ugyanis az ország időlegesen regionálisan is megerősödő haderejét nem hódításra, hanem védekezésre fordította.

 

A Vaza dinasztia címere (Forrás: wikipedia.org)

Uralkodásának vége és halála

Első felesége, Cecília halála után Ulászló, apjától eltérően, nem egy Habsburg feleség mellett döntött másodjára, s ezzel a döntésével a későbbi lengyel külpolitikának meghatározó új irányt adott. Miközben 1647-ben meghalt hétéves fia, Zygmunt Kazimierz (Zsigmond Kázmér), feleségül vette a nála jóval fiatalabb Gonzaga Ludovika Máriát, a neversi francia herceg, I. Károly lányát. A házasságkötés volt a kezdőpontja a francia orientációjú lengyel politikának,  amelyet a franciák keleti irányú, ellensúlyt kereső diplomáciája és a lengyelek geopolitikai törekvései ösztönöztek. Ulászlónak negyvenéves korától kezdve rengeteg egészségügyi gondja volt, reumával, elhízással és vérnyomásproblémákkal küszködött. Ennek tükrében második feleségétől – akit 1646-ban, ötvenegy éves korában vett feleségül – nem volt várható, hogy idősebb és betegeskedő férjének gyermeket szüljön, a király Władysław Konstanty[8] (Ulászló Konstantin) nevű törvénytelen gyermeke pedig nem élvezte a nemesség támogatását. Gyakorlatban a kései házasság inkább az udvarba érkező franciák miatt volt lényeges.[9]

Ulászló Konstantin, IV. Ulászló törvénytelen gyermeke (Forrás: wikipedia.org)

Halála előtt Ulászlót a török-kérdés foglalkoztatta leginkább: kezdetben egy összeurópai összefogást kívánt létrehozni az oszmánok ellen, majd később a kozákok felfegyverzésével próbálta volna kiprovokálni a Porta támadását, ami miatt a szlachta megszavazta volna az adóemelést. Bár Wiśniowiecki és több lengyel mágnás is támogatta a király terveit, de a szlachta, valamint Bohdan Chmielnicki és Iwan Barabas kozák hetmanok ellenérzése miatt azok meghiúsultak.[10]

 

IV. Ulászló aranypénze (Forrás: numisbids.com)

Ulászlót egy vadászat közben a halál hirtelen, de – májbetegsége és egy elhibázott műtét révén– nem előzmények nélkül érte a litván Mereczben 1648. május 20-án.[11] Szaporodó betegségei miatt a király időben végakaratot készített, amelyben természetesen törvénytelen fiát tette meg utódjának.[12] Ennek ellenére a trónon féltestvére, II. Jan Kazimierz (János Kázmér) követte, lényeges ellenvélemény nélkül.

 

IV. Ulászló portréja (Forrás: encyclopediaofukraine.com)

Áttekintő

Ulászló halával Lengyelország aranykora véglegesen lezárult. Tizenhat évig tartó uralmát sokféleképp értékeli a lengyel és a nemzetközi szakirodalom: rövid uralkodásából általában a hadsereg modernizálása terén elért sikereit emelik ki, amelyet a szejm támogatása nélkül sikerült megvalósítania. Kiváló stratégiai érzékének köszönhetően az Államszövetség határait nemcsak megvédte, de ki is terjesztette, sőt uralkodása alatt érte el Lengyelország a legnagyobb kiterjedését. Utódjára egy erős és jól szervezett hadsereget hagyott, amelyet a kozákokkal, oroszokkal és svédekkel szemben vívott harcok igazoltak. Ulászlóra azonban a türelmetlenség és olykor a következetlenség is jellemző volt: ha egy-egy terve rövid időn belül nem valósult meg, feladta azt.

 

Emlékérme (Forrás: enumi.pl)

Összességében Waza IV. Ulászló esetében egy művelt, mind politikai, mind hadvezéri szempontból tehetségesnek mondható, de kevés időt kapó uralkodóról beszélhetünk, aki a nemesség támogatásával akár nagyobb sikereket is elérhetett volna. Mindezen tulajdonságainak köszönhetően válhatott IV. Ulászló jó emlékezetű királlyá már az őt követő féltestvére uralkodása alatt, amikor a Lengyel Királyság sajnálatos módon elveszíti majd az általa megteremtett középhatalmi státuszát.

Biró Bence

Szakirodalomi hivatkozások:

Tomasz Bohun: Z Chodkiewiczem pod Chocimiem. In:Władysław IV Waza. Władcy Polski. Varsó, 2007.

Władysław Czapliński: Władysław IV i jego czasy. Wiedza Powszechna, Varsó, 1976.

Ring Éva: Lengyelországot az anarchia tartja fenn?Argumentum, Budapest, 2001.

Maciej Rosalak: Król, książę, król i car. In:Władysław IV Waza. Władcy Polski. Varsó, 2007.

Henryk Wisner: Władysław IV Waza. Ossolineum, Varsó, 1995.

[1] Bár az Ulászló név használata a Władysław-val szemben kevésbé helytálló történetileg, sajnálatos magyarországi bevettsége miatt mégis ennek használatára szorulok.

[2] Magyar szempontból is lényeges katolikus elhivatottsága: támogatója Hommonai Drugethnek és a Habsburg uniós törekvéseknek, közvetetten elősegítője az 1646. évi ungvári uniónak.

[3] Henryk Wisner: Władysław IV Waza. Ossolineum, Varsó, 1995. 16–19.

[4] Władysław Czapliński: Władysław IV i jego czasy. Wiedza Powszechna, Varsó, 1976. 30–32.

[5] Ezek az elképzelések köszönnek vissza I. Stanisław Leszczyński (I. Szaniszló lengyel király) Głos wolnycímű vitairatában is.

[6] Tomasz Bohun: Z Chodkiewiczem pod Chocimiem. In:Władysław IV Waza. Władcy Polski. Varsó, 2007. 11–13.

[7] A szejm minden modernizációs kísérletet visszatartott, vagy bevezetése után megtörte annak erejét. Vö. Ring Éva: Lengyelországot az anarchia tartja fenn? Eötvös, Budapest, 2001. 134-136.

[8] Érdekesség, hogy saját nevét adta neki: IV. Ulászló második neve is Konstantin volt, de uralkodása alatt nem használta.

[9] Władysław Czapliński: Władysław IV i jego czasy. Wiedza Powszechna, Varsó, 1976. 210–211.

[10] Władysław Czapliński: Władysław IV i jego czasy. Wiedza Powszechna, Varsó, 1976. 379.

[11] Az ő halála a világhíres Tűzzel-vassal Sienkiewicz-regény kiindulópontja.

[12] Maciej Rosalak: Król, książę, król i car. In: Władysław IV Waza. Władcy Polski. Varsó, 2007. 57–58.

Ezt olvastad?

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Történelemtudományi Intézete 2023. április 4–5-én immár negyedik alkalommal rendezte meg régiótörténeti tudományos konferenciáját. Az idei
Támogasson minket