Kivándorlás és nemzetpolitika a dualizmus korában – interjú Makkai Bélával
Makkai Béla több évtizede foglalkozik a kelet-európai nemzetiségi kérdéssel, valamint a dualizmuskori kivándorlás és a magyar nemzetpolitika problematikájával. A Károli Gáspár Református Egyetem Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszékének vezetőjével hamarosan megjelenő könyvének apropóján (Székely-magyar „temető” – Ó-Románia. A regáti magyarság a dualizmus kori nemzetpolitika látóterében) Szeghő Patrik beszélgetett.
Makkai Béla. Forrás: reformatus.hu
Újkor.hu: Milyen okokra vezethetjük vissza 19. század második felének kivándorlási hullámát és mit tudunk a kivándorlókról?
Makkai Béla: A kivándorlási hullámnak általános és regionális okai vannak. Kelet-Európában az iparosodás nem tudott lépést tartani a demográfiai robbanás okozta népességnövekedéssel, s a 19. század végére a nagy infrastrukturális beruházások, a vasútépítés, a mocsárlecsapolások és a folyószabályozások is nagyrészt lezárultak. Ezzel olyan idénymunkák (például kubikolás) szűntek meg, amelyek sokak megélhetését biztosították a kiegyezést követő évtizedekben. A megélhetési válság kialakulásához hozzájárult a pusztító filoxéra-vész, amely a szőlőtermesztésből élőket tette tönkre egyik pillanatról a másikra. A kivándorlás okai között említhetjük a magas adókat, a hitelhiányt, a közföldek kisajátítását, a tagosítás elhúzódását, a fejletlen infrastruktúrát, a feudális jellegű kötött birtokok, az ún. hitbizományok jelentős arányát. A szabad birtokforgalomból ily módon kieső több százezer holdnyi földbirtok így nem enyhíthette a földéhséget. Az 1873-as pénzügyi (világ)válságot követően ugyan látványos gazdasági-kulturális fellendülés következett, ám a két-háromszoros GDP-növekedés hasznát a gazdasági és politikai elit fölözte le. A társadalmi különbségek elmélyültek. A szűklátókörű, szociálisan kevéssé érzékeny politikai és gazdasági elitet terheli a felelősség a tömeges kivándorlásért.
A kivándorlók egyébként csak mintegy harmada volt magyar nemzetiségű. A nemzetiségiek körében eltérő kivándorlási arányokat figyelhetünk meg. Az elmaradott hegyvidéki közegben élő szlovákokat és ruszinokat jobban érintette a folyamat, mint például a termékeny bácskai földeken gazdálkodó szerbeket. Az erdélyi és bánsági román kivándorlók döntő része a szomszédos román ó-királyságba települt át. A visszavándorlás némiképpen javított a népességfogyás statisztikáin, s kedvező, hogy itt magasabb volt a magyarok aránya.
Milyen magyar nemzetpolitikai célok fogalmazódtak meg a századfordulón?
A Magyar Királyságban csak relatív többséggel rendelkező magyarság (48%) a homogén nemzetállam nyugati példáit követve a peremvidékeken tömbökben élő szerbek és románok irredentizmusára görcsös vészreakcióval, asszimilációs törekvésekkel reagált. A Tisza Kálmán és Bánffy Dezső kormányainak meddő nemzetpolitikai gyakorlatában hoz fordulatot a Széll-kormány. A húszas éveiben járó Klebelsberg Kuno miniszterelnökségi titkárként egy új nemzetpolitika alapjait dolgozza ki. Klebelsberg magyarosítás helyett a nyelvhatáron és szórványban élő, pusztuló magyarság megerősítését szorgalmazta. Ennek érdekében a peremvidéki városok fejlesztésével, azok gazdasági és kulturális felszívó erejének növekedésétől várta a nemzetiségileg kevert vidékek természetes magyarosodását. Klebelsberg 40-50 évre kidolgozott távlati tervében a szórványban élő magyarok nyelvszigetekké formálását tűzte ki célul, s idővel ezekeknek a tömb-magyarsághoz kapcsolását.
Miként kapcsolódtak az új nemzetpolitikai törekvésekhez a kivándorlók?
A saját „faji erő” megóvásának tervében a kivándorlók hazatelepítésének gondolata is helyet kapott. Természetesen a Szlavóniában, Boszniában, Bukovinában és Ó-Romániában élők visszatelepítése volt inkább napirenden, s nem az észak-amerikai migránsoké. Ezek létszáma együttesen 200-250 ezer fő lehetett. Az idegen közegben már gazdag tapasztalatokat szerzett magyarokra a kormány a nemzetileg vegyes peremvidékek betelepítésében kívánt számítani. A kivándoroltak számára vonzó visszafogadó gazdasági közeg megteremtése természetesen több időt kívánt, ennek megvalósulásáig is azonban fenn kellett tartani a kivándorlók kötődését az óhazához, a magyar kultúrához, s megakadályozni beolvadásukat. Darányi Ignác többszörös földművelésügyi miniszter a mezőgazdaság bővítését és korszerűsítését szolgáló, távlati, jól kidolgozott programjának sikeres elemeit a nemzetpolitikában is felhasználták. A program sikeres „próbaüzemének” tekinthetjük például az ún. hegyvidéki akciót, amely a ruszinság életkörülményeinek javítását szolgálta. Az itt kipróbált elemeket a Szlavóniába és Boszniába kivándorolt, döntően mezőgazdasági népesség esetében is alkalmazták. A program keretében faj-állatokkal, válogatott vetőmaggal és gyümölcs-facsemetékkel látták el a kivándorlókat. Különböző továbbképzések, tanácsadások és tudományos ismeretterjesztő előadások keretében a modern tejgazdaság, a belterjes állattartás munkamódszereit ismertették meg az érintettekkel. Szlavónia, Bosznia és Bukovina az Osztrák−Magyar Monarchia részét képezték, Romániában azonban a gazdasági támogatás csak korlátozott formában, a bankrendszeren keresztül valósulhatott meg. Az Ó-Romániában élő magyar vállalkozók számára kedvezményes hitelfelvételi akciókat kezdeményeztek. Ezen intézkedésekkel a migránsok önfenntartó-képességét kívánták erősíteni. A cél tehát az önerős és öntudatos közösség formálása volt, amely távlatilag a politikai önszerveződésre is képessé válthat. A szétszórtságban élő, szellemi vezetőréteg nélküli kivándorolt magyarság azonban a politikai érdekérvényesítés szervezett formájáig egyik régióban sem jutott el.
Milyen formában került még sor a kivándorlók megsegítésére?
Nemzetpolitikai szempontból az áttelepült magyarok gondozásának legfontosabb kérdése az volt, hogy feltartóztassák tudati eróziójukat, s gátat vessenek tömeges beolvadásuknak. Ennek a leghatékonyabb eszközei a korban a templom és az iskola voltak. Az egyházi közösség, az anyanyelvű hitélet rendkívüli befolyással volt a korabeli ember tudatára és gondolkodásmódjára. Az iskola a kulturális alapértékek elsajátítását s az összetartozás-tudat kialakítását és/vagy megóvását szolgálta. A kulturális, karitatív és szakmai egyesületekbe tömörült romániai magyarok intézményesült közösségi életének megteremtése részben már megvalósult, az állami segítség csak kiteljesítette az önerős kezdeményezéseket. A titkos nemzetvédelmi akciók különféle közvetítő egyházi vagy civil szervezeteken keresztül valósultak meg. Ilyen szervezet volt Szlavóniában a Julián Egyesület, Ó-Romániában pedig a Szent László Társulat. Ezek a kulturális intézmények valójában a magyar állam fedőszervezeteiként működtek idegenben. Az első akció Ó-Romániában indult 1901-ben, az amerikai akcióval egy időben. A sor 1904-től a szlavóniai akcióval folyatódott, amelyet 1906-ban bukovinai, majd 1909-ben a boszniai akció követett. A protestáns iskolák alapítása Szlavóniában kedvezőbb feltételek között zajlott, minthogy a horvát „társországban” a protestáns felekezetek autonómiát élveztek. A kivándorló magyarok túlnyomó többsége azonban a katolikus felekezethez tartozott. Az ő helyzetük javítása érdekében a magyar kormányzat anyagilag támogatta a boszniai és az ó-romániai egyházvezetőket, cserébe viszont elvárta állampolgárai számára, hogy magyar vagy magyarul tudó papokat nevezzenek ki. Ezek a cseregesztusok is közrejátszottak abban, hogy a kivándoroltak többsége meg tudta őrizni a magyar identitást olyan helyeken is, ahol a közösségépítés egyéb formáira nem volt lehetőség.
A különböző nemzetgondozási akciók mennyire voltak eredményesek?
Az eredmények régiónként eltérőek voltak. A kitelepülők ellenséges közegbe érkeztek s ezt nem kizárólag a befogadó gazdanemzetre értem. A bukaresti osztrák−magyar nagykövetségen például kezdetben csak román és szász tisztségviselőket alkalmaztak, akik nem voltak tekintettel a kivándorolt magyarok érdekeire, de még a hivatalos magyar államnyelvet sem voltak hajlandók használni velük szemben. Így persze, nem lehet csodálkozni, hogy a migránsok java kritikus volt az ó-hazával szemben, ellenzéki, vagy az ellenséges idegen sajtóból tájékozódtak. A bizalomvesztés és a frusztráltság ellenére az akciók áldásainak hatására azonban az anyaországgal ápolt jó viszony idővel helyreállt, amit a gazdanemzetek részéről megnyilvánuló idegenellenesség és diszkriminatív bánásmód csak megerősített. Az akciók látható eredményei nem is lebecsülendők: Szlavóniában mintegy 120 magyar iskola alapításával a kivándorló magyar családok gyermekeinek 80-90%-át be tudták iskolázni. (Ez az arány napjainkban még a tömbmagyarság esetében is elérhetetlennek látszik!) Bukarestben hasonlóan kedvező volt a helyzet; de Szarajevóban például olyan magyar középiskola nyílt a világháború előestéjén, ahová muzulmán, szefárd zsidó és délszláv családok is beíratatták a gyermekeiket a jobb érvényesülés reményében. Diákok százait pedig az anyaországban szereztek szakképesítést, sokan diplomát is, de gondját viselték a sok ezernyi árvának is.
Bródi magyar MÁV-iskola
Miért és mikor került sor a hazatelepülésre?
A regáti (ó-romániai) magyarság a Balkán-háborúk és a világháború előestéjén a háborús uszítás, a bűnbakkereső indulatok áldozatává vált. A xenofób román sajtó a magyarokról nemcsak kedvezőtlen, de egyre több uszító hangvételű híradást közölt, s megszaporodtak a kivándoroltakkal szembeni inzultusok. E nyomasztó körülmények hatására indult meg az első hazatérési hullám. Mivel a hazatelepülésre nem a gazdaság konjunkturális időszakában került sor, a magyar munkaerőpiac nehezen tudta kezelni a munkaerő-túlkínálatot. A különböző parlamenti kezdeményezések, vagy a székely társaságok érdekhálózatai kedvezményeket próbáltak kivívni a hazatérők számára. Részleges sikerekkel. A hazatérők számára felkínált telektámogatásban elsősorban azok a jobb módú iparosok részesülhettek, akik a tulajdonszerzéshez nagyobb önrészt tudtak vállalni. Ezzel a gyakorlattal a szegényebb munkások tömegét ideológiai alapon is szűrni kívánták a veszélyesnek tartott szocialista eszmék távoltartása érdekében. Az állami megrendelésekben vagy támogatásokban részesülő vállalatok számára ugyanakkor kvótákat szabtak meg a visszatelepülők alkalmazására. Az intézkedések természetesen visszatetszést keltettek a hazai munkavállalók és a szakszervezetek körében. A kormány a hazaköltözés költségét részben, vagy egészében átvállalta, s jelentősen könnyített a hazatelepülés bürokratikus eljárásrendjén. Változtatni kellett az érvényben lévő honossági törvényen is, melynek értelmében a huzamos ideig (10 év) távol levő migránsok automatikusan elvesztették a magyar állampolgárságukat. Az ó-romániai kivándorlók jelentős része ily módon hazátlanná (bozgor) vált, akiket a román állam minden aggály nélkül besorozott, anélkül, hogy az állampolgári jogokat biztosította volna számukra. A hazatelepülés miatt az oktatási intézmények padsorai jelentősen megritkultak, némelyek végleg bezárták kapuikat.
Az első világháború előestéjén zajló nemzetgondozási program eredményei ennek ellenére vitathatatlanok különösen a nemzeti identitás ápolásában és megtartásában.
Ezt olvastad?
További cikkek
Schmidt Éva, az obi-ugor népek őrangyala
Schmidt Éva neve talán kevés embernek cseng ismerősen, annak ellenére, hogy kiváló nyelvész és folklorista volt. Sajnálatos módon viszonylag rövid életet élt, azonban munkásságával maradandót alkotott, és neki köszönhetően az […]
„Olvassanak el mindent, hallgassanak meg minden véleményt, amit csak lehet!” – Interjú Vonyó József történésszel. 2. rész
Két héttel ezelőtt közöltük Vonyó Józseffel készített interjúnk első részét, amelyben főként az oktatás és a pályaválasztás motivációja, körülményei kerültek a középpontba. Most folytatjuk a kutatómunkával, politikai szerepvállalással, településtörténet-írással kapcsolatos […]
Zubovits Fedor, az igazmondó Háry János – interjú Kazareczki Noémivel
Hogyan lehet egy Háry Jánoshoz hasonlított ember mégis igazmondó? Krúdy Gyula minden bizonnyal tudta volna a választ, hiszen ő volt az, aki Zubovits Fedort ezzel a kifejezéssel írta le. A […]
Előző cikk
Lépten-nyomon régészet – ellepték a Múzeumot a Kisvakondok
Leletgyűjtés, állatcsont-határozás, mini-ásatás, fémkeresőzés és restaurálás – a hétvégén a Régészet Napja alkalmából Miskolcon is bárki kipróbálhatta, milyen lehet régésznek lenni a valóságban. Az ingyenes rendezvény a hirtelen támadt meleg […]