„Kossuth Lajos elfogyott regimentje” – Kiállítás a Honvédmenház történetéről

Különleges eseménynek lehetett szemtanúja, aki ellátogatott 2022. október 14-én, pénteken a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteménybe (Budapest, Ráday u. 18.). Ezen a napon nyitotta meg ugyanis kapuit a nagyközönség számára a gyűjtemény által befogadott, Kossuth Lajos elfogyott regimentje, ’48-as veterángondozás és a Honvédmenház története névre keresztelt időszaki kiállítás, amely számos köz- és magángyűjtemény példás együttműködéséből született meg.

A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum által összefogott kezdeményezés mögött Szoleczky Emese és Ress Zoltán, a múzeum munkatársai, valamint Gönczi Ambrus, a helytörténeti gyűjtemény vezetője állnak. Mellettük azonban a BTM Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteménye, valamint Központi Könyvtára, továbbá Budapest Főváros Levéltára, s nem utolsó sorban a Magyar Nemzeti Múzeum számos munkatársa is hozzájárult, hogy minél színvonalasabb kiállítás jöhessen létre.

A kilenc tárlóval és tizennyolc tablóval berendezett, több, mint kétszáz korabeli tárgyat felvonultató kiállítás vezető témáját az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc után magukra maradt, sok esetben elszegényedett, hadirokkanttá vált egykori honvédek – és néha sajnos a támogatásért csalással jogosultságot szerző „ál-honvédek” – részére 1873. március 16-án megnyitott Honvédmenház története adja.

Ebben, a mai Soroksári út 114. szám alatt működő bentlakásos intézményben a veterán honvédek katonai rend szerint, ügyeletes tisztek felügyeletével, egyenruhát viselve, biztos körülmények között élhették mindennapjaikat. A 100–150 fős veterán hadfitársaság, mely kocsmai verekedésektől, párbajoktól, kihágásoktól és lázadástól sem mentes kalandokat élt itt át együtt, egészen az 1920-as évekig összesen tizenöt, eltérő személyiségű menházparancsnok vezetése alatt lakta a Honvédmenház szobáit.

A szigorú házirend állománykategóriánként szabályozta még azt is, mennyien osztoztak egy–egy szobán. A törzstisztek egyedül, a tisztek kettesével, míg az altisztek és a legénység négyesével éltek együtt, egy-egy „szobaatya”, azaz körletparancsnok vezetésével, akik a reggeli jelentéstételért, a szobák rendjéért, a bent lakók életkörülményeiért tartoztak felelősséggel.

A Honvédmenház lakóit, akiknek hivatalos igazolóbizottság adott engedélyt a kicsiny menedékbe való beköltözésre, időről időre iskolai csoportok, újságírók, történészek látogatták meg, így rögzítve az egykori harcok átélőinek emlékei mellett a Honvédmenház történetének fontos pillanatait is.

A társadalmi kiállás jó példája az öreg honvédek részére gyűjtött és adományozott dohány- és szivarajándékok sokasága, melyeket a szabadidejüket társasjátékokkal, kártyával, pipázással, beszélgetéssel töltő veteránok nagy örömmel fogyasztottak. A történelmi források – mint a visszaemlékezések, korabeli újságcikkek, személyes dokumentumok, valamint az alapkő alatt talált időkapszula emléktárgyai – együttesen rajzolják ki egy szigorú házirend szerint működő, katonai szervezetben felállított idősotthon képét, melyet büszkeséggel, társadalmi megbecsüléstől övezve laktak az „öreg 48-asok”.

Ress Zoltán rendhagyó tárlatvezetéséből megtudhattuk továbbá azt is, hogy a honvédeket nem csak lakóhelyükön, de nagy évfordulók során az állami megemlékezéseken is láthatta a nagyérdemű, ahol a mindinkább öregedő, hanyatló egészségű veteránok közül egyre nehezebb volt kiválogatni azokat, akik még kellőképpen daliásak voltak az újságok címlapfotói számára.

Így történt például Kossuth Lajos 1894. április 1-jei temetésén is, ahol fontos és megtisztelő feladatot kaptak a Honvédmenház öreg lakói. A koporsót a lovas rendőrök díszegysége mögött az agg vitézek kísérték, nyolcvanhat esztendős parancsnokuk, Cserey Ignác ezredes vezetésével.

A kiállítás megnyitóját a Budai 2-ik Honvédzászlóalj, a Mogyoródi Sándor-huszárok és Történelmi Lovas Hagyományőrzők Egyesülete, valamint az 52. Sorgyalogezred Hagyományőrző Egyesület 1848-as honvéd hagyományőrzőinek sorfala tette még ünnepibbé, akiknek megjelenése kétszeresen is helyénvaló volt. Egyrészt, mint a korszakra jellemző viseletek, fegyverzet, katonai fegyelem bemutatása, másrészt pedig azért, mert a menház lakói maguk is hagyományőrzőknek tekinthetők: ők voltak az elsők ugyanis, akik a régi egyenruháikat felöltve, kitüntetésekkel ékesen vonultak ki a békeidők polgárságának körébe, hogy saját élményeik, emlékeik alapján tegyenek tanúságot nagy történelmi idők nagy csatáiról.

A hiánypótló kiállítás megnyitóján beszédet mondott Döme Zsuzsanna, Ferencváros alpolgármestere és Berlinger Gábor, a Budakeszi Katonai Hagyományőrző Egyesület elnöke is. Ezután Hermann Róbert főtanácsos, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettese méltatta a közgondoskodás és a magyar katonaeszmény továbbélésének szép példáját, majd korszerű, és nemzetközi példák alapján hasznos szociális intézménynek nevezte a Honvédmenház kezdeményezését, mely számos, egyedül maradt öreg hadfit mentett meg a dicstelen koldusbottól és a könyöradományoktól.

A Soroksári úti Honvédmenház, mely az első világháború előre haladtával mindinkább a Nagy Háború hadirokkant veteránjainak otthonává is vált, 1944-ig működött, amikor a később elbontott épület bombatámadásban súlyosan megrongálódott. Helyén ma gyárépületek találhatóak.

Az informatív, valóban egyedülálló kiállítás 2023. március 15-ig tekinthető meg a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény Ráday utca 18. szám alatti épületében, melyet a látogatók az Erkel utca 15. szám felől közelíthetnek meg.

A kiállítás online szakmai háttere: honvedmenhaz.hu.

Kiss-Mikó Nikoletta

Ezt olvastad?

Tavaszi szakmai fórum az SZTE-n

2024. április 8-án és 10-én került megrendezésre Szegeden – a Báthory István Középiskolai Történelmi Tanulmányi Verseny kísérőrendezvényeként — a „Tavaszi

X