Középkor, leegyszerűsítve – A Medieval II: Total War történész szemmel

Korábbán már a Total War játéksorozat két népszerű darabját, az Empire-t, valamint a Shogun és Shogun II játékokról is született írás oldalunkon. Ezúttal Mezey Bence vállakozik rá, hogy bemutassa a hazai közönség számára talán legismertebb és legnépszerűbb verziót, a Medieval II: Total War-t.

A játékokkal kapcsolatban rendszeresen felmerül a kérdés, hogy hol húzódik a határvonal a pontosság és szórakozás között. Példának okáért a készítők, a Creative Assembly egyik legjelentősebb játéka, a Rome: Total War egyik leggyakrabban hangoztatott kritikája, hogy Egyiptomot mintha a bronzkorból húzták volna elő: a görögösített seregben már nem a harci szekerek és fáraói testőrség szolgált a római birodalom megjelenése idején.

A Total War sorozat egyik legnépszerűbb darabjának számító, 2006-ban megjelent Medieval II – mint a címből sejthető – a középkori Európában, Észak-Afrikában és a Közel-Keleten játszódik 1080 és 1530 között. A játék során egy középkori hatalom vezetőjeként feladatunk a legnagyobb birodalom létrehozása és/vagy történelmi riválisaink megsemmisítése. Kezdetben öt nagyhatalom (Anglia, Franciaország, Spanyolország, Velence és a Német-Római Császárság) közül választhatunk, azonban, ha a kampány során elpusztítunk egy másik hatalmat, az is játszhatóvá válik (pl. Bizánci Birodalom, Dánia, vagy akár Magyarország). Valamint bármilyen kampányt is játszunk, az akkori világ három legfontosabb városa – Róma, Jeruzsálem és Konstantinápoly -, vagy közülük legalább egy fontos és megszerzendő terület.

A játék maga körökre osztott stratégia egy nagy világtérképen, az ütközetek azonban valós időben zajlanak, az adott terület topográfiájának megfelelően (tehát ha erdő mellett csapunk össze, a csatatér is erdős lesz, ha magaslati pontokon, akkor hegyes-dombos, stb.) Ezért is fontos seregeink megfelelő pozicionálása, hiszen ha a harcmező nekünk kedvez, még túlerővel szemben is viszonylag könnyen győzedelmeskedhetünk. A harctér lehetőséget adhat bekerítő csapásokra, nyílt lovasrohamokra, vagy az akkor elfogadottnak számító nyílt, szemtől szembeni ütközetekre. Az ostromok speciális kategória: minden településtípusnak adott felépítése van, jelentős különbségek vagy egyedi városok nincsenek a játékban. A városok elleni támadásokat többnyire utcai harcok, a várostromokat falról falra történő lassú, kegyetlen, bekerítő küzdelmek jellemzik – ahogyan az a korban is történt. A játék annyiban egyszerűsíti le a kérdést, hogy nem feltétlenül kell minden védőt elpusztítani: ha csapataink egy bizonyos ideig birtokolják a település főterét, akkor is győzünk, ha kevesebb katonánk van. Vagy ha nincs elegendő erőnk közvetlen támadáshoz, ki is éheztethetjük a várost, bár ez hosszú és kockázatos folyamat, ha az ellenség ellentámadást indít – történelmileg azonban egy hiteles megoldás. Az összecsapások során a korszak megszokott és ismert egységeit vethetjük be, kezdve a szinte fegyvertelen parasztoktól a nehézpáncélos lovasokon át a korai tűzfegyverekig.

Hatalmunk megszilárdításának érdekében településeket kell elfoglalnunk (alapítani nem lehet – az egykori római városok mellett a középkorban alapított, mára jelentős városok pár viskós faluként a kampány elejétől jelen vannak, statikussá téve a térképet), és ezeket városokká vagy masszív citadellákká építve kell technológiánkat fejlesztenünk, hogy több pénzhez és erősebb egységekhez jussunk. Városaink méretét lakosságuk száma és a körülöttük épült fal minősége határozza meg: míg a falvakat esetleg fasánc keríti körbe, a nagyvárosokat már akár ágyúkkal megerősített vastag kőfalak veszik körül. Fontos, hogy választott népünk vallását is terjesszük egyházi épületek és hittérítők segítségével, hogy területeink stabilitását növeljük. A középkori egyházak befolyását jól mutatja, hogy ezek hiányában a nép könnyen fellázadhat, ahogy a pogány/eretnek tanok akadálytalanul hódíthatnak. A katonai egységeken kívül képezhetünk kémeket, bérgyilkosokat, diplomatákat és kereskedőket, akikkel a diplomáciai menővereket hajthatunk végre, illetve intrikával gyengíthetjük ellenségeinket. A korhűséggel szembeni kritika, hogy csak ezek segítségével tudunk olyan helyzeteket teremteni, melyek a korra jellemzőek voltak – ádáz trónkövetelő tábornokokat találhatunk, nemesi összeesküvéseket szíthatunk, vagy az uralkodó levéltása céljából az egészségét “támadhatjuk” – miközben leegyszerűsítik a középkori kapcsolati hálók rendszerét. 

A játék során az általunk választott nép teljes gazdasága, politikája, hadvezetése és vallása az irányításunk alatt áll. Ez egy érhető, de mégis feltűnő leegyszerűsítése az akkori viszonyoknak, amikor is az államok vezetése sokkal kevésbé volt központosított.

Másik példa a leegyszerűsítésre, ha egy seregünk vagy flottánk sokáig nem kap parancsot, és nem városban állomásozik, vagy épp egy városban nem helyezünk el kormányzót, lázadóvá válhatnak. Ezeket szerencsére kompenzálja az egyház: a pápa rendszeresen beleavatkozik a nagyhatalmak közti csörtékbe, és a neki nem tetsző népeket ki is átkozhatja, ez alól mi sem vagyunk kivételek. A kiátkozott fél pedig mindenki számára szabad préda, sőt, ha nincs szerencsénk, az Inkvizíció is felbukkanhat, hogy máglyára küldje családtagjainkat. Ez alól nyilván mentesülünk, ha ortodox vagy muszlim hatalom vagyunk, bár itt sem maradunk kihívás nélkül: az ortodox vallású birodalmak nem számíthatnak sok segítségre a római katolikusoktól, és könnyen találhatják magukat keresztes hadjáratok célpontjaiként, míg a muzulmánok akár egymás ellen is dzsihádot (szent háborút) hirdethetnek.

Nagyon fontos továbbá, hogy nem csak az építkezések és a toborzás, hanem a már meglévő épületeink, településeink és embereink is fenntartást igényelnek – nagyon könnyű hatalmas seregek révén túlköltekezni, és mire észbe kapnánk, fizetetlen katonáink fellázadnak, vagy szétszélednek, a városokban pedig szintén forrongani fog a lakosság. Nehezíti még a körülményeket, hogy bármikor felütheti a fejét a pestis, mely nagyon gyorsan megtizedeli a népet, illetve egész flották pusztulhatnak el, ha a tengeren rosszkor rossz helyen törnek ki viharok. Ezek a történelmemből is ismert helyzetek adják a játék igazi varázsát. Csak hogy egy példát említsek, a bizánciakkal sikerült meggátolnom a mongolok betörését Európába. Rendkívül nehéz és hosszú harc volt, azonban sikerült őket döntő csatára kényszerítenem, ahol vereséget mértem rájuk. Onnantól a térkép azon pontján, Iconium városa mellett két keresztbe tett kard hirdette győzelmem emlékét.

A játékosoknak lehetősége van összemérni tudásukat és taktikai-stratégiai érzéküket egymással, vagy a mesterséges intelligenciával történelmi csaták, illetve szabadon összeállítható összecsapások révén. Utóbbiaknál a korai, érett és késő középkor eszköztárával dolgozhatunk: példának okáért a magyarokat választva dönthetünk, hogy a korai lovasnomád egységekkel, a kereszténység felvétele utáni európai mintájú feudális seregekkel, vagy a késő középkori lőfegyvert használó katonákkal vágunk neki a harcnak. Ez alapján sejthető, hogy a rendelkezésre álló népek messze nem egyenlőek, bizonyos korszakokban jobbak, másokban pedig gyengébbek – ha felépítjük a világ legerősebb citadelláját, az ágyúk megjelenésével az rögtön megszűnik áthatolhatatlan akadálynak lenni.

Mint az látható, ez a játék szinte tökéletes oktatási célokra is. Persze nem hibátlan, sok mindent leegyszerűsít vagy nem teljesen korhűen reprezentál, de az egységekhez-épületekhez mellékelt leírások, a valós történelmi események bemutatása (szélmalom és lőpor megjelenése, mongol invázió, stb.) és a híres történelmi személyek (Jeanne d’Arc, William Wallace, Roger Bacon, et al.) megjelenése lehetőséget kínál a középkor, e sok tekintetben mérvadó korszak mélyebb megértésében.

Összességében a Medieval II mint játék, messze nem tökéletes, különösen a mesterséges intelligencia néha igencsak megkérdőjelezhető döntései miatt, ugyanakkor hangulata, a taktikai és stratégiai lehetőségek, illetve a történelemi múlt bemutatása és újraírásának lehetősége egy rendkívül élvezetes és kihívást jelentő alkotássá teszik.

Mezey Csaba Bence

Ezt olvastad?

Konstantinápoly ostroma és bukása 1453-ban

Mint előző cikkünkből kiderült, hosszas előkészületek után II. Mehmed csapatai április elején érkeztek meg Konstantinápoly falai alá, ezzel kezdetét vette

X