Kórházvonattal a keleti fronton – Reményi József naplója és fényképei

Az utóbbi másfél évtizedben a második világháborús ego-dokumentumok kiadása és feldolgozása (elég utalnunk itt Kunt Gergely és Pihurik Judit munkásságára) kapcsán is a naplók és visszaemlékezések kutatásának egyfajta reneszánszáról beszélünk. Különösen érdekes tendencia, hogy jelentős számban találhatjuk meg a magyar 2. hadseregnél szolgáló katonaorvosok ego-dokumentumait, gondolva itt – a teljesség igénye nélkül – Vámossy József szereplésére Sára Sándor dokumentumfilm-sorozatában (valamint máig publikálatlan visszaemlékezéseire a Hadtörténelmi Levéltárban), Viczián Antal (Viczián, 1989) valamint Somorjai Lajos (Somorjai, 2011) nagy kritikai visszhangot kiváltott ego-dokumentumaira. A katonaorvosok naplói közreadásának aránylag nagy számát több tényező is indokolhatja. Egyrészt az orvosok és a mellettük segédfeladatokat ellátó személyek az átlagnál magasabb iskolázottsággal rendelkeztek, továbbá a mögöttes területi szolgálatot ellátó személyek nagyobb arányban hagytak hátra feljegyzéseket. Emellett pedig „kívülállóságuk” miatt a mai olvasó számára gyakran érzékletesebben tudtak írni a háború eseményeiről, mint a „katonai szakzsargont” használó, gyakran hadinaplók szerkezetét követő katonák feljegyzései.

Viszont kifejezetten a kórházvonatok szemszögéből eddig csupán Bak Mihály műve mutatta be a második világháborút. (Bak, 1987) Ehhez nyújt újabb adalékokat a Reményi József személyes dokumentumait közlő forráskiadvány, ami Mezei Bálint szerkesztésében látott napvilágot.

Reményi József (1911–1998) 1942. júniusi „háborús esküvőjét” követően került a 154. sz. vöröskeresztes kórházvonatra, mint a vonat gazdasági hivatalának vezetője. A háború során az említett, valamint a 152. sz. kórházvonaton összesen tizenhétszer járta meg a keleti hadműveleti területet, a háború vége pedig őt Bajorországban érte.

Reményi három útjáról készített egykorú feljegyzést: 1942. december – 1943. januári VI. (21–45.), 1943. januári VII. (45–48.) és az 1943. február–márciusi VIII. útjáról. (49–63.) A bejegyzésekből részletes életképeket ismerhetünk meg a kórházvonat mindennapjaiból, amik további kutatások, elemzések tárgyát adhatják. Különösen érdekes például az a recenzió írójának számára, hogy önmagát a nemzetiszocializmussal szemben meghatározó, a háborút gyűlölő, humanista, keresztény és szociáldemokrata szerző hogyan látja a háborút. Miközben a mellékelt fényképanyagon alapvetően a háború pozitív olvasatát látjuk – bár a lerongyolódott helyi lakosok képe mindenképpen utal a megszállás valóságára –, az egykorú napló nyíltan szól a német megszállás és a partizánháború kegyetlenségéről.

„A partizángarázdálkodás nyomait ide 30 km-re hagytuk el, hol az egész állomást felgyújtották a múlt hetekben, a 8 fő személyzetet legyilkolták nagy gyűlölettel (a többi elmenekült), és az állomáson tartózkodó lőszeres vonatot szalmacsóvával levegőbe repítették. A roncsait még most is láthatjuk. Az éjjel bosszúképpen talán egy egész várost illetve falut égettek fel a németek, mely szépen világított a sötét hideg éjszakában.” (24.; 1942. december 17-i bejegyzés)

Hasonlóan Somorjaihoz, Reményi is feleségének valamint szeretteinek intézi a naplóját, ezáltal próbálva fenntartani a kapcsolatait a szeretteivel. Az erre vonatkozó kapcsolatokra a kötet 4. és 5. fejezete nyújt betekintést. Előbbi fejezetben Reményi Józsefné (szül. Kottász Mária) szemszögéből ismerhetjük a háború mindennapjait fennmaradt naplója, levele alapján. A 4.3–4.5 alfejezetek, valamint az 5. fejezet alapján pedig a leszármazottai alapján ismerhetjük meg Reményi életét. Megjegyzendő, hogy a kötet előszavát a naplóíró barátja Bálint József, a KSH elnöke írta, aki korábbi kötetében is emléket állított az „irgalmas honvédnek”. (Bálint, 2011: 285–298.)

Emellett további, a szerzőre vonatkozó visszaemlékezéseket, illetve egy vele készült interjút találhatunk. Azontúl, hogy életének különböző szakaszai más-más hangsúllyal jelennek meg, további fontos adalékokkal szolgál más eseményekhez is. Különösen igaz ez az amerikai hadifogságára, ami kapcsán a vele együtt lévő foglyok névjegyzékét is megismerhetünk. (86–94.)

A kötet kétharmadát egy 312 képből álló fényképsorozat teszi ki, amely a naplóíró személyes fotóinak egy, A doni fotós vándorkiállításon be nem mutatott részét tartalmazza. Rendkívül érdekes képanyagát adja a kórházvonat működésének, a tábori szolgálatnak, valamint a megszállt területeknek. Külön elemzés tárgyává lehetne tenni már az itt közölt fényképek alapján is, hogy a háborús körülmények közül mik voltak azok az elemek, amiről hangsúlyozottan készített képet a szerző (például az állomásoknak mindenkor hangsúlyos szerepe van), s mik voltak a szolgálatnak az olyan elemei, amiről nem (például halottak egyáltalán nem szerepelnek a képeken). Itt kell megemlítenem, hogy a – lentebb részletezendő – alapos szerkesztői munka ellenére a képek azonosításánál néhány hibát felfedezhetünk (elsősorban a fotókon szereplő harckocsik típusának azonosításánál), viszont ez semmiképp nem csökkenti a kötet értékét.

Maga a kötet megfelelően gondozott. A szerkesztő a magyarázó lábjegyzetekben, valamint a kötet végén feloldott rövidítésekkel, az idegen kifejezések magyarra fordításával, valamint az idézett személyek rövid bemutatásával nagyban segíti a kötet olvasását. Különösen fontosnak tekinthetjük a Reményi által említett települések eredeti (azaz elsősorban orosz, ukrán, belorusz) neveinek feltüntetését a jegyzetekben, ugyanis – saját kutatói tapasztalataim alapján is – a gyakran csupán torzult névalakban szereplő települések beazonosítása enélkül rendkívül nehéz feladat. A kötet használhatóságát segíti a mellékelt hely-, név- és tárgymutató.

Az olvasót segíti a kötet kórházvonatokra vonatkozó bevezető szaktanulmánya. Ez az összefoglalás különösen fontos annak tükrében, hogy – a Hadtörténelmi Levéltár informatív segédletének megléte ellenére – a Honvédség második világháború alatti egészségügyi szolgálatáról még nem született átfogó munka, melyet nehezít a forráshiány is. Meg kell jegyezni viszont, hogy az MTA II. világháború albizottság 2020. decemberi konferenciájának előadásait összegző kötetében Mezei egy részletesebb áttekintését adja a témának. (Mezei, 2021) A kötet esetleges újabb kiadása esetén érdemes felhasználni az itt leírtakat is.

Összességében egy értékes kötettel gazdagodhattunk a második világháború időszakára vonatkozólag. Különösen jó döntés volt a kötet közlői részéről, hogy a különböző, akár egymásra reflektáló ego-dokumentumokat egy kötetben közölték. Remélhetjük, hogy a bemutatott mű a szerkesztőt, valamint más történészeket is további hasonló kötetek megjelentetésére sarkall a jövőben.

A doni fotós. Reményi József főhadnagy életútja, háborús naplója és fényképei. Szerk. Mezei Bálint. 2. bőv. kiad. Magánkiadás, Győr, 2016.

Fóris Ákos

Idézett irodalom:

Bak, 1987 – Bak Mihály: Orvosok – sebesültek. Kórházvonaton a Dontól Dániáig. Magánkiadás, Budapest, 1987.

Bálint, 2011 – Bálint József: A Szovjetunió gazdasági kifosztása dokumentumokban elbeszélve 1941–1944. Szerk. Mezei Bálint. Russica Pannonicana, Budapest, 2011.

Mezei, 2021 – Mezei Bálint: Vöröskeresztes magyar kórházvonattal a keleti frontra 1942-43-ban: Reményi József főhadnagy háborús naplója és fényképei. In: Európa 1944–1945. Szerk. Virányi Péter. MTA II. világháború története albizottság, Budapest, 2021. 117–140.

Somorjai, 2011 – Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart – Harctéri napló Oroszország, 1942–1943. Szerk. Rácz Árpád. Rubicon-Ház, Budapest, 2011.

Viczián, 1989 – Viczián Antal: Meghaltak a Donnál. Sebészként a háborúban. Magánkiadás, Budapest, 1989.

Ezt olvastad?

Történelemnek tekinthető ma már 1989?

1989 – Ma már történelem címmel rendezték meg a Magyar Nemzeti Múzeum és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Történetek a XX.

X