Augiász istállójától a szocialista társadalomépítésig – gondolatok a 24. szolnoki Levéltári Napról

A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára, illetve annak jogelődje 1997 szeptemberében, a Pest–Szolnok vasútvonal átadásának 150. évfordulóján rendezte meg első ízben a Levéltári Napként ismert helytörténeti konferenciát. Az akkor Szolnokon dolgozó levéltáros kollégák ezzel hagyományt teremtettek, ezt követően ugyanis évről évre lehetőséget biztosítottak a Jász-Nagykun-Szolnok vármegye történetével foglalkozó kutatók számára, hogy eredményeiket tudományos-ismeretterjesztő tanácskozás keretei között tárják a nagyközönség elé. Az azóta eltelt 25 évben mindössze kétszer maradt el a szolnoki kulturális életben régóta nagy presztízzsel bíró esemény, melyet idén 24. alkalommal rendeztünk meg. Annak ellenére, hogy magam is a szolnoki levéltár munkatársa vagyok, s ezért elfogulatlanságom megkérdőjelezhető, e néhány sorban mégis megpróbálok objektív beszámolót nyújtani a konferenciáról.

A Levéltári Napra a hagyományoknak megfelelően a szolnoki Vármegyeháza dísztermében került sor 2022. szeptember 13-án. A szép számú közönséget először Csönge Attila levéltárigazgató, majd Borbás Zoltán, a megyei közgyűlés alelnöke és Katona Károly, a megyei kormányhivatal főigazgatója köszöntötte. A Magyar Nemzeti Levéltár részéről Germuska Pál tudományos és projektekért felelős főigazgató-helyettes nyitotta meg az eseményt.

szolnoki Levéltári Nap
Szép számú közönség vett részt a konferencián. Fotó: Mészárosné Csók Zsuzsanna

A köszöntők után került sor a Pro Archivo Emléklap átadására. Ezt a díjat 2015-ben azért hozta létre a levéltár vezetősége, hogy erkölcsi elismerésben részesíthesse azokat a személyeket, akik nem levéltári dolgozók, mégis önzetlenül és jelentős mértékben támogatták az intézmény munkáját. 2022-ben Polyák Kálmán részesült e kitüntetésben, aki a korábbi években többek között a Szolnok Televízió digitalizált VHS felvételeinek és a Tiszamenti Vegyiművek dolgozóiról készült fényképgyűjtemény levéltárba kerülésében nyújtott óriási segítséget.

A díjazott méltatása után kezdetét vette a tudományos-ismeretterjesztő tanácskozás. Az idei Levéltári Napnak nem volt előre meghatározott tematikája, így az előadók egymástól eltérő történeti problémákkal, illetve korszakokkal foglalkoztak. Az elhangzott előadások egyetlen közös nevezője az volt, hogy mindegyik kötődött Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéhez.

Az időbeli keretek meglehetősen tágak voltak, a 18. századtól egészen a Kádár-korszakig hallhattak előadásokat az érdeklődők. A feldolgozott témák is változatosságot mutattak, hiszen volt, aki egy épület 18–19. századi történetét ismertette, más viszont a kollektivizálás egészségügyi következményeit elemezte.

A konferencián egyaránt megjelentek a politika- társadalom- és mentalitástörténeti megközelítések is. Azt gondolom, e sokszínűség korántsem kárára, hanem éppen előnyére vált a rendezvénynek, hiszen izgalmassá, dinamikussá tette azt, különösen a történettudományi kérdésekkel nem professzionálisan foglalkozó hallgatóság számára.

szolnoki Levéltári Nap
A szolnoki Levéltári Nap előadói a konferencia programfüzetében. Készítette: Szabóné Maslowski Madlen

A tanácskozást Horváth Gergő, az MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárának igazgatóhelyettese és levéltárosa nyitotta meg A Jász kerületi törvényszékház története 1848-ig című előadásával. Beszámolójában arra kereste a választ, hogy a kiváltságokkal rendelkező Jászkun Kerület központjában, Jászberényben mely épületek adtak helyet a kerületi jogszolgáltatási szerveknek, majd rendkívüli alapossággal ismertette ezen létesítmények történetét. Történészi szempontból előadásának kiemelkedő eleme volt, hogy nagyon következetesen párhuzamot vont a jogszolgáltatási rendszert szabályozó korabeli törvények előírásai és az épületek története között, ezzel is hangsúlyozva, hogy egy város képének alakulása mennyire összefügg azzal, hogy a mindenkori kormányzat milyen infrastruktúra kiépítését várja el a különböző területeken.

A soron következő előadást Pethő László nyugalmazott egyetemi docens és Bojtos Gábor főlevéltáros közösen tartották. Az előadópáros Csontváry Kosztka Tivadar édesapja, Kosztka László pályafutásának és különösen jászsági kötődéseinek bemutatására vállalkozott. Kosztka László hihetetlenül izgalmas életutat járt be, például 62 évesen szerzett orvosi diplomát. Élete utolsó 10 évét Jászapátiban töltötte, és itt hunyt el 1904 októberében. Személye elsősorban így kapcsolódik a megyéhez. A szerzőpáros interpretációja szerint életét, és tágabb értelemben a család történetét számos legenda övezte, amelyeket sikerült megcáfolni, illetve a téves adatokat pontosítani. Az előadásból nemcsak egy érdekes életpályát ismerhettünk meg, de arról is megbizonyosodhattunk, hogy alapos kutatómunkával olyan eredmények érhetők el, amelyek a lokális közösségek identitásának alakulása és a helyi emlékezet szempontjából is komoly jelentőséggel bírnak.

szolnoki Levéltári Nap
Pethő László és Bojtos Gábor előadása a szolnoki Levéltári Napon. Fotó: Mészárosné Csók Zsuzsanna

Vincze János Farkas a megyeszékhely, Szolnok 18–19. századi mindennapjainak történetét közelítette meg igen rendhagyó nézőpontból. Levéltáros kollégám elsősorban éghajlattörténettel foglalkozik, ám ennek kapcsán azon emberi tevékenységek történetével is, amelyek hatással voltak a klímára és a környezetre. A konferencián megtartott előadásában Szolnok köztisztasági helyzetét elemezte 1876-ig.

Találó megállapítása szerint a város ebben az időszakban leginkább Augiász istállójához hasonlított, a csatornázás, a szemétszállítás, valamint a közterek és középületek takarítása még korántsem volt megoldott.

Az előadó széles forrásbázisra támaszkodva ismertette a hallgatósággal, milyen következményekkel járt az emberek életére az utcákon előforduló nagy mennyiségű szemét, s melyek voltak a köztisztaság javítására irányuló első törekvések a 19. század közepén. A régi Szolnok utcáival ellentétben Vincze János Farkas előadásából frissesség áradt, hiszen bebizonyította, hogy amennyiben a korábbiaktól eltérő szemüvegen keresztül tekintünk a forrásokra, újabb fejezetekkel bővülhet helyi történetírásunk.

A konferencia első részének záró előadását Csönge Attila levéltárigazgató tartotta, aki majdnem két évtizede kutatja a Magyar Kommunista Párt megyei szervezetének 1944–1948 közötti történetét. Ettől a tematikától most sem távolodott el. A politikai küzdelem különös terepe és eszköze: az államrendőrség 1945–1946-ban című előadásában a megyei rendőrség vezető posztjaiért folytatott, pártok közötti versengés részleteibe avatta be a hallgatókat. Kifejtette, hogy a kommunistáknak hogyan sikerült megszerezniük ezeket a pozíciókat, milyen emberek kerültek a rendőrség élére és milyen teljesítményre voltak képesek.

Megállapítható, hogy a második világháború után dolgozó kommunista rendőrfőkapitányok elsősorban a párt érdekeit voltak hivatottak szolgálni, ami mellett a szakmaiság teljesen háttérbe szorult.

Az előadó azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy alapvetően egyik párt sem akart függetlenedni a rendvédelmi szervektől, s a kisgazdák szándéka is az volt, hogy saját embereiket ültessék vezető pozíciókba és élvezzék ennek előnyeit. Csönge Attila tehát korábbi munkáihoz hasonlóan ismét árnyalt képet festett a koalíciós időszak megyei történetéről.

A tanácskozást megszakító rövid kávészünet után „Bekényszerítettek” – Asszonysorsok Tiszaföldváron 1944–1957 címmel hallgathattunk meg egy remek előadást. Az elismerés annál inkább jár, hogy az előadó eredeti végzettségét tekintve nem történész, beszámolója mégis messze megfelelt a szakmai kritériumoknak. A Tiszazugi Földrajzi Múzeum igazgatójaként tevékenykedő Béres Mária egy igazán eredeti témát dolgozott fel három tiszaföldvári asszony viszontagságos sorsának bemutatásával. Nemhogy primer forrásokból dolgozott, de olyan dokumentumokból, amelyek korábban nem képezték közgyűjtemény részét, hiszen azokat a tiszaföldvári múzeum munkatársai találták meg abban az ingatlanban, ahol a bemutatott három asszony élt, s ahonnan az ’50-es években azért lakoltatták ki őket, hogy a házat egy helyi pártfunkcionárius vehesse igénybe. Az előadás számomra többet jelentett, mint egy érdekes történet, vagy mint a kommunista diktatúra elnyomó jellegének újabb bizonyítéka. Azt erősítette meg bennem, hogy a mikrotörténeti és nőtörténeti kutatásokban továbbra is hatalmas lehetőségek rejlenek.

szolnoki Levéltári Nap
A szolnoki Levéltári Nap közönsége

A 20. század diktatúráinál maradva Csikós Gábor egyetemi adjunktus a kollektivizálás egészségügyre gyakorolt hatásairól beszélt, Szolnok megyei példákon keresztül. Újszerű, más tudományterületek módszereit is igénybe vevő megközelítéséből megtudhattuk, hogy a kollektivizálási kampány egyik ígérete volt, hogy a tsz-be belépő emberek ingyenes orvosi ellátásban fognak részesülni, megpróbálva ezzel is ösztönözni a szövetkezetek létrejöttét. Az előadó az ingyenes ellátás egy igen érdekes hatására hívta fel a figyelmet, az emberek ugyanis nagyon hamar hozzászoktak, hogy az orvosi ellátás jár nekik, s igen sok esetben indokolatlanul vették igénybe ezeket a szolgáltatásokat. Csikós szerint érdemes feltennünk a kérdést, hogy a Kádár-korszakban valójában beteg-e az, aki orvoshoz fordul, s egyáltalán hol kezdődnek a betegség határai. Az biztos, hogy a kollektivizálás növelte az egészségügyi intézmények terheltségét, nemcsak az előbb említett okból, de azért is, mert mindenki elkezdett 8 órában dolgozni, így a tartós betegek otthoni ápolására nem volt többé lehetőség, őket különböző intézményekben kellett elhelyezni.

A mezőgazdaság szocialista átalakítása tehát egyszerre volt hatással az emberek mentalitására és az egészségügyi szektor egészére.

A konferenciát Sebők Balázs főiskolai docens előadása zárta, aki korábban Szolnok megye szocialista iparosításáról készített igen értékes monográfiát, az utóbbi időben pedig figyelme a társadalomtörténet irányába fordult. A szocialista társadalomépítés egyes jellegzetességei Szolnok megyében alcímmel rendelkező előadásában a Magyar Dolgozók Pártja (illetve a Magyar Szocialista Munkáspárt) megyei szervezetének irataira támaszkodva mutatta be, milyen alapelvek szerint kívánta a kommunista vezetés átalakítani térségünk – s tágabb értelemben az ország – társadalmát, s azt is elemezte, hogy ez Szolnok megyében konkrétan milyen eredménnyel járt. Olyan izgalmas résztémákba nyújtott betekintést, mint a kispolgárság elleni harc, vagy a cigányság helyzete 1956 után. Szimpatikus objektivitással hangsúlyozta, hogy el kell fogadnunk a tényt, miszerint voltak olyan rétegei a társadalomnak, melyeknek igenis előnyük származott a kommunista rendszerből, más rétegeket viszont tragédiák sora ért. Remélhetőleg megállapításait hamarosan kötet formájában is a nagyközönség elé tárja.

A szervezők a szolnoki Levéltári Napot tudományos-ismeretterjesztő konferenciaként határozták meg. Meg kell állapítanom, hogy az esemény megfelelt a tudományos tanácskozás követelményeinek, még akkor is, ha az előadókhoz intézett nyilvános kérdések feltételére idén sem volt lehetőség. Azt gondolom, az esemény ismeretterjesztő funkcióját is betöltötte, hiszen az előadók közérthetően tolmácsolták kutatási eredményeiket. A helyi közösség számára jelentős esemény a Levéltári Nap, de a történettudomány szempontjából is fontos, hogy a helytörténeti kutatásokat tovább folytassák a szakemberek, hiszen ahogyan Germuska Pál megfogalmazta bevezető gondolataiban, sok helyi történetből áll össze a nemzeti, kollektív emlékezet.

Mucsi László

Ezt olvastad?

Egy korábbi cikkben írtunk arról, hogyan szerveződött meg az ún. „zöld lázadás”, azaz az észak-amerikai farmermozgalmak ellenállása a 19. század