„Tüzes szárnyú édes elmélkedő emberek…” – Az első magyar Dante-fordítás 1521-ből

Dante Alighieri (gyakran csak Dante; Firenze, 1265. május második fele–Ravenna, 1321. szeptember 14.) itáliai költő az olasz és a világirodalom egyik legnagyobb klasszikusának számít, így nem elhanyagolható kérdés, hogy mikor jelent meg az első magyar fordítás műveiből.

Draskóczy Eszter „Tüzes szárnyú édes elmélkedő emberek…” – Az első magyar Dante-fordítás 1521-ből című írása, amelynek teljes, lábjegyzetelt változata eredetileg a Credo Evangélikus Folyóirat 2021. évi 2. számában jelent meg, erre keresi a választ. A cikket az Újkor.hu és a Credo együttműködésének keretében másodközöljük. A folyóirat honlapja ide, Facebook-oldala ide, a lapszám ismertetője pedig ide kattintva érhető el.

Az 1520-as évek az itáliai Dante-recepcióban

Dante művei már kortársai között kézről kézre jártak: tizennyolc éves korától kezdve elterjedtek a később Új élet (Vita nova) címen összeállított lírai költemények, válaszversekre is ihletve kortársait, és a Komédia (Commedia) énekeit is kisebb énekcsoportonként adta ki a szerző, így a közönség mint folytatásos regényt olvashatta a „szent művet”. Csaknem nyolcszáz kézirat őrizte meg a Komédia szövegét, amellyel a korban a Biblia után a második legolvasottabb műnek számított, és a költő fiaitól kezdve számos – csak ebben a két évszázadban több mint húsz – kommentátor vállalkozott a magyarázatára.

A Komédia 14–15. századi páratlan népszerűsége azonban a 16. században megtört, elsősorban Pietro Bembo (1470–1547) humanista, irodalomtudós markáns véleményének és az 1502-es Komédia-kiadás szerkesztői megoldásainak köszönhetően. A művet Bembo szerkesztette és Aldus Manutius jelentette meg először és utoljára Le terze rime di Dante (Dante hármas rímei) címmel. Ez a kiadás csupán magát a szöveget tartalmazta minden bevezető, jegyzet és értelmezés nélkül, magára hagyva az olvasót egy akkor már csaknem kétszáz éves szöveggel, amelynek legtöbb sora már a kortárs közönség számára is magyarázatot kívánt. Még komolyabb csapást mért a Komédia népszerűségére Bembo Prose della volgar lingua (Értekezés a népnyelvről, 1525) című traktátusában, amellyel „az itáliai irodalmi kánon alapját fektette le, a költészetben Francesco Petrarca, a prózában Giovanni Boccaccio írásait ajánlva modellül”, Dante költői stílusát pedig elmarasztalva. Bembo szerint Dante „a magasztos és bőséges tárgyat”, a „műben elhintett sok tudományt és tant” (e tekintetben felülmúlta Petrarca költészetét) „becstelen és nyers szavak használatával” silányította, és a nagyszerűség és „legalacsonyabb rendű és leghitványabb dolgok” egymás mellé állításával a téma és stílus kontrasztjait túlzásba vitte. Bembo szigorú ítélete a Dante-recepció mélypontját eredményezte: a 16. század vége és a 18. század eleje között mindössze három Komédia-kiadás jelent meg, és egyetlen kommentár sem.

Dante szobra Firenzében. Forrás: Pixabay

A 17. századi krízis után a romantika korában éledt újra Dante kultusza és vált a középkori szerző az olaszság, a nemzeti egység szimbólumává. Így Dante halálának első számontartott és ünnepelt századfordulója az ötödik, azaz az 1821-es volt, amelyet a későbbiek, az 1921-es hatszázadik és az idei hétszázadik évforduló pazarul felülmúlni igyekeznek.

Az első magyar Dante-fordítás 1521-ből

Az itáliai befogadástörténet 1520-as évekbeli negatív fordulatával szemben Magyarországon pontosan ekkor születik az első és rögtön szépirodalmi fordítás a Komédiából, amely a Könyvecse az szent apostoloknak méltóságokról című, 1521-ben másolt magyar nyelvű kódexben maradt fenn.

A kódex egy hat részből álló traktátust tartalmaz, amely érv-ellenérv formájában tárgyalja az apostolok elsőségét a szentek hierarchiájában, mert ugyan voltak nagyobb szentek az apostoloknál, akik többet szenvedtek, mint ők, alázatosabbak voltak, mint ők, de az apostolok voltak a legközelebb Krisztushoz, és az iránta érzett szeretetük minden más szent felett állóvá teszi őket. A mű egy skolasztikus dialektikával világos argumentációba rendezett „hatalmas idézetfüzér” világi és egyházi szerzőktől. A kódex minden bizonnyal Domonkos-rendi összeállítója műveltségét „a szerzetesrend valamelyik Studium Generale-jában, esetleg épp olasz földön” szerezte, és forrásai között szerepelnek Platóntól és a Szentírástól kezdve Szent Jeromoson és Ágostonon át Albertus Magnusig és Aquinói Tamásig, Pszeudo-Dionüsziosztól Clairvaux-i Szent Bernáton át a 14– 15. századi domonkos prédikátorokig, így a spanyol Ferreri Vincéig és a velencei San Giorgio in Alga Ágoston-rendi priorjáig, Lorenzo Giustinianig több évszázad, sőt évezred szerzőinek munkái.

A Könyvecsét latinból fordították, erre mutatnak a sűrűn előforduló latinizmusok. A szöveg eredetijét nem sikerült azonosítani, de magyarországi keletkezésre utal többek között a magyar királynévsor, és hogy előszeretettel hivatkozik Magyarországon különösen tisztelt szentekre, így Szent István és László királyra, Imrére, valamint Árpád-házi Szent Margit „anyánkra” is. Mivel a címzetteket gyakran „nénéimnek” szólítja, a szöveg első kiadója, Volf György feltételezte, hogy nő – talán egy Nyulak-szigeti Domonkos-rendi apáca másolta a kódexet.

Ebben a nyelvemlékben találjuk az első magyar nyelvű hexametert, amely a lucanusi Pharsalia magyarítása, és egy Valerius Maximus-részlet első magyar fordítását. Irodalmunkban először a Könyvecse nevezi meg Dantét (nominativusi alakját Dantesnek írva), és itt olvasható az első magyar Dante-fordítás, a Paradicsom XXII. énekének 46– 49. soráé:

„Nagyobbak lőnek azert myndeneknel: mert közelben lőnek vrunkhoz[.] Erről mongya vala Dantes: Ez twzes zarnyu edes elmelkedő emberek: az twzzel gyuytattak vala fel ahonnat az nemes vyragok neuekednek es az zent gywmolczok.”

Az első magyar nyelvű Dante-idézet a Könyvecskéből, 1521. (f. 24v. EK, Cod Hung. 5, Egyetemi Könyvtár, Budapest)

Az olasz eredetihez képest a tercina fordítása három új szót tartalmaz: betoldotta az édes és a nemes szavakat, és a fuochi (tüzek) megfelelőjének szánva az egészen dantei hangulatot idéző tüzes szárnyú kifejezést választotta.

A kódex magyar kutatói közül Kaposi Józseftől kezdve többen úgy vélik, hogy a Dante-fordítás a Komédia egy latin prózaváltozatából származhat. Kovács Sándor Iván amellett érvel, hogy a fordító, aki a kódexlap másik oldalán Lucanust hexameterben fordította, a Komédiát is „metrummal vagy rímmel” kísérletezve fordította volna, ha az eredeti szöveg fekszik előtte. A felvetést azonban, miszerint a magyar fordítás a Komédia egy latin verziójából készült volna, egyelőre semmi nem támasztja alá. A Magyarországon megtalálható (első) latin Komédia-fordítás – amelyet Giovanni Bertoldi da Serravalle (Johannes Bertholdus de Serravalle) fermói püspök készített 1416-ban, és 1417-ben ajándékoztak Zsigmond német-római császárnak és magyar királynak – szó szerint követi az eredeti olaszt. A latin kommentátorok (Giovanni Bertoldi da Serravalle mellett Pietro Alighieri 1359– 1364, Benvenuto da Imola 1375–1380) magyarázatai sem indokolják a magyar fordító betoldásait.

Az első magyar lefordított Dante-tercina a Komédiában a Hetedik Égboltban, a Szaturnuszban hangzik el Szent Benedek szájából, aki a körülöttük lévő üdvözülteket, egykori elmélkedő szerzeteseket mutatja be szavaival. A lelkek fénybe burkolódzva lángoknak látszanak (vö. Par XXI. 84), az őket hevítő, szent gondolatokra és tettekre sarkalló (ezek a magyarításban a „nemes virágok” és a „szent gyümölcsök”!) tűz pedig a Szentlélek lángja, a szeretet tüze, amely a Könyvecse érvelése szerint az apostolok elsőségét biztosítja minden szent között.

 

Szent szemlélődő mind e tűz, körülöttem,
kik földön élve égtek ama Nyárban,
mely dúsan hajt s gyümölcsöz a szivekben.

(Babits Mihály fordítása)

 

E többi tüzek mind elmélkedők:
mindegyiket fűtötte az a hév,
amelyről szent virág s gyümölcs terem.

(Nádasdy Ádám fordítása)

 

Bibliográfia

Barbi, Michele 1890. Dante nel Cinquecento. Annali Reale Scuola Normale Superiore de Pisa. Filosofia e Filologia, 7. évf. 1–407. o.

Bembo, Pietro [1525] 1978. Prose della volgar lingua. In: Mario Pozzi (szerk.): Trattatisti del Cinquecento. Ricciardi, Milánó. 51–284. o.

Civezza, Marcellino de – Domenichelli, Teofilo (szerk.) 1891. Fratris Iohannis de Serravalle… translatio et comentum totius libri. Giachetti, Prato.

Dante Alighieri 1962. Összes művei. Szerk. Kardos Tibor. Ford. Babits Mihály – Csorba Győző – Jékely Zoltán – Károlyi Amy. Magyar Helikon, Budapest.

Dante Alighieri 1999–2001. Commedia. Jegyz. Anna Maria Chiavacci Leonardi. Zanichelli, Bologna.

Dionisotti, Carlo 1970. Bembo, Pietro. In: Enciclopedia Dantesca. 2. köt. Istituto dell’ Enciclopedia Italiana, Róma. 463–464. o.

Ferrante, Gennaro 2012. Il Comentum dantesco di Giovanni Bertoldi da Serravalle nella redazione „imperiale” (1417). Dante & Descartes, Nápoly.

Hajnóczi Kristóf 2019. Dante, a hithős. Világtörténet, 41. évf. 1. sz. 77–92. o.

Horváth János 1931. A magyar irodalmi műveltség kezdetei Szent Istvántól Mohácsig. Magyar Szemle Társaság, Budapest.

Kaposi József 1911. Dante Magyarországon. Révai és Salamon, Budapest.

Kardos Tibor 1955. A magyarországi humanizmus kora. Akadémiai Kiadó, Budapest. Kardos Tibor 2006. Középkori kultúra, középkori költészet. A magyar irodalom keletkezése. 2. kiad. Mundus Kiadó, Budapest.

Kelemen János (szerk.) 2019. Dante Alighieri: Komédia I. Pokol. Kommentár. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest.

Könyvecse az szent apostoloknak méltóságokról, 1521. Bev., jegyz. Pusztai István. Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest, 1985. (Régi magyar kódexek 1.)

Kőszeghy Péter 1994. Balassi mitológiája, avagy az első költő. Irodalomtörténeti Közlemények, 98. évf. 5–6. sz. 695–705. o.

Kovács Sándor Iván 1966. Dante neve százötven év magyar irodalmában. 1521–1664. Acta Historiae Litterarum Hungaricarum, 6. évf. 23–41. o.

Lázs Sándor 2000. Könyvecse az szent apostoloknak méltóságokról. In: Péter László – Bartók István – Vizkelety András (szerk.): Új magyar irodalmi lexikon. 2. köt. Akadémiai Kiadó, Budapest. 1230–1231. o.

Leonelli, Giuseppe 2007. La Divina Letteratura, Dante un successo lungo 700 anni. Repubblica.it, szeptember 3. https://ricerca.repubblica. it/repubblica/archivio/repubblica/2007/09/03/la-divina-letteratura- dante-un-successo-lungo.html. (Megtekintés: 2021. június 21.)

Mátyus Norbert 2015. Dante-filológia, avagy Dante szövegeinek hagyománya és kiadásai. Filológiai Közlöny, 61. évf. 4. sz. 469–493. o.

Mátyus Norbert 2021. Hogyan lesz az Isteni színjátékból Komédia? A textológiailag legjobb forrás nyomában. Irodalomtörténet, megjelenés előtt.

Mezey László 1967. Lorenzo Giustiniani e la letteratura medievale in Ungeria. In: Mátyás Horányi – Tibor Klaniczay (szerk.): Italia ed Ungheria dieci secoli di rapporti letterari. Akadémiai Kiadó, Budapest. 59–66. o.

Padoan, Giorgio 1975. Introduzione a Dante. Sansoni, Firenze.

Rajna, Pio 1921. I centenari danteschi passati e il centenario presente. Nuova Antologia, LVI. évf. 296. sz. 3–23. o.; 297. sz. 297–319. o.

Salutati, Coluccio 1985. De fato et fortuna. Szerk. Concetta Bianca. Olschki, Firenze. (Istituto nazionale di studi sul Rinascimento. Studi e testi 10.)

Szauder József 1963. A magyar–olasz tanulmányok mérlege. In: uő: Olasz irodalom – magyar irodalom. Európa Kiadó, Budapest. 335–346. o.

Tóth Péter 2001. Az apostolok vetélkedése. Egy nyelvemlék-kódexünk forrásaihoz. Irodalomtörténeti Közlemények, 105. évf. 5–6. sz. 657–669. o.

 

Borítókép: Dante szobra Firenzében. Forrás: Pixabay

Ezt olvastad?

Az 1956-os forradalom leverése után berendezkedő Kádár-rezsim új kihívások elé állította a keresztény magyar társadalmat. Az „aki nincs ellenünk, az
Támogasson minket!