Találatok a következőhöz: neb
Kik voltak a munkásőrség vezetői?
A Nemzeti Emlékezet Bizottsága honlapjáról több rendkívül érdekes adatbázis érhető el. Ezek egyike az 1957 és 1989 között fennállt munkásőrség adatait tárja a nagyközönség elé, bemutatva a szervezet vezetőit. A
„Észak Oroszlánja” – II. Gusztáv Adolf szerepe a harmincéves háborúban
Az 1618-tól 1648-ig tartó harmincéves háború a kora újkori Európa legnagyobb nemzetközi fegyveres konfliktusa volt. Harctéren körülbelül 450 000 ember veszíthette életét, azonban a pusztítások okozta éhínség, a járványok, a
Európa legveszélyesebb embere, Otto Skorzeny
Rövid írásomban szeretném bemutatni a hírhedt Otto Skorzeny életének ismertebb első felét, ahogy egy egyszerű lengyel-osztrák család sarjaként SS-Sturmbannführeri rangig jutott, valamint a háború utáni, kevésbé ismert szakaszát. Mi módon
Petőfi utolsó nyilvános szereplése Pesten – Népgyűlés a Magyar Nemzeti Múzeum előtt az orosz betörés ellen
A március tizenötödikei nevezetes népgyűlésről, melyen Petőfi naplóbejegyzése szerint a „szakadó eső dacára mintegy tízezer ember” vett részt, sok szó esett az idei ünnep alkalmával is. Pest másnap már ünnepelte
Pannónia fénye – A Seuso-kincs
A Seuso-kincs – Pannonia fénye című kötet nemcsak egy leletegyüttest bemutató kiállításkatalógus, hanem egy rövid bevezetés a késő császárkori római elit életmódjába és kultúrájába. Magyarország Pannonia révén a római oikumené
Jaross Andor és a zsidókérdés a visszacsatolást követően
Jaross Andor neve főként a magyarországi zsidóság haláltáborokba hurcolásának egyik elsődleges felelőseként vonult be a magyar történelembe. A felvidéki származású politikust ugyanis az 1944. március 19-i német megszállást követően a
„Tudtuk ez az igazság valóság lesz egyszer…” – Avagy az ÁVH és a cionista mozgalmak
1953. július 13-án kezdték meg a Rákosi-korszak utolsó pereinek egyikét, melynek történetét Novák Attila: Ideológia és önazonosság – Az 1953-as budapesti cionista per című könyve ismerteti először. A szerző szakterülete
A korzó a két világháború közötti vidéki városokban
A korzó a „nagyobb városoknak az az útja, ahol a közönség társaságbeli érintkezés alkalmául is szolgáló sétáját végzi” – határozta meg az Új Idők Lexikona 1939-ben. A legtöbb helyen központi
Felekezeti hajtások a nemzet szívén, avagy nemzet és egyház kapcsolata Közép-Európában
Jelen írás célja a szlovák, cseh és lengyel nemzeti mozgalmak és az ezeket valamilyen formában támogató keresztény felekezetek együttműködésének áttekintése a kora újkortól napjainkig. Az egyes esettanulmányok ismertetése előtt érdemes
Historiográfia, önmenedzselés, Újkor.hu – a TheHistoryGeek interjúja Szőts Zoltán Oszkárral
Szőts Zoltán Oszkár neve valószínűleg ismerősen cseng az Újkor.hu olvasóinak, hiszen ő a lap társalapító-főszerkesztője. Az Újkor.hu 2014-es indulása óta több mint kétszáz cikket publikált a felületen, a lap indulásának