Dömötör Tekla, a magyar néphit és népszokások és a munkásfolklór nyomában

Oszd meg másokkal is:

Portré

Dömötör Tekla a magyar néprajz egyik legkiemelkedőbb alakja. Elsősorban a magyar népszokásokkal, néphittel, népköltészettel foglalkozott, de rendszeresen vizsgálta más népek néprajzát, hiedelemvilágát is.

A néprajztudós 1914. január 13-án született Budapesten. Édesanyja Márton Irén tanítónő, édesapja Dömötör Miklós banktisztviselő, újságíró volt, akit korán elvesztett.

dömötör tekla
Sztálinváros, a vasmű dolgozói munkaszünetet tartva némán állnak Sztálin temetésének időpontjában, 1953. március 9-én (Kép forrása: Fortepan / Bojár Sándor)

Magyarországon tette le az érettségi vizsgáját, majd 1931-ben Franciaországba utazott. Ezekben az években fordult a népművészet és a néprajz felé. Bár eredetileg filozófusnak készült, hazatértekor beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem angol-német szakára. Az egyetemen Solymossy Sándor professzor néprajzos előadásait is hallgatta. Diplomaszerzését követően 1937-ben doktorált, valamint ekkor kötött házasságot Dobrovits Aladár egyiptológussal. 1937-től Dömötör Tekla a Sorbonne-on folytatta tanulmányait. A második világháború kitörését követően hazatértek Magyarországra, ahol 1941-ben megszületett első lányuk, Dorottya. A néprajztudós ekkoriban fordításokból, gépelésből élt.

Részt vett az ellenállási mozgalomban is: igazolványokat hamisítottak, tucatnyi embert bújtattak a Kerényi-villában.

1946-1952 között a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár munkatársa volt. Ekkor született meg második lányuk, Katalin. 1953-ban az ELTE Néprajzi Intézetébe került Ortutay Gyula invitálására, ahol a munkásfolklór munkaközösség tagjaként végzett gyűjtéseket. Gyűjtött a Salgótarjáni bányavidék környékén (1951-52), 1953-ban pedig a Tolna megyei Kakasdon, ahol a bukovinai székelyek körében elő szokásról, a csobánolásról gyűjtött. Bekapcsolódott a sztálinvárosi munkásfolklórkutatásba. Az anyag szóbeli közlésen alapuló önéletrajzokból, csasztuskák és rigmusok szövegéből áll. Ezek előadói bádogosok, ácsok, kőművesek és kubikusok voltak.

dömötör tekla
Salgótarjáni Öblösüveggyár, 1950 (Kép forrása: Fortepan / Magyar Rendőr)

Dömötör Tekla egyedól nem szeretett gyűjtőútra indulni, mindig társasággal ment. Volt terepmunkán Diószegi Vilmossal és Manga Jánossal Győr-Sopron megyében, Tárkány-Szücs Ernővel 1955-ben Biharugrán gyűjtött. 1966-ban Egyházaskozáron járt Pócs Évával, ahol dalokat és hiedelmeket rögzítettek. A hatvanas években Eperjessy Ernő állandó társa volt, vele főként a Dél-Dunántúlt járták. Interjúztak Alsó- és Felsőszentmártonban, Drávasztárán, Harkányban, Szalántán is. 1968-ban Moldován Domokossal rögzítették a szentgotthárdi és rábatótfaludi rönkhúzást.

Dömötör Tekla 1958 és 1966 között a Színháztudományi Intézet osztályvezetőjeként dolgozott, színháztudományi kiadványokban rendszeresen publikált. Kardos Tiborral közösen szerkesztették a Régi magyar drámai emlékek sorozat első két kötetét, amely a drámatörténeti munkásságának legfontosabb műve. Irodalomtudományból 1961-ben kandidátusi fokozatot szerzett. 1963-ban férjével elváltak. 1968-ban első női tanszékvezetővé választották, valamint egyetemi docenssé nevezték ki, 1971-ben egyetemi tanár címet is kapott. A Folklore Tanszék vezetéséről 1979-ben lemondott, de 1984-ig folytatta az oktatást.

A színjátszás és a szokások kutatásában fontos szerepet játszott az európai párhuzamok, az összehasonlításra alkalmas elemek és motívumok feltérképezése és a kulturális kölcsönhatások keresése.

A Magyar Néprajzi Társaság, és más (nemzetközi) szakmai egyesületek tagja is volt, mint az ISFNR és a SIEF. Huzamosabb ideig az Ethnographia szerkesztőbizottsági tagjaként működött. Pályája során számos konferencia-előadást tartott. A Magyar Néprajz sorozat Népszokás, néphit, népi vallásosság kötet főszerkesztője volt. Személyes hangvételű önéletrajzot írt Táltosok Pest-Budán és környékén címmel.

1988-ban Pócs Éva, régi tanítványa a Néprajztudományi Intézet Adattára számára összegyűjtötte a Dömötör Tekla otthonában fellelhető iratokat.

A néprajztudós több elismerést, díjat is kapott munkássága során: 1985-ben Györffy István-emlékéremmel, 1986-ban Herder-díjjal, 1987-ben Ortutay Gyula-emlékéremmel tüntették ki. 1980-ban a norvégiai bergeni egyetem díszdoktorrá avatta.

Élete során 11 szakkönyve, számos publikációja, recenziója jelent meg, 8 lexikonnak volt szerkesztője. Főbb művei: A passiójáték, Naptári ünnepek – népi színjátszás, Magyar népszokások, A népszokások költészete, A magyar néphitkutatás története és főbb kérdései, A mesemondó szikla, Irodalom és folklór, Magyar színháztörténet, A pünkösdi király, Germán, kelta regék és mondák.

1987. november 16-án Budapesten hunyt el.

Rostás Fruzsina

Források:
Pócs Éva: Dömötör Tekla, a magyar népszokások kutatója (2016)
Svégel Fanni: Tükör által
– Dömötör Tekla élete (2022)
Voigt Vilmos: Dömötör Tekla (2010)
https://nti.abtk.hu/hu/19-hireink/567-magyar-folklorisztika-europai-perspektivaban-domotor-tekla-1914-1987-hagyateka-a-neprajztudomanyi-intezet-adattaraban

Ezt olvastad?

Giuseppe Maria Cocchiara olasz etnológus és folklorista munkássága mai napig meghatározó a néprajztudomány számára. Munkássága több tekintetben volt úttörő, de
Támogasson minket