Kápolnai Pauer István – A 19. század egyik legkiválóbb hadtudósa

Kápolnai Pauer István 1833. augusztus 19-én született Pesten, ahol 1842-től gimnáziumi tanulmányait is folytatta. Gyermekkorát meghatározta a reformkor. Részt vett az 1848/49-es harcokban, átélte az önkény időszakát, később Garibaldi oldalán az itáliai hadműveletekben, majd pedig a kiegyezést követően az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregében tiszti, később főtiszti rendfokozattal rendelkezett. A császári és királyi haderő kötelékében tisztképzői tevékenységet is folytatott a Ludovika Akadémián. Szolgált a vezérkarnál (melynek kötelékében megjárja Algériát), volt dandárparancsnok, végül pedig ezredesként vonult nyugállományba. Polihisztor volt, művelt, jártas az irodalomban, kitűnően beszélt németül, franciául, olaszul és angolul, valamint írt és olvasott spanyolul, törökül, oroszul és románul. 1881-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának választották, 1883-ban az ő indítványának nyomán alakult meg a Hadtudományi Bizottság, melynek első előadója (titkára) volt. 1896. február 18-án hunyt el Budapesten.

A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia három tanára: Kápolnai Pauer István, Forinyák Gyula és Mádi Kovács György. Forrás: Wikipedia (eredeti megjelenés: Vasárnapi Újság, 1872/17)

Kápolnai Pauer István katonai pályán – A szabadságharctól Olaszországon át a Monarchia hadseregéig

Alig múlt 14 éves, amikor kitört az 1848/49-es forradalom és később szabadságharc, melyet végigharcolt. Ennek során összesen tizenhét csatában vett részt. A tüzérségi fegyvernemben köztüzérként kezdte pályafutását, ám 1849-ben vitézsége nyomán már tizedesi rendfokozatra tett szert. A harcok alatt kétszer is megsebesült.

Buda ostroma (1849, Than Mór festménye). Forrás: Wikiwand

Az 1849. augusztus 13-i világosi fegyverletételt követően Klagenfurtban szolgált kényszerből sorkatonaként az osztrák hadseregben, majd fiatal kora és a sebesülései okozta egészségügyi problémák, valamint kimerültség miatt ideiglenesen szabadságra bocsátották. Ezt követően folytatta tanulmányait, 1850 és 1854 között mérnökhallgatóként a József-ipariskola tanulója volt. 1854. február 14-én ismételten behívták a Habsburg császári haderő XXXVII. sorgyalogezredébe, ahol először közkatonaként, majd altisztként szolgált. 1859-ben megszerezte a hadnagyi rendfokozatot, és Itáliában részt vett a Habsburg Birodalom hadműveleteiben. Harcolt Turbigonál, Magentánál és Solferinónál is. Itáliában kapcsolatba került Garibaldi haderejével, majd lemondva a Császári és Királyi Hadseregben viselt tisztségeiről, 1860-tól tisztként Garibaldi önkéntesei közé állt – egyben a magyar ügyet is szolgálva ezzel –, ahol komoly sikereket ért el. Ezt követően rövid idő alatt az olasz szabadságharcos haderő dzsidás, vagyis könnyűlovas testőrségének tagja lett hadnagyi, majd később főhadnagyi rendfokozatban. 1860. szeptember 7-én, miután Garibaldi bevonult Nápolyba, századossá léptették elő. 1860. október 2-án, mikor a királyi csapatok megtámadták Garibaldi Volturno folyó mögötti állását, ahol akkor 25 ezer önkéntese állomásozott, az olasz szabadságharcos csapatok nehéz helyzetbe kerültek a támadás következtében. Az olaszok oldalán a csatában több magyar katona is szolgált. Ezek közé tartozott Darbay őrnagy vezetése alatt álló 185 magyar huszár, valamint további 160 gyalogos, akik sikeresen harcoltak a királyi csapatok ellen. A harcokban Kápolnai Pauer István is részt vett, aki 1860. október 8-án maga vezette az I. olasz zuáv zászlóaljat, mely elővédként először kelt át a Volturnón, majd alakított ki sikeresen hídfőállást, és Garibaldi főseregével 1860. november 2-án sikerrel vették be Capua várát.

Harcok a Volturnonál. Forrás: Pinterest

Garibaldi seregének feloszlatását követően a még Olaszország területén maradt magyar tiszteknek is tartott hadtudományi előadásokat. 1861-ben az aqui tiszti tanoda, majd 1862-ben a cumeoi tiszti akadémia tanáraként tevékenykedett. 1862-ben a magyar légióhoz helyezték át, ahol vadászszázadosként szolgált egészen 1866-ig. Az 1866-os porosz–osztrák–olasz háborút követően a magyar légiót feloszlatták, ezután Kápolnai lemondott olaszországi tiszti rendfokozatáról és beosztásáról, majd 1867-ben hazatért az emigrációból. A kiegyezést követően a gróf Bethlen Olivér által szerkesztett Honvéd katonai szaklap főmunkatársaként és segédszerkesztőjeként tevékenykedett. 1868 és 1870 között magyarországi főtitkárként dolgozott angol vasútépítő vállalkozóknak. Idehaza századosként 1867-ben kezdte meg pályáját a Magyar Királyi Honvédség kötelékében. 1871-ben kezdte meg 14 évig tartó oktatói pályafutását a tisztképző iskolában, a Ludovika Akadémián, ahol a honvédség felsőbb tiszti és tisztképző tanfolyamán lett tanár. Az általa oktatott területek közé tartozott a harcászat, tereptan, hadászat és a hadtörténelem.

A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia épülete. A felvétel 1880–1890 között készült. Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.170

Oktatói és hadtudományi kutatói tevékenysége mellett 1873 és 1875 között kiváló teljesítménnyel és dicséretek, elismerések közepette végezte el az európai hírű bécsi császári és királyi hadiiskolát, ahol tulajdonképpeni katonai végzettségét megszerezte. Minősítése szerint kiváló tudományos ismeretekkel rendelkezett a hadseregszervezési, harcászati, hadászati, hadtörténeti, katonaföldrajzi, tereptani és terepfelvételi területeken. 1877-ben őrnagyi rendfokozatot kapott és József főherceg másodtisztjévé nevezték ki. 1882-ben alezredessé, majd 1886-ban ezredessé léptették elő. Ezredesként a XXIII. nagyszebeni honvédezredet vezette, majd 1887-ben dandárparancsnokként a LXXXII. pécsi dandár élére került. „Rokkantnak és mindennemű népfölkelési szolgálatra is alkalmatlannak” való minősítését követően 1888 augusztusában, ezredesként került nyugállományba. Bár életének hátralévő részét egészségügyi és anyagi gondok súlyosbították, az írással egészen haláláig nem hagyott fel.

Kápolnai Pauer István a magyar hadtudomány szolgálatában

Kápolnai Pauer István hadtudományi kutatói munkássága a kiegyezést követően bontakozott ki, és erre vonatkozóan jelenünkből bátran deklarálhatjuk, hogy a 19. század utolsó harmadának legkiemelkedőbb magyar hadtudósa volt. Munkásságát alapvetően befolyásolták az 1848/49-es szabadságharc tapasztalatai. Tudományos tevékenysége az emigrációban kezdődött, majd a dualizmus időszaka alatt teljesedett ki. A magyar hadtudomány fejlesztésének kulcsát a magyar nyelvű katonai folyóiratokban látta. Fontosnak találta hangsúlyozni, hogy az önálló nemzeti hadügy és hadsereg felállítása elengedhetetlen. Emellett azt vallotta, hogy a hazai hadtudomány csak akkor fejlődhet, ha művelői magyar nyelven, katonai szaknyelvet alkalmazva is publikálnak, ezáltal a hadügy kérdéseit a társadalom minél szélesebb rétegei is megismerhetik.

Az oktatás tekintetében kiemelkedő fontosságúnak találta a filozófia (mint a tudományos képzés alapja), a nemzetgazdaságtan, a pedagógia, a jogismeret és a hadtudomány legkülönbözőbb területeinek az oktatását is. Ezek mellett publikációiban a hadtörténeti oktatás fontosságára is felhívta a figyelmet, Clausewitzet idézve:

„Az objektív tudás csakis a hadtörténelem adatainak az elmélet segítségével való tanulmányozása által válik szubjektív képességgé.”

Mintegy húszéves munkássága során több mint 300 hadtudományi és hadtörténelmi cikk kötődik a nevéhez, melyek egy része politikai napilapokban is megjelent. 1867 és 1868 között a Honvéd című szaklap segédszerkesztője, 1869 és 1872 között pedig a Katonai Közlöny szerkesztője volt. A hadügyi kérdések tekintetében elismert közírónak számított. Egyik első publikációját még Torinóban írta 1862-ben, melyben az Árpád–ház továbbélését vizsgálta.

Főbb művei közé tartozik a négy kötetből álló Honvéd Kézikönyv (I. kötet: Szolgálati Szabályzat, II. kötet: Harcászat, III. kötet: Tábori Utasítás, IV. kötet: Fegyvertan), mely az Oktató levelek alcímet viselte, s a legújabb európai hadtudományi művek összességét, a katonai szabályzatok alapjait és a saját hadi tapasztalatait tartalmazta. A Magyarok hadjáratai című 1868-as írásában hadtörténeti vizsgálatait foglalta össze. A kartácslövegek harcászati alkalmazásáról írt 1873-as könyvével pedig kivívta még a német nyelvű szakirodalom elismerését is. Emellett az 1869-ben megjelent Észrevételek a hadiköltségvetéshez; az 1876-os A katona élelmezése a háborúban; az 1877-es A háborúban követendő nemzetközi jog és szokások alapelveiről című írásokat sem szabad említés nélkül hagynunk. Kápolnai mindezek mellett először foglalkozott tudományos értékű szinten Az 1526. évi mohácsi hadjárat című hadtörténeti munkájában a mohácsi csatavesztéssel, illetve annak körülményeivel, következményeivel 1889-ben.

Mint hadtudós, szakíró, tanár, akadémikus tiszt, a Történelmi Társulat, a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet, valamint a Népoktatási Központi Kör tagja, Kápolnai jelentős magánkönyvtárral rendelkezett. György Aladár felhívására példaként próbált szolgálni tiszttársai számára azzal, hogy részletes adatközlést nyújtott saját könyvgyűjteményéről. Budapesti gyűjteményének alapjait a kiegyezést követően, hazájába visszatérve vetette meg, bár minden bizonnyal hozott magával külföldről is műveket. 1884-re könyvtárában mintegy 2459 kötetben 1366 művet és 527 térképet számolhatott. Rendelkezett 127 nyelvészeti, 73 bölcseleti, 896 történelmi, 50 államtudományi, 815 természettudományi és katonai kötettel, 54 kötetben 9 enciklopédiával, 12 hírlappal, 14 szépirodalmi alkotással és 411 vegyes tartalmú kötettel. A művek nyelvi hovatartozás szerint pedig a következőképpen oszlottak meg: 518 magyar, 229 német, 482 francia, 85 angol, 14 latin és 38 egyéb nyelvű írás.

Hibátlan prognózisok: a hadászat tökéletes ismerete

Ha Kápolnai hadtudományi munkássága tekintetében ki kellene emelni egy művét, akkor az az 1867-ben Pesten megjelent Magyarország hadászati védelme Észak vagy Kelet felől című könyve lenne. Ebben a hadászat alapkérdéseit foglalta össze, és az ország hadászati védelmének lehetőségeit elemezte. Írásában összességében vizsgálta a terep, a népesség, a közlekedés, illetve a nemzetgazdaság viszonyát. Mérlegelte ezek fontosságát, s tekintetbe vett majdnem minden szóba jöhető körülményt és meghatározott minden egyes befolyást. Foglalkozott a lehetséges támadások legkülönbözőbb eshetőségeivel, majd ezekhez minden esetben rendelt védekezési megállapításokat.

A mű három fő részre oszlik: az egyedül északról, az egyedül keletről, és az egyidejűleg északról és keletről jövő támadásoknak és ezek visszaverésének legcélszerűbb védekező hadműveleteinek leírására. Mindegyik kategóriában ismerteti a támadási és védekezési lehetőségeket, valamint azok kombinációját. Foglalkozik egyaránt a vezetőség kérdésével, a hadsereg létszámával, az időjárás okozta helyzetek sajátosságaival. Művében a hadászati működések tervezetében kellően méltányolta a harcászati elemet is, a hadászati vonalak és pontok bemutatásánál mindig figyelembe vette az azokon működő hadseregek számarányát, és ezek figyelembevételével határozta meg minden egyes pont hadászati hatáskörét.

Kápolnai munkájában a fentiek mellett kitért egészen Oroszország nyugati területeinek, a Kaukázusnak és a Fekete-tengernek a geopolitikai és stratégiai jelentőségeire, valamint hadászati viszonyaira is. Elmondható, hogy a cári Oroszország védelmi rendszereinek korszerűsítésé valamint vasúthálózatának fejlesztése Kápolnai ezen írásában már jóval a reformok bevezetése előtt megjelenik. A fejlesztések a későbbiekben pontosan úgy mentek végbe, ahogy azt művében 1867-ben jóval megjósolta.

Néhány példa, melyet Kápolnai már kiinduló pontnak tekintett, viszont alábbi hadászati tényezők létesítésének ekkor még a tervezése sem került szóba:

  • Breszt-Litovszk kettős hídfővé történő átalakítása;
  • kettős hídfő kialakítása Pulswynál;
  • Kijevnek az orosz tartalékhadsereg gyülekezési és támaszpontjául szolgáló erődített táborrá való átalakítása;
  • a Zawichostnál épített, a Visztulán való átkelést előkészítő védelmi művek létrehozása;
  • a Lengyelországot a Fekete-tengerrel összekötő vasútvonal megépítése;
  • a Kijevet az ország nyugati felével összekötő vasútvonal kiépítése.

További tény emellett, hogy nemcsak az oroszok védelmi fejlesztéseit, de a cári első világháborús és később a szovjetek második világháborús Hazánk elleni hadászati támadó hadműveleteit is pontosan megjósolta már 1867-ben!

Hollán Ernő szerint a Pesti Kapla hasábjaiban az olvasók és kortárs hadtudósok szintén megtapasztalhatták Kápolnai kiemelkedő hadászati képességei, ugyanis az 1870–71-es porosz–francia háború adott hadászati eredményeit hadtudósunk napokkal korábban helyesen megjósolta.

A Magyar Tudományos Akadémián

Teherhajó kikötő és raktárai a Széchenyi (Rudolf) rakparton, a Széchenyi Lánchídról nézve. Szemben a Magyar Tudományos Akadémia. A felvétel 1880-1890 között készült Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.028

Kápolnai közvetlen módon járult hozzá a magyar hadtudomány változásához és fejlődéséhez az emigrációból történő hazaérkezését követően. Kiemelkedő tudományos teljesítményének elismeréseként ajánlotta Hollán Ernő a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának, ezt követően pedig 47 éves korában, 1881. május 19-én meg is választották.

1881. június 20-án elhangzott székfoglaló értekezésében a tudomány osztályozásával foglalkozott, megkísérelte a hadtudomány elhelyezését a tudományok rendszerében. Beszédében így fogalmazott:

„A hadtudomány az állam rendelkezésére álló haderők célszerű szervezésével és harcra való alkalmazásával foglalkozik, míg a hadeszközök készítése és hasznavehető állapotban tartása segédtudományainak tárgyait képezik.”

Ezáltal elutasította azt a nézetet, miszerint a hadtudománnyal bármilyen összefüggésben álló tárgyak a hadtudományhoz tartoznak, viszont azt nem utasította el, hogy a hadtudomány több tudományszakkal is kapcsolatban áll. Tétele szerint pedig a hadtudomány tényeit a hadi események képezik, s ezáltal a hadtudósnak egyrészt kutatnia kell azt, hogy mely tényezők működtek közre egy adott hadi esemény létrehozásában, másrészt, hogy az egyes tényezők milyen befolyást gyakoroltak a hadi esemény fejlődésére, harmadrészt pedig, hogy ezek alapján egy tényleges esetben az ilyen tényezőkkel vagy az ilyen tényezők ellen az állam érdekeit hogyan lehet megvédelmezni.

Megfogalmazása szerint továbbá a természettudományi és matematikai tudományrendszertani besorolása helyett annak helyét a fentiekből adódóan tehát a történelmi–társadalmi tudományágak között kell kijelölni. Alapjául a történettudományt határozta meg, tartalmi és módszertani kapcsolódásként pedig a pedagógiát és a filozófiát említette, a természettudományt és a matematikát pedig segédtudományaiként fogalmazta meg.

Az MTA 1882. május 22-i huszonegyedik ülésén, mely mérföldkövet jelentett a magyar hadtudomány történetében, ennek megfelelően indítványozta a Hadtudományi Bizottság felállítását. Felvetette, hogy a terület kerüljön át a II. Bölcseleti, Társadalmi és Történeti Tudományok Osztályába, ám az végül a III. Osztályban maradt. 1883. május 13-án a III. Mathematikai és Természettudományi Osztály bizottságaként alakult meg a Hadtudományi Bizottság, melynek első előadójává (titkárává) is választották. Az elnöki tisztséget Hollán Ernő altábornagy töltötte be, a tagság pedig további tíz neves civil tudós akadémikust számlált. Az ügyrend megalkotását követően lefektették a Bizottság alapfeladatát, mely egyrészt a hadtudományok fejlődési folyamatának figyelemmel kísérése és ismertetése volt; másrészt a magyar hadtörténelmi események tanulmányozása és szakszerű ismertetése; harmadrészt a hadművészetnek a magyar nemzetnél való fejlődésére vonatkozó adatok gyűjtése, feldolgozása és kiadása. Kápolnai titkári feladatait egészen 1886 áprilisáig lelkiismeretesen végezte, majd ezt követően ezredesi előléptetéssel járó parancsnoki beosztásba került, ezért a titkári pozíciójáról lemondott.

A Magyar Tudományos Akadémia kiadta több elhunyt akadémiai tag felett tartott emlékbeszédét, melyek közé tartozott a Korponay János és Asbóth Lajos felett elhangzott beszéde is.

Emlékezete jelenünkben

Napjainkban Kápolnai Pauer István nevét a Magyar Hadtudományi Társaság Ifjúsági Klubja őrzi. A Klub legfőbb célja a hadtudományok iránt érdeklődő fiatalok szakmai fejlődésének biztosítása, a tehetséggondozás, illetve a Hadtudományi Társaságban folyó tudományos közegbe történő integrálás. Az Ifjúsági Klub tagjai azok a 35 évnél fiatalabb, a hadtudomány valamelyik tudományterülete iránt érdeklődő, tehetséges fiatalok, akik a Társaság szellemi utánpótlását is jelentik egyben. Mindezek eszközeként a Társaság elsősorban olyan tudományos és közösségi rendezvények szervezésében vállal szerepet, melyek népszerűsíti a hadtudományt, ezen belül pedig a Magyar Hadtudományi Társaság által vallott célokat is.

Az Ifjúsági Klub kiemelt célként tekint a magyar hadtudósok emlékének őrzésére, a hagyományok ápolására. Ennek okán választották Kápolnai Pauer Istvánt a Klub névadójának.

Irodalomjegyzék:

Bokor József, Gerő Lajos (1895): A Pallas nagy Lexikona (X. kötet)

Ács Tibor (2011): Az MTA Hadtudományi Bizottság megalakítása és újjáalakítása. Hadtudomány, 2011/3. sz.

Ács Tibor (2011): Egy állandó bizottság születése, 1881-1883. Magyar Tudomány, 2011.

Ács Tibor (2000): Hadászati gondolkodásunk gyökereiről. Hadtudomány, 2000/2. sz.

Ács Tibor (2004): Jubilál az MTA Hadtudományi Bizottsága. Hadtudomány, 2004/3-4. sz.

Ács Tibor (1998): Megemlékezés Kápolnai Pauer István akadémikusról. Hadtudomány, 1998/3. sz.

Forgács Balázs: Hadelmélet – A magyar katonai gondolkodás története és a hadikultúrák. Dialóg Campus Kiadó, 2017

György Aladár (1886): Magyarország köz- és magánkönyvtárai 1885-ben. Athenaeum Kiadó, Budapest

M. Szabó Miklós: A Hadtudományi Bizottság múltja – a hadtudomány jelene; In: Magyar Tudomány 2007/12. sz.

Kenyeres Ágnes (1967): Magyar Életrajzi Lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest

Magyar királyi honvédségi tiszti magánkönyvtárak a XIX–XX. század fordulóján. Szerző: Könyvtári Figyelő Szerkesztősége – 2018.

Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái.

 

A cikk az Újkor.hu és a Magyar Hadtudományi Társaság Dél-Dunántúli Tagozata közötti együttműködés keretében született.

Dub Máté

Ezt olvastad?

A krími háború az 1815 és az 1914 közötti viszonylag békésnek nevezhető évszázad egyik legfontosabb olyan háborúja volt, amelyben európaiak