Mintatételek a szóbeli történelemérettségihez
A szóbeli történelemérettségi minden évben több tízezer diáknak jelent kihívást, ugyanakkor sokaknak a javítás reményét is. Éppen ezért fontos, hogy mind a felkészülésben, mind a felkészítésben legyen mód próbafeleletekre, gyakorlásra. Az Újkor.hu hagyományait folytatva ezúttal ehhez kínálunk alakítható segédletet.
A Mintatételek a szóbeli történelemérettségihez közreadásával tovább bővítjük a tanárok lehetőségeit, hiszen elsősorban az Oktatási Hivatal oldalán nyilvános 3-3 közép- és emelt szintű mintatétel mellé kínálunk újabbakat.
Hangsúlyoznunk kell, hogy az összeállítás egyelőre nem teljes, terveink szerint a későbbiekben emelt szintű tételekkel és pontozási útmutatókkal egészül ki. Bár az idei, különleges vizsgaszezonban keveseket érint a szóbeli, de így is elérkezettnek láttuk az időt, hogy útjára indítsuk a gyűjteményt.
Mint korábbi segédleteink – az Érettségi feladatok és megoldások gyűjteménye (2005–2016), az Érettségi feladatok és megoldások történelemből angol nyelven, a Gyakorlatok a történelematlasz használatához és a Szöveges források a történelem tanításához, valamint a Feladatlapok az Újkor.hu cikkeihez, illetve A történelemtanítás digitális bibliográfiája –, úgy a jelenlegi is önkéntes munkából, közösségi összefogásból valósult meg. Ezúton is köszönöm kollégáimnak, hogy elküldték anyagaikat!
Bízunk benne, hogy szándékunknak megfelelően a diákok és a tanárok számára is hasznos anyagot nyújtunk most át.
A mintatételek gyűjteménye letölthető innen.
A középszintű szóbeli érettségi tematikához készült sablon letölthető innen.
A középszintű szóbeli érettségi pontozásához készült sablon letölthető innen.
szerkesztő
Ezt olvastad?
További cikkek
Az oktatás szerepe az iszlámban – A Hauza Al-Ilmíjja vallási szeminárium
A Hauza Al-Ilmíjja a vallásos szemináriumok hálózata az iszlám síita ágában. Cikkemben legfőképp a hálózat legidősebb – az iraki Nedzsef városában található – iskolájára fókuszálok, mert ezen iskola főbb jellemzői […]
Középiskolai országos történelmi verseny Szegeden
2024. április 12-13-án zajlott le a Báthory István Középiskola Tanulmányi Verseny döntője Szegeden. A kétfordulós országos történelmi verseny felvezetéseként sor került egy tanároknak és diákoknak szóló szakmai fórumra is. A […]
„Szelíden és szabadon” – hippik a mi szemünkkel – Projekt az általános iskola 8. osztályában
Mint előző projektjeinkben legtöbbször (a projektmódszerről általában, ill. a mi olvasatunkban, valamint a megvalósítás menetéről korábbi cikkeinkben már írtunk, témaválasztásunk (hippik a mi szemünkkel) most is az aktuális tananyaghoz illeszkedett: […]
Előző cikk
A trauma alulnézetből – Ablonczy Balázs Ismeretlen Trianon című könyvéről
2020. június 4. – szomorú, de mégis reményt adó csütörtök volt: az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés századik évfordulója. A centenáriumi alkalom nagy feladatot, és egyben felelősséget is rótt a […]