Sporttörténelemről interdiszciplinárisan – Egy Los Angeles-i konferenciáról

A Los Angeles agglomerációjában, a kaliforniai Fullertonban található Kaliforniai Állami Egyetem (California State University, Fullerton; röviden Cal State Fullerton vagy CSUF) az egyik legnevesebb amerikai felsőoktatási intézmény az Egyesült Államok nyugati partján. Az egyetemen 2014-ben alapították meg a Szociokulturális Sport és Olimpiai Kutatóközpontot (Center for Sociocultural Sport & Olympic Research), amely 2023-ban immár ötödik alkalommal rendezte meg nemzetközi sporttörténeti konferenciáját. A rendezvénynek különös apropót adott a közeledő második Los Angeles-i nyári olimpia. A 2023. március 16-án és 17-én, két párhuzamos panelben zajló konferencia több tucat észak-amerikai sporttörténésznek, illetve a sport társadalmi aspektusaival foglalkozó kutatónak biztosított terepet előadásaik megosztására. A sporttörténelem hol a szó szoros értelmében, hol tágabban értelmezve volt kapcsolódási pontja az előadásoknak.

A szervezők részéről Toby Rider, Matthew P. Llewellyn és John Gleaves, a Kutatóközpont igazgatói, továbbá Julie Brice, a Cal State Fullerton Egészségügyi és Humánfejlesztési Karának tanársegédje köszöntötték a résztvevőket. A szervezők kifejezték örömüket, hogy újra személyesen találkozhatnak a jelenlévők, akik Új-Zélandtól kezdve Japánon át Európáig számos országból érkeztek. Elmondták, hogy a történelmi távlatok mellett a közelmúltra is bővítették a felhívásukat, emiatt számos tudományágból jelentkezhettek kutatók.

Julie Brice a politikai tüntetéseken használt tárgyak szimbólumairól szóló előadásában azt mutatta be, hogy a keleti kultúrákban milyen különösen hangsúlyos a tárgyak által kifejezett szimbolika. Vizsgálatát e tárgyak más tárgyakkal, illetve a modern technológiai eszközökkel, valamint az emberekkel való kapcsolata határozta meg. A konferencián főként a női gimnasztikai egyenruháknak, illetve az úszók sapkáinak szimbolikájáról beszélt, de elmondta, hogy kutatását több tárgyra is kiterjesztette vizsgálódásai során. Mivel nem tudott Japánba utazni, online gyűjtötte össze a tárgyak fotóit, továbbá ezen tárgyak angol nyelvű sajtóvisszhangját is vizsgálta. Az egyik szempontja a ruhák kulturális, vallási jelentése volt, s ezen a téren megfigyelte, hogy vallási háttértől függetlenül többen használtak teljes testet takaró ruházatot, ez azonban egy, az elmúlt évtizedek trendjébe illeszkedő folyamat. Az úszósapkákkal kapcsolatban nagy vita tört ki az egységes fekete sapkák használatával kapcsolatban, mivel az évtizedekkel korábban a fekete úszók megkülönböztetésére szolgált.

Andrew D. Linden sporttörténész, a northridge-i Kaliforniai Állami Egyetem tanársegédjee Jesse Owens történeti emlékezetéről tartott előadást, különös figyelmet szentelve a 2016-os évnek; ekkor köszönt le Barack Obama és zajlott az elnökválasztási kampány. Mindezen közéleti viták mellett egy filmben is előkerült Owens, amiben szerepét összekötötték napjaink Black Lives Matter mozgalmával, és a korábbi alkotásokhoz képest szélsőségesebb képben tüntették fel az 1936-os berlini olimpia légkörét. Linden szerint ez elsősorban a házigazdáról, a náci Németországról kialakított negatívabb, gonoszabb képben volt megfigyelhető. Továbbá 2016-ban bekerült az amerikai sportmúzeumba is a méltán elismert futó, illetve többször előkerült az akkori olimpiai párbeszédben is. A konzervatív vélemények alapján viszont Owens is csupán része a globalizált kérdésekről szóló olimpiai vitának. Az előadó szerint a történelmi alakok a jövőben is a mindennapi közéleti beszélgetések résztvevői lesznek. Linden szerint Jesse Owens alakja a fehér amerikai állampolgárok szemében az amerikai álom bemutatása kapcsán, a fekete amerikaiaknak pedig sikereik egyik csillagaként vagy nemzetközi trendek megtestesítőjeként lesz jelen.

Ai Aramaki Musashi a tokiói Japán Egyetemről érkezett a konferenciára, ahol az 1964-es tokiói olimpia egyik kiemelt eseményének társadalmi emlékezetéről adott elő. Az 1964-es világverseny legnagyobb visszhangja ugyanis az olimpiai láng útja volt Japánban, mivel számos vidéki városon át körbeutazta a legnagyobb szigetet. A 2020-as olimpiai pályázatban is kiemelt szerepet kapott az olimpiai láng útja Japán 47 prefektúrájában. Ráadásul 2020-ban bevezették a lánggal a futó mögött haladó, „támogató futókat”, akik a környező iskolák tanulóiból kerültek ki.

A szervezők tudatosan igyekeztek nemcsak feleleveníteni az 1964-es futás emlékét, de még nagyobb tömegek számára közelebb hozni az olimpiai mozgalom lángjának fényét.

Az afrikai sportpolitikáról szóló panel első előadója, Cam Mallett a Pennsylvaniai Állami Egyetemről érkezett és a Kenyai Amatőr Atlétikai Egyesület korai történetét mutatta be prezentációjában. Bár a téma első hallásra marginálisnak tűnhet, az előadásból azonban kiderült, hogy a kenyai futósikerek mögött alapvetően ez a szervezet állt, az afrikai ország pedig számos olimpiai aranyérmét köszönheti az amatőr futók professzionálissá válásának. A téma Los Angeles-ben azért is releváns, mert a hatvanas évekbeli sikereit itt akarta Kenya megismételni az olimpián. Mivel ez nem sikerült, Kenyában egy tudatos sportpolitika kezdődött és megindult a professzionális edzőtáborok kialakítása, rendszeresebb helyi versenyek szervezése mind a férfi, mind a női szakágakban. Ezek az eredmények 1988-ban jelentek meg először Szöulban, ami miatt nemzetközi cégek révén szponzorációkat kaptak a sportolók, ez pedig a ’90-es évekre már megannyi díjat jelentett számukra. Erre az atlétikai szervezet polgári perekkel és a világversenyekkel egyidőben szervezett kötelező helyi versenyekkel reagált a tőlük függetlenedő sportolókkal szemben.

James Ivey San Diegóból érkezett a konferenciára a francia és angol 1980-as dél-afrikai jelentések összehasonlításáról szóló referátumával. A téma relevanciáját az adja, hogy Dél-Afrika függetlenedésében és felemelkedésében a sportbéli nyitás úttörő szerepet játszott, e nyitásban pedig fontos mérföldkövet jelentett egy francia, illetve egy angol misszió körutazása. Francia részről a Francia Rögbi Szövetség vezetője, Albert Ferrasse vezette a 11 fős delegációt. A delegáció a helyi sportszövetségeseken túl számos apartheid-ellenes közéleti aktivistát, többek között Desmond Tutu dél-afrikai anglikán egyházi vezetőt és emberi jogi aktivistát is felkereste.

A francia és az angol delegáció többsége egyaránt egyetértett abban, hogy a Dél-Afrika elleni bojkottot fel kell lazítani, társadalmi változások pedig legkönnyebben a sporton keresztül érhetők el, így a későbbiekben is támogatták Dél-Afrika nemzetközi versenyeken történő részvételét.

A szervezői stáb tagjai közül Matthew P. Llewellyn és Toby Rider az angol konzervatív oldal több szervezetének apartheiddel fennálló kapcsolatáról adott elő a konferencia keretében, különös tekintettel a Conservative Monday Club és annak politikai hatására, kapcsolataira fókuszálva. A háború utáni angol politika megosztott volt a Dél-Afrikával fennálló sportbojkott miatt, mivel a baloldal támogatta a multikulturális Nagy-Britannia gondolatát, de a jobboldal a tradicionális angol értékek elleni támadásnak értékelte a bojkott feloldásáért küzdő szervezeteket. Az angol jobboldal megtalálható volt számos sportszervezetben, mivel a Monday Club tagjai előkelő hátterük miatt számos sportban kimagaslóan képviseltették magukat; az ultrakonzervatív krikett- és rögbijátékosok között akadt első világháború előtti fasiszta aktivista és még ültetvényes is. Még egy Seventy Tour nevű kezdeményezést is megpróbáltak megakadályozni, aminek keretében dél-afrikai sportolók nagy-britanniai körutazással segítették volna javítani a két ország sportdiplomáciai kapcsolatait; „Freedom Rally” néven még ellenrendezvényt is szerveztek. A szervezet mind a mai napig támadja a polgárjogi és egyenjogúságért küzdő mozgalmakat.

Az első nap plenáris előadását Holly Thorpe, az Új-Zélandi Waikato Egyetem professzora tartotta, aki az interdiszciplináris sport és fiziológia kulturális megközelítésű kutatásának etikai és politikai kérdéseit boncolgatta prezentációjában. A kineziológia véleménye szerint eleve interdiszciplináris megközelítést igényel. Napjainkban arról szól a vita a sport és a kineziológia kapcsán, hogy a bölcsészettudomány mennyire játszik fontos szerepet ezeken a területeken. Thorpe személyes tapasztalatai alapján elmondta, hogy véleménye szerint sok döntéshozó vagy pénzügyi szakember nem is tekinti a tudomány részének ezeket a területeket.

Leslie Heywoodot idézve felhozta, hogy a sportolók többsége rendkívül énközpontúan gondolkozik, így a pszichológia nemcsak a teljesítményük javítása miatt fontos, de akár nyilatkozataikat is befolyásolhatja. Szerinte biológiai, pszichológiai és szociológiai szempontok alapján áll össze a sporttudomány alkalmazásának és kutatásának a sikere.

Véleménye szerint a legtöbb dolog, amit feldolgozunk a mindennapokban, mint jelentések vagy újságcikkek hordozzák magukban az interdiszciplináris megközelítést, de nem szoktunk elgondolkozni azon, hogy miként is gondolkozott mindezeknek a termékeknek az írója. A jövő útjának a transzdiszciplinaritást tekinti Thorpe, mivel azzal több tudományágban felhasználható kutatások születhetnek. Erre példaként a transzdiszciplináris feminista kutatást hozta fel, mivel a nőközpontú kutatás módszerei hozzák magukkal a nézőpont szűkítése okán a tudományok közti gondolkodást. Ezen tudósokon belül az „újmaterialisták” még tovább mennek, mert minden döntés és történés hátterében biológiai és fizikai okokat keresnek, a psziché és a környezet megfelelő mértékű figyelembevételével.

Thorpe ezt követően kiemelten Karen Barad megközelítését mutatta be, aki a különböző vizsgálatokban használt műszerek és számítógépek szerepét kétségbe vonta, mert megannyi tudományos kutatás egyszerű hétköznapi dolog, mintsem a drága eszközök miatt került bebizonyításra (lásd például Otto Stern fizikai, atomokkal foglalkozó kutatását, amiben az olcsó szivarjának füstje volt a „hiányzó eszköz”, ami bizonyította az előfelvetéseket). Barad egyik fontos javaslata az, hogy a tudósnak más szakértőket is meg kell hallgatnia és olvasnia kell más tudományok írásait is. Az előadó személyesen készített interjúkat számos új-zélandi sportolóval, és tapasztalatai szerint a sportolók nemzetiségi és szociokulturális háttere az edzéseiket és rekreációs tevékenységüket is befolyásolja (a maori nők körében például a menstruáció során megannyi hétköznapinak tűnő tevékenység „tiltott”).

Kutatásainak relevanciáját úgy összegezte Thorpe, hogy a sportolók közegét nemcsak egészségügyi szempontból kell vizsgálni, hiszen számos öngyilkosság és idő előtti karriermegszakítás is megelőzhető a sportolókat körülvevő légkör és környezet kutatásával.

Előadásának végén rámutatott, hogy a „politika” szót nem politikai párt vagy politikai vezetés értelemben használta, hanem mint mindennapi gondolkodásmódot, ami meghatározza az elménk értelmezési dimenzióit.

A sport és hidegháborús diplomácia panelben kapott helyett Sam Schelfhout előadása, aki az amerikai multinacionális vállalatok szerepét vizsgálta az 1980-as évek sportdiplomáciájában. 1901-től kezdve van példa a sport marketingben történő felhasználására, sőt a Coca Cola már 1928-tól kezdve biztosított üdítőitalt az amerikai sportolóknak. A „people to people” külpolitikai törekvése a Carter-kormányzattól kezdve jelen volt az amerikai külpolitikában, reflektálva a Szovjetunió azonos törekvéseire; célja az volt, hogy globális piacot szerezve gazdasági úton tudja érvényesíteni céljait. 1984-ben Los Angeles-ben például a McDonald’s építtette az uszodát és az AT&T szolgáltatta az informatikai és kommunikációs hátteret, mind marketing célból. A közvetítésen keresztül az amerikai vállalatok láthatóvá váltak a Szovjetunióban. A ’80-as években pedig az összeomló gazdaság miatt a Szovjetunió nyitottá vált a sportolók amerikai elszerződésére is. A Taco Bell példáján keresztül egy esettanulmányt is bemutatott az előadó, számos irat, illetve az akkori PR igazgatóval készített interjú alapján – a Taco Bell ugyanis 1988-ban egy kéthetes keleti parti körutat szervezett és finanszírozott a szovjet baseball csapatnak. A Taco Bell a baseball tekintetében a későbbiekben több millió dolláros megállapodásokig jutott, a Szovjetunió pedig folytatta az amerikaiakkal kötött egyre szorosabb megállapodások aláírását.

Máté Zsolt, a Pécsi Tudományegyetem doktorandusza az 1956-os melbourne-i nyári olimpián nyújtott magyar szereplést mutatta be előadásában a hidegháború történeti perspektívájában. A téma historiográfiája egyaránt felvonultatja magyar és angolszász történészek munkáit, így egy valóban világtörténelmi és egyben sporttörténelmi pillanatot vizsgált az előadó, aki ausztrál források felhasználásával új forrásokat is bevont a kutatásba. Így például a sportolók menedékkérelmeivel vagy a rendezvény titkosszolgálati hátterével kapcsolatban számos más, kurrens történeti megközelítést is alkalmazott. Mint elmondta, a sportolók mai kifejezéssel élve információs buborékban éltek, s a forradalom szó szerinti folytatóinak tekinthetők. A családtagokról hiányosan érkező hírek, a magyarországi eseményekről szóló negatív információk rendkívüli feszültséget okoztak. Így a Helsinkiben 1952-ben elért sikereket nem sikerült megismételni, pedig például a totó díjának megemelésével az egész ország hozzájárult a sikeres felkészüléshez.

A második nap kezdetén a Thompson Rivers Egyetem kanadai előadója, Douglas Booth az olimpiai pályázatok kutatásának historiográfiájáról beszélt, aki a Hayden White-féle történelemfelosztás segítségével vizsgálta az olimpiák történetét. Formalista művek ugyan már születtek az olimpiák történetéről, de organikus szemléletben még nem írtak munkákat róluk, vagyis az olimpiai mozgalom történetét mindezidáig még nem vizsgálták az emberi fejlődés vagy a mindennapok sokféle nézőpontjai felől. A kontextualizálók alapján nemcsak a megrendezett olimpiát célszerű vizsgálni, hanem az alternatívákat, illetve a jelentkező városok pályázatait is. Az elmúlt évtizedekben meghatározóvá vált a kérdés, hogy mennyire fenntartható egy-egy pályázat után az infrastruktúra. Az előadó rávilágított, hogy a kontextuális megközelítés nem képes meghatározni az olimpiai rendezések célját, és megnehezíti az összehasonlítást. Úgy gondolja Booth, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság történeti munkái és megközelítési módszerei rendkívül idejétmúltak, ezért új irányokat javasol a kutatásban.

Aaron Bonsu, a Pennsylvaniai Állami Egyetem doktorandusza a 2016-os riói olimpia kiválasztási folyamatában a politikai kommunikáció témáit vizsgálta. Mint elmonda, egy olimpiai pályázat politikusok, sportvezetők, a média, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, aktivisták és gazdasági érdekek kapcsolataiból és kölcsönös összefüggéseinek eredményeképpen lehet sikeres. A kutatási tapasztalatok alapján azonban a politikusok munkája elsősorban a pályázat kezelése, mivel ők élvezik a hasznát, de nekik kell egyensúlyozni a NOB és a társadalom érdekei között. A londoni olimpiai pályázat kapcsán a város főpolgármestere és a miniszterelnök közösen írt levelet a pályázat elindításakor, de a párizsi világverseny szervezői is ezt kérték vezetőiktől. Megvizsgálva a pályázatok benyújtása során írt leveleket kiderült, hogy mind London, mind Párizs, mind pedig Rio kapcsán a városi vagy tartományi vezetők inkább az olimpiai értékekkel való egyezést és a korábbi szervezői tapasztalatokat hangsúlyozták ki, míg az országos politikusok inkább a fenntarthatóságot és a gazdasági előnyöket hangsúlyozták.

Gary Rhodes, a Kaliforniai Állami Egyetem nemzetközi oktatási igazgatója az olimpiák és más nemzetközi események történeti emlékezetéről beszélt előadásában. Kiemelte, hogy az 1956-os melbourne-i olimpia az első, amelyik pályázatában az olimpia történeti örökségéről írt. 2002-re az olimpiai chartába is bekerült az olimpiai hagyományok és az olimpia örökségének fenntartása mint a NOB kiemelt célja. Napjainkban azonban a ENSZ alapdokumentumaival és határozataival jelentős átfedést mutat a NOB politikája, így ezek egyre inkább a szervezet globális hatását hangsúlyozzák. Oroszország Grúzia ellen, majd 2014-ben Ukrajna ellen is olimpiai játékok folyamán indított katonai intervenciókat, így Közel-Kelet-szakértők szerint az olimpia béketeremtésben játszott szerepét volna szükséges fejleszteni.

Az előadó viszont kihangsúlyozta, hogy az olimpiával kapcsolatos charták és irányelvek sajnos csak a rendezvények idejére irányoznak elő célokat, a versenyek közötti évekkel azonban nem foglalkoznak.

További kihívásnak tekinthető, hogy a NOB stratégiai céljait és elveit mennyire kell ismernie a sportolóknak, edzőknek. Rhodes szerint a fair játékosok, vagy Észak- és Dél-Korea közös játékain keresztül vannak erre pozitív példák, de ezek csak az elvek kisebbségének érvényesülését jelentik. Az előadó a Worldwiseathletes.com weboldalt ajánlotta a hallgatóság figyelmébe, amiben a sportolóknak az olimpiai mozgalom elvei alapján készítenek tananyagokat, cikkeket, adattárakat.

Cerianne Robertson, a Dél-Kaliforniai Egyetem doktorjelöltje a közelgő második Los Angeles-i nyári olimpia Inglewoodra gyakorolt hatásáról tartott előadás. Fontos előzménye a témának, hogy 2014-től kezdve egymás szomszédságában három stadion újult meg vagy épül meg tíz éven belül. Emiatt a lakhatási költségek elviselhetetlenné váltak a helyi lakosság számára, annak ellenére, hogy a kaliforniai átlagbér feletti bevétellel rendelkező közösségről van szó. Az előadó interjúk segítségével vizsgálta a környék lakosságának véleményét éveken át, amiből kiderült, hogy a kezdeti elutasítást a pénzügyi befektetés reménye támogató álláspontra változtatta egészen a SoFi stadion 2019-es megnyitásáig. Sőt, egy lakbérszabályozásra irányuló kezdeményezést is elfogadott a városvezetés a lakosság javaslatai közül. A lakosság azonban az említett sportlétesítmény átadása után, mivel nem tapasztalta a várt gazdasági fejlődést, újból elégedetlenségének kezdett hangot adni.

Adriana Sekulovic, a Kaliforniai Lutheránus Egyetem oktatója az 1984-es szarajevói téli olimpia kulturális emlékezetéről beszélt előadásában. Elmondta, hogy ő maga is szarajevói születésű, a délszláv háború miatt Párizson keresztül hagyta el hazáját, így személyesen is közel áll hozzá a téma. A szarajevói téli olimpia volt az első olyan rendezvény a szocialista országban, amivel a város az 1914-es Habsburg trónörökös elleni merényleten kívül mással is bevonulhatott a történelembe. Az olimpiai létesítményeket már a rendezvény utáni pár évben is alig használták, így a délszláv háborúban a harcok egyik színterévé vált Szarajevó ostromakor. Az olimpiai csarnokot 1993-ban a harcok szinte a földdel tették egyenlővé, de napjainkra befejeződött az újjáépítése.

Sekulovic előadásának egyik új szempontja az olimpia társadalmi emlékezete volt, amit helyi és diaszpórikus szinten is szükséges vizsgálni, a nagyszámú egykori menekült miatt.

Az egyik legemlékezetesebb része az olimpiának a bosnyákok körében a megnyitó előtti hatalmas hóesést követő közösségi hótakarítás volt, melynek kapcsán a Facebook- és YouTube-kommentek vizsgálata alapján kijelenthető, hogy a legtöbbeket érintő téma a néhai nemzeti büszkeség, a háború okozta bánat és Szarajevó szépsége volt. A nemzeti büszkeség és a jugoszláv nosztalgia a többezer vizsgált komment közel felét tette ki, így tehát megállapítható, hogy a szülőföldjén és attól távol élő bosnyák lakosság körében is szép emlékek élnek a ’80-as évekről. Az előadó konklúziója alapján kijelenthető, hogy a délszláv háború és a romos infrastruktúra ellenére aktív közösségi emlékezete van a rendezvénynek.

A konferenciát egy sporttörténelmi témától távolabb eső plenáris előadás, valamint egy kerekasztal-beszélgetés zárta. Összegezve elmondható, hogy egy rendkívül széles spektrumú, a szó klasszikus értelmében interdiszciplináris konferencia került megrendezésre Los Angeles-ben. Úgy gondolom, hogy a történészekre is nagy hatással volt, hogy számos más tudományág képviselőivel együtt beszélhettek az olimpiák és a sport történelméről. Az ilyen jellegű konferenciák számos új nézőpontot, kutatói kérdést és inspirációt nyújtanak a résztvevőknek.

Máté Zsolt

Ezt olvastad?

Sah mat generációkon át – Kádár János és Grósz Károly küzdelme

A világ és a magyar történelem konstans – sokszor figyelemreméltó - fenoménja a hatalomváltások időszaka, legyen szó akár monarchikus, akár

X