Szent pápák a modern korban – Róma püspökei XXIII. Jánostól II. János Pálig

A katolikus egyház a II. Vatikáni Zsinat idején és az azt követő évtizedekben a Szent Péter székét betöltő egyházfők mindegyikének valamilyen fokon elismeri szentségét. XXIII. Jánost II. János Pál pápa 2000-ben avatta boldoggá, Ferenc pápa (2013–) 2014-ben szentté; VI. Pált Ferenc pápa 2014-ben boldoggá, 2018-ban szentté. Ugyanő avatta boldoggá 2022-ben I. János Pál pápát. II. János Pál boldoggá avatására 2011-ben XVI. Benedek pápa (2005–2013), szentté avatására 2014-ben Ferenc pápa által került sor. A 2014-es szentté avatás volt az első az egyház történetében, ahol egyszerre kanonizáltak két egykori egyházfőt XXIII. János és II. János Pál személyében. Az azt végző Ferencen kívül a szertartáson nyugalmazott pápaként részt vett XVI. Benedek is. Az alábbiakban ezen egyházfők pápai szolgálata kerül röviden áttekintésre.

XXIII. János pápa (1958–1963)

Az 1958-ban elhunyt XII. Pius pápa (1939–1958) utódául az összeülő konklávé az idős Angelo Giuseppe Roncalli velencei pátriárkát (1953–1958) választotta meg. Habár XXIII. Jánost átmeneti pápának gondolták, pontifikátusa mégis nagy fordulatot jelentett a 20. századi pápaság történetében; igen hamar a „jó pápa” jelzővel illették. 1870 óta – a Pápai Állam megszűntét követően – ő volt az első egyházfő, aki lelkipásztori látogatáson vett részt a Római Egyházmegyében. 1958-ban a római Gyermek Jézus (Bambino Gesù) és Szentlélek (Santo Spirito) kórházakban látogatta meg a betegeket, valamint a Mennyek Királynője (Regina Coeli) börtönben a rabokat. Az 1962-es kubai rakétaválság idején a pápa fontos közvetítőként lépett fel, így szerepe volt abban, hogy John F. Kennedy amerikai elnök és Nyikita Hruscsov szovjet elsőtitkár visszakozott, így a világ megmenekült egy újabb világégéstől. Leghíresebb, 1963-as enciklikájában (Pacem in Terris) is a béke fontossága mellett tette le voksát.

szent pápák a modern korban
XXIII. János pápa. Forrás: Wikimedia Commons

Máig vita tárgya, hogy az 1960-as évek elejétől Agostino Casaroli pápai diplomata, a Rendkívüli Egyházi Ügyek Szent Kongregációjának helyettes titkára, majd titkára nevével fémjelzett keleti politika (Ostpolitik) milyen mértékben hozott eredményeket. A szándék azonban egyértelmű volt: Szent Péter utóda mindenképpen arra törekedett, hogy enyhítse és lehetőség szerint segítse a kommunista vezetésű diktatúrák által elnyomott országok részegyházainak, a papoknak és a híveknek az életét. A szocialista tömbön belül így sikerült elsőként hazánkkal 1964-ben részleges megállapodást aláírni Budapesten. Az aláírók az Apostoli Szentszék részéről Casaroli, a Magyar Népköztársaság részéről pedig Prantner József, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke volt.

Noha már XII. Pius is fontolgatta egy egyetemes zsinat összehívását, ezt végül nem lépte meg. Vele szemben XXIII. János 1959 januárjában hirtelen elhatározással vezérelve – egy római egyházmegyei zsinat bejelentése mellett – váratlanul közölte a 21. egyetemes zsinat összehívását is. A II. Vatikáni Zsinat a világ felé nyitás (aggiornamento) mellett kötelezte el magát, és modern keretek között kívánta újraértelmezni Jézus Krisztus tanításait, megőrizve annak örök értékeit. A pápa törekvései ellenére a zsinati atyák a keleti szocialista tömb országaiból ezen csak korlátozott számban tudtak részt venni. A beteg pápa 1963-ban bekövetkező halála nem akasztotta meg a Zsinat működését.

VI. Pál pápa (1963–1978)

A „világ plébánosának” utódává a konklávé 1963-ban Giovanni Battista Montini milánói érseket (1954–1963) választotta, aki elkötelezett támogatója volt néhai elődjének, valamint a Zsinat törekvéseinek is. Személyében az utolsó volt, akit a pápai tiarával koronáztak meg. Ezt a tiarát 1964-ben eladta, a befolyó 1 millió dollárt pedig a rászorulókra fordította. Azt követően tehát már ő sem viselte a hármas pápai koronát. A fejék ma a washingtoni Szeplőtelen Fogantatás Bazilikában található, ugyanis Francis Spellman bíboros, New York érseke vásárolta meg.

II. VATIKÁNI ZSINAT. A katolikus egyház nyitása a világ felé

A katolikus egyház 20. századi történetének kétségtelenül legjelentősebb és legnagyobb hatású eseménye a II. Vatikáni Zsinat volt. Szemben más korábbi egyetemes zsinatokkal, ezúttal nem valamilyen tévtanítás vagy egyéb kibontakozott probléma megoldására hívták össze. A Zsinat összehívásának 1959. év eleji bejelentésekor alapvetően még magának XXIII. János pápának sem volt konkrét elképzelése arról, hogy milyen témákat tárgyaljanak meg, illetve milyen rendelkezésekre lenne szükség.

A II. Vatikáni Zsinatot Róma püspöke 1962. október 11-én nyitotta meg, melyen összesen négy ülésszakon keresztül tanácskoztak a világ minden pontjáról érkező zsinati atyák az Örök Városban. Az ügymenetet XXIII. János halála sem befolyásolta, ugyanis utóda, VI. Pál pápa számára ugyanolyan fontos volt az egyház megújítása és jövője. Megközelítőleg 2,5 ezer zsinati atya vett részt az egyes ülésszakokon, ráadásul a történelem során először lehettek jelen nők is megfigyelőként és szakértőként. A keleti keresztény egyházak is képviseltették magukat. Magyarországról a politikai rendszer hatására csupán korlátozott számban utazhattak ki a zsinati atyák, akiknek delegációját alapvetően Hamvas Endre csanádi megyéspüspök, majd kalocsa-bácsi érsek vezette.

A 4. ülésszak 1965. december 8-án fejezte be a munkát, ezt követően máig tartó folyamat vette kezdetét, mely során az egymást követő egyházfők kivétel nélkül a zsinati reformok átvezetését tekintették egyik legfontosabb feladatuknak. A Zsinat felkarolta az ökumenikus párbeszéd szükségességét és a vallásközi kapcsolatok előmozdítását, valamint rendelkezett a vallásszabadság kérdéséről is. A liturgikus reformok legszembetűnőbb része a nemzeti nyelveken történő misézés engedélyezése, vagy éppen a szentmise hívekkel szemben történő bemutatásának elrendelése volt. Tárgyalták az egyháznak a lényegét, valamint szerepét a mai világban. Születtek rendelkezések például a hírközlési eszközökről, illetve a püspökök, papok, szerzetesek és világiak szerepéről is.

VI. Pál pápa 1965 végén zárta le a Zsinat utolsó, 4. ülésszakát. A pápa a Zsinaton igyekezett az egymással szemben álló nézetek között közvetíteni és elsimítani az esetleges ellentéteket. Ez azonban nem minden esetben sikerült. A liturgikus reformot Marcel Lefébvre francia érsek és követői erősen ellenezték, mondván, hogy véleményük szerint az egyház sok hagyománya veszendőbe megy. A francia főpap, aki korábban a missziós Szentlélek Kongregáció általános főnöke is volt, 1970-ben megszervezte a Szent X. Piusz Papi Testvérületet, ennek tagjai a zsinat előtti szellemben és gyakorlat szerint végezték tovább lelkipásztori feladataikat, képezték a papi utánpótlást. Az érseket 1976-ban a pápa végül felfüggesztette minden papi és főpapi tevékenység alól. Ez még nem jelentett volna végzetes ellentétet kettejük között, miután azonban Lefébvre engedély nélkül végzett püspökszenteléseket, az érintettek (felszentelők és felszenteltek) esetében automatikusan beállt a kiközösítés (excommunicatio) állapota.

szent pápák
Az ülésező II. Vatikáni Zsinat. Forrás: Wikimedia Commons

VI. Pál az első „utazó pápaként” is említhető, hiszen elődjeitől eltérően – akik Itália határait a lehető legritkábban hagyták el –, ő távoli földrészek országait is felkereste, és egyes útjainak mindig volt valamilyen szimbolikus tartalma. 1964-ben első pápaként látogatott el a Szentföldre, ahol I. Athenagorasz konstantinápolyi ortodox ökumenikus pátriárkával kölcsönösen visszavonták az 1054-es nagy egyházszakadáskor (szkizma) tett kiközösítéseket. VI. Pál volt továbbá az első katolikus egyházfő, aki 1965-ben az Egyesült Nemzetek Szervezetének New York-i székházában is felszólalt.

Pápasága során a legtöbb vitát az 1968-ban kiadott, később pedig híressé vált, életvédelemmel és születésszabályozással foglalkozó enciklikája (Humanae Vitæ) váltotta ki. Megjegyzendő, hogy a dokumentum megszületésére nagy hatással volt Karol Józef Wojtyła bíboros, krakkói érsek (1963–1978) és munkatársai.

VI. Pál pápa. Forrás: Wikimedia Commons

Fontosnak tartotta a keleti blokk országaival való tárgyalások továbbvitelét is, noha az ottani egyházüldözést elítélte. Élete egyik legnehezebb döntéseként élte meg, amikor 1974-ben az esztergomi érseki széket megüresedettnek nyilvánította, noha személy szerint nagyra tartotta az 1971-ben emigrációba kényszerülő Mindszenty József bíborost.

I. János Pál pápa (1978)

VI. Pál örökébe 1978-ban bekövetkezett halála után Albino Luciani velencei pátriárka (1969–1978) lépett I. János Pál néven. A „mosolygós pápa” elődjéhez hasonlóan elkötelezett volt a II. Vatikáni Zsinat által elindított reformfolyamatok gyakorlatba történő átültetéséért. Megnyilatkozásaiból arra következtethetünk, hogy átfogó reformokat kívánt volna foganatosítani a római Kúriában, azonban tiszavirág életű, 33 napig tartó pontifikátusa ebben megakadályozta. Az első pápa volt, aki teljesen elhagyta az uralkodói többes alkalmazását. Közvetlen személyiségével hamar elnyerte az emberek szimpátiáját.

I. János Pál pápa. Forrás: Wikimedia Commons

II. János Pál pápa (1978–2005)

Az 1978-as második konklávé történelmi jelentőséggel bírt, ugyanis VI. Adorján pápa (1522–1523) halála óta először került nem olasz főpap a katolikus egyház élére a lengyel Wojtyła bíboros személyében. II. János Pál pápa trónra lépése nagy zavart keltett a szocialista keleti blokkban, hiszen jobban ismerte a vasfüggönyön inneni viszonyokat, így sokkalta aktívabb politikát képviselt elődeihez képest. Napjainkra egybehangzó az a nézet, miszerint a lengyel pápa megválasztása nagy csapást jelentett a közép- és kelet-európai kommunista államok számára, és hatással volt az itteni diktatúrák előbb-utóbb bekövetkező bukására.

Mindez ideológiai szempontból is végzetesnek bizonyult az államszocializmus számára. A pápa Lengyelországgal kapcsolatban személyesen vette kezébe az irányítást, máshol, így például Magyarország esetében – a korábbiakhoz hasonlóan – pedig Casaroli vezetésével zajlott a párbeszéd, akit a pápa 1979-ben államtitkárrá tett meg; noha az egyház keleti politikája kapcsán súlyos nézetkülönbségeik voltak. Megnyilatkozásai természetesen nem voltak szimpatikusak a keleti blokk államai számára, így folyamatosan figyelték, és – sikertelenül – igyekeztek lejáratni. A Szovjetunió részvételének mértéke ugyan kérdéses, de az bizonyítottnak látszik, hogy a bolgár titkosszolgálat megbízásából hajtottak végre csaknem végzetes kimenetelű merényletet a pápa ellen 1981. május 13-án a Vatikánban.

Az 1980-as évek végére azonban sikerült javítani az Apostoli Szentszék és a Szovjetunió viszonyán, bár személyes találkozóra 1989-ig nem került sor. (Noha Hruscsov idejében az elsőtitkár lánya, Rada Hruscsova a férjével, Alekszej Adzsubejjel – az Izvesztyija kommunista napilap főszerkesztőjével – már látogatást tett XXIII. Jánosnál 1963-ban.) Mihail Szergejevics Gorbacsov szovjet főtitkár, a Szovjetunió első és egyben utolsó elnökének történelmi vatikáni látogatása végül 1989 végén zajlott le. A szocialista blokk más vezetői azonban alkalomadtán már korábban is megfordultak a Vatikán falai között: jelesül Kádár János magyar elsőtitkárt VI. Pál pápa 1977-ben fogadta.

II. János Pál pápa egész pontifikátusa alatt 104 apostoli utat tett, ezzel hivatalosan is kiérdemelte az „utazó pápa” jelzőt. Ezen kívül a „fiatalok pápája” szófordulattal is méltán illették, hiszen kiválóan szót értett a legfiatalabbakkal is. 1984-ben Rómában hívta őket össze, ezt követően pedig minden évben megismételte ezt. Azóta is alapvetően 2–3 évente kerülnek megrendezésre a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozók, minden alkalommal más országban, melyeken II. János Pál pápa és utódai mindig személyesen mutatták, illetve mutatják be a záró szentmisét.

szent pápák
II. János Pál pápa. Forrás: Wikimedia Commons

II. János Pál pápa is fontos feladatának tekintette, hogy a II. Vatikáni Zsinat reformjait átültesse a gyakorlatba. Ezt igyekezett úgy véghez vinni, hogy lehetőleg mindenki számára elviselhető legyen a változás mértéke. A Zsinat szellemében új Kánonjogi Kódexet állíttatott össze, ez a latin egyház számára 1983-ban készült el. A keleti rítusú katolikusoknak 1991-ben született meg az új egyházi törvénykönyv. Az ökumenizmus és a vallásközi párbeszéd is súlyozottan kapott szerepet pápasága évtizedei alatt. Megreformálta a Katolikus Egyház Katekizmusát is, amit 1992-ben hirdetett ki. Az ezt összeállító pápai bizottság elnöki feladatait a kora egyik legjelentősebb teológusának tartott bajor Joseph Ratzinger bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa (1981–2005) látta el.

Hazánk volt Lengyelország kivételével az első kommunista vezetésű ország, ahova a rendszerváltást megelőzően, 1988-ban meghívták a pápát. Az összeomlás szélén álló rendszer leginkább nemzetközi tekintélyét szerette volna növelni azzal, hogy meginvitálta az egyházfőt. Noha a látogatásra akkor még nem került sor, de Szent István halálának 950. évfordulója alkalmából II. János Pál pápa levelet küldött a magyar katolikusoknak. Az út végül a politikai változások hatására a rendszerváltás után, 1991-ben valósulhatott meg, a pápa akkor tiszteletét tette Mindszenty bíboros esztergomi sírja előtt is. 1996-ban a Pannonhalmi Főapátságot kereste fel alapítása millenniuma alkalmából. A kezdeti tervek szerint ekkor történelmi találkozóra került volna sor a római pápa és II. Alekszij moszkvai pátriárka között, azonban utóbbi visszakozása miatt ez végül meghiúsult.

A pápa 1993-ban szervezetileg átalakította a magyar egyházmegyék rendszerét: sor került Veszprém érseki rangra emelésére, Esztergomból Esztergom–Budapesti-, Kalocsából Kalocsa–Kecskeméti Főegyházmegye lett. Újonnan kialakított püspökségként jött létre a Debrecen–Nyíregyházi- és a Kaposvári Egyházmegye.

II. János Pál pápa 2005-ben, közel 27 évi pontifikátus után hunyt el. Hosszú pápasága is kiemelkedő, csak IX. Pius pápa előzi meg közel 32 évvel, illetve a hagyomány szerint Péter apostol mintegy 34 esztendővel.

Sági György

A szerző az ELKH–PPKE–PTE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport tudományos segédmunkatársa. A cikk az Újkor.hu és az ELKH–PPKE–PTE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport együttműködésének keretében született.

Bibliográfia:

Casaroli, Agostino: A ​türelem vértanúsága. A Szentszék és a Kommunista Államok (1963–1989). Budapest, 2001.

A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai. Szerk. Diós István. Budapest, Szent István Társulat, 2007.

Fejérdy András: Magyarország és a II. Vatikáni Zsinat 1959–1965. Budapest, MTA Történettudományi Intézet, 2011.

Gergely Jenő: A pápaság története. Budapest, Kossuth, 1982. 383–408.

Gergely Jenő: II. János Pál. Budapest, 1986.

O’Malley, John William SJ: A pápák története – Pétertől napjainkig. Budapest, Jezsuita Kiadó, 2020.

O’Malley, John William SJ: Mi történt a II. vatikáni zsinaton? Budapest, Jezsuita Kiadó, 2015.

Maxwell-Stuart, P. G.: Pápák krónikája. Budapest, Móra, 2007.

Sági György: Az utolsó megkoronázott pápa – 125 éve született VI. Pál, Újkor.hu, 2022. szeptember 26.

Sági György: II. János Pál – a pápa, aki átvezette az egyházat a harmadik évezredbe, Újkor.hu, 2020. május 18.

Sági György: XVI. Benedek, a nagy teológus pápa, Újkor.hu, 2023. január 10.

Szabó Ferenc SJ: A Vatikán keleti politikája közelről. Az Ostpolitik színe és visszája. Budapest, Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya – L’Harmattan, 2012.

Török József: Századunk pápái – VI. Pál pápa. Újvidék, Agapé, 1991.

Török József: Századunk pápái – XXIII. János pápa. Újvidék, Agapé, 1991.

Ezt olvastad?

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A
Támogasson minket