Mozgókép
Film- és sorozatkritika
Nagy Lajos – Egy birodalom ura. Egy lovagkirály uralkodása 28 percben
Februárban sem maradtunk történelmi ismeretterjesztő film nélkül. Bár nagyságrendekkel kisebb figyelmet kapott (eddig), és televíziós bemutatója sem volt, mégis figyelmet érdemel az Autentika Művészeti Műhely Alapítvány és a Történelemoktatók Szakmai
Öt ingyenesen megtekinthető film a kommunizmus áldozatainak emléknapjára
Magyarország Országgyűlése 2000. június 13-án fogadta el azt a határozatot, amely február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává nevezte ki. Azért esett erre a dátumra a választás, mert 1947-ben, ezen a
Formai elegancia, melodrámák és szerelmi történetek – 100 éve született Franco Zeffirelli
A firenzei származású Franco Zeffirelli a 20. századi filmművészet egyik legjelentősebb filmrendezője volt. Olyan klasszikusok fűződnek a nevéhez, mint A makrancos hölgy (1967), a Rómeó és Júlia (1968), Napfivér, Holdnővér
Az Aranybulla című sorozat történetfelfogása
A Duna TV által 2022. december 25-től vetített történelmi filmsorozat sajtóvisszhangja nem éppen kedvező: a publicisztikában megjelenő kritikák többek között a párbeszédek sekélyességét, a műfaji kuszaságot, az igénytelen képi világot
Blokád – Antall József történelemórája
„Történelmet fogok tanítani és én leszek az Önök osztályfőnöke” – hangzik el a fiatal Antall József (ifj. Vidnyánszky Attila) szájából. Ez a mondat maradéktalanul összefoglalja a 2022 októberében debütált Blokád
Közelítések Pelé közelmúltbeli mozgóképi emlékezetéhez
A nemrégiben elhunyt, háromszoros világbajnok brazil futball-legenda, Edson Arantes do Nascimento, azaz Pelé életének egyes fejezeteit az utóbbi években egy nagyszabású, biográfiai ihletésű játékfilm (Pelé – Legenda születik, 2016) és
Medieval – A félszemű cseh zsoldos esete a magyarok királyával
Miközben a 2022-es év második felében elkezdtek szállingózni a hírek a készülő magyar történelmi filmekről, a csehországi mozikban szeptember 8-án debütált Petr Jákl rendező új filmje, a cseh–amerikai koprodukcióban készült
Az objektív emlékezés útján – Béke a nemzetek felett
November elején jelent meg a mozikban a trianoni békét feldolgozó film Béke a nemzetek felett címmel, mely egy dokumentarista játékfilmben kívánja feldolgozni a béke megkötésének előzményeit, a békedelegáció franciaországi működését,
Az észak királynője – politika és intrika a középkori Skandináviában
Az észak királynője című filmet 2021-ben mutatták be. Központi karaktere I. Margit dán királynő, a kalmari unió létrehozója és védelmezője áll, akinek uralmát 1402-ben megrengette egy trónkövetelő (ál-Olaf) felbukkanása. (Forrás:
80 nap alatt a Föld körül (1989)
Jules Verne 1873-ban írta a 80 nap alatt a Föld körül című regényét. Magyarul két évvel később jelent meg a Franklin Társulat kiadásában. Négy alkalommal filmesítették meg a regényt (1956,