Portré
Életrajzok és interjúk
Spanyol Habsburgok és magyar arisztokraták nyomában – interjú Martí Tibor történésszel
Martí Tibor a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa, aki Barcelonában született, de tanulmányai és tudományos munkássága Magyarországhoz kötik. Főbb kutatási területei a Magyar Királyság 17. századi politikai elitje és
A tánchagyomány és a német nemzetiségi identitás kapcsolata – Beszélgetés Korom Alexandra fiatal kutatóval
Január 14. a magyarországi német önkormányzatok napja. Ebből az alkalomból kerestük fel Korom Alexandra fiatal kutatót, a SZTE Történelemtudományi Doktori Iskola doktorvárományosát, a Szegedi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökét, aki kutatásaiban
„…az én alapidentitásom az, hogy muzeológus vagyok.” – Beszélgetés Képes Gábor informatikatörténésszel
Neumann János 1903. december 28-án született, idén, az év utolsó napjaiban lesz születésének 120. évfordulója. A nevét viselő számítógép-tudományi társaság így az egész 2023-as évet ennek az évfordulónak, Neumann emlékének
A zseni, akit ostorral vertek gyerekkorában – 400 éve hunyt el Szalézi Szent Ferenc
François de Sales de Boisy-t jámbor, vallásos édesanyja már születése előtt, Boldogasszony napján az Úristennek ajánlotta. A család legidősebb fia 1567. augusztus 21-én született, keresztségben Assisi Szent Ferenc emlékére kapta
Spelter Henrik, Magyarország aranykoszorús cukrászmestere
Dinasztiákat nemcsak uralkodóházak alkothatnak, hanem szakmák esetén is számos példa található a generációkon átívelő folytonosságra és tradícióra. Száznegyven éve született (III.) Spelter Henrik, méltatlanul elfeledett cukrászmesterünk, aki egy igazi cukrászdinasztia
Vallások, nőtörténet és etnológia – beszélgetés Frauhammer Krisztinával
Frauhammer Krisztina a SZTE BTK Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék tudományos munkatársa, a Szegedi Zsidó Hitközség Archívuma önkéntese. Akkor ismerkedtem meg vele, amikor ugyanezen a tanszéken tanított, elsősorban női írással,
A Horthy- és a Kádár-korszak mélyállamainak metszéspontjain – interjú Pócs Nándorral
Pócs Nándor történész 1988-ban született Margittán. Történelem szakos diplomáját a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerezte 2013-ban. 2016 óta dolgozik az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában, jelenleg kutató levéltáros, a
Útleírások és karate – az elBeszélő x Újkor.hu Mihályi Dorottyával beszélgetett
Mihályi Dorottya a Szegedi Tudományegyetem Történelemtudományi Doktori Iskola doktorvárományosa, kutatásainak fókuszában az útleírások állnak. Lengyel Ádám rovatvezető kollégámmal, a TheHistoryGeek podcast szerkesztőjével közösen beszélgettünk Dórival arról, hogy, alapvetően nem töris
Népi mozgalom, állambiztonság és a történész szerepe a mai korban – Interjú Papp Istvánnal
Papp István történész-levéltáros mintegy húsz éve kutatja a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége és a népi mozgalom, illetve a magyar állambiztonság történetét. Kutatóként kiemelten érdekli az állambiztonság és az irodalom, illetve
Ismeretterjesztéssel a tévhitek ellen – Az ElBeszélő podcast vendége Kanyó Ferenc
Nagy fába vágja a fejszéjét, aki a történelmi ismeretterjesztést tűzi ki célul. A TheHistoryGeek YouTube-csatorna elBeszélő podcastjának legújabb, az Újkor.huval együttműködésben készült epizódjában olyan kollégát láttunk vendégül Lengyel Ádámmal Kanyó