Öt év az első világháború alatti kelet-közép-európai nacionalizmusok nyomában

A 2014-ben indult Kelet-közép-európai nacionalizmusok az első világháború éveiben nevű, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetében működő NKFIH–OTKA kutatócsoport az Osztrák–Magyar Monarchia – s azon belül főként a Magyar Királyság – keretei közt párhuzamosan fejlődött nemzet- és államépítő nacionalizmusok működését, ideológiai, politikai és területi programjainak fejlődését vizsgálta az első világháború éveiben. Milyen új eredményeket hozott a 2019 májusában lezárult, Szarka László vezette kutatás?

A kutatócsoport vezetője, Szarka László előadást tart a 2015-ös Kemény G. Gábor emlékkonferencián

Talán nem szokványos, hogy az Újkor.hun kutatócsoportok tevékenységéről ilyen formában számoljunk be. Ezúttal azonban a személyes érintettség indokolja, hogy kivételt tegyünk. A portál szerkesztőségéből ketten, jómagam (Szőts Zoltán Oszkár főszerkesztő) és Katona Csaba végig a kutatócsoport tagjaiként dolgoztunk.

Az ötéves kutatás talán legfontosabb eredményének azt tekinthetjük, hogy ismét egyértelműen kiderült, hogy 1914-ben, a hadüzenetek elküldésekor még nem dőlt el semmi, az Osztrák–Magyar Monarchia sorsa pedig egyáltalán nem rendeltetett el már ekkor, sem a nemzetiségek, sem az antant hatalmak oldaláról. A kutatócsoport számára természetesen főként az előbbi kérdés képezte a vizsgálat tárgyát. Abból indultunk ki, hogy a két domináns és további kilenc nem domináns nemzetnek otthont adó Osztrák–Magyar Monarchia és a vele szomszédos birodalmak, valamint a 19. század folyamán létrejött szerb, román, bolgár nemzetállamok nemzetiségi problémái kezdettől fogva megjelentek a háborús konfliktusban, a lengyel, cseh-szlovák, délszláv és nagyromán egységtörekvések pedig rövid időn belül nemzetközileg is felértékelődtek.

Az egyik olyan kiadvány, amely a kutatócsoport közreműködésével született meg

Korábban arról is keveset írtak a magyar történetírásban, hogy a Monarchia Szerbia elleni katonai támadásának kudarcai, az északkelet-magyarországi orosz betörések, illetve az olasz és a román semlegességi döntések hatására már 1914 végén, 1915 elején felerősödtek a nemzetiségi szervezkedések, ráadásul a hazai és külföldi cseh, délszláv, román, lengyel ellenállási csoportok munkáját sem Bécsnek, sem Budapestnek nem sikerült megbénítania. A nagyhatalmak háborús törekvéseiben és békecéljaiban fokozatosan helyet kaptak a multietnikus birodalmat radikálisan átalakító megoldási tervek. Az 1915-től megjelent különbéke-elképzelések szintén tükrözték a nemzetiségi igényeket és konfliktusokat. A megoldási elképzelések három típusát különböztettük meg.  A lengyel, illetve boszniai kérdésre vonatkozóan végig jelen voltak a trialista megfontolások. A különböző föderatív átalakítási elképzelések pedig – különösen Ciszlajtániára vonatkozóan – 1918 őszéig reálisnak tűntek, különösen azért, mert Wilson elnök is csak 1918 júniusában értékelte át a 14 pont néven ismertté vált béketervének azt az elképzelését, amelyik a Monarchia belső átalakítását szorgalmazta. Mindezek oda vezettek, hogy 1918 őszére a nemzetállami tervek bizonyultak a legéletképesebb alternatívának, s ezeket ekkorra az antant is támogatta.

A trianoni békeszerződés demográfiai hatása – a térkép Nagy Béla munkája (további térképek a kutatócsoport honlapján: http://1914-1918.btk.mta.hu)

Mindez annak ellenére történt így, hogy a nemzetiségi mozgalmak korántsem voltak egységesek. Valamennyiükről elmondhatjuk, hogy számos, egymástól eltérő céllal rendelkeztek, amelyek az első világháború során is változtak, alakultak. Például az erdélyi románság számára legalább annyira elfogadható opció lett volna a föderatív átalakulás, mint a Romániához csatlakozás. Utóbbi akkor vált kizárólagossá, amikor Magyarország kimondta a függetlenségét, mivel ettől kezdve nem számíthattak Bécs döntőbíráskodására a vitás ügyekben. Az Osztrák–Magyar Monarchia föderatív átalakítása már a háború előtt felmerült, pont a meggyilkolt trónörökös, Ferenc Ferdinánd tervei között. Erdély önállósulása magában rejtette azt a lehetőséget is, hogy a későbbiekben békés úton csatlakozzon Romániához. De felhozhatjuk a horvát példát is: az önálló Horvátország megteremtése vagy a szubdualista rendszer megreformálása ugyanúgy a horvát nemzetiségi mozgalmak céljai között szerepelt, mint a délszláv egység, amely a körülmények alakulása során létrejött végül. (Akár a román, akár a horvát példát, de más nemzetiségek ügyét is bőven kifejtjük kiadványainkban. Az ezekre vonatkozó linkeket egy kicsit lejjebb, a megfelelő bekezdésben találja.) A végsőkig kiváró szlovákok és rutének pedig a csehszlovák államalapítás felkínálta közvetett önrendelkezés alternatíváját fogadták el, ami olyan államjogi elképzelés volt, amit az Amerikába kivándoroltak szervezetei fogalmaztak meg.

A kutatócsoport miskolci konferenciájának résztvevői

A függetlenségi célokat dédelgető nemzetiségi mozgalmak azonban nem érhettek volna célt a nagyhatalmak segítsége nélkül. Az antant három nagyhatalma közül Franciaországnak és Nagy-Britanniának 1914-ben még az összes hadicélja Németország ellen irányult. Az Osztrák–Magyar Monarchia területeit olyan jutalomnak tekintették, melyeknek felkínálásával az oroszokat harcra, a semlegeseket az antant oldalán való harcba lépésre ösztönözhetik, így a háború során fokozatosan köteleződtek el a Monarchia felszabdalása mellett. Más a helyzet az Orosz Birodalommal, ami a Nagy Háború előestéjén egyértelműen megkérdőjelezte a Monarchia területi integritását. Hadicéljai között megtaláljuk az észak-keleti területek katonai megszállását, illetve Szerbia Monarchia-ellenes törekvéseinek támogatását is.  Franciaországban 1917-ben történt meg a paradigmaváltás. Az ekkor hivatalba lépő új kormány vette fel céljai közé Ausztria–Magyarország felosztását, mivel Oroszország kiválásával elvesztették legfontosabb kontinentális szövetségesüket, az ott zajló bolsevik hatalomátvételben pedig potenciális veszélyforrást láttak. A németek és kommunisták elleni kettős védelem kulcsát a két birodalom között létrehozandó új nemzetállamok láncolatában találták meg, ezért ez lett a francia külpolitika elsődleges célja. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy az orosz kiválás azt a veszélyt is magában hordozta, hogy a központi hatalmak teljes hadereje a nyugati frontra zúdul, ezért az antant minden esélyt igyekezett megragadni új frontok nyitására, hogy csökkentse a várható nyomást.

A kutatócsoport tagjai kerekasztal-beszélgetésen vesznek részt Bukarestben

A brit politika 1914-ben még a Monarchia létében volt érdekelt. 1918-ra ez a helyzet megváltozott, ami az Osztrák–Magyar Monarchia külpolitikájára is visszavezethető. Ausztria–Magyarország gazdasága nem készült fel az elhúzódó háborúra, amit tetézett az is, hogy négy fronton kellett harcolnia. Nem sikerült Németország segítsége nélkül helytállnia a harctéren, ami olyan fokú függést eredményezett a két szövetséges között, hogy a Monarchia nem is tudott orientációt váltani Németország összeomlása előtt. A különbéke-tárgyalások teljes kudarccal végződtek, majd IV. Károly és II. Vilmos megállapodást kötött, mely hosszútávú és szoros politikai szövetséget jelentett Németország és a Monarchia között. Mind a cseh(szlovák), mind a délszláv emigráció igyekezett arra használni a kialakult helyzetet, hogy államalapító elképzeléseit minél szélesebb körben ismertethesse. A Monarchia sorsa ekkor pecsételődött meg Nagy-Britanniában. Ezután már nem az volt a kérdés, hogy fennmarad-e, hanem az, hogy az utódállamok határai hol húzódjanak. 1918 tavaszára tehát mindkét nyugati antant nagyhatalom hivatalos kormányprogramjává vált a Monarchia felbontása.

A kutatócsoport szófiai konferenciájának magyar résztvevői

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy a fenti következtetésekre milyen úton jutottunk el. Egyrészt új levéltári (itthon és a szomszédos országokban egyaránt) és szakirodalmi kutatás nyomán. Másrészt nagyban segített minket, hogy több nemzetközi konferenciát sikerült szerveznünk, amelyeken sikeresen konzultáltunk nemcsak hazai, hanem külhoni történészekkel is. Moszkvában és Budapesten például orosz, Miskolcon cseh és szlovák, újra Budapesten angol és orosz, Szófiában bolgár, Isztambulban török és osztrák, Bukarestben román, Rjazanyban újfent orosz, Komáromban szlovákiai magyar kollégák kutatásait ismerhettük meg. (A városnevekre kattintva érhetik el a konferenciák beszámolóit; a kutatócsoport szervezte, illetve közreműködésével lezajlott további rendezvényekről ide kattintva találhatnak bővebb információkat.)

A kutatócsoport isztambuli konferenciájának résztvevői

Noha egy kutatócsoport megítélésben nagyon fontosnak számít, hogy tagjai milyen konferenciákon vettek részt, vagy milyeneket szerveztek, a megjelenő publikációk mégis nagyobb súllyal esnek latba. Úgy gondolom, ezen a téren sem teljesítettünk rosszul. Elsőként a tematikus folyóiratszámokra hívom fel a figyelmet. A Tempevölgy folyóiratban két alkalommal közöltünk írásblokkot (2014 decemberi és 2015 szeptemberi szám), a Világtörténetben egyszer, az Eruditio–Educatioban kétszer (2016/4 és 2017/1), a Pro Minoritatéban kétszer, 2015-ben és 2018-ban (ez utóbbi annyira friss, hogy a folyóirat honlapján még elérhető), a Belvedere Meridionale-ban pedig  egyszer. A  pozsonyi Új Szó hétvégi Szalon mellékletében négyrészes cikksorozatunk foglalta össze a kutatás eredményeit.

A kutatócsoport gondozta egyik tematikus lapszám

Nem maradtunk adósak a könyvekkel sem. A Tempevölgy könyvek sorozatban önálló kötetet jelentettünk meg (részletek itt, recenzió itt olvasható), 2017-ben pedig az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága szakmai programjainak keretében jelent meg Párhuzamos nemzetépítés, konfliktusos együttélés – Birodalmak és nemzetállamok a közép-európai régióban (1848–1938) című tanulmánykötetünk. E két munka mellett további négy kötetünk van kézirati stádiumban, amelyek várhatóan idén, de legkésőbb 2020 első felében jelennek meg. Ezek közül kettő angol nyelven fog napvilágot látni, az egyik Bulgaria and Hungary in the First World War: A view from the 21st century, a másik Nationalisms in Action: The Great War and Its Aftermath in East Central Europe címmel. A magyar nyelvű könyvek közül az egyik projektünk záró, A Nagy Háború nemzeti céljai és olvasatai. Kisnemzeti nacionalizmusok Kelet-Közép-Európai átalakulásában 1914–1920 című tanulmánykötete (erről bővebben ide kattintva olvashatnak), a másik pedig annak a forráskiadvány-sorozatnak a régen várt befejezése, amelyet a még Kemény G. Gábor kezdett meg. Az Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez Magyarországon a dualizmus korában kutatócsoportunk jóvoltából fog eljutni az 1917-es és 1918-as év dokumentumait tartalmazó zárókötetéhez. (Kemény G. Gábor munkásságáról ezen a konferencián esett bővebben szó.)

A kutatócsoport egyik megjelent kötete

A nemrég véget ért projektről a kutatócsoport honlapján, ide kattintva talál bővebb információkat. Ha jobban kedvelné a vizualitást, akkor a következő videót ajánljuk figyelmébe zárásként:

 

Szőts Zoltán Oszkár

Ezt olvastad?

A Pannonia Entertainment jóvoltából az Újkor.hu december 2-án, sajtóvetítés keretében az elsők között tekinthette meg Peter Jackson – A gyűrűk ura és