Megemlékezés elhunyt interjúalanyainkról és szerzőtársainkról

November első napjaiban, mindenszentek és halottak napja idején az elhunytakra emlékezünk. 2014 nyara óta működő portálunkon rendszeresen közlünk interjúkat a tudományos élet szereplőivel. Sajnos közülük többen nincsenek már köztünk, és szerzőink közül sem él már mindenki. Ebben az összeállításban róluk, elhunyt interjúalanyainkról és szerzőtársainkról emlékezünk meg.

Papp Imre (1948. szeptember 4. – 2015. október 9.)

Papp Imre az elsők között volt, akikkel interjút közöltünk még 2014 őszén. 65. születésnapja alkalmából A francia história hazai nagykövete címmel ünnepi kötet készült tiszteletére, illetve az Elveszett ereklyék című debreceni rádióműsorban készített Forisek Péter interjút vele. Haláláról bő egy évvel később értesültünk.

„A hagyományos kép szerint ugye azt szoktuk mondani, hogy a Nagy Francia Forradalom mindent felforgatott. Ez részben igaz, de sok tekintetben nem biztos, hogy megfelelő megfogalmazás. A hatalmi politikai struktúrát kétségtelenül nagyon átalakította, a társadalmi struktúrát azonban egy forradalom sem képes teljesen átalakítani. Nem mindenható, nem egy isteni beavatkozás a forradalom, nem szabad így felfogni. Kénytelenek vagyunk tudomásul venni, hogy egy társadalomban zajlik a forradalom is, és nem pedig valami társadalmon felüli dolog.” – mondta el Papp Imre a beszélgetés során. A teljes interjú ide kattintva olvasható.

Forró Tamás (1985. február 16. – 2017. június 10.)

Forró Tamás az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem-skandinavisztika szakán végzett, norvég szakirányon. Diplomájának megszerzése után Oslóban telepedett le, és mint kutató az 1956-os forradalommal foglalkozott. Gyönki Viktória a megtorlás elől Norvégiába menekülő magyarokról és a velük kapcsolatos kutatásról beszélgetett vele 2016 őszén. Még egy év sem telt, amikor 2017 nyarán értesültünk a haláláról – tragikusan fiatalon, mindössze 32 évesen hunyt el.

„…a norvégokat – főként az ifjúságot és a középosztályt – érdekelte, hogy mi zajlik [1956 őszén – szerk.] Magyarországon, és még több információt akartak erről megtudni. Az újságcikkeket elnézve megállapítható, hogy jól lefedték az eseményeket. […] A politikában leginkább aktív réteg a diákság volt. Tüntetéseket rendeztek az érintett államok nagykövetségei előtt, és konferenciát szerveztek novemberben, ahová politikusokat, szociológusokat és történészeket hívtak meg.” – tudtuk meg a Forró Tamással készült interjúból. A teljes szöveg ide kattintva olvasható el.

Szabó Dániel (1946. szeptember 2. – 2017. november 27.)

2014 tavaszán sokat olvastam a délszláv népek első világháborús tevékenységéről. Ekkor került a kezembe Szabó Dániel A magyar álláspontok helye a Szerbiával szembeni hadicélok rendszerében (1915–1918) című 1976-os kötete is. Bő egy hónappal később Szarajevóba utaztam az első világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi konferenciára. A kisbuszban mellém leülő kollégáról kiderült, hogy éppen ő az, és az út során nagyon jókat beszélgettünk. Utána többször találkoztunk, közben egy olyan alkalommal is, amikor interjút készítettem vele. 2017-es halálhíre mélyen megrendített.

„A legtöbb fiúgyerekhez hasonlóan én is imádtam a fegyvereket és imádtam barkácsolni. Kezdetben e kettő ötvözeteként hadmérnök szerettem volna lenni. Később ezeket az álmokat felváltotta a hadtörténészi pálya terve, amiben nagy szerepe volt annak, hogy a Hadtörténeti Múzeum közelében laktunk és rendszeresen jártam oda.” – mesélte pályájának kezdetéről Szabó Dániel. A teljes interjú ide kattintva olvasható el.

Ormos Mária (1930. október 1. – 2019. december 8.)

Ormos Mária azon történészek közé tartozik, akiknek önéletrajzi kötete még életében (2017-ben) megjelent. Éppen erre hivatkozva utasította vissza interjúkészítési szándékunkat, majd tanítványa, Hamerli Petra kérésére végül belement, azzal a feltétellel, hogy rövid lesz a beszélgetés. Kívánságának eleget tettünk, s az interjú 2018 őszén napvilágot látott. Sajnos 2019 telén már megemlékezést közöltünk róla.

„Nem osztogatok tanácsokat. Az ilyesmi többnyire nem hasznos, hanem bosszantó. […] Jó kutatóvá sem tanácsok révén lehet válni, hanem csak akkor, ha valaki eldönti, hogy ezt akarja tenni és semmi mást.” – vallotta Ormos Mária a beszélgetés során. A teljes interjú ide kattintva olvasható el.

Papp Gábor (1943. június 17. – 2020. augusztus 12.)

A National Geographic magyar kiadásait lapozgatva találkoztam először annak idején Papp Gábor nevével, aminek akkoriban főszerkesztője volt, majd a BBC History hasábjain követtem – sokakkal együtt – hónapról hónapra főszerkesztői jegyzeteit. 2017 őszén megismerkedtünk, és készítettem vele egy interjút az Újkor.hura. Utána többször találkoztunk, illetve szerepeltünk is együtt ismeretterjesztésről (bár ezt a szót nem szerette, amiről bárki meggyőződhet, ha megnézi A tudomány mindenkié című konferencia keretében rendezett pódiumbeszélgetésen készült videókat) szóló rendezvényeken. Halálát óriási veszteségnek tartom a történettudomány népszerűsítésének szempontjából is.

Papp Gábor arról is beszélt az interjúban, hogy „[…] az embereket érdekli a történelem, és ha így van, akkor kapják olyan feldolgozásban, ami szakmailag is helytálló. Egyébként nagyon nehéz röviden és tényleg tartalmasan írni. […] Arra azért fontos rámutatni, hogy nem minden fekete vagy fehér, még ha a közélet és a politika nem is arra ösztönzi az embereket, hogy árnyaltan vizsgálják a dolgokat.” A teljes interjú ide kattintva olvasható el.

Frank Tibor (1948. február 3. – 2022. szeptember 15.)

Frank Tiborral először a Magyar Nemzeti Múzeumban találkoztam, ahol egy Pulszky Ferencről szóló pódiumbeszélgetésen szerepelt. Később nagyjából egy évig az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektori hivatalában dolgoztam, ahol többek között az egyetemi tudományos tanács titkári feladatait is elláttam. Itt munkakapcsolatba is kerültünk Frank professzor úrral, hiszen e testületnek ő tagja volt. Ekkoriban fogalmazódott meg bennem az ötlet, hogy készítenék vele egy interjút. Az elképzelést 2017-ben sikerült valóra váltani.

„A történész minden esetre azon és azért dolgozzék, hogy olvasói, hallgatói, nézői számára minél teljesebben tudja megjeleníteni egy korszak, egy esemény, egy személyiség, egy gondolat sokszor ellentmondásos képét, lényegét, üzenetét. A mai történetírók között, Magyarországon is, egyre többen törekednek erre, a mai magyar történetírás nagyon sokszínű, eredményes és lendületben van. Ez bíztató jel szakmánk hazai jövőjére nézve.” – vallotta, ahogy a vele készült interjúban olvasható.

Gerő András (1952. október 7. – 2023. január 10.)

Gerő András professzor urat egyetemi hallgató koromban ismertem meg, amikor felvettem nála a Budapest története a dualizmus korában című szakszemináriumot. Nagyszerű előadóként emlékszem rá, akinek az órái vidáman teltek. Portálunkon két alkalommal közöltünk vele interjút. Elsőként Bereznay István beszélgetett vele az 1896-os millenniumi ünnepségekről 2016-ban, majd Kárbin Ákos készített vele életút-interjút 2022-ben. Nemcsak interjúalanyként szerepelt portálunkon, hanem szerzőként is. 2020-ban minket tisztelt meg azzal, hogy nálunk közölte Diószegi Istvánról írt nekrológját.

„Ahogy a különféle egyetemeken, úgy a médiában is általában komfortosan érzem magam, tudniillik olyat nem vállalok, amiről úgy gondolnám, hogy számomra kellemetlen lenne. A helyzet az, és ezt általában mondom, hogy alkatilag olyan vagyok, aki szereti jól érezni magát. És ezt nem egyszerűen a külvilágtól várom, hanem magam is teszek érte. Ennyiben nem vagyok tipikus magyar, merthogy a magyarok szeretnek panaszkodni. Én ezt nem teszem.” – tudtuk meg tőle többek között a vele készített interjúk során.

A. Gergely András (1952. december 5. – 2023. április 1.)

A. Gergely Andrással nem közöltünk interjút. Sajnos nem jutott eszembe idejében, pedig biztosan nagyon sok érdekességet tudhattunk volna meg tőle. Rendszeresen írt viszont hozzánk, összesen 19 cikket közölt nálunk. 2016-ban hoztuk le az első írását, 2022 végén az utolsót – amit annyira nem utolsónak szántunk, hogy már vártuk tőle a következő cikket. Sajnálom, hogy már nem olvashattuk el.

Nálunk megjelent írásainak jegyzéke ide kattintva érhető el.

Orosz István (1935. július 16. – 2024. február 11.)

Azon szerencsések közé tartozom, akiket nemcsak Gerő András, hanem Orosz István is tanított egyetemi évei alatt. Bár főleg Debrecenben tevékenykedett, az ELTE-n is tartott órákat. Reformkoros szemináriumán rengeteget tanultam, mind lexikálisan, mind gondolkodásban. A nála szerzett tudással bátran mehettem neki az újkor szigorlatnak, ahol történetesen újra találkoztam vele bizottsági tagként. Orosz professzor úrral 2015-ben közöltünk interjút Forisek Péter jóvoltából. 2024. februári elhunyta után Papp Klára emlékezett meg róla portálunkon.

„A rendszerváltás idején úgy véltem, hogy minden értelmiséginek meg kell találnia a maga szerepét a demokratikus változásban. A kezdeti lelkesedésem eredményeként négy évig a debreceni önkormányzatban, majd az Országgyűlésben voltam képviselő. Utóbbiba egyéni képviselőként választottak meg. E vállalások miatt a nagy összefoglaló művek kimaradtak az életemből, annak ellenére, hogy például a rendes akadémiai tagság elnyeréséhez több, mint háromszáz tételből álló publikációs listát nyújtottam be. A közélet tehát valóban sokat elvesz az ember idejéből, de jó szívvel csináltam és nem bántam meg. Tapasztalatom szerint időnként mégiscsak van szerepformáló súlya annak, amit az ember felelős, döntéshozó helyeken mond.” – tudtuk meg tőle többek között. A teljes interjú ide kattintva olvasható el.

Szőts Zoltán Oszkár

Borítókép forrása: Pixabay

Ezt olvastad?

Elhunyt interjúalanyainkra és szerzőtársainkra emlékezve

November első napjaiban, mindenszentek és halottak napja idején az elhunytakra emlékezünk. 2014 nyara óta működő portálunkon rendszeresen közlünk interjúkat a

X