Horthy-korszak
Az olasz király Esztergomban – Egy villámlátogatás kulisszatitkai
A két világháború közötti Magyarországot nemzetközi téren erőteljes elszigeteltség jellemezte, így az államfői látogatások is ritkaságnak számítottak. 1937 májusában azonban először az osztrák államelnök, majd III. Viktor Emánuel tett hivatalos
Tanácstalanságból újraértékelés
Veszprémy László Bernát nemrégiben megjelent kötetével (Tanácstalanság. A zsidó vezetés Magyarországon és a holokauszt, 1944–1945) ismét bizonyította, hogy korosztályának egyik – ha nem „a” – legtehetségesebb historikusa, a két világháború
A Vitézi Rend megalapozása – 4. rész: a Vitézi Rend megszületése
A Vitézi Rend megalapozását bemutató cikksorozatunk befejező része a szervezet megszületésének közvetlen előzményeit tárja az olvasó elé. 1920. augusztus 29-én jelent meg először a hír: Horthy Miklós kormányzó az első
Minek nevezzelek? Kritikai észrevételek az 1944-es „Kis-Varsó” krónikájáról
Petőfi Sándor örökbecsű versének címe jutott eszembe Gazdag Péter adatokban bővelkedő – egyelőre négyrészes – sorozatának olvasásakor, mely – a 2021-es trilógiához hasonlóan – egy hírportálon ígéri összefoglalni a józsefvárosi
A Vitézi Rend megalapozása – 3. rész: jelentkezés a vitézi telekre
A Vitézi Rend létrehozásának folyamatát bemutató cikksorozatunk első részében az alapgondolatot és a célkitűzéseket ismertettük. A második fejezet a szervezeti építkezéssel párhuzamosan a felállítandó új intézménnyel szembeni megnyilvánulásokat mutatta be.
Szerelem és ÁVH – Franciska vasárnapjai
Olykor a filmek rossz időben készülnek el – túl korán, vagy túl későn. Simó Sándor 1996-ben készült Franciska vasárnapjai című filmje az első kategóriába tartozik. Egy romantikusan szerelmes ávósról filmet
Élet a légiriadók alatt egy budapesti bérházban
Legtöbbünknek a légoltalom és a légvédelem kapcsán főként a repülőgépek, bombatámadások, a légvédelmi szirénák jellegzetes hangja és a romos épületek látványa jut eszébe, pedig mindezek a városlakók, családok és lakóközösségek
„Egy plébánia kálváriája” – A kaposvári Jézus Szíve Plébánia élete a frontátvonulás időszakában (1944–1945)
1928-ban jött létre kaposvári Jézus Szíve egyházközség, amelynek egyik alapítója és egyben első plébánosa Boldizsár József Zoltán volt. Részben az ő nevéhez fűződik a plébániatemplom felépülte, az első világháborúban elesettek
„Levéltárban jártunk, kincseket találtunk” – egy felső tagozatos levéltárpedagógiai foglalkozássorozat
Szerencsésnek érezheti magát az a történelemtanár, akinek van arra lehetősége, hogy levéltárpedagógiai foglalkozásokat vegyen igénybe. Ha ehhez még lelkes és érdeklődő tanulók is társulnak, akkor különösen. Miért tartom fontosnak, hogy
Embermentő volt a keretlegények parancsnoka – Koszorú Imre zászlós élete
„Azok közé a kevesek közé tartozik, akikre az ember mindig csak hálával és megbecsüléssel emlékszik, gondolhat.” (MNL VaVL XXV. 2. 102/1947.) – írta Korda Frigyes holokauszttúlélő nyilatkozatában Koszorú Imre (1919–2007)