Magyarország a második világháborúban
Szovjet parlamenterek a magyar emlékezetben – Steinmetz és Osztapenko századosok halála és szobrai
A második világháború utolsó időszakában, 1944 végén Budapest ostromakor két szovjet parlamenter – Osztapenko és Steinmetz százados – veszítette életét. Haláluk után néhány évvel köztéri szobraik felállítását kezdeményezte a korabeli
Budapest ostroma a 20–21. századi magyar szépírók szemével
Hetvenhét éve, 1945 február 13-án ért véget Budapest ostroma. 1944 végnapjaitól Pest hozzávetőleg egy, Buda pedig közel két hónapon keresztül pusztító harcok színhelye volt, melynek eredményeként a város jelentős része
Katonahősök tisztelete | Újabb adatbázis a második világháborús veszteséglistához
A Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeumában 2022. január 11-én (a doni katasztrófa évfordulóján) mutatták be a nagyközönség számára a második világháborúban elesett katonák adatbázisát. A HM 22., majd 1945-től
Légi párbaj a Velencei-tó felett. Nyikolaj Mihajlovics Szkomorohov érdemszerző légiharca 1944. december 21-én
A kutató számára sokszor jó megerősítést jelent, ha kutatott témájában egy-egy eseményről több forrás is beszámol, így a több, nagyjából egybehangzó leírásnak köszönhetően hitelesen és akár eltérő nézőpontokból, részleteit tekintve
„70 éveseké a világ…” – A 2021. évi Modernkori Magyarország Doktorandusz Konferencia
Az előző, 2020/2021-es tanévhez hasonlóan a tavaszi szemeszter helyett idén is az őszi félévben rendezte meg éves doktorandusz konferenciáját az Eötvös Loránd Tudományegyetem Történelemtudományi Doktori Iskola Modernkori Magyarország Doktori Programja.
Aki Szálasi minisztere volt – Rajniss Ferenc naplójáról
Rajniss Ferenc (1893-1946) naplójának első kiadása húsz évvel ezelőtt jelent meg Sipos Péter (1935-2017) történész szerkesztésével a Palatinus Könyvek Kft. gondozásában, amely jelen kötet kiadásának alapjául szolgált. A mostani keménytáblás kötet
A hajdúnánási Vidék és város konferenciasorozat legfrissebb tanulmánykötete
A Történeti emlékezet és rendszerváltások. Hatalmi és politizálási alternatívák a 20. századi Magyarországon címet viselő, 2020-ban megjelent kötet a 2012 óta rendszeresen megrendezésre kerülő hajdúnánási Vidék és város történelmi konferenciasorozat
Javak sorsa – A Magyarországról elkerült műkincsek nyomában
Dunai Andrea legújabb könyve a Javak sorsa – Az 1944/45-ben Magyarországról elvitt értékek nyomában címmel jelent meg a Napvilág Kiadó gondozásában a 2019-es év folyamán. A Berlinben élő proveniencia-kutató alapos
Közelmúltunk történetei az oktatás szolgálatában – az Emlékeztető folyóirat legújabb száma
Összevont számmal, jórészt az elbeszélt történelem témaköreit vizsgáló dolgozatokkal jelent meg az Emlékpont tudományos folyóirata, az Emlékeztető. Az ötödik évfolyamánál tartó lap legújabb száma száz oldalon féltucatnyi tanulmányt és nyolc
Az alföldi páncéloscsata – Harcok a Tiszántúlon
2020-ban immár harmadik kiadását érte meg Számvéber Norbert monográfiája az alföldi páncéloscsatáról. Az első kiadás még Páncélosok a Tiszántúlon címmel jelent meg a Paktum Nyomdaipari Társaság jóvoltából 2002-ben. Ezt követte