Amikor behalt az Árpád-ház – 25 szelfi az Árpád-korból

Amikor maga Aquinói Szent Tamás gyanúsítja meg az egyik népszerű közösségi oldal kommentáradatában Boldog Özsébet azzal, hogy kamuprofilt működtet, vagy amikor III. Ince dühében felkiált, hogy mégiscsak a terembulláját ennek a II. Andrásnak, akkor a kora középkori magyar történelem iránt érdeklődők vagy a szélessávú hipernet sebességével hajítják jó messzire Lőrinc László könyvét, vagy (adott esetben meglévő ősmagyaros) bajuszuk alatt jókat kuncogva falják majd azokat a rövid kis szövegeket, amelyeket az Árpád-kor történelme kapcsán agyalt ki a szerző. Nem titkoltan tíz-tizenhat éves diákoknak.

Gyakorló történelemtanárként két dolgot biztosan tudok: az általam tanított diákok rengeteget lógnak a világháló közösségi oldalain, illetve hogy nem tartozik a kedvenc témáik közé a szent királyok nemzetségének mintegy négy évszázadot felölelő időszaka. Lőrinc László 25 szelfi az Árpád-korból című műve arra tesz kísérletet, hogy a teljesség igénye nélkül az általános és középiskolás gyerekek nyelvén fogalmazza meg mindazt, amit Magyarország történetéről tudunk a honfoglalástól az „utolsó aranyágacskáig”. Vagyis a szerző egy képzeletbeli utazásra invitálja olvasóit: mi lett volna, ha az Árpád-kor jeles személyiségei okostelefonnal rendelkeztek volna, s szabadidejükben mindenféle szelfiket lőve posztolgattak volna virtuális hírfolyamokra, hogy aztán a legjobbakban reménykedve állják a sarat a kommentek özönében.

A Bertóthy Ágnes és Rátkai Kornél rajzaival illusztrált kötet fejezetei (szám szerint huszonöt) mindig egy közösségi oldalra készített fotóval kezdődnek, majd ezután következnek a képzeletbeli hozzászólások. A kor jeles alakjai, királyai, királynői, magasrangú földesurai, egyházi személyei vagy épp közemberei mind ellenállhatatlan vágyat éreznek, hogy megosszák gondolataikat a nagyközönséggel, nemegyszer parázs vitákat vagy odamondogatós szócsatákat generálva. Fontos megjegyezni, hogy Lőrinc László minden téma kapcsán igyekezett a tudományosság talaján maradni, azaz mindazokat az ismereteket felvonultatni ezekben a képzeletbeli virtuális párbeszédekben, melyek akár így, ebben a formában is elhangozhattak volna – persze mindezt a mai nyelven, olykor zseniális neologizmusokkal tarkítva. A szerzőt diákjai segítették abban, hogy valóban a mai internetes világ nyelvén szólaljanak meg a szereplők.

Minden egyes üzenetcsokor után egy-kétoldalas összefoglalók teszik helyre a történelmi tényeket, melyek során az érdeklődő olvasó megtudhatja, mi is a valóságalapja mindannak, melyet egy-egy szelfi kapcsán olvashatott. A magyarázatokban röviden és tényszerűen olvashatunk a legfontosabb, témába vágó történelmi eseményekről, s a szerző külön figyelmet fordított arra, hogy minden fogalmat (pl. várjobbágy, szerviens, bogumilok, kancellária, Szent Korona stb.) olyan szinten magyarázzon meg, hogy a diákok megértsék a kora középkori Magyar Királyság világát. A kísérő magyarázatok rövidek, s talán ennek is köszönhető, hogy néhol kevéssé alkotnak kerek, lezárt egész szövegvilágot (például III. Béla király uralkodásáról). A terjedelem csak azt tette lehetővé, hogy a legszükségesebb információkat osszák meg az olvasóval, s így olykor inkább csak afféle üzenőfalhoz fűzött lábjegyzetnek hat a fejezethez csatolt magyarázat. Hozzátéve: ez is remek lehetőségeket rejt magában, s egy szorgalmas diák a világháló böngészésével, a szakirodalom alaposabb tanulmányozásával további hasznos és érdekes információ birtokába juthat.

A „Honfoglalás” című fejezet szelfije

„Ahol mindenki lájkolhatja egymás hülyeségeit…”

A könyv huszonöt fejezete között találunk jelentős történelmi eseményeket feldolgozó üzenetváltások (ilyen például a honfoglalás, a pozsonyi vagy épp a morvamezei csata), de jelentős Árpád-kori királyaink (Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, III. Béla, II. András vagy éppen IV. Béla) portréi is kirajzolódnak. Üdítően hatnak azok a részek, melyek elmélyednek a kora középkori magyar történelem kultúr- vagy életmódtörténetében, ezzel közelebb hova ezt az igencsak nehezen megközelíthető korszakot az ifjúsághoz vagy épp az érdeklődő felnőtt olvasóhoz. Megtudhatjuk például, hogy böjti időszakban igencsak elterjedt volt hazánkban a békával, rákkal és csigával készült zabkása, vagy hogy az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosoké jelenleg is működik Dél-Afrikában vagy épp az Egyesült Államokban. A „Kunok Magyarországon” című fejezetből a beözönlő-betelepülő nomád nép és a már letelepedett, Krisztus-hitre tért magyarság közti konfliktusról olvashatunk, s ilyen izgalmas interpretációban még bizonyosan egyetlen irodalomtörténeti kézikönyv sem tálalta nekünk a tihanyi apátság alapítólevelét, a Halotti beszédet vagy épp Kézai Simon krónikáját.

Fontos megemlíteni, hogy a képzeletbeli, történelmi szelfik alatti üzenetváltásokban valós és fiktív személyek egyaránt megszólalnak – jó dramaturgiai érzékkel például a Kézai Simon művét kommentelők jelentős része kitalált figura, ugyanakkor ez ad lehetőséget arra, hogy a szerző a hun-magyar rokonságot ne szájbarágós módon próbálja megértetni a szerző olvasóközönségével, hanem vérbő humorral fűszerezve kacsintson ki ránk, s tegye nyilvánvalóvá: itt bizony a történelmen vagy annak értelmezőin nem csupán lehet, de olykor kell is nevetni.

Szelfi a morvamezei csatából

Mert például melyik, a történelmet értő módon tanulmányozó emberfia ne kapna a szívéhez, mikor a mozvamezei (haladó módban dürnkruti) csatában vereséget szenvedő Ottokár teteme fölött IV. Kun László épp a felemelkedő Habsburg család sarját, Rudolfot segítené a hatalomba? Itt maga a magyarázó szöveg is igen korrekt és tárgyszerű: „Természetesen nem tudjuk, hogyan alakult volna a történelem az 1278-as csata nélkül, valóban csak a cseh Přemyslek töltik be a térségben a Habsburgok későbbi összefogó szerepét, vagy más dinasztia, esetleg senki sem.” Tipikusnak mondhatók ugyanakkor a kárörvendő kommentelők Ottokár kapcsán („Kellett neki az osztrák hercegség meg a császári korona. Így járt.”), de természetesen beszáll a vitába a legyőzött cseh király alvezére is, aki szerint „cink volt, amit a csatatéren műveltek”. A szerző még azt a ziccert sem hagyja ki, hogy későbbi történelmi személyek is beszálljanak a parádés eszmecserébe, Bocskai István szerint például jól megcsinálta a magyarság, mert később sem fogjuk tudni levakarni” a Habsburgokat, Zrínyi szerint az ő „dohányuk és spanjaik” nélkül semmire sem mennénk, s persze Rákóczi Ferenc is „adja”, „esztelen kölyöknek” titulálva IV. Kun Lászlót.

Nem voltál még te ilyen kretén hun-hájpoló még ott kint, Ferrarában…”

A könyv persze nevezhető történelmietlennek és valóságtól elrugaszkodottnak – ugyanakkor kevés kivételtől eltekintve a viccek mégiscsak ülnek, s a mellékelt szövegmagyarázatok jóformán minden utalást, tréfát meg is magyaráznak. A valótlanság és a tételes történelemhamisítás kapcsán pedig nem szabad elfelejtenünk, hogy a középkor jócskán bővelkedett olyan magukat történetírónak tituláló szerzőkben, akik műveikben igencsak elrugaszkodtak a valóságtól. Kiváló példa erre Lőrincz László könyvének „Honfoglalás című fejezete, melyben P. mester (ismertebb nevén Anonymus) is beszáll a kommentelésbe:

„Kond: Csodás az egész. Úgy érezzük magunkat, mint valami mesében.

Névtelen: Nem mese. Ott vagytok, ti vagytok. Küzdjetek meg Zalánnal, hadd fusson.

Árpád: Nem tudjuk, kiről beszélsz. Nincs itt semmiféle Zalán.

Ismeretes, hogy P. mester (Anonymus), III. Béla király jegyzője háromszáz évvel a honfoglalás után írta meg művét, s bár jelentős forrásértékkel bír Gesta Hungarorum című műve (például tőle tudjuk az Árpád mellett harcoló vezérek nevét), számos kitalált elemet is hozzáköltött művéhez. A fenti idézetben szereplő Zalán vezért Anonymus alkotta meg, ám a 19. században nem kisebb név alkotott a történetéből romantikus hőseposzt, mint Vörösmarty Mihály. A tények azonban makacs dolgok: Zalán vezér éppúgy nem létezett, ahogy üzenőfalakon egymást aprító Árpád-házi trónkövetelők. Maga könyv szerzője is szabadkozik művének előszavában:

„Nem egy óriási nagy történelemhamisítás az egész?! De. Kicsit az. Mentségemre szóljon, hogy ezt be is vallom. Vagyis: egy őszinte csaló előre bejelentett hamisítás következik. Ez még mindig sokkal korrektebb annál a titkos és letagadott változatnál, amit a krónikások és történelemírók nemzedékei évszázadokon követtek és követnek el, méghozzá tudós álca mögé bújva…”

Vita Boldog Özséb létezéséről

Különösen találó ebből a szempontból a Kézai Simon krónikájáról szóló fejezet, melyben a jeles Árpád-házi historikus szabályosan henceg azzal, hogy végre befejezte nagy művét, melyben leírja, a magyarok bizony a hunok leszármazottai. A fiktív hozzászóló, a Márk nevű szerzetes rosszmájúan felkiált, hogy már így is éppen eléggé utál minket a világ. Hiába érvel Kézai, hogy már Anonymus is megírta, hogy Árpád Attila leszármazottja, hamar lehurrogják: „Te is tudod, hogy ez csak az uralkodócsaládra vonatkozott. Az furalkodókra szoktunk ilyen kamu ősöket kitalálni.” Az ezután következő pengeváltás még parádésabb.

Kézai Simon besértődik

A historiográfia és a múltról való gondolkodás talán az egyik olyan terület, melyet gyakorló középiskolai tanárként a legnagyobb, de egyben legszebb kihívás diákoknak közvetíteni.

Szétadjuk az Árpád-kort

S így el is jutottunk oda, hogy kinek is ajánlható Lőrinc László. Mint a jó könyvekkel általában lenni szokott, azt mondhatom, hogy mindenkinek – tíz éves kortól tulajdonképpen bármeddig! Kellő pedagógiával megtámasztva, kis kreativitással remek kiegészítő anyaggá válhat avatott történelemtanárok kezében, hiszen a mellékelt szövegeken túl még rengeteg lehetőséget, apró érdekességet vehetnek észre diákjaink, s bizonyára tucatnyi kérdés is fel fog merülni bennük. Megkerestethetjük velük a válaszokat ismeretterjesztő könyvekben vagy a világhálón, s ha hiányérzetünk támad egy-két korabeli esemény kapcsán, továbbgondoltathatjuk velük az egyes csevegéseket, vagy új eseményt (pl. Zotmund legendáját vagy a muhi csatát) adhatunk meg nekik, melyhez nekik kell kitalálniuk a kommentelők személyét és hozzászólásaikat.

Keresztesek szelfije

A szerző könyve bebizonyítja, hogy a középkori magyar történelem is lehet izgalmas, ráadásul számos olyan hozadéka van, melyre méltán lehet büszke a felnövekvő nemzedék: az első magyar nyelvemlékeinkre éppúgy, mint László király lovagi tetteire, Kálmán felvilágosultnak mondható törvényeire vagy éppen a magyar alapítású szerzetesrendre.

A 25 szelfi az Árpád-korból képi megoldásai és befogadható szövegvilága valóban közel hozza hozzánk az akár ezer éve élt emberek mindennapjait. Ennyi év távlatából is belátható, hogy Árpád-kori történelmi figuráink nem szoborrá merevedett alakok, hanem éppúgy hús-vér emberek voltak, mint mi: ettek, ittak, nevettek, sírtak, szerettek, gyűlöltek. Olykor merészek voltak, máskor pedig megdöbbentően kicsinyesek. S ha egyszer a kellő érdeklődés felkeltődött az olvasóban, onnantól nincs megállás.

Maróti Zsolt Viktor

Ezt olvastad?

Az Újkor.hu és több szerződött partnere között bartermegállapodás (szakmai és nem anyagi jellegű) jött létre. Amennyiben portálunkon recenzió, ismertető, ajánló