Amikor behalt az Árpád-ház – 25 szelfi az Árpád-korból

Amikor maga Aquinói Szent Tamás gyanúsítja meg az egyik népszerű közösségi oldal kommentáradatában Boldog Özsébet azzal, hogy kamuprofilt működtet, vagy amikor III. Ince dühében felkiált, hogy mégiscsak a terembulláját ennek a II. Andrásnak, akkor a kora középkori magyar történelem iránt érdeklődők vagy a szélessávú hipernet sebességével hajítják jó messzire Lőrinc László könyvét, vagy (adott esetben meglévő ősmagyaros) bajuszuk alatt jókat kuncogva falják majd azokat a rövid kis szövegeket, amelyeket az Árpád-kor történelme kapcsán agyalt ki a szerző. Nem titkoltan tíz-tizenhat éves diákoknak.

Gyakorló történelemtanárként két dolgot biztosan tudok: az általam tanított diákok rengeteget lógnak a világháló közösségi oldalain, illetve hogy nem tartozik a kedvenc témáik közé a szent királyok nemzetségének mintegy négy évszázadot felölelő időszaka. Lőrinc László 25 szelfi az Árpád-korból című műve arra tesz kísérletet, hogy a teljesség igénye nélkül az általános és középiskolás gyerekek nyelvén fogalmazza meg mindazt, amit Magyarország történetéről tudunk a honfoglalástól az „utolsó aranyágacskáig”. Vagyis a szerző egy képzeletbeli utazásra invitálja olvasóit: mi lett volna, ha az Árpád-kor jeles személyiségei okostelefonnal rendelkeztek volna, s szabadidejükben mindenféle szelfiket lőve posztolgattak volna virtuális hírfolyamokra, hogy aztán a legjobbakban reménykedve állják a sarat a kommentek özönében.

A Bertóthy Ágnes és Rátkai Kornél rajzaival illusztrált kötet fejezetei (szám szerint huszonöt) mindig egy közösségi oldalra készített fotóval kezdődnek, majd ezután következnek a képzeletbeli hozzászólások. A kor jeles alakjai, királyai, királynői, magasrangú földesurai, egyházi személyei vagy épp közemberei mind ellenállhatatlan vágyat éreznek, hogy megosszák gondolataikat a nagyközönséggel, nemegyszer parázs vitákat vagy odamondogatós szócsatákat generálva. Fontos megjegyezni, hogy Lőrinc László minden téma kapcsán igyekezett a tudományosság talaján maradni, azaz mindazokat az ismereteket felvonultatni ezekben a képzeletbeli virtuális párbeszédekben, melyek akár így, ebben a formában is elhangozhattak volna – persze mindezt a mai nyelven, olykor zseniális neologizmusokkal tarkítva. A szerzőt diákjai segítették abban, hogy valóban a mai internetes világ nyelvén szólaljanak meg a szereplők.

Minden egyes üzenetcsokor után egy-kétoldalas összefoglalók teszik helyre a történelmi tényeket, melyek során az érdeklődő olvasó megtudhatja, mi is a valóságalapja mindannak, melyet egy-egy szelfi kapcsán olvashatott. A magyarázatokban röviden és tényszerűen olvashatunk a legfontosabb, témába vágó történelmi eseményekről, s a szerző külön figyelmet fordított arra, hogy minden fogalmat (pl. várjobbágy, szerviens, bogumilok, kancellária, Szent Korona stb.) olyan szinten magyarázzon meg, hogy a diákok megértsék a kora középkori Magyar Királyság világát. A kísérő magyarázatok rövidek, s talán ennek is köszönhető, hogy néhol kevéssé alkotnak kerek, lezárt egész szövegvilágot (például III. Béla király uralkodásáról). A terjedelem csak azt tette lehetővé, hogy a legszükségesebb információkat osszák meg az olvasóval, s így olykor inkább csak afféle üzenőfalhoz fűzött lábjegyzetnek hat a fejezethez csatolt magyarázat. Hozzátéve: ez is remek lehetőségeket rejt magában, s egy szorgalmas diák a világháló böngészésével, a szakirodalom alaposabb tanulmányozásával további hasznos és érdekes információ birtokába juthat.

A „Honfoglalás” című fejezet szelfije

„Ahol mindenki lájkolhatja egymás hülyeségeit…”

A könyv huszonöt fejezete között találunk jelentős történelmi eseményeket feldolgozó üzenetváltások (ilyen például a honfoglalás, a pozsonyi vagy épp a morvamezei csata), de jelentős Árpád-kori királyaink (Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, III. Béla, II. András vagy éppen IV. Béla) portréi is kirajzolódnak. Üdítően hatnak azok a részek, melyek elmélyednek a kora középkori magyar történelem kultúr- vagy életmódtörténetében, ezzel közelebb hova ezt az igencsak nehezen megközelíthető korszakot az ifjúsághoz vagy épp az érdeklődő felnőtt olvasóhoz. Megtudhatjuk például, hogy böjti időszakban igencsak elterjedt volt hazánkban a békával, rákkal és csigával készült zabkása, vagy hogy az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosoké jelenleg is működik Dél-Afrikában vagy épp az Egyesült Államokban. A „Kunok Magyarországon” című fejezetből a beözönlő-betelepülő nomád nép és a már letelepedett, Krisztus-hitre tért magyarság közti konfliktusról olvashatunk, s ilyen izgalmas interpretációban még bizonyosan egyetlen irodalomtörténeti kézikönyv sem tálalta nekünk a tihanyi apátság alapítólevelét, a Halotti beszédet vagy épp Kézai Simon krónikáját.

Fontos megemlíteni, hogy a képzeletbeli, történelmi szelfik alatti üzenetváltásokban valós és fiktív személyek egyaránt megszólalnak – jó dramaturgiai érzékkel például a Kézai Simon művét kommentelők jelentős része kitalált figura, ugyanakkor ez ad lehetőséget arra, hogy a szerző a hun-magyar rokonságot ne szájbarágós módon próbálja megértetni a szerző olvasóközönségével, hanem vérbő humorral fűszerezve kacsintson ki ránk, s tegye nyilvánvalóvá: itt bizony a történelmen vagy annak értelmezőin nem csupán lehet, de olykor kell is nevetni.

Szelfi a morvamezei csatából

Mert például melyik, a történelmet értő módon tanulmányozó emberfia ne kapna a szívéhez, mikor a mozvamezei (haladó módban dürnkruti) csatában vereséget szenvedő Ottokár teteme fölött IV. Kun László épp a felemelkedő Habsburg család sarját, Rudolfot segítené a hatalomba? Itt maga a magyarázó szöveg is igen korrekt és tárgyszerű: „Természetesen nem tudjuk, hogyan alakult volna a történelem az 1278-as csata nélkül, valóban csak a cseh Přemyslek töltik be a térségben a Habsburgok későbbi összefogó szerepét, vagy más dinasztia, esetleg senki sem.” Tipikusnak mondhatók ugyanakkor a kárörvendő kommentelők Ottokár kapcsán („Kellett neki az osztrák hercegség meg a császári korona. Így járt.”), de természetesen beszáll a vitába a legyőzött cseh király alvezére is, aki szerint „cink volt, amit a csatatéren műveltek”. A szerző még azt a ziccert sem hagyja ki, hogy későbbi történelmi személyek is beszálljanak a parádés eszmecserébe, Bocskai István szerint például jól megcsinálta a magyarság, mert később sem fogjuk tudni levakarni” a Habsburgokat, Zrínyi szerint az ő „dohányuk és spanjaik” nélkül semmire sem mennénk, s persze Rákóczi Ferenc is „adja”, „esztelen kölyöknek” titulálva IV. Kun Lászlót.

Nem voltál még te ilyen kretén hun-hájpoló még ott kint, Ferrarában…”

A könyv persze nevezhető történelmietlennek és valóságtól elrugaszkodottnak – ugyanakkor kevés kivételtől eltekintve a viccek mégiscsak ülnek, s a mellékelt szövegmagyarázatok jóformán minden utalást, tréfát meg is magyaráznak. A valótlanság és a tételes történelemhamisítás kapcsán pedig nem szabad elfelejtenünk, hogy a középkor jócskán bővelkedett olyan magukat történetírónak tituláló szerzőkben, akik műveikben igencsak elrugaszkodtak a valóságtól. Kiváló példa erre Lőrincz László könyvének „Honfoglalás című fejezete, melyben P. mester (ismertebb nevén Anonymus) is beszáll a kommentelésbe:

„Kond: Csodás az egész. Úgy érezzük magunkat, mint valami mesében.

Névtelen: Nem mese. Ott vagytok, ti vagytok. Küzdjetek meg Zalánnal, hadd fusson.

Árpád: Nem tudjuk, kiről beszélsz. Nincs itt semmiféle Zalán.

Ismeretes, hogy P. mester (Anonymus), III. Béla király jegyzője háromszáz évvel a honfoglalás után írta meg művét, s bár jelentős forrásértékkel bír Gesta Hungarorum című műve (például tőle tudjuk az Árpád mellett harcoló vezérek nevét), számos kitalált elemet is hozzáköltött művéhez. A fenti idézetben szereplő Zalán vezért Anonymus alkotta meg, ám a 19. században nem kisebb név alkotott a történetéből romantikus hőseposzt, mint Vörösmarty Mihály. A tények azonban makacs dolgok: Zalán vezér éppúgy nem létezett, ahogy üzenőfalakon egymást aprító Árpád-házi trónkövetelők. Maga könyv szerzője is szabadkozik művének előszavában:

„Nem egy óriási nagy történelemhamisítás az egész?! De. Kicsit az. Mentségemre szóljon, hogy ezt be is vallom. Vagyis: egy őszinte csaló előre bejelentett hamisítás következik. Ez még mindig sokkal korrektebb annál a titkos és letagadott változatnál, amit a krónikások és történelemírók nemzedékei évszázadokon követtek és követnek el, méghozzá tudós álca mögé bújva…”

Vita Boldog Özséb létezéséről

Különösen találó ebből a szempontból a Kézai Simon krónikájáról szóló fejezet, melyben a jeles Árpád-házi historikus szabályosan henceg azzal, hogy végre befejezte nagy művét, melyben leírja, a magyarok bizony a hunok leszármazottai. A fiktív hozzászóló, a Márk nevű szerzetes rosszmájúan felkiált, hogy már így is éppen eléggé utál minket a világ. Hiába érvel Kézai, hogy már Anonymus is megírta, hogy Árpád Attila leszármazottja, hamar lehurrogják: „Te is tudod, hogy ez csak az uralkodócsaládra vonatkozott. Az furalkodókra szoktunk ilyen kamu ősöket kitalálni.” Az ezután következő pengeváltás még parádésabb.

Kézai Simon besértődik

A historiográfia és a múltról való gondolkodás talán az egyik olyan terület, melyet gyakorló középiskolai tanárként a legnagyobb, de egyben legszebb kihívás diákoknak közvetíteni.

Szétadjuk az Árpád-kort

S így el is jutottunk oda, hogy kinek is ajánlható Lőrinc László. Mint a jó könyvekkel általában lenni szokott, azt mondhatom, hogy mindenkinek – tíz éves kortól tulajdonképpen bármeddig! Kellő pedagógiával megtámasztva, kis kreativitással remek kiegészítő anyaggá válhat avatott történelemtanárok kezében, hiszen a mellékelt szövegeken túl még rengeteg lehetőséget, apró érdekességet vehetnek észre diákjaink, s bizonyára tucatnyi kérdés is fel fog merülni bennük. Megkerestethetjük velük a válaszokat ismeretterjesztő könyvekben vagy a világhálón, s ha hiányérzetünk támad egy-két korabeli esemény kapcsán, továbbgondoltathatjuk velük az egyes csevegéseket, vagy új eseményt (pl. Zotmund legendáját vagy a muhi csatát) adhatunk meg nekik, melyhez nekik kell kitalálniuk a kommentelők személyét és hozzászólásaikat.

Keresztesek szelfije

A szerző könyve bebizonyítja, hogy a középkori magyar történelem is lehet izgalmas, ráadásul számos olyan hozadéka van, melyre méltán lehet büszke a felnövekvő nemzedék: az első magyar nyelvemlékeinkre éppúgy, mint László király lovagi tetteire, Kálmán felvilágosultnak mondható törvényeire vagy éppen a magyar alapítású szerzetesrendre.

A 25 szelfi az Árpád-korból képi megoldásai és befogadható szövegvilága valóban közel hozza hozzánk az akár ezer éve élt emberek mindennapjait. Ennyi év távlatából is belátható, hogy Árpád-kori történelmi figuráink nem szoborrá merevedett alakok, hanem éppúgy hús-vér emberek voltak, mint mi: ettek, ittak, nevettek, sírtak, szerettek, gyűlöltek. Olykor merészek voltak, máskor pedig megdöbbentően kicsinyesek. S ha egyszer a kellő érdeklődés felkeltődött az olvasóban, onnantól nincs megállás.

Maróti Zsolt Viktor

Ezt olvastad?

A hosszú téli esték kedveznek a beltéri kulturális programoknak. A jelenleg is futó filmek mellett a hazai mozik még a