Mumifikált történelem és új érettségi – Történelemtanárok online konferenciája Aszódról
Új érettségi, jó gyakorlatok, digitális oktatás, Trianon. Ezen témák köré épült a 2021. február 18-án megtartott Evangélikus Iskolák Történelemtanárainak VIII. Konferenciája, melynek a hagyományokhoz híven az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium adott otthon, bár rendhagyó módon online formában.
A résztvevőket először Varga Márta, a Magyar Evangélikus Egyház Országos Irodájának osztályvezetője köszöntötte, aki a történelemtanárok jelenre vonatkozó kötelezettségeire hívta fel a figyelmet, hiszen munkájuk során nemcsak a múltra való koncentrálás a feladatuk. Péterfi Gábor, az evangélikus iskolák tantárgygondozója azt emelte ki, hogy a konferencia a múlt–jelen–jövő hármasságára épül, hiszen Trianonra és szakmódszertani kérdésekre koncentrálnak az előadók, illetve sor kerül a tantervi- és érettségi változások elemzésére is. Végezetül Veizer Valéria, a tanácskozásnak otthont adó intézmény igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, kifejezte háláját, hogy a körülmények ellenére is sikerült megvalósítani a tanácskozást, amely segíthet eligazodni az aktuális kihívások és változások közt.
![](https://ujkor.hu/wp-content/uploads/2021/03/IMG_4321.jpg)
Elsőként Kertész Botond, az Evangélikus Országos Gyűjtemény történésze tartotta meg előadását, aki a trianoni békének az evangélikus egyházra gyakorolt hatását mutatta be. Az egyház világháború előtti helyzetét ismertetve elmondta, hogy már az 1810-20-as években válságtudat jellemezte, amelynek legfőbb oka a lappangó elvilágiasodás volt. Mindezek ellenére – hangsúlyozta – fejlődés is megfigyelhető, még ha nem is dinamikus mértékben, ugyanis az evangélikus egyház kereste a megújulás útját, például egyesületi tevékenységek, társadalmi célú kezdeményezések által. Elmondta, hogy az 1870-es években az egyház nemzetiségi jellege – a hívők nagy aránya szlovák nemzetiségű volt – miatt konfliktusok is adódtak, amit a politikai szféra az egyház autonómiájának csökkentésével igyekezett megoldani. Az evangélikus iskolarendszer jelentőségét is kiemelte, amely az egyik legfejlettebb volt az országban.
![](https://ujkor.hu/wp-content/uploads/2021/03/kertesz_b.jpg)
Kertész előadásának második felében az egyház első világháború utáni helyzetét vizsgálta. A Trianonnal bekövetkező határváltozások után a nagyobb gyülekezetek az országban maradtak, azonban oktatási intézmények száma kevesebb mint felére csökkent. Hangsúlyozta, hogy a veszteségek ellenére azonban dinamikus fejlődés jellemezte az egyházat, amit a 64 új evangélikus templom felépítése is bizonyít. De mindemellett – mondta Kertész – a gyülekezetek szintjén is jellemző volt a megújulás, például egyletek működése által.
Végezetül az előző század pozitív hozadékait foglalta össze. Hangsúlyozta, hogy a megpróbáltatások által belső megerősödés ment végbe az evangélikus egyházban, és fontos megbecsülni mindazt, ami megmaradt.
Mirák Katalin történész, az Evangélikus Országos Levéltár munkatársa a Magyarországi Evangélikus Egyház tényfeltáró bizottságának tevékenységét ismertette a már megjelent Háló című kötetek által. Elmondta, hogy a kutatómunka hátterében a 2005-ben nyilvánosságra hozott, a szocialista időszakban ügynökökként működő személyek nevét tartalmazó lista áll, amely hét, az evangélikus egyházban tevékenykedő személyt is érintett. A már közel 16 éve működő tényfeltáró bizottságban lelkészek, jogászok, levéltárosok és történészek dolgoznak együtt annak érdekében, hogy az ügynöktörténeteket hitelesen mutassák be az egyházi közösség, illetve az érdeklődők számára.
![](https://ujkor.hu/wp-content/uploads/2021/03/mirak2.jpg)
Hangsúlyozta, hogy a bizottságnak nem feladata a teljes egyháztörténet megírása, illetve monográfiák elkészítése. Továbbá nem cél az „ügynökvadászat”, az érintettek megszégyenítése, vagy akár az egyház presztízsének csökkentése sem. Viszont feladata a tények világ elé tárása, amely tudatos egyházi döntés, hiszen munkájuk 2005-től a legmagasabb egyházvezetői-egyházkormányzati ügy.
Előadásának második felében Mirák az eddig megjelent három Háló című köteteket mutatta be. Elmondta, hogy a kiadványok struktúrája azonos, teológiai reflexiókat, kor- vagy szervezettörténeti tanulmányokat, esettanulmányokat, illetve forrásközléseket, -elemzéseket tartalmaznak. Kiemelte, hogy a tavaly megjelent harmadik kötetet különlegessé teszi az, hogy interjú formájában az érintettek is megszólalnak benne.
Véleménye szerint a kiadványokat érdemes lehet a középiskolai történelemórákra is bevinni, hiszen ezek az események a szülők és nagyszülők életében zajlottak, a szocialista korszak, a Kádár-rendszer valódi arca kézzelfoghatóbbá válhat általuk, illetve mélyülhet a diákok egyházképe is.
![](https://ujkor.hu/wp-content/uploads/2021/03/Halo2.jpg)
A következő előadást Porogi András mestertanár, a Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója tartotta, aki a 2020-ban megjelent 7-12. évfolyamra vonatkozó kerettanterv újító törekvéseit mutatta be. Elsőként a korábbi kerettanterv előnyeit, illetve hátrányait foglalta össze. Pozitívumként – többek között – a linearitás érvényesülését, illetve a fejlesztésre szánható idő mennyiségét emelte ki. Majd a tantervek elemzésével kimutatta a dokumentum ellentmondásait is, hiszen a nagyobb időkeret ellenére a 20. század történelmére ugyanannyi idő állt rendelkezésre, mint a négyévfolyamos kerettantervben, ráadásul előfordulhatott, hogy a hatosztályos gimnazisták csak 12. osztályban tanulnak először a modern kor eseményeiről. További problémaként említette az átjárhatóság kérdését is, hiszen a 2012-es szabályozás erre nem biztosított lehetőséget.
![](https://ujkor.hu/wp-content/uploads/2021/03/porogi.jpg)
Porogi előadásának második felében a 2020-ban megjelent kerettantervet ismertette. A célok közül kiemelte a tehetséggondozó jelleg megőrzését, az átjárhatóság biztosítását, illetve az arányosítást is. Elmondta, hogy ennek a szabályozásnak az egyik legjelentősebb változása, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben a 7. évfolyamon tanulók a már megkezdett kronológiát folytatják úgy, hogy az első évben az általános iskola 7-8. évfolyamának alaptémáit, fontosabb eseményeit sajátítják el. Továbbá – hangsúlyozta Porogi – a különböző témákra jutó óraszámokban is történt változás, hiszen a 2012-es szabályozáshoz képest jóval több idő áll rendelkezésre a 20. század eseményeinek a megismeréséhez.
Előadásának zárásaként elmondta, hogy természetesen lehet olyan érveket felsorakoztatni az új szabályozással szemben, mint a 7. évfolyamos tankönyv hiánya, továbbá, hogy egyetlen tanév alatt nem lehet két év témáit megtanítani. Azonban leszögezte, hogy bármelyik, a korosztálynak szóló tankönyv használható, illetve a célokat kell szem előtt tartani a kifejtettség mértékének meghatározásakor.
Az előadók sorát Fekete Bálint történelemtanár, az Újkor.hu rovatvezetője folytatta, aki a digitális munkarendhez segítséget nyújtó felületeket prezentálta a résztvevőknek. Röviden kitért a történelemtanárok körében végzett, a digitális tartalmakra vonatkozó felmérésre, amely alapján egyértelmű, hogy leginkább 20-21. századi, illetve letölthető és szerkeszthető tartalmakra van szükség. A visszajelzések alapján az is láthatóvá vált, hogy megnőtt az érdeklődés a LearningApps, az okostankönyvek, a Mozaik-tartalmak, illetve az Újkor.hu iránt, míg például a Redmenta felületét kevesebben választják, mint tavaszi online oktatás alatt. Összességében az látszik, hogy a digitális munkarend első szakaszához képest jóval letisztultabbak a tanárok elképzelései, illetve kialakulóban vannak a tapasztalatcseréhez a fórumok és a nyelvezet is.
Fekete elsőként az Újkor.hu oktatás rovatára, illetve a kiemelt segédanyagok gyűjteményére hívta fel a résztvevők figyelmét. Utóbbi – többek között – tartalmaz adattárt, illetve letölthető, szerkeszthető formában feladatgyűjteményeket – sok esetben megoldókulccsal –, például az egységesen használatban lévő középiskolai atlaszhoz, vagy az Újkor.hu cikkeihez. Szintén ajánlotta az Oktatólapok felületet, amelynek kialakítását a tanárok és a levéltár-pedagógusok tapasztalatára alapozták, és számos, a tanórákon alkalmazható feladat és dokumentum érhető már el. Újszerű szakmai fórumként az Online történelemtanár Facebook-csoportra is felhívta a figyelmet, amelyet Maróti Zsolt Viktorral közösen indítottak, és ahol bárki megoszthatja az általa készített tartalmakat, vagy szakmai kérdéseket tehet fel. Hangsúlyozta, hogy a több mint háromezer-kétszáz taggal rendelkező csoport célja, hogy visszakereshető, áttekinthető módon rendezze a tartalmakat a tanárok számára. Végezetül a Történelemtanárok Túlélőkészlete oldalt mutatta be, amelynek célja az Online történelemtanár csoportban megjelenő tartalmak strukturálása. Így – kiemelte – az oldalon az érdeklődők oktatóvideókat, applikációkhoz segédleteket, korszakokra lebontott anyagokat találhatnak meg.
Kardkovács Szilvia a Magyarországi Evangélikus Egyház digitalizációs programja keretében elindult emelt szintű történelemfelkészítés e-learning-felület kezdeményezését ismertette. Az Evangélikus Pedagógiai Intézet szakértője beszámolt róla, hogy négy oktatási intézmény tizenöt tanulójának bevonásával dolgoznak egy modell jellegű oktatási projekt kidolgozásán.
Az ebédszünetet követően Péntekné Hegedűs Rita, a Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium történelemtanára tartotta meg előadását, aki három, a történelemtanítást segítő projektet mutatott be. Hangsúlyozta, hogy szükség van a különleges ismeretszerzésre is, hiszen a hétköznapi tanítás során általában kész tényekkel szembesülnek a diákok, így kevés a kommunikációs lehetőség, a gondolkodtató feladat, illetve az olyan tevékenység, amely a manuális készségeket, illetve a fantáziát fejleszti.
![](https://ujkor.hu/wp-content/uploads/2021/03/Hegedus_Rita.jpg)
Elsőként a Banánmúmia című projektet ismertette, amely során a diákok 2-3 fős csoportokban banánt mumifikálhatnak, amely során azt az eljárást, alapanyagokat alkalmazzák, mint az ókori egyiptomiak. Elmondta, hogy a projekt zárásakor az igazi múmiával hasonlítják össze az elkészítettet, kapcsolatot teremtve így a jelen és a múlt között. Kiemelte, hogy mindez a tanultak hosszabb távú beépülését és a tantárgyi koncentrációt is segíti, illetve felkeltheti a diákok érdeklődését a mélyebb igényű kutatások iránt.
Hegedűs a gimnázium Régészkedjünk! című projektjét is bemutatta, ami már a 11-13 évesek számára ad „kóstolót” a régészmunkából. A tanulók a sóból, lisztből és kávézaccból készített kőzetekből leleteket „áshatnak ki”, amelyeket mikroszkóp alatt vizsgálnak meg. Ezt a projektet is egy rendszerező megbeszélés zárja.
Az iskola legújabb projektjét is prezentálta Hegedűs, amely egy győztes pályázatnak köszönhető, a Sző, fon, nem takács címet viseli, amelynek célja a hon- és népismeret, valamint a történelem összekapcsolása. A diákok szakkör keretén belül készíthetnek szöveteket, amelyeket történelemórán bemutathatnak, elemezhetnek. Ezáltal – hangsúlyozta – kézzelfoghatóan lehet beszélni a kereskedelemről, a pénzről, vagy akár a céhek és manufaktúrák működéséről is.
Az előadások sorát Nánay Mihály, az Óbudai Árpád Gimnázium tanára, illetve a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnöke zárta, aki az érettségi tételbizottság tagjaként a 2024-től bevezetésre szánt javaslatokat ismertette a részvevőkkel (itt hangsúlyozni kell, hogy még csak egy munkaanyagról van szó, amely még nincs lezárva). Felhívta a figyelmet, hogy a Nemzeti köznevelési törvény szerint „Új érettségi vizsgatárgyat, vagy az érettségi vizsgatárgy új vizsgaszintjének vizsgakövetelményeit […] az érettségi vizsgára jelentkezés előtt legalább két évvel kell kiadni.”.
![](https://ujkor.hu/wp-content/uploads/2021/03/nanay_mihaly_02.png)
Elmondta, hogy a kompetencia-alapú történelemtanítás „jégtörőjének” is tekinthető az érettségi, és bár alapvetően a történelem tantárgy elfogadott, azonban a korábbi követelményrendszerrel kapcsolatban felmerülnek problémák, kiütköztek ellentmondások. Az egyik nehézség a lexikákhoz kötődik, hiszen az érettségin számon kérhető adatok a kerettantervekben szerepelnek, de nem egyértelmű, hogy pontosan melyiket kell érteni ez alatt, ráadásul az általános iskolai, a négyosztályos középiskolai és a hatosztályos közt eltérések is vannak. Hangsúlyozta, hogy a közép- és az emelt szint témáinak meghatározásánál is találhatók pontatlanságok, például emelt szinten a gyarmatosítás a követelmény, míg középszinten a nagy földrajzi felfedezések, tehát felmerül az a kérdés, hogy Pizzarót és Cortezt hogyan tanítsuk.
Az új változtatásokkal kapcsolatban Nánay elmondta, hogy korábban az is komoly diszkrepanciát okozott, hogy a tankönyvek és kerettantervek még az emelt szintű érettségihez képest is sokkal bőségesebb tananyag feldolgozását írták elő, ami nonszensz. Ezt a problémát jelentős részben megoldotta a Nemzeti Alaptanterv tananyagcsökkentése, ami ilyen módon sokkal jobban illeszkedik az érettségi tematikához, emiatt nem volt szükség a tematika jelentős mértékű változtatására, már csak azért sem, mert általános tanári vélemény szerint az eddig is megfelelő mértékű volt. Viszont a számon kérhető lexikai elemek száma csökkent automatikusan a kerettantervi tananyagcsökkentés miatt. Épp ezért várható komoly újítás az emelt szint esetében, ahol eddig nem volt külön kötelező, extra lexika meghatározva, de a kerettantervi tananyagcsökkentés miatt szükségessé vált ennek megfogalmazása, annak érdekében, hogy a vizsga színvonala a továbbiakban is megfelelő legyen – nem szabad ugyanis elfelejtkezni róla, hogy az emelt szintű érettségi fő funkciója nem a köznevelésben töltött idő lezárása, hanem a felsőoktatásba való felvételi, így az eredményeknél fontos a szórás is. Mindennek értelmében az emelt szint sikeres teljesítéséhez nemcsak mélyebb tudás, több kompetencia alkalmazása, de bővebb lexikai ismeret is kell majd. Itt fontos arra utalni, hogy a történelem érettségit teljesítő diákok több, mint 90%-a középszinten érettségizik, így tehát az emelt szint problematikája a vizsgázóknak csak egy töredékét érinti, ráadásul esetükben 11–12. évfolyamon az új tanterv bőven juttat órakeretet az emelt szintű érettségire felkészítő fakultációs órákra.
Szerkezetileg sem történt átalakítás, és a vizsgaleíráson is csak kismértékben módosítottak, azaz sem projekt jellegű feladat nem fog megjelenni, sem elektronikus érettségi nem várható.
Elmondta, hogy a NAT alapelvei alapján viszont sor került a tartalmi arányok módosítására, így a magyar történelemre vonatkozó szegmens növelésére (pl. a javaslat szerint a komplex tesztfeladat magyar témájú lesz), illetve a magyar és egyetemes történelem integrálására komplex feladatok által (példaként a reformációt hozta az előadó, amelynél a magyar vonatkozások az egyetemes jelenségekbe ágyazva kerülnek elő). Fontos újításként említette a publicisztikai, szakirodalmi szövegek forrásként való megjelenését is, illetve a jövőben – a karikatúrák mintájára – megjelenhetnének a mémek is. A tematikai változásoknál utalt a pontosításokra, például a reformkor fő kérdései már kijelölésre kerültek. Továbbá tartalmi újításként kiemelte a jelenkorra fektetett nagyobb hangsúlyt, például a centenáriumok miatt nagyobb hangsúlyt kapna az első világháború, valamint az 1918–1920 közti időszak. A magyar témákat erősíti, hogy a határon túli magyarság és a magyarországi nemzetiségek modernkori helyzete külön pontként jelennek meg.
Végezetül elmondta, hogy a mennyiség tekintetében is történtek változtatások, hiszen a lexika némileg csökkent középszinten, míg emelten bizonyos mértékű növekedés figyelhető meg.
![](https://ujkor.hu/wp-content/uploads/2021/03/IMG_4415-2.jpg)
Az előadásokat követően, a tanácskozás záró eseményeként került sor a Trianon’100 című pályázat győzteseinek a kihirdetésére. A versenyzőket elsőként Fabiny Tamás elnök-püspök úr köszöntötte, aki a bibliai József történetén keresztül arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy testvérként kell gondolni az elcsatolt magyarságra. Prőhle Gergely, országos felügyelő szintén üdvözölte a verseny és a konferencia résztvevőit. Elmondta, hogy a pályázati munkákban a család- és gyülekezettörténeti nézőponton keresztül sikerült megjeleníteni Trianont.
A zsűri értékelései alapján láthatóvá vált a pályázók sokszínű Trianon-képe, hiszen a munkák – többek között – hely- és kultúrtörténeti vonatkozásokat, interjúkat, és ezáltal sorsfordító életutakat, eseményeket jelenítettek meg.
Ezt olvastad?
További cikkek
„Ez a ház nem eladó!” – Az ország háza című dokumentumfilm tanárszemmel
Az ország háza című dokumentumfilm díszbemutatójára 2024. június 11-én került sor a Parlamentben, a nagyközönségnek pedig június 14-én mutatták be a MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon. Nagy András rendező-operatőr alkotása közel […]
Itáliai mesterek, mint a középkor informatikusai – A firenzei reneszánsz emlékei a magyar történelemtanításban
Magyarországon nincs ember, akinek ne lenne kedvező viszonyulása Olaszországhoz, avagy, ahogyan hangulatfestésként sokan szívesebben mondják: Itáliához. A sokrétű kulturális kapcsolatok, az antikvitás, a katolicizmus, a reneszánsz, az ellenreformáció és a […]
A művészettörténet mint középiskolai tantárgy hanyatlástörténete és az érdeklődők bizonytalan lehetőségei
2023 december 20-án az MTA Filozófiai és Történettudományi Osztálya Művészettörténeti Tudományos Bizottsága nyilatkozatot adott ki, amelyben tiltakozott a művészettörténet mint középiskolai tantárgy megszüntetése ellen: a hírre a sajtó a hevesen, […]
Előző cikk
Az ismeretlen ismerős – Mindszenty és John Sabo kapcsolata 1957–1971 között
Az emigráció magyar katolikus papsága a magyar egyháztörténet egyik periférikus kérdése. Nagyon keveset tudunk azokról a szereplőkről, akik követték a magyarokat az emigrációba, vagy akár már ott születtek és magyar […]