„Igyekszem a tankönyvi szövegen túl a legfrissebb kutatási eredményeket közvetíteni” – interjú Maróti Zsolt Viktorral

Maróti Zsolt Viktor történelemtanár a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerzett diplomát, ahol a történelem szakdolgozatát a világvárossá váló Budapest kriminalisztikai jellegzetességeiből írta. Az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium tanáraként és a Balassi Intézet oktatójaként igyekszik beépíteni a legújabb infokommunikációs technológiát is a tanórákba, mert szerinte a „tanár számára is sokkal érdekfeszítőbb a munka, ha nem pusztán a bevált sablonokat alkalmazza újra és újra.” Az Újkor.hu Beszámoló rovatának vezetőjével Szőts-Rajkó Kinga beszélgetett.

Az Újkor.hu 2014 nyarán indult, idén öt éves lesz. Szeretnénk, ha olvasóink jobban megismerhetnének minket, ezért interjú-sorozatot indítottunk, hogy megszólaltassuk szerkesztőségünk tagjait. A sorozat első részeként főszerkesztőnk, Szőts Zoltán Oszkár szólalt meg. Másodikként Mozgókép rovatunk vezetőjét, Árvai Tündét, harmadikként Lapozó rovatunk vezetőjét, Novák Ádámot, negyedikként Oktatás rovatunk vezetőjét, Fekete Bálintot, ötödikként Sujtó Attilát, Naptár és Aktuális rovataink vezetőjét, hatodikként Világtörténelem rovatunk vezetőjét, Szeghő Patrikot, hetedikként a Magyar Történelem rovatunk vezetőjét, Fóris Ákost ismerhették meg jobban. Korábban pedig Szőts-Rajkó Kingával és Katona Csabával olvashattak beszélgetéseket.

Fotó: Maróti Edit

Újkor.hu: Hogyan kezdtél el érdeklődni a történelem iránt?

Maróti Zsolt Viktor: A Portré rovatot jól ismerve mondhatni vártam ezt a kérdést, de az igazság az, hogy semmiféle katartikus ifjúkori élményről nem tudok beszámolni. Amikor elérkezett az idő középiskolás koromban, hogy a felvételin kelljen gondolkodnom, nem volt kétséges, hogy a tanári pályát választom. Itt sem elsősorban a családi indíttatás vagy a zseniális tanári példaképek lebegtem a szemem előtt – bár utóbbiból azért nem volt hiány abban a békebeli gimnáziumban, ahová jártam. Egyszerűen érdekelt ez a világ, elsősorban annak az emberi és gyakorlati oldala. A középiskolában előfordult, hogy olykor-olykor segítettem egyik-másik iskolatársamnak felzárkózni. A történelem, a magyar nyelv és irodalom, valamint a földrajz tantárgyak különösen érdekeltek, végül az előbbi kettő mellett döntöttem.

Fotó: Gimpel Zoltánné

Melyik egyetemre jártál történelem szakra?

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán kezdtem meg tanulmányaimat 2003-ban. Tősgyökeres budapestiként talán furcsa lehet, hogy nem egy fővárosi egyetemet jelöltem meg első helyen. Diákjaimnak mai napig javaslom, hogy látogassanak el nyílt napokra – az én döntésem is így született meg. Piliscsabán valahogy első pillanatban éreztem, hogy megtaláltam azt a helyet, amit kerestem. És itt nem elsősorban a campus ragadott magával, hanem valahogy az egésznek volt egyfajta kisugárzása, szellemisége. Meglátni és megszeretni…

Voltak tanárok, akik különösen meghatározóak voltak a történelem szakon?

Sok nevet fel tudnék sorolni, hiszen remek oktatók voltak akkor Piliscsabán. Mivel már az első pillanattól kezdve tanárnak készültem, ezért a pedagógiai témájú előadások, a hozzájuk kapcsolódó pszichológiai és szociológiai tárgyak kötöttek le főként. Történelem szakon nagyon szerettem Rácz György tanár úr előadásait – bár a középkor mai napig távol áll tőlem, de az ő precizitása, felkészültsége, izgalmas megközelítései nagyon tetszettek. Ráadásul minden alkalommal prezentációval készült – ami akkoriban még nem volt szokványos! Kiemelném még Nagy Ildikó tanárnőt is, aki – mai napig nem tudom, miként – egyszerre tudott órát tartani a „történészeknek” és a „tanárjelölteknek” is. Az ő előadásainak és szemináriumainak jegyzeteit a mai napig használom a készülés során, de arra is alkalmasak, hogy elmélyedjek a korszak valamely részletkérdésében. Ifj. Bertényi Iván tanár úr forráselemző szemináriumai szintén maradandóak voltak, és azt hiszem, azt a szemléletet, amelyet tőle kaptam, a mai napig őrzöm.

Fotó: Olasz-Máté Anita

Milyen témából írtad a szakdolgozatodat?

A világvárossá váló Budapest kriminalisztikai jellegzetességeiből.

Meglepő választás.

Én sem gondoltam volna negyedéves egyetemistaként, hogy ebből fogom írni. Nagy Ildikó tanárnővel beszélgettünk egyszer, akkor mondta, hogy van három témája. Az egyik egy speciális, dualizmus kori közlekedéstörténeti téma lett volna, a másodikra már nem emlékszem. A harmadiknál egyből rávágtam, hogy akkor az lesz az enyém: a fővárosi bűnözés és a kriminalisztika a századfordulón. Gyerekkoromban imádtam a krimiket, faltam a bűnesetekkel kapcsolatos könyveket, képregényeket, filmeket. A felvételi évében még a bűnügyi nyomozói pálya is felvetődött bennem – aztán másfelé sodort az élet. Amikor eldöntöttem, hogy ebből írom a szakdolgozatomat, még rengeteg időm volt. Szerintem kevesen élvezték úgy a szakdolgozatuk írását, mint én. A korabeli bulvárlapok, a rendőrségi szaksajtó, a vonatkozó szakirodalom hihetetlen izgalmas részletekkel szolgált, így a munka oroszlánrésze az volt, hogy rövidítsem, formába öntsem mindazt, ami összejött. Így is sok minden kimaradt, ezek egy részét aztán később publikáltam.

Fotó: Maróti Edit

Az Újkor.hun számos írás jelent meg valóban, melyek a századfordulós bűneseteket dolgozza fel, de más témákban is írtál. Széles az érdeklődési köröd?

Azt is mondhatnám, hogy nincsen olyan téma vagy korszak, amely egy az egyben érdekelne. Gimnáziumi tanárként egyébként is képben kell lenni, hiszen a diákok egy része meglehetősen felkészült, utánaolvas bizonyos eseményeknek, időszakoknak. Így aztán én is készülök. Ha valamire büszke vagyok, akkor az az, hogy minden egyes történelemóra után beleásom magam kicsit a rendelkezésemre álló szakirodalomba, és igyekszem a tankönyvi szövegen túl a legfrissebb kutatási eredményeket közvetíteni diákjaim felé.

De azért biztos van, amit szívesebben tanítasz.

Az ókori Róma történelmét, a nagy francia forradalmat és a két világháború közötti egyetemes történelmet például összességében szeretem, de minden korszakban van olyan résztéma, ami hálás közönségre talál, amikor az ember oktatja. Az ókori Athén életmódtörténeténél például kiválóan meg lehet mutatni, hogy ilyen sok év távlatából mi az, ami változott, és mi az, ami örök és emberi. Ugyanígy például a Horthy-korszak parlamentarizmusánál is nagyszerűen be lehet mutatni, hogy mi és mért úgy működik a politikában, ahogy. A közelmúlt történelme pedig azért nagyon izgalmas, mert ezzel kapcsolatban a diákok rokonaik, ismerőseik segítéségével maguk is benyomást szerezhetnek arról, hogy milyenek voltak a mindennapok a Rákosi- vagy a Kádár-rendszerben vagy akár a rendszerváltozás idején.

Közös drámaóra az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban. Fotó: Nédermann Anna

Ha már szóba került a tanítás – azt kaptad a pályán, amit vártál?

Szoktam viccelődni, hogy ez nem a munkám, hanem a hobbim – amiért végtére is reális a bérezés. Viccet félretéve: nagyon szeretek középiskolában tanítani. Ez még mindig egy nagyon emberi hivatás, ahol az embert sok öröm éri. Az eredmények persze nem mindig láthatóak azonnal, hiszen a pedagógiai munka jellegéből adódóan egy-egy részsiker csak hosszú évek, esetleg évtizedek elmúltával látszik majd, ha valaki használja majd azt a készséget vagy tudást, amelyet az óráimon elsajátított. Azt mindig tudatosítom magamban, hogy emberekkel foglalkozom, hatással vagyok rájuk. Ez nagy felelősség, de ha szívvel-lélekkel csinálom, akkor hiszek benne, hogy a végeredmény inkább pozitív, mint negatív lesz.

Fiatal tanárként nem volt nehéz az elején?

Pályámat egy olyan intézményben kezdtem, amely szakképzés utáni érettségi felkészítőt is tartott, így volt velem egyidős, illetve idősebb diákom is. A talpraesettség, a határozottság nélkülözhetetlen ebben a szakmában – de ezek tanulható dolgok. A nehézséget inkább a gyorsuló világ jelenti. Mikor befejeztem a középiskolai tanulmányaimat, egy fél évtizedre „kikerültem az iskolapadból”. Ennyi idő alatt is érezhetően megváltozott az oktatási környezet, sőt, maguk a diákok is. Mondok egy szemléletes példát: végzős koromban a könyvtárban lévő televíziókészüléken és videómagnón néztük a filmeket, ma pedig a diákjaimmal online filmrészleteket nézünk egész falat betöltő projektoros kivetítéssel. Annak idején talán egy osztálytársamnak volt hordozható számítógépe, ma kivétel nélkül szinte minden tanulóm zsebében ott lapul az okostelefon. Ez komoly kihívás, de egyben lehetőség is. Az órák tervezése során igyekszem nagyban támaszkodni az infokommunikációs technológiára.

1956-ról szóló elődadás az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium dísztermében. Fotó: Szilasné Mészáros Judit

Vevők rá a diákok?

Eddigi tapasztalataim alapján igen. Mennyivel izgalmasabb például 1956 tanulása, ha a diákok rokonaikkal, ismerőseikkel saját interjúfilmeket készíthetnek! Napóleon életéről elérhető egy online képregény – ennek egyes részleteivel mindjárt átélhetővé válnak a 19. század elejének nagy horderejű eseményei. Gyakran készítek a diákoknak különféle online játékokat. Máskor pedig az okostelefonjuk segítségével kvízkérdésekre válaszolhatnak, amelyek egy online ismeretterjesztő cikkhez tartoznak. S persze a tudásmegosztás során is nap mint nap használjuk a világhálót. Nemrégiben részt vehettem egy első világháborúval kapcsolatos internetes oktatójáték fejlesztésében – amelyet saját osztályommal teszteltünk az iskolában.

Vannak árnyoldalai is a hivatásodnak?

Lehetne sorolni a megváltozott társadalmi presztízst, az adminisztrációs terheket, a magas óraszámot. Nem untatnám ezzel az olvasókat. Szerintem a legfőbb gond, hogy ha valaki tisztességesen meg akar élni ma Magyarországon tanárként, annak mindenképpen egyéb jövedelmi források után kell néznie. Sokan ezt magánórákkal oldják meg. Én is csináltam másfél évig – hihetetlenül fárasztó volt.

Tanóra az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban. Forrás: Prekog Alfa Kft.

Bele lehet fáradni?

A magánórába igen. Nekem legalábbis ott kevés volt az impulzus. Egy harminchárom fős osztály viszont egész más, ott mindig érik váratlan dolgok az embert. És akkor még nem is beszéltem az osztályfőnöki munkámról, amit a legjobban szeretek. Ott ugyanis a korábban már említett hatás megsokszorozódik: egy történelem szakórán segítheted a diákodat abban, hogy a forrás segítségével maga fedezze fel a múltat, vagy hogy az összefüggéseket megismerve kialakíthassa saját világnézetét, de az osztályfőnöki munka során személyes kapcsolatok jönnek létre, és néha egészen sokat lehet tenni egyik-másik diákért.

Tévéinterjú felvételén. Forrás: halomtv.hu

Nagyon lelkesnek tűnsz.

Könnyen beszélek – nyári szünet van. De amúgy a motivációm töretlen, és ezt szerintem annak is köszönhetem, hogy minden évben igyekszem valami újat bevinni a munkámba.

Az elmúlt tanévben mi volt az?

Kicsit játékosabbra vettem a figurát. Idén néhány osztályban tesztüzemmel alkalmaztam egy online gyűjtögetős pontrendszert, amellyel különféle jutalmakat lehet szerezni az órákon.

Jól hangzik.

A lényeg a változatosságon van. Senki sem szereti a monotonitást. A tanár számára is sokkal érdekfeszítőbb a munka, ha nem pusztán a bevált sablonokat alkalmazza újra és újra. Hitem szerint, ha én jól érzem magam az órán, akkor a diákok többsége is érdeklődni fog. És úgy látom, hogy a befektetett munkát látják és értékelik.

Miniszteri elismerő oklevél átadásán. Forrás: ÉrdMost.hu

Ki is mondják?

Igen, előfordult már. 2011-ban az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium diákjai megszavazták a Kedvenc Tanárunk-díjat. Az elmúlt évben miniszteri elismerő oklevelet kaptam, valamint az Érdi Tankerület Aranycsengő-díját, mellyel a közösségért való munkámat, újító ötleteimet és nem utolsó sorban publikációs tevékenységemet díjazták. A legnagyobb meglepetést és egyben örömöt azonban a múlt év december hozta: a tantestület úgy gondolta, hogy az Év Tanára elismerést nekem szavazza meg. Itt a közvetlen kollégáim ismerték el a munkámat, úgyhogy ez különösen sokat jelentett.

Az Érdi Tankerületi Központ Aranycsengő-díjával. Forrás: ÉrdMost.hu

A középiskola mellett más oktatási tevékenységben is részt veszel, úgy tudom.

Most már harmadik éve dolgozom a Balassi Intézetben, ahol külföldiek számára tartok történelem előadást, mai magyar társadalom, illetve olykor irodalmi szövegolvasás szemináriumot. Furcsa érzés egy hatodikos osztály után átváltani a felnőttek világára, ráadásul figyelni kell az interkulturális különbségekre is, hiszen a hallgatóim között volt már olasz, japán, lengyel, kínai, orosz, udmurt, hanti és még számos egyéb, akik persze magától értetődően eltérő tudásmennyiséggel rendelkeznek akár Magyarországról, akár Európáról. Szerencsére Bori István (és korábban Masát Ádám) rengeteget segítettek abban, hogy megpróbáljak túljutni a kezdeti nehézségeken. Például, hogy ne felejtsem el tisztázni a hallgatóknak, hogy a „világosi fegyverletétel” előtagja egy helyszín, és ne úgy értsék, hogy nappal történt, és hogy a római számok sem minden kultúrában használatosak. Ezek utólag magától értetődő dolgok – de éppen ezek miatt a hungarológus vagy éppen a magyarságismereti képzésben tartott előadásaim mindig komoly koncentrációt igényelnek. Mégis, talán itt érzem igazán, hogy mennyire igaz a mondás: „docendo discimus” („tanítva tanulunk” – a szerk.). Egy-egy alkalommal szinte többet tanulok a külföldi hallgatóktól, mint ők tőlem. Arról nem is beszélve, hogy összeér a tanári munkámmal. Több alkalommal tartottak ugyanis külföldi diákjaim a gimnáziumi osztályoknak előadásokat – például a magyar nyelvrokonságról vagy a saját, távoli hazájukról.

„Tanévzárón” Szeghő Patrik szerkesztőtárssal a Balassi Intézetben (saját felvétel)

És mindemellett még arra is jut időd, hogy pedagógus-továbbképzéseket tarts.

A legnagyobb megtiszteltetés és egyben kihívás hétről-hétre pedagógusoknak két és fél órás módszertani előadást tartani. Mikor kollégák elé állok, törekszem arra, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból. Itt nincs üresjárat, mint az osztályteremben – hiszen értő szemek vesznek körül, és nem fér bele a bizonytalanság. Ráadásul nem szeretném untatni a közönségemet, így igyekszem a legújabb módszereket, online forrásokat, innovatív tanulásszervezési technikákat megismertetni velük. És mindezt úgy, hogy a gyakorlatban is alkalmazható legyen a számukra, így aztán az oktatói tevékenység mellett különféle módszertani anyagok készítésével is igyekszem segíteni a tanártársaim munkáját – például oral history videókhoz készített óravázlatokkal. A kollégákkal töltött hétvégék során persze megint csak igaz az, ami a Balassi Intézet esetében – a képzés utáni beszélgetések során nagyon sokat megtudok más iskolák tantestületeinek munkájáról, sikereiről. Az ötleteikkel tehát a közönség is gazdagít engem, s így lesz végső soron eredményes a közösen eltöltött hétvégi továbbképzés.

A magyar forradalom a legújabb történeti kutatások tükrében című pedagógustovábbképzésen előadóként. Fotó: Sin Árpád – Prekog Alfa Kft.

Beszéljünk egy kicsit az immáron ötéves Újkor.hu portálról. Mikor csatlakoztál az Újkor.hu szerkesztőségéhez?

Ha jól emlékszem, négy évvel ezelőtt. A főszerkesztőt, Szőts Zoltán Oszkárt még egyetemi éveimből ismertem, közös ismerősök révén. Emlékszem, egyszer összefutottunk egy szórakozóhelyen, ahol egy informális beszélgetés során felvetette egy történelemmel foglalkozó honlap ötletét. Bevallom őszintén, akkor nem láttam benne nagy fantáziát. Szerzőként kerültem először ismét a látótérbe egy könyvrecenzió kapcsán. Felhívtam Zolit, hogy olvastam egy marha jó könyvet, írnék róla. Aztán jött pár írás a kriminalisztikatörténet világából, majd egyszer csak azon kaptam magam, hogy a Horizont rovatot szerkesztem – akkoriban ez közölte az ismeretterjesztő írásokat. Egy átszervezést követően a Beszámoló rovatot kaptam, aminek nagyon örültem – egyrészt ez jobban passzolt hozzám, másrészt az írásaim nagy része is ebbe a műfajba sorolható.

Mi a vonzó egy beszámolóban?

Az interjú mellett az egyik legnehezebb műfaj. Történelmi tárgyú előadásokról, konferenciákról, kerekasztal-beszélgetésekről tudósítani nem könnyű. Tárgyilagosnak kell lenni, pontosan kell visszaadni az elhangzottakat, ugyanakkor kerülni kell a terjengősséget, és valahogy meg kell próbálni izgalmassá tenni azt, amiről a cikk szól.

Előadóként pedagógusok előtt. Fotó: Sin Árpád – Prekog Alfa Kft.

Miből áll a szerkesztői munkád?

A megfelelő esemény kiválasztása után szerzőt kell találni, a cikket gondozni kell, formába önteni, javítgatni az esetleges hibákat, majd a kész szövegváltozatot feltölteni a netes felületre, illetve gondoskodni kell a különféle hivatkozásokról, a megfelelő minőségű képekről. Aprólékos munka, ahol látványos és egyszersmind bosszantó, ha bármit elrontok. Nem is csoda, hogy mióta szerkesztem a rovatot, kevesebbet írok bele.

Itt is megtalálod azt, ami feltölt energiával?

Hogyne! Ha olvasok egy konferenciáról vagy eljutok egy előadásra, az mindig gazdagítja a tudásomat. Ráadásul ezeken az eseményeken a történettudomány legfrissebb eredményeiről értesülhetek. Ezek aztán itt-ott megjelennek a tanári vagy az előadói munkámban. Az is előfordult, hogy középiskolás diákokat vittem magammal egy izgalmasabb és fogyaszthatóbb elődásra, de vettem már részt gyerekekkel „exkluzív” tárlatvezetésen is. A pedagógiai munkám során is igyekszem azt az elvet érvényesíteni, amely szerintem az Újkor.hu sajátja: eljuttatni a történelemtudományt a fogyasztóközönséghez, illetve az érdeklődőket a szakma legmagasabb művelőihez.

Szeghő Patrikkal és Szőts Zoltán Oszkárral az Újkor.hu első saját kötetének megjelenését ünnepeljük. Fotó: Szőts-Rajkó Kinga

Melyik Újkoros cikkedre emlékszel a legszívesebben?

Ritkán egyezik meg az, amit én szeretek azzal, amire az olvasók előszeretettel kattintanak. Számomra nagyon emlékezetes volt Paksa Rudolffal készített interjúm. Annak ellenére, hogy az elmondottaknak csak egy része került végül a cikkbe, szerintem nagyon fontos dolgok fogalmazódtak meg. A saját írásaim közül kimondottan fontosnak tartom az 1984 című regényéről írtakat – közhelyszámba megy jóformán a kijelentés, hogy „orwelli világot élünk”. A beszámolók közül talán a Kádár-kori kémekről készített írásom volt a legizgalmasabb – elsősorban az ott elhangzottak miatt. Ritkán adatik meg valakinek, hogy egy valódi kémmel és egy kémelhárítóval ülhessen egy szobában! A kutatási területemről talán a Mágnás Elza meggyilkolásáról szóló írásomat említeném – már csak azért is, mert teljesen véletlenül a megjelenést követően igazi sikerfilmet is forgattak az esetről. De persze vannak olyan megmosolyogtató, könnyedebb cikkek is, mint a rendszerváltozás és a Szomszédok című teleregény viszonyrendszere. Nem minden történelmi portál életében adatik meg olyan pillanat, hogy Vágási Ferivel töltheti meg a kezdőképernyőjét…

Van különleges hobbid?

Gyerekkorom óta megszállottan gyűjtöm a képregényeket. Mindenki tudja rólam, hogy fanatikus rajongója vagyok egyik-másik címnek. Egy kvízbajnokságban is hétről-hétre megmérettetjük magunkat állandó csapattársaimmal. Ezen kívül egyes ismerőseim szerint különös lelkesedéssel főzök.

Fotó: Józan Veronika

Mik a terveid a továbbiakban?

Pedagógus-minősítés előtt állok, amely jó lehetőség arra, hogy kicsit rendezzem az elmúlt bő évtized eredményeit. És ha már úgyis keresek-kutatok a számítógépemen, akkor nem pedagógiai vagy történelmi témájú írásaimat is szeretném kicsit rendezni. Nem kizárt, hogy könyv lesz ezekből a szövegekből. Majd kiderül.

Szőts-Rajkó Kinga

Ezt olvastad?

Szeghő Patrik történész, a Balassi Intézet oktatója és a Károli Gáspár Református Egyetemen óraadó tanára. A bácskai Zentán született, doktori