A (ki)útkeresés viszontagságos évtizedei a királyi Magyarországon és Erdélyben

A Digitális Legendárium munkacsoport ismeretterjesztő és értékmentő munkája során a magyar történelem számos kulcsfontosságú epizódját rekonstruálja, nemrég pedig elindították Griffsider című podcast-sorozatukat, melyben történészek és társterületek szakembereinek bevonásával a tudomány népszerűsítésének céljából a magyar és egyetemes történelem lényeges, érdekes vagy problematikus mozzanatait veszik sorra. A podcast-sorozat Útkeresés a XVII. században című, kétrészes 7. adásában Bayer Árpád Várkonyi Gáborral, az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszék tanszékvezető egyetemi docensével a három részre szakadt Magyarországról, Erdély szerepéről és a korabeli országegyesítési törekvésekről beszélgetett.

A kétrészes podcast meghallgatható a Digitális Legendárium YouTube-csatornáján

A száz éve szétszakadt ország

Buda 1541. évi török kézre kerülését követően a Magyar Királyság tartósan három részre szakadt. Ebből a kezdőpontból indulva a beszélgetést vezető Bayer Árpád (történész – Open History; Digitális Legendárium) már az első témafelvetésben egy nagyon lényeges kérdést tett fel: hozzávetőlegesen száz évvel a köztudott események után, a 17. század közepén mennyire volt, avagy lehetett egyértelmű az ezeken a területeken élők számára, hogy a három rész összetartozik? Meglepőnek tűnhet Várkonyi Gábor (tanszékvezető, habilitált egyetemi docens – ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszék) válasza, aki rávilágított, hogy mind az Erdélyi Fejedelemségben, mind a Magyar Királyságban, mind pedig az oszmán megszállás alatt lévő hódoltsági területeken élő lakosok körében egyértelmű volt, hogy ezek a szétszakított területek egykor összetartoztak.

Az összetartozást számtalan dolog szimbolizálhatta, melyek közül a legfontosabbak talán a történeti hagyományok voltak. Ilyen volt például a Mátyás-hagyomány vagy a Szent László-hagyomány, amely Erdélytől egészen Nyugat-Magyarországig jelen volt a korszakban.

A kor társadalmának így teljesen természetes volt, hogy a Magyar Királyság területén élnek, amit különféle határok – legyen az akár katonai vagy politikai választóvonal – tagolnak részekre. Hozzá kell tenni azt a kétségtelen tényt is, hogy a határok ebben az időszakban ingatag lábakon álltak; egy hadjárat során akár teljes vármegyék átkerülhettek egy-egy országrészhez, tehát nem volt meg az a stabilitás (határátkelőkkel vagy határőrző pontokkal), mint ami a mai modern határokat jellemzi.

Az 1541. év török hadjárata és belháborúi (forrás: tti.abtk.hu/terkepek)

Az országegyesítés programja(i)

A 17. századi magyar történelem kutatását tekintve döntő fontossággal bír az országegyesítés koncepciója. Onnantól kezdve, hogy Buda 1541-ben elesett és az ország középső részén megszerveződött a hódoltság, minden valamire való politikus – akármilyen irányvonalat is képviselt – arra az álláspontra helyezkedett, hogy az országot újra kell egyesíteni, az oszmánokat pedig ki kell szorítani a történelmi Magyarország területéről. A fejtörésre az adhatott okot, hogy ez milyen úton-módon valósuljon meg. Az országegyesítés a Magyar Királyság nevéhez fűződik, vagy Erdély indítja el és az erdélyi fejedelem lesz a kulcsszereplő? Netalántán egyikük sem, hanem egy harmadik tényező, a Habsburg Birodalom és az Oszmán Birodalom közti hatalmi harc fogja eldönteni az ország sorsát?

A hallgatókban is megfogalmazódhat a kérdés: mi történik mindeközben a hódoltsági területeken?

A hódoltsági részekről a keresztény magyarság döntő része elmenekült, vagy átköltözött az Erdélyi Fejedelemség által kormányzott területekre, adott esetben a Dunántúlra. Várkonyi Gábor ezen a ponton felhívta a figyelmet egy manapság már talán kevésbé közismert érdekességre; a Dunántúl elnevezés onnan ered, hogy Pozsonyból nézve – amelyet Buda elvesztése után ideiglenes fővárosként tartunk számon – ez a terület a Dunán túl van, így az elnevezés a 17. századtól kezdve rögzül a köztudatban és ennek megfelelően használják a gyakorlatban is. Akik végül itt, a közigazgatási szempontból teljesen újjászervezett országrészben maradnak – főként a mezővárosok bírái, jegyzői –, segítséget nyújtanak a magyar falvakkal való levelezésben és kapcsolattartásban.

Buda és Pest látképe a 16. század végén, Georg Hoefnagel képe alapján. A metszet jobb alsó részén a budai pasa és egy magyar katona korabeli ábrázolása (Braun–Hogenberg: Civitates Orbis Terrarum, 1617; forrás: hu.wikipedia.org)

A beszélgetés ezt követően elérkezik egy sarkalatos kérdéshez: valójában miért tudott létrejönni az önálló Erdély?

Erdély függetlenségének okai

Erdély önállóságához természetesen szükség volt az Oszmán Birodalomra, amely nyugati–északnyugati terjeszkedési sávban fokozatosan haladt előre. Az elfoglalt területeken azonban csak úgy volt képes megvetni a lábát, ha néhány kisebb vazallus állam létrehozására törekedett, ugyanis a térségben volt egy komoly ellenlábasa, a Lengyel Királyság. Az oszmán vezetés próbálta mérsékelni, illetve elkerülni az összecsapásokat a lengyel fennhatóság alatt álló területekkel, így nyíltan csak a Magyar Királysággal és a Habsburg dinasztiával konfrontálódott. Lengyelországnak tehát fontos szerepe volt Erdély függetlenségében.

Az Erdélyi Fejedelemség a 17. század közepén (forrás: tti.abtk.hu/terkepek)

A másik tényező a Magyar Királyság túlélő politikája volt, ugyanis a korábban országos hivatalokat viselő arisztokraták felfigyeltek rá, hogy Erdély kikerült az oszmán hódítás közvetlen hatósugarából, ezáltal pedig képessé vált a középkori Magyar Királyság hagyományainak folytatására. A harmadik, szintén nem elhanyagolható szempont, hogy a Habsburg dinasztia részéről Erdély egy hatalmi vákuum volt, melyet nem voltak képesek kézben tartani. Várkonyi Gábor leszögezi, hogy mindent félretéve egy állam létrejöttéhez azonban nem csak a nagyhatalmak jóindulata vagy a hódítások elmaradása szükséges.

Az is elengedhetetlen, hogy képes legyen önálló életet élni, fejlett legyen a társadalmi szerveződése, létre tudjon hozni és működtetni tudjon egy gyorsan fejlődő igazságszolgáltatási rendszert, valamint képes legyen erős gazdasági-kereskedelmi pozíciót kiépíteni a térségben. Erdély pedig mindezeknek a kívánalmaknak tökéletesen megfelelt.

Az Erdélyi Fejedelemség közigazgatási beosztása a 17. század első felében (forrás: Erdély, Bánság és Partium történeti és közigazgatási helységnévtára, Csíkszereda, 2003 / arcanum.hu)

A podcast második részében a hangsúly javarészt a Szapolyai János országrészéből kialakuló Erdélyi Fejedelemségre, illetve Erdély korabeli szerepére tevődött. A beszélgetés az 1590-es évektől indult, ami természetesen nem véletlen, ugyanis 1591-ben vette kezdetét az úgynevezett tizenöt éves háború (1593–1606), amely az első nagy, nemzetközi összefogásra építő kísérlet volt arra, hogy kiszorítsák a törököket a Magyar Királyság területéről. A háborúban az Erdélyi Fejedelemség önálló politikai tényezőként vett részt és a háború legfontosabb mellékhadszínterévé vált.

A 17. század elejére a keresztény haditechnika nemcsak elérte az oszmán haditechnikai szintet, hanem a tűzfegyverek terén már le is tudta körözni azt. A háború legnagyobb ütközete az 1596. évi mezőkeresztesi csata volt, ahol a Báthory Zsigmond vezette erdélyi hadak és a Miksa főherceg vezetése alatt álló császári csapatok álltak szemben a III. Mehmed irányítása alatt lévő szultáni sereggel. Az összecsapás alapvetően a hadvezetési hibák miatt nem hozta meg azt a döntő áttörést, amit vártak tőle. Mint tudjuk, végül az összefogás sem érte el végső célját, az 1606. évi bécsi béke a korábbi status quót ratifikálta.

Az 1596. évi mezőkeresztesi csata ábrázolása egy török miniatúrán (forrás: mek.oszk.hu)

„… fejedelem által virradjon meg …”

Érdekes része volt a beszélgetésnek, amikor Bayer Árpád a költő-hadvezér Zrínyi Miklós II. Rákóczi György erdélyi fejedelemnek íródott leveléről kérdezte Várkonyi Gábort.

A levélben található egy mondat, amit már sokszor, sok helyen idéztek: „Az Isten engedje, hogy erdélyi fejedelem által virradjon meg szegény magyarra”.

Talán még manapság sincs egységes álláspont arról, hogyan is interpretálhatjuk Zrínyi mondatát. Egyes nézetek szerint Zrínyi Miklós – valamint több magyar politikus, név szerint Nádasdy Ferenc országbíró, Lippay György esztergomi érsek és Wesselényi Ferenc nádor – azt remélte II. Rákóczi György lengyelországi hadjáratától, hogy ha képes elnyerni a fejedelem a lengyel koronát, akkor létrejöhet egy szövetség, amely jó eséllyel bázist teremt a törökellenes politikához és sikeres háborút robbanthat ki a térségben. Más nézetek szerint Zrínyiben egy nemzeti királyság gondolata fogalmazódott meg, melyben Erdély és annak fejedelme segítségével fog felemelkedni az egész „romlott haza” az „alászállásból.” Várkonyi Gábor szerint az idézett mondat inkább egy szimbolikus kifejezése annak a gondolatnak, hogy az akkori Erdélyben Zrínyi a magyarság létének zálogát látta.

Zrínyi Miklós portréja (Jan Thomas festménye, 1662 k.; forrás: hu.wikipedia.org)

A beszélgetés végéhez közeledve képet kapunk arról, hogy százötven év ide vagy oda, a Magyar Királyság történeti hagyományai gyakorlatilag kitörölhetetlenek voltak. Beszélhetünk akár egyéni szándékokról és ambíciókról, felekezeti szembenállásról vagy különféle politikai csoportosulásokról, az egykori királyság középkori egysége mindezek felett állt; a 17. században is mindenki egyöntetűen meg volt győződve arról, hogy a különálló részeknek újra össze kell tartozniuk. A beszélgetés zárásában Várkonyi Gábor felhívta a figyelmet Zrínyi Miklós 1634. évi, a bécsi egyetemen tartott előadására, melyben Szent László királyt a királyi cédrus szokatlan metaforájával illette.

Zrínyi beszédében arra próbált rávilágítani, hogy Szent László alakja arra emlékeztet minket, hogy a Magyar Királyság egységes, akár egy cédrus, amely hosszú ideig képes élni, minden vihart kibír és mindennel képes dacolni. Az országegyesítés programja kiválóan megérthető a cédrus szimbolikáján keresztül – a Magyar Királyság egysége, akár egy cédrus, sérthetetlen és megingathatatlan.

Pálfi Ádám

*

Az Útkeresés a XVII. században című kétrészes podcast meghallgatható a Digitális Legendárium YouTube-csatornáján:


A Digitális Legendárium Griffsider című podcast-sorozatának további adásai elérhetők a munkacsoport YouTube-csatornáján.

Ezt olvastad?

A mohácsi csatára emlékezve könnyen gondolhatjuk, hogy a korabeli Európában az oszmánokra már-már az apokalipszis lovasaiként tekinthettek. Szuromi Kristóf Vérebek,