Egy argentin lánytól az új Habsburg-történeti modellig – interjú Monostori Tiborral

Monostori Tibor társadalomtudósnak tartja magát. Történettudományból doktori címet szerzett, de közgazdasági és hispanisztikai diplomával is rendelkezik. Kutatásaiban, a BTK TTI „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport tagjaként a kora újkori Magyar Királyság és a Habsburg-dinasztia kapcsolatait vizsgálja, azonban elsősorban nem közép-európai viszonylatban, hanem a spanyol ágat véve alapul. Hisz benne, hogy az utóbbi harminc évben tucatnyi kutató munkája nyomán új modell állt össze az uralkodóház és a magyar történelem kapcsolatában. Erről a „kopernikuszi fordulatról” és a modellről beszélgettünk vele, természetesen eddigi pályájára is kitérve.

Monostori Tibor

Újkor.hu: Történettudományból PhD-d van, és rendelkezel közgazdász és spanyol szakos diplomával. Az Academia.edu oldaladon társadalomtudósként definiálod magad. Hogyan állt össze a végzettségeidből ez az identitás, és mit jelent számodra?

Monostori Tibor: Az identitás találó kifejezés, köszönöm, hogy ezt használtad. Nehezemre esik definiálnom magamat. Az élet egyfajta posztmodern polihisztort csinált belőlem. Tíz évet dolgoztam multinacionális vállalatoknál pénzügyi területen, a végén középvezetőként. Számos nemzetközi projektvezetői és coach képesítésem van, globális projekteket volt alkalmam irányítani. Érdekelnek a közgazdasági elméletek. Egy másik szenvedélyem a teológia, amelynek egy jelentős irányzatát, az itthon alig ismert nyitott teizmust képviselem. Van középiskolai tanári végzettségem, és jelentek meg irodalomtörténeti cikkeim és verseim is. Angol nyelvű terminológiát használva tehát a Humanities és a Social sciences is közel áll hozzám. A történelmet sorolják ide is és oda is. A társadalomtudományok szót közgazdászként közelebb érzem magamhoz, és kutatásaim során nagy figyelmet szentelek a motivációknak, csoportdinamikának és gazdasági vonatkozásoknak. Utóbbi jelentőségével egyébként az újkorban is tisztában voltak. Hogy egy példát említsek, Tacitus római történetíró nyomán rendkívül népszerű gondolat (és persze maga a realitás) volt Európában, így mind a spanyol, mind a magyar politika- és hadelméleti gondolkodásban (például Zrínyi Miklósnál), hogy zsold és adók nélkül nincs háború.

Milyen hatások vezettek oda, hogy történelem szakra menjél?

Az érettségim évéig eszem ágában sem volt történésznek állni, bár szüleim és nővérem is bölcsészek. Az ELTE történelem szakára azért jelentkeztem, hogy felvehessem az akkoriban még ritka kommunikáció szakot, hogy sportújságíró legyek. Nálam nagyobb sportőrültet keveset ismerhetsz. Voltam már igazolt asztalitenisz- és triatlonversenyző, nagy szenvedélyem a kosárlabda. Nehezen viselem, hogy a koronavírus-járvány miatt szünetel az NBA, és be vannak zárva az uszodák.

Ezek után hogyan lett belőled kutató?

Az egyetemi felvételim után ért a sokk. Magam sem tudom, hogy miért, de felvettek az Eötvös Collegiumba, amely a fiatal bölcsészek és természettudósok egyik Olümposza. A Történész Műhely azonnal beszippantott. Gyorsan megértettem, hogy az emberi alkotóerő és teljesítőképesség csúcsa a művészetek és a sport mellett a tudomány. Nem tudtam korábban, hogy van ilyen, nagyon meglepődtem. Azóta sem tapasztaltam sehol olyan termékeny szellemi légkört, a hatása a mai napig tart. Itt ért az első viszonzott szerelem és az első szerelmi letargia. Utóbbit testközelből tapasztalhatta a Műhely akkori vezetője, Molnár Antal, aki később a BTK Történettudományi Intézet igazgatója lett, mert egy lelki hullámvölgy mélyén megbuktam az egyik tanegységén. Bollók Ádám volt az egyik szobatársam, Paksa Rudolffal együtt indítottuk és szerkesztettük a Műhely saját kiadású lapját.

Monostori Tibor 2013-ban, az Ironman magyar bajnokságon, Nagyatádon.

A sportújságírást el is vetetted?

Mivel elég kompetitív vagyok, azonnal tudtam, hogy hosszantartó, erős motiváló erőt találtam. Egyszer még elmentem az Eurosport felvételijére kommentátornak, de nem volt sok esélyem. Azóta már persze látom, hogy párkapcsolatban, családban, gyülekezetben, közéletben, vállalkozásban, a magánszektorban vagy közösségépítésben is ki lehet teljesedni, és rengeteget visszaadni abból a sok áldásból, ami az embert teljesen érdemtelenül éri, de a tudományt ma is a legszentebb civilizációs vívmányok közé sorolom. A magas fokú műveléséhez való nehéz, de könyörtelen ragaszkodást pedig a törékeny és csigalassú emberi haladás (legyen az valóság vagy termékeny illúzió), valamint a humánum egyik alapvető garanciájának tartom. A fentieket figyelembe véve nem volt kérdés, hogy jelentkezem az ELTE doktori képzésére.

Hogyan találtad meg a kora újkort, ezen belül a spanyol Habsburgokat kutatási területként?

Az Eötvös Collegium nem az egyetlen sokk volt abban az évben. A Nemzetközi Filozófiai Olimpián, amelyen hatodik lettem, és amelyre a magyar OKTV második helyezettjeként jutottam ki, megismerkedtem egy argentin lánnyal, akinek a hatására elkezdtem nulláról spanyolul tanulni. A motivációm fokát jelzi, hogy kilenc hónappal később megvolt a középfokú nyelvvizsgám. Írtam egy levelet is spanyolul Patriciának, a választ azóta várom… Hamar az ELTE spanyol szakán találtam magam, amelyet elvégeztem, egy szemesztert Madridban töltve Erasmusos diákként. Kezdettől az aranykor, a 16-17. század érdekelt. Mindez jól rímelt arra, hogy a kora újkori történelem kutatásához sok nyelvet kell tudni. Az MTA könyvtárában leltem rá egy spanyol diplomatára, aki az 1640-es években a vesztfáliai béketárgyalásokon volt követ. Foglalkozott az Erdélyi Fejedelemség politikai helyzetével, és voltak kiadatlan levelei, így erre és általában a 16-17. századi spanyol–magyar kapcsolatokra húztam fel a doktori jelentkezésemet. Tizenkét évvel később róla jelent meg az első könyvem Spanyolországban. Korpás Zoltán V. Károly-kutató vállalta a témavezetésemet. Ekkor még nem tudtam, hogy egyfajta darázsfészekbe nyúltam.

2013-ban, a doktori védés után. Balról jobbra: Korpás Zoltán, Monostori Tibor, Pálffy Géza

A kutatásaidat viszont nem főállásban, hanem – ahogy említetted is – más szférabeli munka mellett végzed. Hogyan lehet a kettőt összeegyeztetni?

Ennek sok pozitív és sok negatív oldala van. Nem vagyok szorosan része az establishmentnek, ezért nem ismernek annyira, nem veszek részt annyi eseményen. Kevésbé látszódom, és kevesebbet hivatkoznak. Ugyanakkor nincsenek adminisztratív feladataim, nem kell zh-kat javítani, előadásokat tartani, bejárni. Nem esik nehezemre gyakran és intenzíven kutatni, valamint fizikailag is utazni, akár teljes munkaidőben – például munkahelyváltások között, amelyek néha hónapokig tartanak – vagy hétvégén, hiszen a digitális kor ezt lehetővé teszi. Ennek a kutatási szabadságnak köszönhetem a legtöbb felfedezésemet. Számos utamat vagy publikációmat pedig hathatósan támogatja a Szent Korona Kutatócsoport, amiért nagyon hálás vagyok. Számomra ez most ideális kombináció, és a nemzetközi tudományos életben is működik. Tavaly három nemzetközi konferenciára jutottam el előadóként. Persze hiányzik az egyetemi közeg, mert hatni a fiatalok között lehet a legjobban. Tavaly volt róla szó, hogy lesz szemináriumom az ELTE-n, de aztán lemondtam, mert a feleségemnek és a gyermekeinknek nagyobb szükségük volt rám. Bízom benne, hogy lesz még alkalmam egyetemen tanítani.

Említetted, hogy darázsfészekbe nyúltál. Mire gondolsz?

A 20. században a kataklizmák, a kutatási nehézségek és a historiográfia nyilvánvaló egyéb prioritásai szinte eltüntették az érdeklődést a kutatási témám iránt, pedig már a 19. században számos történész (például Marczali Henrik vagy Mika Sándor) meglepően átfogóan és árnyaltan látták a Habsburg-dinasztia ágai közötti kapcsolódások és erőviszonyok természetét. Szerencsétlenebb fejlemény, hogy egy meglehetősen torz kép alakult ki, és él a mai napig idehaza. Egy európai nagyhatalom, egy közép-európai „Habsburg Birodalom” képe jelent meg, amely központi szerepet játszott a 16-17. században a kontinensen. Az egyik historiográfiai hullámvölgy véleményem szerint kétségtelenül Gonda Imre és Niederhauser Emil 1978-ban megjelent Habsburg-története, amelyben ma már szürreálisnak ható kifejezések szerepelnek a spanyol ág „látszathatalmáról”.  Ennek szélsőséges példai azok az írások is, amelyekben a harmincéves háború során a császár egymaga kelt birokra Franciaországgal, Erdéllyel, a protestáns birodalmi rendekkel és Svédországgal. Eközben Madrid, noha segített valamennyit a testvérágnak, ekkor már egy hanyatló, csődről csődre bukdácsoló nagyhatalomként jelent meg.

Te nem így látod?

Az kevésbé számít, hogy én mit gondolok. Mit mondanak a források és a modern kutatások? A fenti állítások a 2000-es évek elején történetírói toposznak számítottak. Azt állítani, hogy ez nemcsak másként van, de még szerves kapcsolat is létezett a Spanyol Monarchia és a magyar államiság között? Ez egyszerre váltott ki érdektelenséget és értetlenséget. Sevillában, a világhírű Indiák levéltárában, az újkor egyik legfontosabb kereskedelmi központjának irattárában több levéltáros is járt a 20. században, és egyetlen dolgot kutattak: utaztak-e ki magyarok Amerikába? A Spanyol Monarchia kutatása közepesen érdekes egzotikummá vált, a közép-európai ág pedig sokak számára központi európai erőtérré. De a konkrét példánál maradva: mit látok a forrásokban? Madrid 1607-ben és 1627-ben is államcsődöt jelent, miközben 1617 és 1622 között legalább 3,2 millió forintot költött a császár háborúira és több, mint 30 ezer katonát dobott át Itáliából és Németalföldről, hogy Bécs elkerülje az összeomlást. Ekkor a közép-európai Habsburg Monarchia összbevételei évi mintegy 4 millió forintot tettek ki. Mindebből két dolog következhet. Az egyik, hogy a kasztíliai szélmalmok tövében és a Szent Inkvizíció árnyékában született egy unortodox gazdasági zseni, Adam Smith, John Maynard Keynes, Milton Friedman és Paul Krugman kereszteződése, egy feltörekvő hidalgó, aki titokban bevezette a képviseleti demokráciát, és ezt eltitkolva a pápai és a velencei követek előtt felvirágoztatta az országot. A hasonlat groteszk, de talán rávilágít arra, hogy komolyabb nézőpontváltásra van szükség. A logikus megoldás (és ez a második következtetés a források alapján), hogy a Spanyol Monarchia többnyire fenntarthatóan kezelte adósságait, rendszerint taktikai vagy stratégiai okokból döntött úgy, hogy átütemezi azokat.

Monostori Tibor előadást tart a párizsi Német Történeti Intézetben 2019 októberében

A spanyol Habsburgok gazdasági hanyatlása ugyanakkor közismert, ez hogyan hatott a kapcsolatrendszerre?

Fernand Braudel egyik könyvében egy mondatban összefoglalja a világ pénzügyi centrumainak mozgását az újkorban: 1600-ig Genova és a spanyol-németalföldi Antwerpen, majd 1800-ig Amszterdam vitte ezt a szerepet, amikor azt London vette át tőle, majd a 20. század elejétől New York. 1500 körül a Spanyol Monarchia számos ibériai, németalföldi és itáliai tartománya a világ gazdaságilag legfejlettebb területei közé tartozott. A magas bázis és a 16. század második felétől meredeken emelkedő amerikai ezüstimport és állami bevételek sokáig elfedték a gazdaság egészségtelen szerkezetét. Márpedig, ahogy említettem, ha az adóbevételek magasak és a zsoldok is többnyire ki vannak fizetve, annak leggyakrabban győztes háború az eredménye.

A 17. században milyen erőfeszítések történtek a hanyatlás megakadályozására?

Az egyik neves történelmi portálon, de bárhol írhatták volna, azt olvastam Olivares gróf-hercegről, IV. Fülöp első miniszteréről, hogy legfőbb célja volt újra naggyá tenni Spanyolországot. Donald Trump jut eszembe, aki újra naggyá akarja tenni Amerikát. Minden tiszteletem az övé ezért az ambícióért, de amikor a világ GDP-jének 25, legjobb egyetemeinek 40 százaléka és repülőgép-hordozóinak fele ott összpontosul, akkor mennyire életszerű egy ilyen kijelentés? Minden önjelölt Nagy Sándor-utód érezze mostantól rosszul magát, mert hiába éri el ezt a szintet, kicsi marad? Nem, Olivares elsősorban nem naggyá akarta tenni Spanyolországot, az elég erős volt. Újra egy fejlődő, prosperáló állammá akarta tenni, amelyik a saját kezébe veszi a sorsát. Azt gondolnám, de lehet, hogy naiv vagyok, hogy ez minden felelős államférfi célja. Ezért centralizált, vezetett be adóreformot, vagy állított fel kereskedelmi társaságot. Nem sikerült neki, és nagyot bukott.

Az írásaidból, és az eddig elmondottakból egyaránt kiderül, hogy szerinted a Habsburg-dinasztia és a magyar történelem viszonyát újra kell gondolni. Mi ennek az alapja?

A Habsburgok főága, amely a Spanyol Monarchiát vezette, a 16-17. század jelentős részében óriási túlsúlyban volt a közép-európai ággal szemben, és ennek a ténynek központibb helyen kellene megjelennie a kutatásokban. 2009-ben a Századok hasábjain úgy fogalmaztam, hogy a Magyar Királyság és az osztrák Habsburgok történetének számos eseménye kizárólag akkor érthető meg, ha az eddig gondoltnál jelentősebb függőséget tételezünk fel az atlanti tengeri birodalmak, így a Spanyolországban is zajló folyamatoktól. Ezt egyébként több mint 150 évvel ezelőtt a kiváló történész, Fraknói Vilmos fogalmazta meg először. A kutatások, számomra is váratlanul, a vártnál nagyobb mértékben igazolták ezt az állítást. Ahogy az angol nyelv mondja, mounting evidence, azaz egyre több bizonyíték utal erre. Fontos megemlítenem, hogy kizárólag az V. Károly német-római császár és spanyol király 1558. évi halála utáni évszázadot vizsgáltam, hiszen előbbinek vannak sokkal szakavatottabb kutatói, elsősorban Korpás Zoltán.

Monostori Tibor 2019-ben

Mik a legfontosabb, legváratlanabb eredmények?

Kezdettől arra törekedtem, hogy a Habsburg-ágak közötti nyugaton viszonylag jól ismert, noha részben el is felejtett vagy félreértett dinasztikus kapcsolatok, házasságok és diplomácia felszínes rétegei mögé nézzek. Gazdaság-, politika- és hadtörténetre, a kulturális kapcsolatokra és az államfejlődésre összpontosítottam, Martí Tibor kutatótársammal szorosan együttműködve. Néhány példa: a magyarországi réz a spanyol Habsburg globális hadiipar stratégiai alapanyagává is vált a kora újkorban. A harmincéves háborúban horvát-magyar huszárok ezreit pénzelte Madrid, két ezred a spanyol király németalföldi szolgálatába lépett. Somogyi Márton mesébe illő karrierjével kapcsolatban sok újdonság várható még. Felfedtük Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek 1632. évi római követségének ismeretlen, lényegi mozgatórugóit. Kibővítettük a hungarika-kutatás rádiuszát. Kiderült: a bécsi udvar politikájára Brüsszel hasonlóan informatív forrás, mint a vatikáni és a velencei anyag. Londonban hosszú, ismeretlen értekezést találtam Bethlen Gábor fejedelemről a pfalzi emigráció egyik alakjától. A simancasi gazdasági iratok között szerződéseket a réz behozatalára, Bécsben részletes beszámolókat bécsi és győri lóvásárokról. Brüsszelben Abaffy Miklós ismeretlen beszámolójára leltem Báthory Gábor fejedelem meggyilkolásáról. Martí Tiborral több tucatnyi ismeretlen forrást azonosítottunk a Szent Korona útjairól, uralkodókoronázásokról, diétákról. Óriási volt az érdeklődés Ibériában az Oszmán Birodalom elleni küzdelem hadszínterei iránt. A sort órákon keresztül folytathatnám, ám az új modell lényege valójában egy másik dimenzióban keresendő.

Mik az új modell alappillérei?

Egyrészt az a lehengerlő civilizációs és kulturális asszimilációs erő, amellyel a Spanyol Monarchia európai területei, vagy ha úgy tetszik, a burgundi-ibériai-itáliai kulturális és tudásközpont, Madrid politikai felemelkedésével párhuzamosan megragadta, felrázta, modernizálta és bizonyos értelemben újrastrukturálta és újraértelmezte Közép-Európa megmaradt keresztény államait. Majd bizony konzerválta, és vissza is húzta. Másrészt az az elementáris pénzügyi, gazdasági és politikai szívó- és vonzerő, amit ezzel párhuzamosan a történelem egyik első tényleges világbirodalma kifejtett. A spanyol Habsburg világbirodalom számos tekintetben hasonlóan működött, mint más nagy birodalmak, a Római, a Bizánci, a Brit vagy most az Amerikai Egyesült Államok.

Ezeken a pontokon érdemes lenne végigmennünk. Mit értesz civilizációs erőn és asszimiláción?

A rendszerszemléletű megközelítést javaslom. Egyrészt, a közép-európai Habsburg udvari etikett lényegében a burgundi–spanyol átvételéből eredt, ezt pedig fenntartotta a folyamatos ibériai politikai hatás. Másrészt, itthon alig ismert tény a német-római császárok és magyar királyok elspanyolosodásán túl számos birodalmi és udvari arisztokrata család, császári tanácsosok sorának hispanizálódása és belépése Madrid klienshálózatába. Évdíjak, spanyol lovagrendek, az Aranygyapjas rend és udvari pozíciókon keresztül a bécsi vagy birodalmi spanyol pártok tagjai lettek. Fogyasztották és terjesztették a spanyol, portugál, flandriai, burgundiai, milánói, nápolyi kultúrát. Ezen kapcsolódások lemásolására és testre szabására tettek kísérletet a magyar arisztokrácia egyes tagjai, mint a Pálffyak, Forgáchok, Esterházyak vagy Pázmány Péter.

Monostori Tibor 2014-es franciaországi nászútja során

Miként működött a Spanyol Monarchia mint tudásközpont?

Egyik nagy historiográfiai adósságunk, hogy az állam nem ibériai területei, mint Spanyol-Németalföld, a Burgund Grófság vagy az itáliai alkirályságok elvesztették politikai-jogi fogalmi töltetüket. Egyfajta bukolikus tájként jelennek meg, ahol mérnökök, művészek, diplomaták, bankárok, katonák szinte a semmiből teremnek, és mint „itáliai”, „francia”, „németalföldi” írjuk le őket. Pedig az európai hadviselés egyik legfőbb – B. Szabó János szavaival élve – „laboratóriuma”, „mintaadó” „hadi kultúrája” Spanyol-Németalföld volt, mint azt újabban esettanulmányaiban Bagi Zoltán Péter is bemutatta. Ez számos rétegben ért el minket, például ott tanult és harcoló hadvezérek vagy hadügyi értekezések útján. Említhetnék várépítészeket és mérnököket, akik közül sokan érkeztek a Spanyol Monarchia itáliai területeiről, vagy virágzó globális könyvkiadási és fordítási centrumokat, mint Antwerpen. A kulturális hatásra egy példa: a kor olyan jog- és politikaelméleti óriásai, mint Francisco Suárez vagy Justus Lipsius életük nagy részében a Spanyol Monarchia alattvalói voltak. A 20. századi jogtörténetet átszőtte a vita, hogy valójában Suárez (pontosabban az általa is képviselt salamancai iskola) vagy Hugo Grotius alkotta-e meg a modern nemzetközi jogot. Összességében a Spanyol Monarchiából masszív tudástranszfer érkezett Közép-Európába.

Mi a helyzet az új struktúrákkal és a pénzügyi-gazdasági szívóerővel?

Az államszervezési, politikai, egyházi struktúrák és minták átvétele talán a legnyilvánvalóbb. A közép-európai Habsburgok esetében a tanács formájában ülésező kormányszervek rendszere jelentős részben burgundi–spanyol mintát követett. Már utaltam rá, hogy az udvari spanyol párt domináns szerepet játszott. Az ellenreformáció és a spanyolországi eredetű jezsuita rend közép-európai térnyerésében nyilvánvalóan jelentős szerepet játszott a Katolikus Király és képviselői. Ami a gazdaságot illeti, említettem a rézkereskedelmet. Emellett a kutatóra zúdulnak a spanyol pénzen történő marha-, ló-, bor- és hadifogolyvásárlásra vonatkozó források. Ez logikus, az óriási hadsereg és pénzügyi erő jelentős keresletet generált. Az Európába áramló amerikai ezüst és közép-európai események között gyakran közvetlen összefüggések mutathatók ki: a tizenötéves háború segélyezésében, a réz importjában vagy az 1630-as évek horvát-magyar huszártoborzásaiban. A Fugger és más nagy német vagy itáliai kereskedő és bankárcsaládok aktív részvételével.

Monostori Tibor

Hogyan reagált minderre a magyar államiság?

Legtöbbször rugalmatlanul és tehetetlenül. Ez egy nagyon fontos tanulság. A forrásokból az látszik, hogy a kapcsolatrendszer legtöbbször Prágán vagy Bécsen keresztül érvényesült, annak hallgatólagos tudtával vagy kényszerű beleegyezésével. A magyar fél ritkán akarta és tudta befolyásolni az aktív felet. Számos aktív visszacsatolásra is van példa, és ez a kutatások egyik legizgalmasabb kérdése, például Pázmány szerepvállalásai vagy Esterházy Miklós nádor császári tanácsosoknak benyújtott opiniói. Noha a közép-európai Monarchia belügyei, regionális konfliktusai és erőforrásai ritkán érték el mint prioritás a Katolikus Monarchia és az atlanti birodalmak elitjének döntéshozó fórumait, éppen az újabb eredmények azok a patikamérlegen megfigyelhető kapcsolati pontok, amikor élesebben látható, hogy „mit ért a magyar” a világban. Segíthetnek megmérni a civilizációnk leszakadásának mértékét a Mohácsot követő évszázadokban.

Mohács hatásának jobb megértéséért az Atlanti-óceán partjára kell menni?

Igen, oda is. A hatást természetesen elsősorban az Oszmán Birodalomból és Bécsből formálták, de talán sehol sem látszik olyan élesen, mint az atlanti tengely országaiban, amelyek a több évezredes mediterráneumi hegemónia után átvették, és a mai napig tartják a vezető szerepet. Márpedig Londonból, Brüsszelből, Párizsból, Madridból és Sevillából, az államigazgatási, gazdasági és kulturális vonatkozású iratokból és nyomtatványokból még egyértelműbben látszik, hogy az egykori jelentős középkori magyar állam nem másod-, hanem harmadhegedűssé vált Európában, a periféria perifériájává. Ez Mohács legnagyobb tragikus következménye, miként erről Pálffy Géza oly sok írásában értekezett. Ez az a gazdasági és civilizációs leszakadás, amit azóta sem tudtunk sem tragikus áldozatokkal vagy reformprogramokkal, sem ráncfelvarró kezelésekkel és diétával behozni. Csak akkor tudtuk valamelyest ledolgozni a hátrányt, ha figyelembe vettük a nemzetközi munkamegosztás, a tudományos haladás és a kulturális emlékezet fontosságának alapvető törvényszerűségeit. Erre a történelem viharaiban nagyon ritkán volt lehetőségünk. Ma azonban épp ilyen évtizedeket élünk.

Monostori Tibor a doktori avatás után

Hogyan tudtad megvalósítani ezt a kutatási programot?

Pálffy Gézától – akinek európai látásmódja nagyon inspiráló – kaptam segítséget. Az általa vezetett akadémiai „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport 2012-től hathatósan támogatta Martí Tiborral közösen szisztematikusan végzett kutatásainkat és az eredmények közzétételét. Tíz ország mintegy 80 levél- és irattárának meglátogatásával, tucatnyi nemzetközi konferencia-előadással, 3 külföldi kötettel és 50 publikációval a hátunk mögött kijelenthető: az új modell életképesnek bizonyult, és megtelt elsőrangú tartalommal. Legalább ilyen fontos, hogy rengeteg kutató írásai inspiráltak. Ifj. Hiller István politikatörténeti, Czigány István, B. Szabó János és Bagi Zoltán Péter hadtörténeti, Kenyeres István pénzügyi- és gazdaságtörténeti összefüggésekben vannak tisztában a történelmi trendek össz-Habsburg dinamikájával, Kalmár János 17-18. századra vonatkozó munkáiról nem is beszélve. Anderle Ádám ismeretterjesztő munkái megkerülhetetlenek. Az egyháztörténetben Tusor Péter emelte be tűélesen ezt a látásmódot és módszertanokat nemzetközileg is kiemelkedő írásaiba. Korpás Zoltán V. Károly korára történelmünk számos fordulópontjánál kimutatta a dinasztia nyugat- és dél-európai centrumainak döntő befolyását. Meggyőződésem, hogy ha pályájuk nem alakul másként, ő, Hiller vagy a tragikusan fiatalon elhunyt Sahin-Tóth Péter, akinek még volt szerencsém egy egyetemi szemináriumára járni, már régen megírta volna e modell több elemét.

Ez egy jelentős nézőpontváltás. Hogyan fogadta ezt eddig a tudományos közvélemény és ha általánosan elfogadottá válik, milyen hatása lehet a történelmi emlékezetre?

Elődeim bozótvágó késekkel már kivágtak jónéhány ösvényt. A nyitottság egyre nagyobb. A források magukért beszélnek. Remélem, nemcsak az izzadtság szaga, hanem a levéltári csomók jellegzetes illata is érződik a munkáimon. A szkepszis és az ellenállás, ha úgy tetszik, a denial is jelentős, és még sokáig így marad. Fontos megemlítenem, hogy természetesen minden nézőpont releváns: legyen az Bécs, Prága, Pozsony, Erdély vagy Horvátország-központú. Az összképet együtt kapjuk meg. Viszont véleményem szerint a Habsburg-dinasztián belüli nézőpontváltás egyrészt kihat az összes többi relációra is, másrészt nagyobb szemléletváltást tesz szükségessé. Végül: tágabbra nyitja a kaput az angolszász, belga, francia, spanyol, olasz, cseh történetírás felé, hiszen számos új és közvetlen kapcsolati pontot teremt velük. A szélesebb közvélemény számára ez a változás nagyobb falat lesz. Az az állítás, hogy ez a gigantikus mumus, a közép-európai Habsburg „Birodalom” a 16-17. században Nyugat-Európából nézve maga is jobbára periféria volt, és a 17. század elejére a dinasztia elvesztette tekintélye és súlya jelentős részét a Német-római Birodalomban, és a felbomlás jeleit mutatta, ahogy például Peter H. Wilson fogalmaz, túl nagy ugrás legtöbbünknek. Többszáz éves, több rétegben leülepedett és megszilárdult történelmi emlékezettel megy szembe. Már a Pálffy Géza-féle, részben Bécs-központú szemlélet is sokaknak elfogadhatatlan.

Látsz erre megoldást?

Szerintem létezik egy egyszerű és logikus, egyben felszabadító feloldása ennek a helyzetnek és az általam javasolt kopernikuszi fordulatnak. Ehhez egyrészt be kell látnunk, hogy amennyiben az uralma alatt álló államok európai és globális erejét összesítjük, akkor a Habsburg-ház története legnagyobb hatalmát, sőt világhatalmát a 16. és 17. század fordulóján érte el. Innen az fokozatosan csökkent a spanyol örökösödési háborúig, amikor is regionális hatalommá zsugorodott. Másrészt azt szükséges megérteni, hogy a két ág, a két összetett monarchia között egy szoros, legtöbbször informális jellegű politikai koalíció állt fent 1558 és 1648 között, noha nem mozogtak egységes birodalomként. Mi következik ebből a két pontból? Az, hogy ha a magyar történelem egészét nézzük, akkor Magyarország a 20. századot megelőzően utoljára az 1640-es években, a vesztfáliai békéig volt a szerves része egy globálisan vezető politikai szövetségnek. A magyar államiság történetében a 16. század utolsó és a 17. század első fele e tekintetben egy egyedülálló és részleteiben és rendszerszemléletben alig kutatott korszak. Ez a felismerés pedig a lehetőségek végtelen tárházát nyújtja a történelmi öntudatunk elmélyítéséhez és önmagunk megértéséhez. Nem is tudom, hol kezdjem. Ebben az értelmezési keretben gond nélkül megmarad a közép-európai ág, mint amely természetesen a magyar államiság fejlődésére sokkal nagyobb közvetlen hatással volt. Egyébként Madrid az 1600-as évek elején egy bonyolult családi-öröklésjogi helyzetben elgondolkozott azon, hogy milyen érvek szólnak amellett, hogy átvegye a Magyar Királyság irányítását. A teoretikus, de létező jogáról 1617-ben mondott le. Nem kellettünk, úgyhogy elég sok hiányzott ahhoz, hogy Wesselényi Ferencből vagy Esterházy Pálból mexikói alkirály legyen. Hozzáteszem, jobban jártunk, ismerve a spanyol Habsburg birodalmiság árnyoldalait.

Monostori Tibor 2010-es fotója a British Library-ben

Nem tartasz attól, hogy egyoldalúnak tartják ezeket és a többi állításod?

Ez valós veszély mindenki számára. Sok élő példa van az egyoldalúságra. Nekem van erre egy egyszerű válaszom: én egyáltalán nem elsősorban a spanyol Habsburgokkal foglalkozom. A Habsburg dinasztikus politikai szövetség és a magyar államiság közötti kapcsolatokat kutatom, igaz, főként az előbbi szemszögéből és globális történeti perspektívából. Igazából ez a paradigmaváltás lényege. A kiváltó mozgatórugók megértéséhez pedig gyakran messze kell menni, mert ott vannak a források. Lokáció-agnosztikus vagyok, nem befolyásol egy téma kutatásánál, hogy hol van levéltári anyag. A To do lista mindig azzal kezdődik, hogy hol lehet erre Habsburg-forrás? Sokszor kiderül, hogy az addig itt hitt mozgatórugók 2000 kilométerrel odébb vannak. Sokszor meg az, hogy ott, ahol eddig hittük és vizsgáltuk őket. Ezért természetesen Bécsben is rendszeresen kutatok mind a négy nagy, kora újkori anyagot őrző részlegben, emellett más osztrák és cseh levéltárakban. Nemrég kimutattam, hogy a 17. századi közepi császári udvarnak a korábban gondoltnál sokkal központibb politikai szereplője volt Heinrich von Schlick, az Udvari Haditanács elnöke, a Madrid—Bécs koalíció egyik legádázabb ellenfele.

Beszéljünk elméletibb kérdésekről. Van-e kutatási hitvallásod, rád jellemző módszertanod?

Karl R. Popper, a meghatározó osztrák-brit filozófus falszifikációs elmélete volt legnagyobb hatással rám. Azokat a hipotéziseket tartom a legmagasabb rendűeknek, amelyek jól cáfolhatók, nem pedig azokat, amelyek igazolhatók.  Sohasem lesz elég forrásunk ahhoz, hogy valamit száz százalékosan bizonyítsunk. Viszont ha kellően markáns, kvantifikálható, világos egy állítás, azt jó esetben könnyű cáfolni. Azok az elméletek a legmaradandóbbak, amelyek a legtovább kiállják a falszifikációs próbákat. Mindez jól összhangba hozható egyes történelemfelfogásokkal, például E. H. Carréval, amely a Mi a történelem? című munkájában magyarul is olvasható, és amelyet a legendás budapesti Osiris kiadós kiárusításokon sok Olvasó biztos beszerzett. A levéltárak az elméletek és tények laboratóriumai. A legtöbb kutató elvárásokkal, szorongásokkal, elméletekkel megy be. Nemcsak a tények formálják az értelmezéseket, de az értelmezések is a tényeket. Ez egy értéksemleges állítás, és mindenki jobban jár, ha belátja. Ebből viszont az következik, hogy a történészé egy rendkívül kockázatos szakma. Egyébként azt gondolom, hogy a történettudomány közeledni fog mind az élettudományokhoz, mind a matematikához, hogy ezeket a súlyos kockázatokat csökkentse.

Hogyan tovább?

Számomra az új modell már sok tekintetben igazolást nyert, elég jól működik, évek óta ez alapján végzem kutatásaimat. Ez a tervek szerint most megjelenik rendszerezett formában pár nyelven. Az angol nyelvű könyvem időközben lefordították spanyolra. Előkészületben van egy másik. Sok meglepetés várható a következő években magyar viszonylatban, II., III. és IV. Fülöp korára egyaránt. Szeretnék jobban elmélyedni a hazai nemesi levéltárakban, könyvtárakban és egyházi intézmények gyűjteményeiben és néhány ismeretlen cseh, itáliai, francia, spanyol, belga levéltári anyagban Nagy szükség lenne egy új II. Fülöp-történetre, vagy fordításra. A harmincéves háborúra ugyanez igaz. Emellett forráskiadványokra, összefoglalásokra, tettre kész fiatalokra – van 30 remek PhD disszertáció- és publikációtémám felírva egy A4-es lapon. Ha valakit érdekel, szóljon.

A kutatásaidhoz rengeteget kell utaznod. Hogyan tudtad ezt régebben megoldani, és mit gondolsz, miként fogja megváltoztatni az életedet és a kutatásaidat a koronavírus?

A hatás tragikus, évekre visszavethet életpályákat és projekteket. Szerencsés vagyok, sok anyagot gyűjtöttem össze, két-három évet kibírok. Az igazi csapás az, hogy a kinti levéltárosok munkája is szünetel, mert sok intézmény küldött felhőalapú megosztással iratokat megrendelésre. A jelenlegi helyzet felgyorsíthatja az anyagok digitalizálását. A kutatásokat egyébként ez a változás már forradalmasította. A munka jelentős része, úgymint a katalógusok vizsgálata és a felkészülés már otthon elvégezhető, az pedig, hogy egyre több helyen lehetséges a korlátlan fényképezés, a töredékére csökkenti a kint töltött idő mennyiségét. Bécsben Oross András levéltári delegátus kiváló helyismerettel rendelkezik, és nagy segítséget nyújt. A legnagyobb nehézséget azok az irattárak okozzák, ahol bizonyosan van elsőrangú, magyar vonatkozású anyag, és nemcsak messze vannak, hanem digitalizált anyagaik sincsenek.

Monostori Tibor

Ha valaki kedvet kap ettől a beszélgetéstől ahhoz, hogy kicsit jobban elmélyedjen ebben a témában, akkor milyen olvasnivalót (esetleg filmet) ajánlanál neki?

A filmek közül az Alatriste-t és a Goya kísérteteit. Jól mutatják be a spanyol gondolkodásmódot. Most járvány idején érdemes felkeresni virtuálisan az El Pradot. Az ember egészen máshogy nézi az uralkodói portrékat és a többi festményt, ha tudja, milyen szerves kapcsolat élt Közép-Európával. Szemben például a francia–magyar kapcsolatokkal, amelyek ebben a korban többnyire szórványosak és esetlegesek voltak. Érdemes felkeresni a brüsszeli Királyi Szépművészeti Múzeumot. A budapesti Szépművészeti Múzeum 2019/20-as kiállításának köszönhetően ma már többen tudják, hogy Rubens spanyol-németalföldi diplomata volt, pár levelében felbukkannak magyar témák is. Ha csak egy dolgot kellene javasolnom, az az lenne, hogy nézze meg Szicíliában az Etnát, Valenciában a Fallast, Sevillában a Guadalquivirt, Leuvenben a Collegium Hungaricumot, Milánóban a dómot, Münsterben a városházát vagy az egykori, Itáliát és Németalföldet összekötő úgynevezett Spanyol Út mentén a Rajna-menti német városokat, és have fun. Ezeken a helyeken is összekapcsolódott a spanyol Habsburg világbirodalom és Magyarország története. Brigitte Hamann Habsburg Lexikonját és Korpás Zoltán V. Károly és Magyarországtörténetét tudom jó szívvel ajánlani azok közül a munkák közül, amelyek a dinasztiát mutatják be. A tanulmányok sorából rajtuk kívül a ma élő kutatók közül többek között ifj. Hiller István, Pálffy Géza, Molnár Antal, Tusor Péter, B. Szabó János, Almási Gábor munkáiban találtam meg azt az összeurópai rendszerszemléletet, gyermeki kíváncsiságot és tudásszomjat, jó értelemben vett konkvisztádori attitűdöt, amiket próbáltam magamba szívni és visszatükrözni, egyben reprodukálni.

Szőts Zoltán Oszkár

Monostori Tibor Academia.edu oldala ide kattintva érhető el.

Az ebben az interjúban szereplő összes fényképet Monostori Tibor bocsátotta rendelkezésünkre.

 

Ezt olvastad?

Jóllehet a pestis a 19. század végéig a gyógyíthatatlan betegségek közé tartozott, a 14. század közepétől élénken foglalkoztatta a korabeli