Adattár a történelem tanításához

Oszd meg másokkal is:

Oktatás

A közoktatást szabályozó, 2020-ban megújult Nemzeti alaptanterv és az ezt részletező kerettantervek több változást hoztak. (A jogszabályok tartalmáról és fogadtatásáról például itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt írtunk.) A történelemtanítást több tartalmi újdonság, illetve hangsúlyeltolódás jellemzi, amit lekövet az is, hogy módosult a kötelezően elsajátítandó ún. lexikák (fogalmak, személyek, kronológia, topográfia) köre. Mivel a közép- és emelt szintű érettségin ezeket pontosan kell ismerni, helyesen leírni, összeállítottunk egy segédletet, amely mind a diákok, mind a tanárok számára megkönnyítheti a tanulási-tanítási folyamatot.

Az elmúlt években több összeállítással, jó gyakorlatok megosztásával segítettük a történelemtanárok munkáját. A diákok felkészítését a Feladatlapok az Újkor.hu cikkeihez, az Érettségi feladatok és megoldások gyűjteménye (2005–2016), az  Érettségi feladatok és megoldások történelemből angol nyelven, az  Érettségi feladatok és megoldások történelemből német nyelven, a Szöveges források a történelem tanításához, a Mintatételek a szóbeli történelemérettségihez és a Gyakorlatok a történelematlasz használatához című összeállításokkal támogatjuk, az egyetemi hallgatók és szakmódszertannal foglalkozó kutatók számára pedig A történelemtanítás digitális bibliográfiája című gyűjteményt szerkesztjük. Eddigi projektjeink közösségi munkával jöttek létre, tartalmaink ingyen hozzáférhetők, alakíthatók. Ezúton is köszönöm minden kollégámnak a segítséget, támogatást!

Jelen gyűjteményünkkel ismét az általános- vagy középiskolai történelemtanároknak és a történelmet tanuló diákoknak szeretnénk kedvezni. Az adattár a 2020-tól érvényes kerettantervekben szereplő kötelező lexikákat tartalmazza, és akárcsak korábban, most is szerkeszthető, alakítható formában adjuk közre. Fontos, hogy alapvetően a középiskolai kerettantervre építettünk, de aláhúzva azok az elemek szerepelnek, amelyek általános iskolában is szükségesek már.

Hangsúlyoznunk kell, hogy a most közölt verzió nem tekinthető véglegesnek, folyamatosan dolgozunk az adattáron (javítjuk, bővítjük stb.), azaz érdemes lesz időnként újra visszatérni oldalunkra. A munka első fázisában a 9. évfolyam követelményeire koncentráltunk, ezt ajánljuk használatra, de már a többi évfolyamra vonatkozó anyagon is dolgozunk. (Ha kérdésük, megjegyzésük, javaslatuk van, jelezzék a feketebalint28@gmail.com címen!)

Bízunk benne, hogy szándékunknak megfelelően a diákok és a tanárok számára is hasznos anyagot nyújtunk most át.

Az Adattár összeállításáért köszönet illeti Pintér Patrikot és Maróti Zsolt Viktort!

Az Adattár a történelem tanításához című segédlet letölthető innen.

 

 

Fekete Bálint

az Újkor.hu szerkesztője

Ezt olvastad?

Simó Sándor filmrendező (1934–2001) saját novellájából forgatta az Apám néhány boldog éve című filmjét, amelyben emléket állít egy korszaknak, az
Támogasson minket