Viszlát, 2022! – Évzáró toplisták és újévi köszöntő

Lassan véget ér a 2022-es év, és vele az Újkor.hu kilencedik évfolyama is. Portálunk az évet köszönetnyilvánítással, és az immár szokásos toplisták összeállításával zárja, amelyek közül az első kettőben 2022 legnépszerűbb cikkeit (külön a Facebook-aktivitás, és külön az olvasottság), a harmadikban pedig az Újkor.hu teljes történetének legolvasottabb írásait tekinthetjük át.

Köszönetnyilvánítás (a toplisták előtt):

Dolgos év áll mögöttünk: oldalunkon összesen 351 cikk jelent meg. Köszönöm valamennyi szerzőnknek, hogy nálunk jelentették meg cikkeiket. Köszönöm az Újkor.hu szerkesztőségének az egész éves gondos munkát, így

Szőts-Rajkó Kinga főszerkesztő-helyettesnek,

Apjok Vivien rovatvezető szerkesztőnek (Portré),

Árvai Tünde rovatvezető szerkesztőnek (Mozgókép),

Schvéd Brigitta rovatvezető szerkesztőnek (Beszámoló),

Fóris Ákos rovatvezető szerkesztőnek (Magyar történelem),

Hevő Péter rovatvezető szerkesztőnek (Világtörténelem),

Lengyel Ádám rovatvezető szerkesztőnek (Aktuális, TheHistoryGeek és YouTube),

Maróti Zsolt Viktor rovatvezető szerkesztőnek (Lapozó és Oktatás),

Fekete Bálint tanácsadónak,

Katona Csaba tanácsadónak,

illetve az év elején néhány hónapig velünk dolgozó Monostori Tibornak (YouTube).

Külön köszönetet szeretnék mondani együttműködő partnereinknek egész éves közös munkánkért, hiszen nélkülük mindez nem sikerült volna. Köszönöm tehát (ábécé-sorrendben)

Credo – Evangélikus Folyóiratnak,

Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének,

az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpontnak,

az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumnak,

Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoportnak,

Honismereti Szövetségnek,

az I. Tóth Zoltán Körnek

a Magyar Hadtudományi Társaság Dél-Dunántúli Tagozatának,

Magyar Nemzeti Levéltárnak,

Nemzeti Emlékezet Bizottságának,

Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Történettudományi Intézetének 

a tartalmi együttműködést,

az Országos Széchényi Könyvtárnak az Újkor.hu archiválását.

Forrás: Pixabay

Top20-as lista a 2022-es Facebook-aktivitás alapján

A 2022-es évre vonatkozó toplisták közül az elsőt a Facebook-aktivitás alapján állt össze.

20. Horváth Csaba – Kovács Attila – Falusi Norbert: Sipos József (1948–2021) emlékére. Portré rovat, 2022. január 8.

19. Horváth Olivér: „Tudtuk ez az igazság valóság lesz egyszer…” – Avagy az ÁVH és a cionista mozgalmak. Lapozó rovat, 2022. május 7.

18. Kruppa Tamás: Nándorfehérvár, 1456. július 22. – Hunyadi János legnagyobb hadi sikere. Magyar történelem rovat, 2022. július 22.

17. Tóth Gergely: A Szent Korona első kutatója – Beszámoló a Révay Péter halálának 400. évfordulója alkalmából tartott konferenciáról. Beszámoló rovat, 2022. október 17.

16. Dencs Bálint: A Kijevi Rusz létrejöttének vitás kérdései. Világtörténelem rovat, 2022. július 25.

A Révai Péter halálának 400. évfordulója alkalmából konferencia megnyitója és első szekciója; balról jobbra Bachusz Dóra, Molnár Antal és Tóth Gergely. Fotó: Ács Pál

15. Petró Richárd: „A múlt nem múlt el.” – Cárok és cárnők az Orosz Birodalom élén. Lapozó rovat, 2022. január 23.

14. Ruppert Fanni: Orpheusz szerint az Alvilág. Világtörténelem rovat, 2022. május 5.

13. Vér Eszter Virág: „Önt csak boldogtalanná tenném…” – észrevételek az új Sisi sorozatról I. Mozgókép rovat, 2022. január 8.

12. Czeferner Dóra: „Önképviselet, rátermettség, civil kurázsi” – Kiállítás a numerus clausus nőtörténeti aspektusairól. Beszámoló rovat, 2022. január 27.

11. Berlinger Gábor – Ress Zoltán: Élet a Soroksári úton – avagy a 48-as Honvédmenház házirendje. Magyar történelem rovat, 2022. március 15.

Povedák Kinga és Apjok Vivien - és a Gitáros apostolok kötet egy példánya (A szerző felvétele)
Povedák Kinga és Apjok Vivien beszélgetése

10. Apjok Vivien: „…nagyon kielégítő a szakmám sokszínűsége…” – interjú Povedák Kinga zeneantropológussal. Portré rovat, 2022. november 5.

9. Kántás Balázs: „A történész nem tehet különbséget a történelem pozitív és negatív figurái között” – interjú Zinner Tiborral. Portré rovat, 2022. augusztus 18.

8. Végső István: Kik voltak az első női főispánok? – A vármegyék élén álló nagyasszonyok és emlékezetük. Magyar történelem rovat, 2022. július 28.

7. Kárbin Ákos: „A Darányi-kutatást tehát a kísérletügy, a Károlyit pedig Darányi hozta az életembe” – interjú Fehér Györggyel. Portré rovat, 2022. február 5.

6. Mezey Bence: Föld, kaland, régészhivatás – a TheHistoryGeek interjúja Gergácz Rebekával. TheHistoryGeek és Portré rovatok, 2022. május 20.

Gergácz Rebeka
Gergácz Rebeka

5. Szőts Zoltán Oszkár: Az európai Oszmán hódítás nyomában – interjú Ágoston Gáborral. Portré rovat, 2022. szeptember 28.

4. Balogh Ádám: A kéziratok mögött emberi sorsok vannak – interjú Szoleczky Emesével. Portré rovat, 2022. június 28.

3. (Újkor.hu): Az Újkor.hu szerkesztőségének szolidaritási nyilatkozata a pedagógusok mellett. Oktatás rovat, 2022. december 8.

2. Lux Benjámin: Kárpátalja a hatalmi harcok középpontjában (1938–1939). Magyar történelem és Világtörténelem rovatok, 2022. március 27.

1. Maróti Zsolt Viktor: Lovakon, nyergekben – A honfoglaló magyarok hadászata. Oktatás rovat, 2022. október 11.

Képkocka a Lovakon, nyergekben – A honfoglaló magyarok hadszervezete című filmből

Top20-as lista a Google Analytics 2022-re vonatkozó adatai alapján

A 2022-es évre vonatkozó toplisták másodikja azt mutatja be, hogy a Google Analytics szerint melyik húsz cikk volt a legolvasottabb az ebben az esztendőben megjelent írások közül.

20. Dávid Benjámin: Katonahősök tisztelete | Újabb adatbázis a második világháborús veszteséglistához. Aktuális rovat, 2022. február 11.

19. Szemethy Tamás: A kritikus gondolkodás fejlesztése történelemórán II. – A náci nyelvhasználat és gondolkodásmód megismerése. Lapozó és Oktatás rovatok, 2022. január 16.

18. Bálizs László: Irány Argentína! Nácik menekülése Olaszországon keresztül. Világtörténelem rovat, 2022. június 15.

17. Semsey Enikő: Európa legveszélyesebb embere, Otto Skorzeny. Világtörténelem rovat, 2022. május 21.

16. Dencs Bálint: A Kijevi Rusz létrejöttének vitás kérdései. Világtörténelem rovat, 2022. július 25.

Viktor Vasznyecov: I. Vlagyimir keresztény hitre tér (1890, forrás: worldhistory.org). Illusztráció a Kijevi Rusz létrejöttének vitás kérdései című cikkhez

15. Selmeczi Péter – Ujj Zoltán: A második búr háború, avagy hadviselés egy új korszak határán. Világtörténelem rovat, 2022. június 27.

14. Kiss-Mikó Nikoletta: Dinasztia születik. VII. Henrik uralkodása. Világtörténelem rovat, 2022. július 10.

13. Lengyel Ádám: Merre tovább történelemmel? | Egyetemi felvételi körkép 2022. Aktuális és Oktatás rovatok, 2022. február 8.

12. Pál Gergely: Hidak a múltból a jövőbe – A nemzeti összetartozás napja – egy június 4-i faliújság margójára. Oktatás rovat, 2022. február 26.

11. Udvarvölgyi Zsolt András: Nyomokban valóságot is tartalmazhat! – Tomürisz, a sztyeppe királynője. Mozgókép rovat, 2022. január 28.

Ágoston Gábor
Ágoston Gábor

10. Szőts Zoltán Oszkár: Az európai Oszmán hódítás nyomában – interjú Ágoston Gáborral. Portré rovat, 2022. szeptember 28.

9. Végső István: Kik voltak az első női főispánok? – A vármegyék élén álló nagyasszonyok és emlékezetük. Magyar történelem rovat, 2022. július 28.

8. Lux Benjámin: Kárpátalja a hatalmi harcok középpontjában (1938–1939). Magyar történelem és Világtörténelem rovatok, 2022. március 27.

7. Maróti Zsolt Viktor: Lovakon, nyergekben – A honfoglaló magyarok hadászata. Oktatás rovat, 2022. október 11.

6. Kárbin Ákos: „A győztesek lehetnek buták” – interjú Gerő Andrással. Portré rovat, 2022. március 2.

Gerő András (jobbra) és Kárbin Ákos (balra) közös fotója az interjú alkalmából
Gerő András (jobbra) és Kárbin Ákos (balra) közös fotója az Újkor.hura készült interjú alkalmából

5. Kiszely Tóth Anett: 110 éve süllyedt el a legendás „úszó kastély”, az RMS Titanic. Aktuális rovat, 2022. április 14.

4. Szőts Zoltán Oszkár: Kivégzések Magyarországon 1945 és 1988 között. Aktuális rovat, 2022. március 8.

3. Csák Krisztina Csilla: A Gucci-ház – Egy család és márkájának tragédiája. Mozgókép rovat, 2022. május 13.

2. Vér Eszter Virág: „Önt csak boldogtalanná tenném…” – észrevételek az új Sisi sorozatról I. Mozgókép rovat, 2022. január 8.

1. Szőts Zoltán Oszkár: Ünnep- és emléknapok, kerek évfordulók 2022-ben. Aktuális rovat, 2022. január 1.

Az Ünnep- és emléknapok, kerek évfordulók 2022-ben című cikk borítóképe

„Alltime” Top20 a Google Analítics alapján (2014–2022)

Az utolsó toplista pedig azt a húsz cikket sorolja fel, amelyek a Google Analytics szerint a leglátogatottabbak voltak a portál indulása óta a mai napig bezárólag. (Megjegyzendő, hogy 2017 augusztusában integráltuk csak az oldalba, így szükségképpen csak az azóta mért adatok látszanak.)

20. Réfi Oszkó Dániel: Maximus bosszúja – A Gladiátor című filmről történészszemmel. Mozgókép rovat, 2018. április 3.

19. Szőts Zoltán Oszkár: Miért pont 896-ot tekintjük a Honfoglalás évének? Magyar történelem rovat, 2014. július 19.

18. (Újkor.hu): Érettségi feladatok és megoldások történelemből angol nyelven. Oktatás rovat, 2020. április 30.

17. Udvarhelyi Nándor: IV. Béla nyomában Dalmáciában. Magyar történelem és Világtörténelem rovatok, 2015. március 12.

16. Balogh Ádám: Történelmi évfordulók 2019 minden hónapjára. Aktuális rovat, 2019. január 2.

A Történelmi évfordulók 2019 minden hónapjára című cikk borítóképe

15. Szőts Zoltán Oszkár: Háromszáz kerek történelmi évforduló 2021-ben. Aktuális rovat, 2021. január 1.

14. Patócs Viktor: Szesztilalom az Egyesült Államokban. Világtörténelem rovat, 2017. december 19.

13. Szepesvári Zsuzsanna: Afrika gyarmatosítása és a nagyhatalmak szembenállása. Világtörténelem rovat, 2018. március 18.

12. Kanyó Ferenc: IV. Béla, a „második honalapító”. Magyar történelem rovat, 2020. május 3.

11. Kanyó Ferenc: Bebizonyosodott, hogy III. Béla nem finnugor eredetű volt? Amiről a hírek beszéltek, és amiről nem. Magyar történelem rovat, 2018. február 23.

III. Béla jelenlegi nyughelye a Mátyás-templomban (Wikipedia). Illusztráció a Bebizonyosodott, hogy III. Béla nem finnugor eredetű volt? Amiről a hírek beszéltek, és amiről nem című cikkhez

10. Kovács Emőke: „A szép akasztott” – id. Andrássy Gyula élete. Magyar történelem rovat, 2017. február 17.

9. Balogh Ádám – Szőts Zoltán Oszkár: Háromszáz kerek történelmi évforduló 2020-ban. Aktuális rovat, 2020. január 1.

8. Nagy Dániel: A Forgószél hadművelet – az 1956-os forradalom leverésének története. Magyar történelem rovat, 2015. november 8.

7. Galambosi Péter: A várkonyi egyezmény: a korona és kard mondája. Magyar történelem rovat, 2017. július 28.

6. Krizsán Bálint: Az utolsó rendi országgyűlés fordulópontjai. Magyar történelem rovat, 2018. március 23.

5. Fekete Bálint: Köszöntő gyanánt: érettségi feladatok gyűjteménye (2005–2016). Oktatás rovat, 2017. szeptember 9.

Borítók az érettségi-feladatgyűjteményekhez

4. Hornyák Árpád: 20. század legnagyobb tömeggyilkosa: a spanyolnátha. Világtörténelem rovat, 2020. május 27.

3. Maróti Zsolt Viktor: Az orwelli világ – az 1984 rémisztő valóságai. Lapozó, Mozgókép és Világtörténelem rovatok, 2015. február 17.

2. Tóth Judit: „Felboncoltam őket… igen, tényleg egészségesek voltak.” – Josef Mengele áltudományos kísérletei Auschwitzban. Világtörténelem rovat, 2020. április 8.

1. Fekete Bálint – Rigó Balázs: Érettségi feladatok és megoldások gyűjteménye történelemből (2005–2016) Oktatás rovat, 2018. szeptember 6.

Köszönöm olvasóink egész éves kitartó figyelmét – bízom benne, hogy jövőre is velünk maradnak! Boldog új évet kívánok!

Szőts Zoltán Oszkár
főszerkesztő, Újkor,hu

Ezt olvastad?

A 2018-as felvételi időszakban jelent meg az Újkor.hu-n egy cikk a történelem-képzés magyarországi helyzetéről. Reméljük a cikk sokaknak segített dönteni